Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)

1909-05-05 / 34. szám

Huszonharmadik évfolyam. < 34. szám. Vác, 1909. május 5. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szóm óra 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A gyógyfű. Egy füzetecske akadt a kezembe : dr. Páter Béla kolozsvári gazdasági akadémiai tanár­nak a gyógyitó növényekről Írott értekezése. Oly dolgokat tár fel itt nekünk a tudós szerző, melyekről — felületesen — azt szok­tuk mondani, hogy hiszen ezt mind tudjuk -— valójában azonban még sem tudtuk. Rá­mutat ugyanis oly nemzeti kincsekre, me­lyek valóban parlagon hevernek. Utón-útfé­len rugdossuk azokat, számba sem vesszük, mert a tudatlanság és nemzeti gőg nem en­gedi, hogy büszke, merev derekunkat meg­hajtsuk utána, felszedjük és pénzzé tegyük De azért költekezünk tovább előkelőén! Ha szorul a hurok, akkor panaszkodunk, jajgatunk, vagy váltót hamisítunk, sikkasz­tunk, vagy társadalmi erőszakot fejtünk ki, végső elbusulásunkban pedig kivándorlunk az aranypénzek hazájába, mert itthon nem tudunk megélni — munka nélkül 1 Nagyon szomorú ez az állapot — nem is annyira végeredményében, mint inkább előzményei­vel, indító okaival. Nehezen alakul, módosul a magyar — a jó felé. A selyemhernyótenyésztés ezelőtt egy pár évtizeddel semmibe nem vett, le­nézett foglalkozás volt, még a földhöz ra­gadt szegény szemében is. Pedig ez a fog­lalkozás ma már mintegy százezer család révén több, mint 4 millió korona erejéig gazdagítja az országot. így vagyunk a gyógyitó növényekkel is. Millió és millió korona érték van azokban az utszéli lenézett, letaposott növényekben, melyeket senki sem vet, nem kapál, nem gondoz és mégis ingyen teremnek nekünk. A külföld annyira van ezekkel a növé­nyekkel, hogy már mesterségesen termeszti azokat és még igy is haszonnal jár e fog­lalkozás, mert hozzánk küldi és mi drágán megvesszük azt. Itthon úgyszólván ingyen nem kell nekünk, azt drága pénzen is ké­szek vagyunk megvenni, — csak az a fő, hogy külföldről jöjjön. Felemlítek egy két dolgot e füzetből. Ko­pár és parlag hegeinken igen közönséges dudva a fehér üröm. Tömegesen lepi el a kopár dombokat, töltéseket és friss földiá­gyasokat. Ott vész el, a hol termett. Legfel­jebb, ha a cigányok seprűt kötnek belőle, vagy bolhairtőnak használják. Pedig a fehér üröm orvosi növény is. Úgy tudom, hogy a m. kir. pénzügyi kormány vonatszámra ho­zatja ezt a növényt Morvaországból — a marhasó denaturálására. Szemétdombok körül s parlag helyeken, valamint legelőkön terem a redőszirmű maszlag és a beléndek. Mind a keltőt ismeri a nép s tudja is, hogy mérges, de szedni nem jut eszébe senkinek. Pedig mind a kettőt, főleg hazánkból, nagyon keresik a külföldi droguisták. A nadragulya szintén nagyon keresett. Ebből a cikkből droguis­­táinknak vaggonszámra való megrendelé­seik vannak a külföldre. Az anyarozsot 18 szór drágábban fizették, mint magát a rozsot. A szekfűvirágot kocsi rakományszámra viszik a külföldre és ha­­jórakományszámra szállítják még Ameri­kába is, mert a világpiacon a magyar szek­­ffívirág az első. A pipacsvirág száritolt le­velei keresett cikkek. A búzavirág és szar­kaláb láttára boszankodik a gazda, pedig a droguis-ta örülne neki, mert e virágokkal díszítik a füstölő porokat. A hársfa és bodzavirágról szintén min­denki tudja, hogy mily keresett cikkek. Ezeken kívül legalább még tizszerennyi hasznos növény van, melyek mind értéke­síthetők volnának. így a gyökerekből : a gyermekláncfű, cikória, pipevirág, a keserű lapu, bojtorján, nadragulya, fehér zászpa, orvosi kálmos, fehér mályva, gilice tüske, macskagyökér,“ örmény gyökér, arnika. A leveles, száras növényekből : orvosi tüdőfű, vérehulló gödire, fehér pemetefű, a három­levelű vidrafű, egérfarku cickoró, erdei zsálya, ezerjófű, somkoró, árvácska, kopasz porcika, orbáncfű, fehér üröm, kakukfű, útifű, csalán, beléndek, martilapu, nadragu­­ya, csattanó maszlag, büdös bürök, fehér mályva, erdei mályva; a virágokból: a kö­kény, pipacs, szekfűvirág. bodza virág, szar­kaláb, búzavirág, hársfavirág, hegyi arnika, ökörfarkkóró, fehér mályva, varadics arany­virág. A bogyókból : bodza bogyó, csipke bogyó, boróka bogyó, pukkantó mag, bélén­­dek mag, kikirics mag. A virágtalan növé­nyekből : az anyarozs, sarló, páfrány, édes­gyökerű páfrány, orvosi szarvas nyelv, kap­csos korpafű; továbbá a kukorica selyme, diófalevél, nyárfa rügy, tökmag, dinnyemag, Daisy. Cipője málott, ruhája tépett, színtelen kendő fonta derekát, csilingelt a hangja, — elém lépett: »Vegyenek szegfűt, friss ibolyát!« * Köti a csokrot a lányka, Daisy, illatos rózsát is vegyit bele. Mosolyog mindig ... de ki őt nézi, Szemét könyűvel látja tele. * Imigy elnézem reggel és estve, midőn virágot árul a virág, égő, fájó vágyódással lesve, mikor árulja el önmagát. Szaák Lucy. Nö és férfi. Irta: Dr. Horváth Károly. Porlepte irás akadt a kezembe. A cime Szent Hilárius — de maga a könyv mondja — nem azért, mintha róla szólna, hanem mivel »vidám szivű, jó kedvű, vagy örvendező materia leszen benne«. Beszél is mindenről, minket azonban jelenleg csak néhány, az emberre vouatkozó megjegyzése érdekel, amelyek annyira talpraesettek néha, hogy Írójukat, a ki nevét elhallgatja, világos eszű, nyitott szemű embernek kell ezek alapján nyilvánítanunk. Utána indulva, helyenként idézve s az esetleges gyűlöletet a könyvre hárítva, mely e sorok megírására ösztönzött, neki bátorkodunk a mesélésnek. Mindnyájan tudjuk azt, hogy az emberi nemnek nagyon sok télé faja van, de olyan embereket mégsem ismerünk, mint aminő­ket említ írónk Plinius után. Szerinte az emberek »néhol olyanok az északi tartomá­­nj okban, hogy felüliekkel, mint valami le­pedőkkel egészen befödözhetik magukat. Némelyek Judiában kutyafejűek; némelyek egyszeműek ; némelyek csak szaglással él­nek ; némelyeknek csak egy lábuk vagyon, de olyan széles talpuk, hogy a melegben hátukra fordítván s talpukat a Nap eleiben tartván az árnyékában csendesen nyugosz­­nak; némelyeknek nyelvük nincsen, má­soknak ajakuk, némelyeknek fejük, hanem a mellükön vagyon a szemük.« A ki talán nem hiszi, vonja felelősségre Pliniust a ró­maiak hires Íróját. Jellemzése az emberre nézve már sokkal jobban sikerült. Az ember okos, sőt oko­sabb, mint az elefánt, de néna oktalan, mint a szamár ; ravasz, mint a róka ; együgyű, mint a borjú ; piszkos, mint a disznó ; tiszta, mint a mókus ; hű, mint a kutya; hamis, mint a macska ; bátor, mint a tigris; félénk, mint a nyúl ; kegyetlen, mint a hiéna ; nagy­lelkű, mint az oroszlán; vad, mint a farkas; szelíd, mint a bárány; szorgalmas, mint a teve; lusta, mint a Iajhár ; gyors, mint a szarvas ; lassú, mint a hangyász ; büszke, mint a ló ; alázatos, mint a jármos ökör ; virgonc, mint a majom ; komor, morgó, mint a medve. Az ember inesztelen születik, a főur ugv, mint a paraszt, a milliomos úgy, mint a koldus. Ujjal mutatása ez a természetnek, hogy természetes eredetre nézve nincs kü­lönbség az emberek között, tehát nem sza­bad jogban, haszonban és teherben sem lenni. Nagy Frigyes mondotta azt: »senki sem született arra, hogy a másiknak rabja legyen.« És ebben csak a természet törvé­nye jut érvényre. Az ember, mikor megszületik, gyengébb és gyávább, mint az állat, mert sir, se járni, se csúszni, sőt még anyja emlőit sem tudja felkeresni. Persze az már a régi időben is hagyományos törvény volt, hogy az ember­nek, midőn teste kellőleg kifejlődött, házas­ságra kellett lépni, »mivel a házasság az embernek igazi természeti állapotja.« Voltair szerint a legtöbb öngyilkos nőtlen. Lykur­­gosz a görög törvényhozó, kirekesztette a nőtleneket a játékokból; Pichte pedig a hi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom