Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)

1909-07-14 / 54. szám

Huszonharmadik évfolyam. 54. szám. Vác, 1909. július 14. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám óra 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A vasút a törvényhozásban. Kossuth Ferenc kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1907. junius 23-án terjesztette a vasútra vonatkozó törvényjavaslatot a tör­vényhozás elé, melynek egyértelmű hozzá­járulása után a király a törvényt szentesí­tette és azt, mint 1907. évi XLIII. törvény­cikket azon év augusztus 20-án hirdették ki az „Országos Törvénytárban.“ Műszaki ismert< tése. A duna—ipolyvölgyi h. é. vasút a buda pest—marheggi fővonal Vác állomásától ki­indulva mintegy 8 kilométer hosszban pár- | huzamosan halad a fővonallal mint harma­dik sínpár. A 8-ik kim. ben Nógrád verőce állomás előtt elhagyja a fővonalat és északi irányban haladva az úgynevezett börzsönyi hegycso­port keleti lejtőin — folytonos emelkedés­sel — kapaszkodik Diósjenő állomásig, hol a pálya 243 méter magasságban az Adria tükre felett kulminál. Diósjenőtől a pálya északi irányban ha­ladva, több patak völgyét átszelve folytonos hullámzással halad Nagyoroszi állomásig, honnét azután rohamos eséssel (15 promilles ez az esés, a mi hazánkban a legnagyobbak közé tartozik) halad Drégelypalánkig, hol a már párkánynána—gyarmati vasút vonalá­hoz csatlakozik. Innét mint peázsvonal fut be Ipolyságig, a vonal tulajdonképeni végállomásáig Azon­kívül Diósjenő állomástól a pálya 29-ik kilo­méterében egy szárnyvonal ágazik el keleti irányban jobbára a Lókus-patak völgyében haladva Romhány végállomásig, mely mind­össze 12 kim. távolságban fekszik a nógrád­­megyei h é. vasút Galgakövesd állomásától. A fővonal hossza 47-5, a szárnyvonalé 17 2 km. A vonalon alkalmazott legnagyobb emelkedés 15% a legkisebb sugár 250 mé­ter. A pályán megengedett legnagyobb se­besség óránként 40 km. A vasúton épült állomások, a fővonalon: Katalinpuszta, Szokolya, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borosberény, Nagyoroszi, a szárny­vonalon Tolmács Rétság, Ránk és Romhány. A munkálatokat az egész vonalon 1907. szeptember havában kezdték meg; az építés befejezésének határideje 1009. augusztus 21-én fog lejárni. A vonal kiépitésével a budapest—ipoly­­sági vasúti ut, mely eddigelé Párkánynánán keresztül 130 kilométert tett ki, mintegy 42 kilométerrel rövidül meg, tehát csak 88 kilo­méter hosszú lesz. Félmillió deficit. A vasút építési és üzletberendezési tőkéje 6,511 000 korona, vagyis pályakilóméteren­­ként 100.790 koronára rúg. Eme aránylag magas költség a pálya jó­részt hegyi jellegében találja magyarázatát, továbbá mezőgazdaságilag használt területe­ken vezetvén keresztül, ezek a körülmények egyrészt nagy töltések és bevágások létesí­tésére, másrészt a kisajátítandó területeknek A duna—ipolyvölgyi vasút megnyitása. Vác, július 12. Első vicinális vasutunkat átadták öröm­­nyilvánitások és hivatalos eljárás megejtése közt a forgalomnak. Ma már minden beér­kező személyvonat százával ontja az utaso­kat, a beállított két-két tehervonat már sok árút visz és hoz a hatvan kilométeres útvo­nalra és útvonalról, jeléül annak, hogy a duna—ipolyvölgyi vasútra szükség volt. A vasutmegnyitás fényes ünnepségek keretében ment végbe. Alább adjuk ennek leírását, itt előbb közöljük a vicinálisunk gyermekségé­nek történetét: A vasút engedményesei. A vasút Nógrád és Hont vármegye kö­zönségének közel kétévtizedes kívánságát képezi. Első engedményese Pázmándy Dénes volt, vállalkozói Königsberg József budapesti és Bopp Adolf berlini mérnökök. Ez a vál­lalkozás azonban nem sikerült. Néhány évi vajúdás után Laszkáry Gyula f.