Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-03-17 / 21. szám
Huszonharmadik évfolyam. 21. szám. Vác, 1909. március 17. \ X * VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Előadás a hernyóirtásról. Török hegy-szőlő hegyközség felkérésére vasárnap délelőtt tartotta meg előadását a hernyók irtásáról Jablonovszky József kir. tanácsos, a budapesti rovartani állomás igazgatója, kit nemcsak az ország gazdái, de a külföld is szaktekintélynek ismer el, a Kúria szálló érdeklődőkkel megtelt nagytermében. Mikuska János hegyközségi elnök üdvözölte és kérte előadásának megtartására. A kir. tanácsos előadása során vázolta azt a kárt, a mely a hernyók pusztítása és elszaporodása folytán a gazdát sújtja. De különösen azt a gazdát, a ki az irtást fáin végezte és mégis szomorúan kénytelen tapasztalni, hogy a szomszéd, vagy messzebb eső területekről jövő a pusztítás munkáját ott befejezett és az éhség által hajtott hernyóinvázió miként teszi tönkre fáit és illuzóriussá munkáját. Habár törvény intézkedik a hernyó köteles irtásáról, a legszigorúbb rendeletek jelennek meg, — hatóság mégis majdnem tehetetlen a bajjal szemben, mert minden legkisebb bokrot és fát meg nem vizsgálhat, de a veszély a gazdát nemcsak a közvetlen szomszédjától, vagy a szomszédos községből, de 30—40 kilométer távolságra eső helyről is fenyegetheti. . Ennek igazolására egy példát hozott fel. A Selmecbányái erdészeti akadémia egy házat építtetett a kincstári erdőben és a ház előtt felállított pózna átfestése alkalmával tapasztalták, hogy a második festést nem lehetett végrehajtani, mert a póznán millió és millió apró kis hernyó volt és pedig oly hernyó, a mely azon a területen eddig nem volt és a melynek létezését 40 kilométer területen belül megállapítani nem lehetett. E távolságon túl azonban annál inkább pusztított Tehát ez a hernyóraj csakis a szél szárnyain juthatott a póznára. A mi nemcsak lehetséges, de természetes is. Az apró, kikelt hernyó, különösen a gyűrű-hernyó, midőn az életösztön a táplálék keresésére hajtja, biztonságból pókhálószerű szálat ereszt és azon lóbálódzik a levegőben, a teste is szőrös, tehát a szélnek van mibe kapaszkodnia. Mert jön egy szélroham, magával ragadja és viszi a szomszédos birtokos fájára, a szomszédos község határába, vagy annál is távolabb eső helyre. A tudomány feladata volt oly védekezési módokról gondoskodni, a melyek a gazda védelmét és a védekező gazda fáradozását a veszéllyel szemben biztosítsák, de mindamellett találja meg a gazda a maga számadását is. Mert a németeknél az a baj, hogy oly költséges védekezési módokat ajánlanak, a melyek a fa jövedelmével nemcsak hogy arányban nem állanak, de azt jóval felülmúlják, tehát luxóriusak. Az előadó által javasolt védekezésnek három fázisa van. Kora tavasszal a fa gondosan megtisztítandó, a rajta levő levelek és a gyűrű-peték leszedendők kézzel, a magasabb ágakról hernyózó ollóval. Ezen leszedett részeket gondosan össze kell gyűjteni és elégetni. Mikor a ía kihajtott, levélbe borult, akkor az észre nem vett, a fán maradt és kikelő hernyók elpusztításáról kell gondoskodni. Ez történik a permetezés által. 100 liter vízbe l*/g °/«> vagyis egy^ és fél kilo klór-bariumot (barkó-sót), IV* %> vagyis ugyanannyi kiló melassét feloldunk és hogy a sav közömbösitessék is, még egy marék meszet teszünk az oldatba. A klórbarium mérge a hernyónak, ha most oly levélbe harap, a mely meg van permetezve, elpusztul és rögtön lefordul a levélről. A cukorgyártásnál előálló melassét azért keverjük az oldatba, hogy a mérget, a barkósót a rügyhöz, a levélhez tapassza. így pusztítjuk a fáinkon maradt hernyókat. Itt azonban számolni kell még a szomszéddal is. Ha az nem védekezik teljes gondosdossággal, mikor a hernyó már az ő fáját elpusztította, a gyomra, az életösztön hajtja táplálékot keresni. Az ilyen, esetleg ránk törő invázió ellen hernyó-enyv-gyűrű segélyével védekezünk. A hernyó-kátrányt 3—1 rétre összehajtott ujságlapra, vagy karton-papirra, vagy rongyra kenjük és azt emberi mell magasságában a fa törzsére, derekára erősítjük. A törzsön felkúszó hernyó itt megragad és a fa levelét elérni nem képes. Tanácsos azonban, sőt szükséges is ezt a hernyó-kátrányt időnként a reá szálló portól, vagy a rá ragadt hernyótól seprűvel Messina. Irta: Vemer László. Ezelőtt három évvel voltam Messinában. Utitársam jó ismerőse ennek a lapnak is, ámbátor csak a negyedik oldalon kéri a köhögő. a rekedtségben szenvedő olvasókat, hogy csak azt a pemetecukorkát vegyék meg, a mire ez a szó van Írva Réthy. Réthy Béla békéscsabai gyógyszerész volt az utitársam, a legjobb és legszellemesebb emberek egyike, a kiket az életben megismertem. Egy Lloyd teherhajón indultunk el. A szőke Adrián mentünk és a rozoga, öreg Adrián ültünk. De mindkét Adria jól viselte magát, a tenger is, a hajó is. Az alatt a hat nap alatt, a mig a kirakodó-berakodó hajóút tartott, a tenger oly szép sima volt, mintegy fiatal leánynak márvány karja. Ezek a teherhajók nem távol a partoktól igyekeznek céljuk felé, igy Barletta, Molfetta, Ritontó, Bari és egyéb a füszerkereskedők előtt ismeretes datolya és mazsola szállító export-helyek úgy tűntek fel egymás után, mint a színházi hátsó függöny képeivel. Legtöbb ebből a szép képből az azúr kék ég, melynek peremén a kis olasz városkák kupolás házai úgy festettek, mintha festő kanyaritotta volna oda őket. Közel voltunk az otrantói öbölhöz, a mikor a világ legsivárabb tájéka tűnt fel előttünk: Calábria. Nehány hónap előtt itt volt a rémesen pusztító földrengés, mely átható fájdalom kitöréseivel betöltötte egész Európát. Részvéttel tekintettünk a sötét, fekete sziklatömegre s legalább a partokról azaz impreszsziónk volt, hogy itt alig ha veszett el emberi élet. Hogyan is élhetne meg ? Csak Szendrőtől délre, az Aldunán, a szerb pártokon láttam életemben ekkora sivárságot. A vegetációnak sehol semmi nyoma, talán a partokon túl más világ van, mert itt a partokon emberi élet alig képzelhető. A jóni tengernek neki vágva, — a távol szemléletébe merülő barátom és én valami rendkívülitől megkapatva kiáltottunk föl. — Micsoda rendkívüli hegy lehet az? — Úgy ül, mint a trónuson a király. — Ez csak az Aetna lehet, — mondta barátom. — De hisz az lehetetlen, a messinai szorosba még csak 24 óra múlva jutunk. Ám semmi kétség: az Aetna volt az a robusztus hegy óriás 3600 méter magas ormával felnyúlva azokba a régiókba a hol már még az örökzöld hazájában is csak hó van. S fenséges magasságában egykedvűen pipázott az öreg. Alatta felhők kóvályogtak de az óriást ez nem zavarta. Egy fölötte álló felhődarabnak küldözgette füstjét, mely aztán a felhő foszlányokban veszett el. És olvastuk a modern hangulatnak rontópáljában, a Bédekkerben, hogy a tisztelt öregnek kegyetlen tréfái vannak. Hatszáz évvel ezelőtt 400 falut és váiost döntött romba, mikor a pipájára jobban rágyújtott. Olvastuk a Bédekkert és elvonult lelki szemeink előtt Herkulanum és Pompéi kétszázszoros nagyításban. Ily hangulatok között értünk a messinai szorosba, ekkor már a két föld nyelven, a csizmasarkon feltűnt Reggió, a kedves Scilla, a tengerészek ismert réme mellett Messina. Valami sötét köd ereszkedett le. Olyan volt, mint egy özvegyi fátyol. Ez a rút feketeség körülölelte Messina városát s alig láttunk belőle valamit, hiszen úgy is egy földnyelv takarja el a kiváncsi idegen előtt. Egymásra néztünk. — Mire gondolsz, — szóltam barátomhoz. — Arra, hogy váljon ez a fönséges öreg — az Aetnára mutatott, — nem söpri-e majd el sokad magával még a mi életünkben ezt a két várost. Megdöbbentem. Csodálatos: egyet gondoltunk. Ez a fekete köd, mely lassan szétterjengett az egész öbölben, váljon nem e a facies hippokratika? A halál jele. Nem tudtam akkor ennek a gondolatnak szomorú hangú, latából kizökkeni. Pedig az öreg Adria már fütytyentett és Dél-Olaszország jellegzetes, hangos zsivaja előretört a kikötőből. A földrengés nemcsak 150.001) embert tett hajléktalanná, hanem az olasz nagy kikötők számát eggyel apasztotta. Soha se felejtem az
