Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)

1909-07-28 / 58. szám

Huszonharmadik évfolyam. 58. szám. Vác, 1909. július 28. Vfe? ^<7 VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Munkásházak. \ .— Julius 27. Hazaszerte szép akció folyik a gazdasági munkások érdekében, ürömünkre szolgál, hogy ebben az emberbaráti cselekedetben vármegyénk is részt vesz. Nem tudjuk eléggé elismerni ez irányú socialis tevékenységet s mivel a bérházban nyomorgó munkások ér­dekében úgy a mi városunk, mint községeink szintén közreműködhetnek, — jónak látjuk azokra a nagy érdekekre tekintettel, melyeket a gazdasági munkásházakról szóló törvény érint, — a törvényt ismertetni s mindenkit a ki a békés pacifikációnak barátja, ezen so­rainkra melegen fölhívni. A gazdasági munkásházakról szóló törvény szerint munkásházak azokon a helyeken épülnek, a hol legalább tiz munkáscsalád jelentkezik avégből, hogy szeretne saját ott­honába jutni. De ez csak az első lépés. A jelentkező munkásoknak ezt az ügyéta kép­viselőtestületnek magáévá is kell tenni. Kö­vetkezik tehát, hogy a hol munkásházak épülnek, ott a munkásságésa birtokos osztály között egyetértés és kölcsönös méltányosság legyen. Ezt a munkások jól felfogott érdeké­ben kívánjuk. Mert a dolog úgy áll, hogy a munkásházakat kölcsönből építik és a mun­kás, a kinek nincs hitele, hogyan kap köl­csönt? Csak úgy kap kölcsönt, hogy ha a községi képviselőtestület, avagy a vármegye értük kezességet vállal. A kölcsönt a községi képviselőtestület, vagy maga a törvényhatóság szavazza meg s veszi föl a munkásházakra. A törvény pe­dig ezt azzal teszi mindenütt lehetővé, hogy fölhatalmazta a fölmivelésügyi minisztert, hogy a konvertált kölcsönök kamatterbéből, valameddig a kölcsön fennál, — 2%-ot el­vállal. Az eddig fölvett munkásházi kölcsö­nöknél a munkásra a kölcsön törlesztésének tehát két harmada hárul: nyilvánvaló, hogy midőn a maga kis fészkébe a munkás bevo­nul, nem fizet többet, mint a mennyit eddig bérházban fizetett. Mivel a képviselőtestületben a gazdák ül­nek, a kiknek a fölvett kölcsönért jót kell állaniok, már ebből is nyilvánvaló, hogy a munkásosztálynak igenis szüksége van azok­nak jóindulatára, a kik saját otthon meg­szerzésében őket gyámolitani hívatottak. Nem lehet el sem képzelni, hogy a hol a mun­kásosztály valami lázongó, önmagával még­ha sonlott, keserű lelkű ember után indul és a társadalmi meghasonlásnak annyi kelle­metlen magját elhinti, hogy ott, mikor a munkásosztálynak annyira égető ügyéről, a saját otthona szerzéséről legyen szó, — va­lami nagy szeretettel karolnák föl azt és a rájok köveket dobókat' kenyérrel hajítanák vissza. Az emberi természet ily nagylelkűsé­gekről nem akar tudni. Jó bánás, békesség, szeretet hasonló virtusokat fakaszt. Békét­lenség, méltatlanság, gyűlölség pedig elhide­­giti a sziveket. Ezért legyünk bár akármi foglalkozási sorban : becsüljük meg egymást; legyünk egymás iránt méltányosak és igaz­ságosak. Viszont a gazdaosztályhoz is kérő szóval vagyunk. Jó munkást, a kit letelepítenek, a kinek otthont adtak, a ki Amerikára nem gondol, — úgy lehet kapni, ha ott, a hol a belső ingatlan szerzése a munkásra meg van nehezítve, az áldott törvény nyomán szere szeretettel foglalkozunk a munkásoknak építendő házakkal. Meg kell nézni Szentes, Makó, Hódmezővásárhely, Zenta munkásne­­gyenét. E helyeken egész munkás városne­gyedek épültek, vagy épülnek, ürömmel megy végig pl. az ember Szentesen a Darányi-ut­cán, a hol a nép jólétnek kedves jelenségei­vel találkozik, a hol ezer-és ezer kis exisz­­tenciá keserű lelkét fordította meg a törvény­­hozás gondossága >és miniszter népszeretete. Szinte azt szeretuők mondani magisztrátu­sunknak : menjenek oda tanulni a társadalmi pacifikáció művét. Végtelenül örülnénk, ha a hírlapírói tol­iunk egy nagy közkérdés üterére tapintott volna és cikkünk nyomán e szociális téren kezdeményező munkásság következnék! Hírek. — Ötven éve piarista. Rég látott, kedves vendége volt Anna napján, mikor a kegyes­rendi templom védőszentjének ünnepét ülték, a helybeli piarista-rendháznak. Hosszú távol­iét után Váry Gellért, a magyar kegyestani­­tórend római képviselője állított be, hogy rendtagsága ötvenedik évfordulóját megülje. A régebbi idők emberei emlékeznek jól Váry Gellértre, ki a piarista noviciátus vezetője volt hosszabb ideig Vácon, majd Nyitrára, Bál után. — Detlev v. Liliencron, — Atlaszcipellös lábadat hintánk mélyébe tedd. A két pej már zablába kap és most, János, mehet! Pihen. Feje vállamra ért, alszik bágyadt ibolyaként a Kicsi szőke komtesz. Mocsárba fül az éjszaka, piros sáv villan ott. Nád közt prémjéből rázza a bíbic a harmatot. A patkó dong fülébe még„ aztán felüti kék szemét a kicsi szőke komtesz. A sarló peng a rét alól, a galamb búg, nevet, a küllőn komondor csahol, minden fölserkedett. Ó, hogy sütött a nap reánk! Hajtottunk Gretna-Greenen át én és a kicsi komtesz. F F. Diákemlékek. Irta: Lengyel Margit. (Befejezés.) II. A nyári szünidőt Lenkénél, az asszonynő­véremnél töltöttük. Lenkéék birtokukon lak­tak, a hol tágas udvaruk és gyümölcsös kertjük volt. Béla eleinte beérte ezekkel a szórakozásokkal, de mikor a sógorom re­mek kivitelű messzelátóját felfedezte, min­den nap este hat és nyolc óra között felköl­tözködött a padlásra és a háztető nyílásában kedélyes tanyát ütve, — álhatatosan szem­lélte vele a nyugati égboltozatot. Ezt először mindenki természetesnek találta, de később szeget ütött a sógorom fejébe. — Te Lenke, — mondotta a nővéremnek, — vigyázz a szavamra . . . Erre a gyerekre még valaha büszke lesz a család . . . — Miből következteted ? — Miből? Hát a messzelátó! Béla a csilla­gokat vizsgálja . . . Egy gyerek, a ki ebben a korban már az elvont tudományokkal foglalkozik! . . . Lenkének több se kellett. Most még job­ban becézte és dédelgette Bélát, igyekezett még a gondolatait is eltalálni és neki osz­togatta a legizesebb falatokat ... A családi ebédnél folyton törték az eszüket, miként keletkezhetett benne ez a különös tehetség. A sógorom az átöröklés hive és nagy meg­győződéssel hangoztatta, hogy valamelyik régi ősben a tudományszomj már lappangva rejtőzött és a későbbi utódokban továbbfej­lődve, végre Bélában elemi erővel kitör­hetett . . . Az ilyesmi nem maradhat titokban. Min­denki áhítattal tekintett fel a padlásnyilás­­ban trónoló Bélára, a ki most már az egész laluban nagy tekintélynek örvendett. A jegyző úr neki ajándékozta bogarászati gyűj­teményének egyik remekéi, sőt a jó öreg plébános érdeklődését is felkeltette, a ki szeretettel veregette a vállait. — Csak folytasd öcsém, folytasd ... És legyen veled Isten áldása . . . Még soká tartott volna ez a paradicsomi állapot, ha el nem jön látogatóba a huszár­önkéntes unokabátyánk, kinek szintén el­­ujságolták az eseményt. Ez kételkedve bab­rált a csákóján. — Furcsa, fölöttébb furcsa ... Én ebben a korban földi csillagokhoz firkáltam ver­seket . . . És felmászott a padlásra Béla után . . . S ekkor kisült, hogy Béla a nyugat felé for­dított messzelátóval nem a csillagokat vizs-

Next

/
Oldalképek
Tartalom