Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-07-14 / 54. szám
0 magas megszerzési költségeire való tekintettel a vasút építését igen megdrágították. Költségessé tette továbbá a vasút építését még az is, hogy Váctól Verőcéig a budapest—marheggi fővonalon egy harmadik sínpárt ''kellett lefektetni, a mi nagymérvű alapépitményi munkák előállítását igényelte. Az egész 6,511.000 korona építési tőkéből 1,176.000 koronát az államvasutaknak kellett fizetni ezért a 8 kilométeres vonalért és a csatlakozó állomások kibővítéséért. Hozzájárult még a munkabér és anyagdrágaság és az idegen személyek helyi tájékozatlansága, úgy, hogy a vállalat az engedélyezett és előirányzott építési tőkét kénytelen volt mintegy félmillióval túllépni, a mi nem valami kecsegtető kilátás arra, hogy valaha ezt a derék külföldi céget újabb vállalkozásra ide édesgessük. Véren epizód. Sajnálatos, hogy szegény hazánknak a külföld előtt belső és kőlső ellenségeink által aláásott jó hírneve éppen a vasút építése alkalmával is újból erősen megingott, midőn alig egy esztendő előtt Rózsa Sándor betyárromantikája kapcabetyár utonállók személyében felujult. Emlékezetes mindenki előtt, hogy az épitővállalat egy ősz tagját, Grün Ágost a Katalinpusztánál, midőn egyik pénztárosa kíséretében a munkások részére nagyobb összegű pénzt szállított, orvul megtámadták, leütötték és pénzét elrabolták. A borzalmas esetnél némi vigasztalást nyújt az, bogy a banda tagjai, kiknek nagy része azóta már hurokra került, nem magyar, hanem horvát munkások voltak és hogy Grün Ágoston szívós germán természete szerencsésen kiheverte a koponyacsontig ható husángcsapások következményeit. Ez a bár véres, de szerencsére nem végzetes epizód bizonyára nem fogja elhomályosítani azokat a rokonszenves benyomásokat, melyeket becsületes és anyagi áldozatot nem kímélő vállalatának tető alá hozatala alkalmával rólunk és minálunk szerzett. A va*ut létesítői. Midőn a legjobb reményeket fűzzük a duna—ipolyvölgyi vasút megnyitásához nem győzünk elég elismeréssel megemlékezni azokról, a kik ennek a vasútnak megteremtése körül hervadhatatlan babérokat szereztek magunknak erkölcsi és anyagi áldozataik révén. Ebből az elismerésből, ebből a hálából vegyék ki az őket megillető osztalékot az engedményesek, a vállalat, Pest—Nógrád— Hontvármegyék és bennük az érdekelt községek áldozatkész közönsége, többek közt Vác városa, mely 90.U00 koronát áldozott azért, hogy a duna—ipolyvölgyi vasút végállomása Vác legyen. A megnyitás. Sok munka és sok megnyitási nap emlegetése után elérkezett julius 1U ike. Az építő cég megbízásából Weisz vállalati főmérnök és Fedor Hermann töpénztáros végezték az előmunkálatokat a megnyitáshoz, mondhatni minden meghívott vendég teljes megelégedésére. A váci pályaudvaron nagy élénkség volt tapasztalható szombaton reggel. Érdeklődők százai állottak a rozzant rács mögött, látni akarták, milyen is az a vasutinegnyitás. Benn, a sínek között a bizottság tagjai a tiz órai vonattal érkeztek Budapestről. Ott voltak Jenik Béla kir. tanácsos, vasúti és hajózási főfelügyelő, Lukács felügyelő, Schwanfelder felügyelő, Neumann Rafael vállalati ügyész, az építő vállalat összes mérnökei Grün Ágoston vezetése alatt s a meghívott vendégek: dr. Zádor János polgármester, Kálló Antal rendőrkapitány, dr. Franyo István tanácsos, dr. Göndör Sándor főjegyző, Förster Aurél Pestvármegye, Somogyi Béla főjegyző, Halász Ferencz árv. ülnök, lapszerkesztő, Battha László tb. főszolgabíró Hontvármegye, Szeczitovszky Béla főszolgabíró Nógrádvármegye képviseletében Révész Béla, Wallner Godofréd állomásfőnök és még igen sokau, kik között számos hölgyet is láttunk. Az u. n. elosztó vonat előző napokban ment ki a vonalra s vitte mindegyik uj állomásra az alkalmazottakat, családtagjait butorozatukat s minden felszerelésüket. Tiz órakor a 7318 számú, uj tipusú mozdony, melyet két nemzetiszinű zászló díszített, állott a vonat elé, a melyben a bizottság és a vendégek már elhelyezkedtek. A váciak hamar egymásra akadtak, egy kupét majdnem teljesen megtöltöttek s Harmos mérnök ugyancsak figyelmesen gondoskodott ellátásukról. A »pakli kocsi« ugyanis nem áruval, hanem mindenféle jó elemózsiával volt megtömve. Ennek a mozgó vendéglőnek Laczuska Titusz verőcei vendéglős volt a feje, a ki váci ismeretsége révén, lelkiismeretesen figyelt arra, hogy a váciak, de minden vendég el legyen látva. Mikor a vonat szép csendesen kiindult 10 óra 15 perckor az állomásból, minden kocsiszakaszban sört, hideg.ételeket szolgáltak fel a pincérek. No, — mondogatják a vendégek — igy csak megleszünk Romhányig. Nem sokára a mozdony és a vonat elhagyta a marcheggi pályát, emelkedésre megy s csakhamar befut Katalina-puszta állomásba. Tömérdek nép —- Nógrádverőcéröl került ki _____________VÁCI HÍRLAP_____________ — várta a vonatot, melyet éljenzés és cigányzene üdvözölt. A hölgyek rózsát osztogattak a bizottság tagjai közt s előállott Oroszi Jenő ref. esperes, a ki néhány meleg szóval üdvözölte a bizottságot, melynek nevében Janik kir tanácsos válaszolt. Az udvarias üdvözlő szavak után mindjárt panaszkodással folytatták a verőceiek. Mié't nevezték el az állomásukat Katalin-pusztának, mikor Katulina legalább is négy kilométerre van tőlük, az állomás pedig Nógrádverőce aljában? Igaza is van a verőceieknek, a kik szinte haraggal emlegették ezt az eljárást és arra kérték Laszkáry Gyulát, a dunaipolyvölgyi h. é. vasút elnökét, hogy az állomás nevét rövidesen változtassák meg. Egy budapesti fotográfus a fővárosi szépít odaírni újságok részére felvéieleket csinált s azután 10 óra 50 perckor tovább indultunk. Az egész közönség szinte tüntetőleg kiáltotta : — Éljen Nógrádverőce, le Katalin-pusztával ! Nem sokára a 2 sz. őrház előtt állott meg a vonatunk. A bizottság itt is eszállott, megkérdezte az őrt, el van-e mi idennel látva, mi a panasza. Az utasok pedig gyönyörködtek a festői szép vidékben s majdnem irigyelték a 2. számú őrt, hogy oly szép vidéken lakik. A vonat utasai közül kevesen ismerték ezt a tájat, melynek szépsége hazánk bármelyik vidékével felveszi a versenyt. Szokolya volt a következő állomás, de mert a község messze esik, kevesen vártak a vonatra. 11 óra 35 perckor érkezett a vonat Berkenyére. A berobogó vonat patronokat sütött el, az egész község künn volt az állomáson, melynek elejét fehérruhás leányok foglalták el. A feldíszített állomási épület előtt Vayer József plébános mondott üdvözletét s Janik főfelügyelő válaszában azt kívánta, hogy az uj vasút a vidék kulturális és gazdasági fellendülését szolgálja. Rövid tiz perc múlva Nógrád alá értünk. Diadalkapu és feldiszitett állomási épület fogadta a vonatot, természetesen tömérdek nép is. Dél volt, mikor a festői varat megkerülte a vonat s az elágazó állomáson, Diósjenőre futott be. A cigányok Rákóczit húzták, majd Kovács Ferenc községi jegyző igen ügyes beszédben üdvözölte a bizottságot slelkesen szólt Grün Ágostonról, ki vérével is megszentelte ezt a földet. Nagy csokor virágot raktak fel a vonatra, mely most már majdnem megtelt minden állomáson felszállt érdeklődőkkel. Diósjenőről az utat a bizottsági vonat a 17 kilométeres szárnyvonalon folytatta. Első állomás Tolmács volt, majd a feldíszített Hátság állomást érték el 12 óra 12 perckor. Az egész község intelligeneciája várta a vonatot, melyet itt is cigányzene fogadott. Nem sokára, V22 órakor Bánk után a szárnyvonal utolsó állomására, Romhányba futott be a vonat, a hol natalmas diadalkapu állott, alatta nagy közönség. A bizottság megszakította az útját s részben Laszkáry Gyulához, részben Simalcsik Igó dr. esperes vendégszerető házához hajtatott. Az állomáson maradt vendégek részére az uj mozdonyszinben jó pörköltet főztek. Egy órai időzés után vissza indult a vonat Diósjenőre, a honnam a fővonalon 3 óra 4Q perckor folytatta útját Ipolyság felé. A feldiszitett Boros-Berény után 3 óra 50 perckor értük el a felzászlózotl Nagyoroszi állomást. Schneider Flórián községi biró az ki rendszeresen kifej tét tte, Hartmann Eduard, a hires pesszimista filozófus. Hartmann munkáját azonban, alig hogy megjelent, pozdorjárá zúzta Aksakov, a nagy orosz spiritiszta két kötetes hatalmas az „Animizmus és Spiritizmus“ című művével. Pedig Hartmann érdeme hogy egy ma még uj tudás első pilléreit lerakta. E szerint nem csalásról van itt szó: az esetek megtörténtek és megtörténnek. De nem is szellemek a működők, hanem élő emberek : az öntudatlaríul a külvilágba hatni tudó médiumok. Az a törvény, hogy a tünemény csak akkor lehetséges, ha médium jelen van, oda fejlődött, hogy a médium nem puszta eszköze magasabb hatalmaknak, hanem feltétele, alapja, oka, — habár öntudatlanul — az egész rejtelemnek. Az emberi léleknek ismeretlen, meg nem állapított, titokzatos ereje működik ilyenkor. A mint a mágnes-vas a papírlapon keresztül tudja a tűt mozgásba hozni, úgy tudja a lélek megindítani a — köveket is. A lélek e nagyszerű, ma el sem igen képzelhető finom munkájának nyomát magunk is naponta éfezhetjük. A telepátia —- mely immár bizonyosság — ezen alapul. Ide vág az a mindennapi furcsaság is, hogy fordulunk valakire, beszélünk valakiről —- mikor egyszerre az a valaki közénk toppan. Hogy ki az ipartársulati kövek médiuma, nem tudom. Nem is akartam ép ezzel az epizóddal bíbelődni, csak arra akartam mutatni, hogy a Váczi Hírlap röpke, naiv hire az emberi lélek örvénylő mélységéig fúr. F. F.
