Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-03-31 / 25. szám
Melléklet a Váci Hírlap 1909. évi 25-ik számához. Elnöki megnyitó beszéd, melyet a Váci és Vácvidéki Tulipán-Szövetség Magyar Védőegyesület 1909. március 20-adiki közgyűlésén tartott BORBÉLY SÁNDOR egyesületi elnök, a váci kir. orsz. siketnémaintézet igazgatója. — E közgyűlés határozta el, hogy £ beszéd kinyomattassék s minél több egyesületi tagnak és érdeklődőnek figyelmébe ajánltassék. Tisztelt Közgyűlés! Tisztelettel köszöntőm egyesületünknek e közgyűlésen megjelent t. tagjait, kik személyes megjelenésükkel is igazolják, hogy sokszor még a jogos önérdeket is félre kell tenni a közügy elől, ha mint a társadalom tagjai az önösség szűk érdekkörén kívül is hasznára kívánunk dolgozni, a mindnyájunkat magába foglaló nagy nemzeti társadalomnak. Szives köszöntésemet kívánom küldeni továbbá azoknak is, kiket ez alkalommal el nem mulasztható egyéni érdekeik akadályoznak abban, hogy most itt megjelenjenek és velünk együtt dolgozzanak; de a kik máskor biztos tanujelét adták annak, hogy ők egyesületünk eszméjének buzgó, lelkes szószólói, munkásai. És a vendégjogra, nemkülönben az itt megjelent vendégek személyére való tekintettel megkülönböztető tisztelettel üdvözlöm egyesületünk nevében a középponti egyesület igazgató tanácsának tagjait: Rosenberg Auguszta őnagyságát,továbbá Dobieczky Sándor, Csongor György, dr. Szente Gyula urakat és dr. Téglás Géza urat, mint a Sorompó-egyesület érdemes elnökét. Hálásan látom, hogy nem sokaliották, nem sajnálták az időt és fáradtságot arra, hogy ifjú egyesületünk kezdő lépéseinek megtekintésére el-kijöjjenek hozzánk. E látogatásból mi bizalmat és jó indulatot olvasunk ki, biztatást és erőt merítünk, támogatást és segítséget nyerendünk a közjóra; azért újólag is a hála- és tiszteletszavunk szóljon ő nekik. Közgyűlésünk ideje a helyi körülményeknél fogva esett március 20-adikára. A mai napnak dátuma azonban kiemelkedik a kalendárium hétköznapjai közöl s jelentőségéből talán ünnepiesebb színezet futja be s emelkedettebb hangulat járja át a mi munkálkodásunkat is. Közgyűlésünk e napja két évszak találkozási ideje. Most búcsúzik a tél s köszönt be a tavasz; erejének fogytán van a tél, hanyatlik az erőtlen s életet nyer a szépreményű ifjú; múlik a fagyos szürke közöny s helyébe nyomul a színes érdeklődés; véget ér a tehetetlenség, megkezdődik a mozgó munka, az élet; meghal a test, feltámad az eszme. E napon halt meg ezelőtt 15 évvel Kossuth Lajos, ki a Honi iparvédő-egylet eszméjét megpendítette s lendületnek indította. A tőle származott eszme — noha a közbejött fegyveres szabadságharc egyidőre elaltatta azt — nem halt meg, a test halála után új életre ébredt, hogy tettekre szólítsa az utódokat. Hogy a honi iparvédelem eszméjével gazdagabbak vagyunk, azt Kossuth Lajosnak köszönhetjük. Legyen tehát e kegyeletes szerény megemlékezés az ő nagy szellemének szentelve. Kossuth megvívta az ő fegyveres szabadságharcát. Ám e harc csak a pillanatra felszabadult, mondhatnám csak a lángra kapott lelkek perzselő, égető harca volt. Huzamosság, állandóság, következetességkevésbbé jellemzik ezt a küzdelmet. Az a bizonyos szalma az áldozati farakás közepette meggyűlt ugyan, de elégett, kihamvadt és elaludt anélkül, hogy az egész áldozati