Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)

1909-02-21 / 14. szám

Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és iaptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A váci takarékpénztárról. Laptársunk, a Váci Közlöny talált egy kis pénzügyi szaklapot, a mely feltétlen elisme­réssel emlékezik meg a váci takar ék pénztár­ról s hogy gyöngítse a mi adatainkat, a cik­kecskét le is közli. Nekünk nem kellett ke­resgélni,*^ hanem kezünkbe vettük az ország legtekintélyesebb és legelterjedtebb pénzügyi szaklapját a Magyar Pénzügyi, a melyben a mi állításaink megerősítésére a következőket olvassuk : A Magyar Pénzügy f. évi 3. számában »Sik­kasztás a váci takarékpénztárnál« cimen kö­zölt cikkünk tárgyilagosan ismertette azt az esetet, melynek tárgyát a váci takarékpénz­tár egyik könyvelőjének malverzációi képez­ték. Megírtuk a helyszínén beszerzett adatok alapján hogy a nyomtalanul eltűnt Rotten­­biller Sándor könyvelő hamis betétkönyvek gyártása és a betéti folyószámlák meghami­sítása útján — az akkor eruált adatok sze­rint _ 19.647 K erejéig károsilotta meg az intézetet, mely összeget a külön tartalék­számla terhére szándékoznak Írni. Valószínű­leg ez a közleményünk adod okot arra, hogy több oldalról a váci takarékpénztár 1908. évi mérlegének tüzetesebb ismertetésére szólítot­ták fel lapunkat, mert - úgymond az a hir van elterjedve, hogy az intézetnek a sik­kasztás folytán bekövetkezett károsodása sokkal nagyobb és hogy ennek következté­ben az intézet 1908. évi mérlege jelentéke­nyen rosszabb. E felszólalások folytán a váci takarékpénz­tár kezeinknél levő 1908. évi mérlegét tüze tesebhen ismertetjük a következőkben: A mi mindenekelőtt a hűtlen könyvelő ál­tal az intézetnek okozott kárt. a kárösszeg magasságát és annak mily módon való fede­zését illeti, erről sem az; Igazgatóság évi je­lentése. sem a mérleg semmiféle felvilágosi-Vác története 1848—49-ben. Mióta Tragor Ignác dr. vette alkotó kezébe a váci múzeum-egyesület ellankadt ügyét, minden évben monumentális munkával aján­dékozza meg a múzeumot, Vácot és tudo­mányt. Vác régi várai és a Váci Könyv után immár a városnak a szabadságharc idejében való történetének első részét vesszük terje­delmes díszes kötetben. Tragor nagy szeretettel, hivatottsággal, buz­galommal és áldozatkészséggel foglalkozik szülővárosa nevezetes történetének tanulmá­nyozásával és feldolgozásával, valamint szel­lemi és anyagi kultúrájának ielvirágoztatásá­­val. Nagytervű, nagyszabású munkálkodás ez. Tragor nem elégszik meg töredékekkel, anyaggyűjtéssel.Alapvető,kimerítő, lezáró nagy munkákat alkot. Nagybecsű tudományos monográfiákat, melyeknek összesége majdan •e város egész életének, múltjának és jelené­nek olyan teljes, színes, műképét fogja nyúj­tani a jövőnek, polgártársainak és a tudo­mánynak, a milyennel más város nem di­csekedhetik széles e hazában. És e nagyér­demű és nagytekintélyű munkálkodás érde­mét nem foglalja le a maga számára, hanem a váci múzeum-egyesületnek szerez velenimbuszt tást min nyújt, sőt az egész eset az évi je­lentésben egy szóval sincs felemlítve. Pedig ez az eset az 1908. év történetéhez tartozik; ezen év folyamán lettek az üzelmek elkö­vetve és a könyvelő visszaélései az 1908. évi betélátlagot változtatlak meg a fiktiv betétek elkönyvelése által, minélfogva az évi jelen­tésben — az érdekelt közönség felvilágosí­tására és megnyugtatására — okvetlenül ki kellett volna tüntetni, hogy mekkora a va­lódi kárösszeg és annak fedezése céljából minő propozicióval lép az igazgatóság a köz­gyűlés elé. Az eset teljes elhallgatásával azon­ban az igazgatóság mindenféle gyanú jogos felmerülésére ad okot, nevezetesen a haliga tás gyanittatni engedi, hogy a kezelés ren­detlensége és az ellenőrzés lazasága tették lehetővé a sikkasztás elkövetését. A mi pedig a kárösszeg elenyésztetését il­leti, erre nézve azt mondták annak idején kiküldött munkatársunknak, hogy a kárösz­­szeget a tekintélyes külön-tartalék terhére fogják Írni. Ez azonban nem történt. A kü­lön-tartalék és az osztalék-tartalék 1907 évi állaga az 1908. évi mérlegen is változatlan összegben szerepel, a rendes tartalék pedig szaporodást mutat, tehát az elsikkasztott összeggel ezen tartalékok egyike sem lett megterhelve Az intézet reputációjának meg­­védhetése érdekében kérdést intéztünk az ügy mibenaílása végett az intézethez, de at­tól csak azt a választ kaptuk, hogy a dolog rendben van; további kérdésünkre azonban, hogy miként hozatott rendbe, kitérő választ nyertünk. Kutattuk tehát a mérleg- és vesz­teség nyereségszámla tételeiben, hogy mily módon tüntették el a sikkasztás