Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-12-26 / 101. szám
Sajnos, nem igy történt. A függetlenségi párt egy része Kossuth és Apponyi vezetésével kivált a pártból, mert kedvesebb volt nekik a hatvanhetes pártok barátsága saját pártjuk egységes erejénél. Az események előbb igazolták eljárásuk helytelenségét, mint hihettük volna. Maga az uralkodó is elfordult tőlük, mert látta azt, hogy ők a békés kibontakozást nem garantálhatják. A hiba megtörtént, a hibát reperálni kell. A rosszul begombolt mellényt ki kell gombolni, hogy újból jól begombolható legyen, mondta Deák Ferenc. A válság megoldása a függetlenségi pártok egyesülésében rejlik. Ennek mielőbb meg kell történni. Kossuthnak és pártjának félre kell tenni mindenféle személyes szempontot és tisztán a nemzet érdekét tartva szem előtt, vissza kell jönniök a függetlenségi pártba, hogy egységesen, a hazaszeretetben összeforrva kivezethessük országunkat a hosszú válságból. Ha ez megtörténik, ez lesz a nemzetnek legszebb karácsonyi ajándéka. Dr. Preszly Elemér. Boldog ünnepeket lapunk minden előfizetőjének munkatársának és családjuknak! Társadalmi közmunka és a váci „Népkávéház.“ Válasz a Vád Hírlap december hó 8-i számában: „Ki a színnel! (A népkávéházról és egyébről)“ című cikkre. A „Váci Hírlap“ azt Írja a Népkávéházról, hogy: 1. Uj egyesületet akarnak létesíteni. 2. A következő mondatban előbbi állítását megcáfolva beismeri ugyan, hogy a Népkávéház szervezői — „lehet mondani, hogy nem akarnak uj egyesületet,“ de majd a „túlterhelt társadalom fokozottabb jótékonykodását“ akarja igénybe venni, nem egyesület címén. 3. A Népkávéház szervezői tulajdonképen az eszméért lelkesedő antialkoholista társaság, a kik a budapesti nagy eszméket jól, rosszul felszívó városunkban agitálásukban elmennek az alkotásig és népkávéházat állítanak fel. 4. De az alapítók rosszul látnak, rosszul terveznek, mert a hova koldust visznek, oda öntudatos, önérzetes munkás nem fog belépni. Ezután következik a legerősebb észrevétel,— vád : 5. A Népkávéház-alapitókat a nagy társadalomban nem teljes őszinteséggel vádolják. Ugyanis azzal, hogy a szervezők egy alkoholmentes korcsmát akarnak terveik propagálására állítani és a rosszakarók állítják, hogy azért tértek el a Melegedő szoba egyedül igazi címzésétől, mert meg akarják a melegedő szoba firmája alatt összegyűjtött ötszáz koronát céljaikra szerezni. Ezt ugyan a Váci Hírlap nem hiszi. Ezután igy szól a Váci Hírlap: 6. A koldúsügy megoldását hagyják a Népkávéházalapitók a rendőrkapitányra, a városra, meg a vöröskeresztre, a kik mindhárman meg______VACÍ HÍRLAP ==== egyeznek abban, hogy ezen kérdést együtt sem tudják megoldani. De másrészt azért is hagyják a koldusügy megoldását, mert nekik nem a szegényügy miatt fáj a fejük, csak antialkoholista eszméiket akarják terjeszteni, a mihez nem kell koldus. Össszefoglalva a Váci Hírlap tanácsának értelmét: Nem kell álutakon járni, nem kell a szegényügy rendezésének kérdésébe burkolni az antialkoholizmus eszméjét, hanem őszintének kell lenni és nyíltan kell agitálni az alkoholmentes kocsma mellett. Így talán boldogulni fognak, de nagyot markolni és másfelé is fogni (értsd: az antialkoholizmus eszméjét szolgálni és amellett a szegényügyet is megoldani akarni) nem vezet a Népkávéház szervezők céljához. 1. Téves a V. H. azon állítása, hogy a Népkávéház-bizottság uj egyesületet akar létesíteni. Minthogy ezen állítását a V. H. a következő bekezdésben önmaga cáfolja meg, ezt nekem nem kell megcáfolni. 2. Téves a 2. pontban foglalt állítása, mert a Népkávéház felállítása egyleti cim nélkül sem akar a „túlterhelt társadalomra“ külön terhet hárítani. Ezt a bizottság alakítása alkalmával kimondta. Ha nem akarja támogatni a társadalom Népkávéházat, a Népkávéház-bizottságnak nincs hatalma arra, hogy ezt a társadalmi közmunkát azokra is kivethesse, a kik nem akarnak abból részt venni! 3. Téves a 3. pontba foglalt állítás, mert habár igaz, hogy a Népkávéház szervezői közt vannak antialkoholisták is, de tudtunkkal csak kevesen. De feltéve, hogy ők kávéházat akarnak állítani, a hol alkoholmentes italokat és jó, egészséges ételeket olcsó pénzen akarnak kiszolgáltatni a népnek (a szegényeket is beleszámítva) : hát ez oly elitélendő törekvés volna ? 4. Igaza lehet a V. H.-nak abban, hogy munkás nem fog oda belépni, a hova koldusok járnak. Ezen kérdést a bizottság alakulása előtt is szem előtt tartották a szervezők, az értekezlet is foglalkozott e kérdéssel, mint olyannal, a mivel számolni kell. Azonban, mivelhogy a koldusok részére oly külön intézményt állítani, melyben azok felmelegedhetnének és olcsó, elegendő és tápláló, jó ételeket kaphatnának, nem lehetne a társadalom külön megterhelése nélkül: oly intézményt kell létesíteni, mely önmagát tartja fönn. Tessék meg bízni a Népkávéház bizottságban. Lesz annak arra gondja, hogy a Népkávéház életképes legyen és ne kelljen egy-két hét múlva bezárni. A Népkávéház eszméjének felvetői és szervezői a nép alsóbb osztályaiban tartozóknak filléreire is gondoltak, úgy azonban, hogy azoktól nem áldozatokat vár, ellenkezőleg: őket is részesíteni akarja azon jótéteményben, a mit rájuk nézve egy ily intézmény képezne. Avagy azt hiszi a V. H. cikkírója, hogy egy oly Népkávéház, a melyikben 12—20 fillérért elegendő, tiszta, jó, tápláló és egészséges ételt kaphatnának a munkásemberek, a kik egész nap ellévén foglalva, nem érnek rá maguknak napközben főtt ételt készíteni, nem volna jótétemény ? Ha a helyi sajtó azt hinné, a mit én nem tételezek fel, akkor a Népkávéház-bizottság vezetősége nem kérne többet az ő rostájukból, mert akkor azoknak valami hibájuknak kellene lenni és ahelyett, hogy kitisztitaná a jó magból a konkolyt és pelyvát, a jó magot részben áthullajtja, részben összezúzza és végül a sárba tapossa. No, de mondom tőlem áll legtávolabb, hogy a tisztelt helyi sajtóról, mely eddig minden jó ügyet felkarolt, ilyent feltételezhessek. 5. Azt állítja a Váci Hírlap cikkírója, hogy ő nem tételezi fel, csak tolmácsolja a „nagy társadalom“ azon vádját, hogy a Népkávéház bizottság nem őszinte; jólesett volna azonban, ha legalább egy-két védő szót emelt volna azon vezetők mellett, a kik minden egyéni érdek nélkül álltak a Népkávéháznak, mint közügynek szolgálatába. Nem elég a gyanúsításokat azon kijelentéssel : „én nem hiszem ugyan“ — továbbadni, mert egyrészt könnyen a továbbitó kerülhet apaság gyanújába, de másrészt azért sem, mert a ki csakugyan nem akarja a tüzet táplálni, hanem oltani, az nem olajat önt a tűzre, hanem vizet. De a Népkávéház vezetőségét az akadályok nem téritik el kitűzött céljától, mert a kinek tiszta a lelkiismerete, az nem tekinget jobbra és balra, nem bujkál, hanem egyenesen halad kitűzött célja felé. Nem lehetetlen, hogy vannak, a kik még most sem értik a Népkávéház rendeltetését; lehet, hogy ilyenek még magában a Népkávéház bizottsági tagok sorában is vannak elvétve; tapasztalt embert azt sem fogja kétségbe vonni, hogy lehetnek egyesek, a kik a gyűlésekben nem emeltek kifogásokat, a gyűlésen kívül mégis elégedetlenkednek, de ez magában véve nem lehet ok a Népkávéház eszméjének elejtésére — és a szegény-kérdés megoldásának előmozdítása érdekében tett első lépések és kísérletek megbánására, ettől való elállásra, visszalépésre. 7. Nem fogadhatom el a cikk Írójának azon tanácsát, hogy a koldús-ügy megoldását hagyjuk a rendőrkapitányra, a városra meg a Vöröskeresztre, már egyéb okokból azért sem, mert ezt a tanácsot nem lehet komolyan venni akkor, a mikor a V. H. nyomban e tanács után megállapítja, hogy a nevezettek mindhárman megegyeznek abban, hogy ezen kérdést együttesen sem tudják megoldani. Nem változtat a dolgon az, hogy én ezen feltevést: nem osztom. Tény az, hogy a koldúskérdés megoldása nem könnyű; tény az is, hogy városunk derék, erélyes rendőrkapitánya foglalkozott ezen kérdéssel, (nem rajta múlt, hogy nem tudta egyelőre megoldani); tény az is, hogy a város és egyletek a legjobb szándékkal igyekeznek a szegények [nyomorát enyhíteni, de az nem áll, hogy a rendőrkapitányon kívül valamikor is kísérletet tettek volna a koldúsügy megoldása érdekében, legalább a legközelebb elmúlt évtized alatt nem. De, még ha tettek volna is kísérleteket és ha ezek nem is vezettek volna eredményre, ebből nem lehet azt következtetni, hogy a hatóság és társadalom összefogva nem tudná egy városban kielégítően megoldani a kolduskérdést. Vizsgáljuk meg, hogy mily kérdés a szegény — (koldus) ügy, kik illetékesek ezen kérdést megoldani? Remélem, hogy a V. H. cikkírója sem fogja kétségbevonni azt, hogy a szegény (koldús) ügy első sorban társadalmi kérdés. Ha ezt nem vonja kétségbe, azt sem kifogásolhatja, hogy ezzel az elsősorban társadalmi kérdéssel a társadalom illetékes foglalkozni, azt sem vonhatja kétségbe, hogy a tár-