faalkotmány kellőleg átmelegedett, megtüzesedett, meggyűlt volna tőle. A szalma lángja nem alkalmas komolyabb áldozatok bemutatására. Tartalmasabb gyúló anyagok, hosszantartó és kevesebb füsttel járó égési folyamat kell ide. Vájjon a 48-iki szabadságharc kivivta-e a lelkek függetlenségét? Az alkotmányban kifejeződő szabadságnak valamelyes hányada talán megvan. Ha valaki azt mondja, hogy az egész megvan, azzal sem vitatkozom — most. Az azonban eltagadhatatlan, hogy az anyagiak dolgában egy újabb kiadású 48-iki szabadságharc előtt állunk. Minek részletezzem ezt!? A három napos boltosinas is eléggé ismeri azt a szégyenletes állapotot, hogy a külföldi ipari termények fogyasztása dolgában mennyire rabjai vagyunk a külföldi országoknak. A budapest—bécsi vasúti vonal országunknak valóságos pénzkifolyó csatornája. Nem tud a külföld annyi árut beküldeni ide, hogy azt arannyal megfizetni ne tudnók, vagy ne akarnók. Igen, mert a kevés igazság mellett csak úgy röpköd fülünk körül a sok csábitó szállóige, hogy a külföldi gyártmány jobb, a bécsi gyártmány olcsóbb, a párisi gyártmány Ízlésesebb, a londoni gyártmány megbízhatóbb stb. Én Istenem ! Ennyi önismeret, ennyi önbizalom mellett lehetetlen, hogy tönkre ne jussunk! Én azt látom igen tisztelt Közgyűlés, hogy itt, mielőtt az anyag megvívná az ő küzdelmét, előbb még a telkeknek egy második felszabadulási harcát kell megindítanunk és végig küzdeniink. Mert lehetetlen addig a magyar iparnak itthon tiszteletet, megbecsülletésl kivívnia, mig a lelkek föl nem szabadulnak az idegen dolgoknak minden áron való bámulása és dicsőítése alól. Honnan van ez a túlságos önostorozás!? Indokolt szerénység-e ez, avagy indokolatlan bizalmatlanság; gyávalelkűség, avagy szándékos hazafiatlanság-e ez tőlünk? Nem! szándékos hazaárulás nem lehet! Idáig talán még nem vagyunk! Csak a lenyomott, az elbátortalanított lelkeknek gyáva lemondása, önmegadása ez. Tény, hogy a külföldnek általában fejlettebb ipara van, mint nekünk. Lehet is! Sok századon keresztül fejleszthette azt békében, mert mi őrt állottunk ipari műhelye előtt. De tények igazolják, hogy sok portékánk van már olyan, mely minőségben, árban kiállja a versenyt a külföldivel. S mi erről vagy nem tudunk, vagy nem akarunk tudomást szerezni. Belénk rozsdásodott évszázadokon keresztül az ? felfogás, hogy csak úgy lehet valami jó, ha a külföldről jön az, ha a külföld mondja azt. Hány szégyenletes példa igazolja azt, hogy a magyar őserő nem képes itthon becsültetésre szerttenni, hacsak nem külföldről jő előbb az elismertetése. No hát ebben van nekünk az erkölcsi rabságunk! A mig a lelkek fel nem szabadulnak e nyomasztó hatás alól, mely erkölcsi szolgaságban tart minket, addig nem lesz itt magyar ipar, nem lesz itt magyar szellem, nem lesz itt gazdasági függetlenség és szabadság. . A napokban olvastam, hogy Berlinben egy népművészeti kiállítás volt. A legtöbb nép háziipara képviselve volt ott. A magyar nép is részt vett: női blúzokhoz való hímzésekkel, szinházi belépővé átalakított cifra szűrökkel, függönyökkel, asztalfutókkal, kerti bútorokhoz való mindenféle hímzett tentőkkel, kötényekkel, kendőkkel stb. És mi történt! ? E kiállításon — mert csak kiállítás volt és nem vásár! a nem magyar osztályok napi legtöbb bevétele 350 márka volt, a magyar osztály napi