-romhányi és Haydin Károly ipolynyéki földbirtokos, ki utóbb kivált, mint engedmé­nyesek keltették életre a már már abban­­maradt tervet, a kiknek a vállalat előrelát­ható csekély rentabilitása folytán csak nagy­­nehezen sikerült egy manheimi pénzcso­portot, a Grün és Bilfinger céget Baden nagyhercegségből megnyerni az eszme finan­szírozására. Az ipartársulati kisértetek. Ezeket csak a Váci Hírlapból ismerem és igy senki se várjon tőlem leleplezést. Bizo­nyos, hogy a csudálatos eset megtörtént: kövek potyogtak és nem tudni honnan? Elolvastam az ovoda dada cáfolását is. Bi­zony, benne hiába firtatják a rejtély okát. A mint hogy száz és ezer hasonló esetben ku­darcot vallott a nyomozás. Nem mondom, hogy néha-néha meg nem tréfálja valaki a remegő kőlesőket, ázonban valóság, hogy a hajszálnyira egyező kődobási kalandok majd­nem teljes számában a közönség, rendőrség eredmény nélkül kutatott. Habozás nélkül ki is irom: nem is fogják az ipartársulati kövek inditó erejét megta­­találni. Mert ez az jelentéktelennek látszó kis vidéki csetepaté beleömlik a nagy, misz­tikus folyamba, melyet a vergődő elme bele­szórd a titkos tudományok medrébe. Ama titkos ismeretek, melyeket a hivatalos tudo­mány komolyan nem vesz. Pedig, lám a hipnotizmus is igy derült ki. Ős korok gyarló sejtelmeiből Mesmer öntu­datlan állati delejéig, már nagy ut volt és ma már az orvosi tudás a hipnotizmust bő­ven beraktározta. így vagyunk ezekkel az észszel fel nem fogható különös kövekkel is. Egy-egy úttörő persze itt is van. A már hatalmassá nevekedett spiritiszta irodalom előtt az ipartársulati csuda jól ismert, ezer­szer megfigyelt jelenség. Fölösleges ezen végig rágódni: báró Du Prel Károly, az oly korán elhunyt német tudós külön munkában dolgozta föl az eddig szétszórt adatokat. A munka cime: „Das mystische Steinwerfen.“ Nem óhajtom most az esetek hosszú lán­colatát bemutatni. Messze kellene nyúlnom. Már az evangélium szerint is: ha az embe­rek hallgatnak, a kövek fognak beszélni. És sokat kellene mesélnem: a legutolsó három eset Magyarországon csak nem rég zajlott le. Kőbányán, Pőstyén mellett és Tardos­­kedden hullottak utóbbi években a titokzatos kövek. A pőstyéni esetet igen érdekesen irta le az „Alkotmány“-ban Sándorfiakkori káplán, ma plébános. A tardoskeddi kövek 1904. nyarán zuhantak, az ottani fogyasztási szö­vetkezetben. A ki már most a kőmozgalom magyaráza­tát kérdi, annak három válasz adható. Az első választ azonban rögtön el is hagyom. E szerint ugyanis itt semmiféle ismeretlen erő nem működik, egyszerűen csalásról van szó; a köveket rosszmájú, vagy tréfás ép, élő emberek hajítják. Csakhogy sajnos, eze­ket a tetteseket eddig a legéberebb őrködés sem tudta nyakon csípni. Ellenben megfigyelték, hogy a kövek ed­dig senkiben soha kárt nem tettek. Szeretném megkérdezni az ipartársulati urakat, vájjon kit ütött már tarkón egy ilyen menyekből pottyant kő? Valóság az is, hogy ceruzával, vagy mivel megjelölt kövek többször egy­másután hullottak le, olykép, hogy minden látható erő nélkül emelkedtek a magasba és újra leestek. Gyakran a vízbe dobták a már egyszer lehullott követ és ime, egyszerre nedves kövek érkeztek. Mindez a csalást, a rossz hiszemü, közönséges csalást merőben kizárja. A második magyarázat már a hit dolga: a spiritiszták vallják. Szerintük a köveket meghalt emkerek élő lelkei, vagyis az u. n. szellemek, népszerűén a kísértetek dobják. E magyarázat tehát emberfölötti, túlvilági ere­dési tanít. Eszem ágában sincs szembeszállni ezzel. A hol az erős hit viaskodik rozoga elmélettel mindig a hit győzelmeskedik. Csak megjegyzem azt, hogy e tan szerint a köve­ket alsóbbrendű, durva, még felső szférákig nem nemesült szellemek dobják. Azonban ennek a hitbéli magyarázatnak van egy igazi, nagy, ma még be nem látható terjedelmű törvénye: a mediumitás: minden ilyfajta tünemény csak akkor lehetséges, ha médium van jelen, vagyis oly élő ember, a ki szervezetének bizonyos, szabálylyal meg meg nem állapítható, titokzatos tulajdonságai vannak. A spirjtiszták szerint a médium csak eszköze a tüneménynek, de nem oka. Oka t. í. a szellem. Ezt a törvényt aknázza ki a legújabb is­kola, mely a harmadik magyarázatot koc­káztatja. Ez az iskola voltakép nagyon régi: a nil admirari vén elvéből fakad. Az első, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom