Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-11-24 / 92. szám
Huszonegyedik évfolyam. 92. szám. I Vác, 1907. november 20. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, Felelős szerkesztő és laptulajdonos: negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Szomorú kilátások. Vác, nov. 19. Az idei nyár végén s az őszön uralkodó szárazság szomorú kilátásokat teremtett a jövőre nézve. Már maga a nyári szárazság megbénította az őszi szántást-vetést. A felszántandó ugar és tarló valóságos kőkéreggé száradt ki a perzselő nap tűzsugaraitól. A szántást csak halogatta legtöbb gazda, hogy majd csak lesz eső, a mely kissé megporhanyitja a sziklakemény földet. A várakozás azonban hiábavaló volt, eső úgyszólván alig is esett, végre is a gazda kénytelen volt ráfanyalodni a keserves munkára, a szántásra. A munka nemcsak lassan ment, hanem kissé kései is volt és e mellett rossz is. Óriási, szinte széttörhetetlen hantokat vetett fel az eke. Az ilyen hantos földbe vetett mag nagy százaléka nem kel ki, mert részint nem fedi teljesen a föld, részint a kártékony madaraknak könnyű kikaparni s felfalni. A kisgazda itt is kétszeresen érezte az idei szárazság átkát. Mig nagy gazdaságban igavonó állat van bőven, hat, vagy nyolc ökrös fogat húzza az ekét, ha kell, sok nagy gazdaságDan a gőzeke sem ritka, a mely dacol a kemény talajjal. De mit csináljon a kisgazda, a kinek igavonója kevés is, meg gyenge is. Fiatal növendékállat vonszolja ekéjét. Legtöbb kisgazdánk nagyon korán munkára fogja állatait, nem várja meg a teljes kifejlődés korát. Siet kihasználni a bennük fekvő energiát. Az állat aztán elnyomorul, elcsenevészedik. Ilyen munkaerővel aztán legtöbb kisgazda nem igen tudott boldogulni az idei esőtelen nyár és ősz okozta szárazsággal. Ha mélyre eresztette ekéjét, az állatai szakadnak meg, ha haladni akart a munkával, akkor úgyszólván csak horzsolta a földet. Az ilyen szántásra jutott mag azután bizony nem igen kel ki, a mikor a nagy uradalmak jobban megmunkált vetései is — sajnos — erősen foltosak, a mi a ki nem kelt magot jelzi. A kilátások szomorúak. Valami jó termésre nem számíthatunk a jövő esztendőben. Hogy mit jelent ez a mai általános drágaság mellett, azt csak sejteni tudjuk, de a maga sivár valóságában elképzelni is nehéz. Ha ma nem uralkodnék a nyomasztó drágaság, a jövő képe nem volna oly ijesztő, legfeljebb drágábban és rosszabbul élnénk, mint rendesen; de ha jövő évre rossz termés lesz, a mire szomorú kilátás van, a mai drágaságnak eo ipso rohamosan emelkedni kell. A jövő képe sivár és kevés reménnyel kecsegtet a jobb állapotok visszatértéhez. Az ég ugyan tehet csodát, de sajnos, a csodák korszaka már lejárt. Csodát és sült galambot összetett kézzel, várni mindenesetre nagyon kényelmes dolog, de ez sokszor valóságos öngyilkosság. A bajokat teljesen megszüntetni deus ex machina módjára nem lehet ugyan, de azok terjedését meggátolni, nagyságukat csökkenteni, azt igen is lehet. Sajnos, azonban nálunk a vállalkozási szellem oly csekély, hogy e bajok orvoslását elősegítő akciókban igen kevesen akarnak részt venni. Áldozathozataltól sokaknak borsódzik a háta, nem gondolván meg, hogy a jövő meg fogja hozni majd annak kamatait. Ha találkozik olyan, a ki a tettek mezejére lép és hivó szózatot intéz a társadalomhoz, hogy egyesüljünk, mert csak az egyesülés képes e bajokon segíteni, akkor buzdító szava rendesen elhaló szó a pusztában, sokan nem hallják, sokan nem akarják meghallani. Sokszor önző szempontok is megöli az ilyen kezdeményezéseket, sokaknak fáj, hogy másé lesz a kezdeményezés és alkotás dicsősége, babérja. Elvonulások, kicsinyes társadalmi szempontok megölői voltak és lesznek sok nemes eszme megvalósításának. Pedig a társadalmi osztályok ezzel csak maguk alatt vágják a fát. A jövő szomorú képe előrfeveti árnyékát, vajha annak ijesztő volta megszüntetné mindazokat a kerékkötőket, a melyek kétszeressé teszik a nehéz idők átkait. Hírek. A muzeum kepkiállitása. A mai társadalom érdekhajhászó tömkelegé már eleve elég biztosítékot nyújt, hogy minden szép, nemes és egyeseknek hasznot nem hozó eszme halva szülessék. Sajnos az egyedek s azok kizárólag egyéni körei csak azt tudják a lelkesedés mázával bekenni s csak annak tudnak hangzatos lendületet adni* Két ut. (Mese, szép nők számára.) I. Mikor az első férfi felnyitotta a szempilláit az első álomból s első tekintetével uj élettársának, Évának ragyogó szépségében gyönyörködött, Lucifer abban a nyomban felpattant a mélyből s ott termett az Ur trónja előtt. — Megosztottam veled a mindenséget és neked adtam az alvilágot — szólt hozzá az Ur. Mit akarsz még, miután megkaptad osztályrészedet ? A gonosz vigyorgó ábrázattal felelt: — Egy uj lényt teremtettél a világra, Uram, az asszonyt! Ez változtat az igazságos osztály sorján. Adósommá lettél egy csekélységgel. Hogy mivel ? Rögvest megmondom. Az oroszlánnak erőt, a nyúlnak fürgeséget, a rókának ravaszságot adtál, a tigris kegyetlenné, a galambot szelíddé tetted. Mindehhez nincs közöm. De az ember kettőnké. S az asszonynak, a kit Ádám bohó kívánságára megteremtettél, odaadtad az oroszlán erejét s az őz gyöngéd alkatát, a tigris kegyetlensége mellé a galamb szelídsége, a nyúl fürgeségéhez a róka finom ravaszságát s e mellett a szépség hatalmával is felruháztad . . . De mit adtál neki, Uram, hogy ne szítson hozzád jobban, mint hozzám? — Akaratot, a melylyel szabadon választhat köztem és közted. Lucifer gúnyosan nevetett. — Azt hiszed eleget tettél azzal arra, hogy páratlan légy? ... Te vagy a jó, én a rósz kútfeje, ha feléd hajliK, jutalom vár rá a menyben, ha felém, büntetés a pokolban. Van annyi esze, hogy ne hozzám szítson! — Nos, mit kívánsz ? — Mondtam, Uram: egy csekélységet. — És mi az? — Nyiss két utat előtte : az erény útját, mely hozzád és a bűnét, mely hozzám vezet ... — Ez minden ? Legyen, a mint kívánod! És az Ur ujjúnak egy intésére, pillanat alatt, mint két végtelen szalag, két ut gördül végig a föld felületén: egyenlően széles, egyenlően fákkal szegélyezett s két oldalt bársonyos pázsittal egyenlően bevonva. II. Lucifer nem mozdult. — Nos, úgy van, mint akartad — szólt hozzá az Ur. Mit kívánsz még? A gonosz hunyorgatott zöldésfényű szemeivel. — És azt hiszed csakugyan, hogy most igazságot tettél kettőnk közt? S a két útra mutatva, gúnyos hangon folytatá: — Ezer szerencse, hogy még mértföldmutatókat is nem tűzetsz oda. A tiedre ezzel a felírással: »Ut a pokolba!« Milyen gyönyörű és kényelmes két ösvény! Szinte nekem magamnak is kedvem volna rögtön megtérni s megindulni az erény utján, hogy kényelmesen besétáljak rajta a menyországba . . . Nem jól értettél, Uram! Kértelek, hogy két külön utat nyiss az erénynek és a bűnnek, de nem gondoltam, hogy ily részrehajlóan fogod csinálni . . . Mivel édesgessem a nőt a bűn útjára, ha az erényen ép oly kényelmes lesz neki ? Az Ur összevonta hatalmas szemöldökeit. — Gonosz vagy, de legyen kívánságod szerint! És az ur egy újabb intésére — a bűn útja változatlan maradt bársony pástjaival és nűs árnyékot terjesztő fáival — az erény útja hirtelen összeszorult, kényelmetlen ösvénnyé szűkült, mely ijesztő sziklahasadékon át, óriási vízesések alatt kanyarodott mind meredekebbre és meredekebbre, a legtöbb helyen oly keskenyre összeszorulva, hogy nehéz fáradsággal lehetett csak áthaladni rajta. A gonosz jókedvűen dörzsölte hegyes kör mű kezeit. — Kedvem szerint csináltad, Uram. Fogadd elismerésemet. — Nem kérem elismerésedet. Mehetsz ! — Még nem, Uram. Lenne még egy kívánságom.