okozta kárt és alig hisszük, hogy csalódnánk, midőn konstatálhatni véljük, hogy a kerek 20,000 korona elsikkasztott összeg a veszteség-nye­reség-számla »leírások« című veszteség-téte­lében rejtőzik. Ily címen ugyanis az 1907. évi veszteség-nyereségszámla csak 5067 ko­ronát mutat ki, míg az 1908. évi számlán a leírások már 29,926 koronával szerepelnek. E tételnek több, mint 24,000 koronával való emelkedése tehát nyíltan arra enged követ­keztetni, hogy az elsikkasztott összeg hallga­tag a leírások tételében van befoglalva. Ha ez igy van, azt hisszük, minden szakértő megállapíthatja, hogy helytelenül van. A le­írások veszteség-tételébe ugyanis a rendsze­res könyvelés csak az ingók és ingatlanok értékcsökkenését és a behajthatatlan követe­léseket, de ezeket is külön csoportosítva veszi fel, de nem a sikkasztás folytán előállott kárösszeget, melyet közgyűlési határozat nél­kül a leírások közé egyszerűen beállítani nem szabad. A mi a mérlegnek egyéb szempontokból való értékelését illeti, kiemeljük a követke­zőket: A váltó-állomány 1908-ban 339,212, a jelzálog-állomány 280,417 koronával csök­kent, ellenben a folyószámlakölcsön állomány 366,491 koronával növekedett. A folyószámla­adósok tétele 1907. évi mérlegben még csak 165,152 koronával szerepelt, honnét az álló­­ily nagymérvű emelkedése és minő követe­lések rejlenek a folyószámla-adósok cime alatt, fedezve vannak-e ezen követelések és milyen mértékben vagy egy részük biankó­hitelt képez, azt a jelentés nem mondja. A »Váci Hírlap« is élesen megróija az inté­zetet ezen üzleti politika folytatásáért és azt állítja, hogy a Váci takarékpénztár a váltó­hitel-üzletet szándékosan resztringálja, oly sajátos, jogellenes szokás inaugurálásával, mely a váltóhitelt igénylőket egyenesen el­ijeszti. Történik ez — a nevezett lap közlése szerint — oly módon, hogy az intézet a váltóhitel folyósítása előtt oly értelmű nyi­latkozat elfogadását követeli, mely szerint a váltóadós minden perbeli kifogásról és fel­lebbezésről lemond és magával szemben teljés bizonyító erejűnek ismeri el a Váci takarék­­pénztár könyvkivonatát is. Szinte hihetetlen tartjuk, hogy a Váci ta­karékpénztár ily Írásbeli nyilatkozatok be-és lendületet Vidéken nincs nálunk múzeum, a mely ilyen becses és tartalmas s olyan kitünően helyi érdekű kiadványokat adna tagjainak a szerény tagdíj fejében. Az 1908-iki tagilletmény egy díszes nagy­alakú 11 ives könyv, számos rendkívül érté­kes és érdekes illusztrációval. Első fele an­nak a nagy műnek, a mely Vác város részét tárgyalja 1848—49-iki szabadságharcban. E titáni harc a világtörténelemnek egyik legfenségesebb és legfényesebb küzdelme, a magyar nemzetnek a honfoglalás után leg­dicsőbb viadala, a honszerzés vilá> renditő eposzának gyászos ellen képe, mert rettenetes tragédiával, majdnem honvesztéssel végződött. Ez a heroikus korszak most kezd a szemé­lyes emlékezések subjektivitásából átmenni a nagy történelmi tárgyiasságba. Két emberöltő kihámozta a tényeket az esetleges egyéni érdekekből és elfogultságból. Most az idő­pontja az anyag végleges tisztázásának, ren­dezésének. Ezt az időpontot használta fel szerencsésen Tragor Ignác, hogy megírja azt a jelentős szerepet, a mely szülővárosának jutotta nagy nemzeti drámában. S hogy ez a szerep tel­jesen érthető legyen, szervesen beleillesztette az egész dráma keretébe. Tehette ezt annál inkább, mert a nagy idő több korszakos ese­­ménve, döntő fordulata épen Váchoz fűződik. Mint történetiró első sorban és révedezés nélkül az igazságra törekszik. A tények igaz­ságára s az eszme igazságára. Mert a feltét­len történelmi tárgyilagosságnak nincs rová­sára az, hogy a szerző ugyanazon eseménye­kért lelkesedik, mint ama korszak hősei. Hiszen különben nem tudná megérteni cse­lekvésük indítékait, nem tudná megértetni a kor lelkét; krónikás volna és nem hisztorikus. Biztos kritikával igazodik el a néha ellen­mondó adatok tömkelegében, az ellentétes felfogások dilemnáiban. Megvilágít, mond­hatni minden homályos pontot, eloszlat min­den kétséget, megcáfol minden valótlanságot, helyreigazit minden tévedési, legmegrögzöt­­tebbet is. Nem tér ki a nehéz problémák elől, nem hallgat el semmit rokon, vagy el­lenszenvből, nemes bátorsággal szembeszáll minden elfogultsággal. Amint az ilyen monográfia megkívánja, kimerítő teljességre törekszik. Ismeri és fel­használja a tengernyi irodalmat, de emellett sok és fontos újat nvujt. Megszólaltatja és megrostálja a hagyományt, kimeríti a helyi forrásokat, de halvány nyomokon éleselméjű, kitartó, akadályt nem ismerő kutatással el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom