Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-09-13 / 70. szám
Huszonkettedik évfolyam. 70. szám. Vác, 1908. szeptember 13. Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A váci szőlősgazdák és a termésértékes ités. Vác, szept. 10. Vácvidékén a szőlősgazda az idén jutalmát látja fáradozásának. Az állandó panasz : a munkabér drágulása is elhallgat most és gyönyörködve nézi a hatalmasan megtermett tőkék ragyogó gyümölcsét. És ha az idő kitart, szép lesz a szeptemberünk, nem csak mennyiségre, de minőségre is kiváló lesz a szőlőtermés, a mit bizony az abnormis tavasz után nem mert várni a legvérmesebb. reményekkel eltelt szőlősgazda sem., Ámde az örömbe — hogy ennek mindig így kell lennie —üröm is vegyül; meg van a szép termés, de nem hogy ára nincs a mustnak, még nem is keresik, holott augusztus végén, szeptember elején, már mindig kialakulnak a borárak. Mintha az idén nem is volna szüksége korcsmárosnak, vendéglősnek uj borra. Nagy nehezen egy-két eladás történik, de a legtöbb szőlősgazda csak reménykedve nézi szőlőjét, de vevője még mindig késlekedik. Mint a dongó méhkas zúgott is fel vasárnap a szőlősgazdák tömege a városházán tartott gyűlésen. A várakozó álláspontra helyezkedett korcsmárosokat kartell-kötéssel vádolták és kimondották — jobb ötlet hijján — hogy az idén nem adják oda termésüket hektonkint 18 forinton alul. Fogadást mernék megkockáztatni, hogy a gyűlésen jelenvolt kisgazdák kétharmada, A váci Mária-névnapi búcsú. Irta: Sudár Sándor. (Második közlemény.) Egy-egy jóhangú és szép dallamú szent verseket éneklő könyvárus előtt 50 leány is segit énekelni, csak azért, hogy e szép dallamot megtanulja s hazavihesse a többieknek. Ez a legjobb reklám, mert ez a kereskedő már megalapította, biztosította magának az ez napi jó üzletet. Néhány üzleti szellemű bucsús remete jár ott fel s alá a népség között, nagy keresztes bot a kezében, barna csuhában, széles kalapját a hátára lógatja le szallagon s úgy jár a hívek közölt, mintha legalább is szent Pál apostol volna. Ott látjuk sátraik alatt az imakönyvárust, rózsafűzérkereskedőt, a csupán kis Mária- képeket árulót, virág-diszműkészitőt, mézes- kalácsost, cukrászt, szeutversponyvást. De ott áll a késes is. Talán nem csinál reklámot neki a »váci bicskás« hire a vidékiek között ? A papagáj s a fehér egeres planétaárus is ott van. Ma már rosszabbul megy az üzletük, mióta a lutrit eltörölték, ma már a három számi a nincsen szükség. Csak a táncnál, ha lesz ma zene és a bornál, mert »három a tánc« és »háromszor iszik a magyar« és persze »három az igazság« is, mert hát »in vino veritas.« Lenn a völgyben a stációs út és a honvédmikor elhagyták a gyüléstermet, 15 krajcárt ígértek volna literenkint a termésért, szó nélkül parolázott volna. Alert nagy hatalom az edényszükség, az adó és más adóság — fizett- ség abban a pillanatban, mikor le kell szűrni a termést, tovább várni nem lehet. Már pedig minálunk hordóhiány volt és lesz, a kisgazda szőlőtterméséből akarja jó részét kielégíteni egy éven át összegyűlt adóságainak. Végezni tehát a vasárnapi szőlősgazda-gyűlésen nem végeztek semmit, ezt mindegyiknek be kell ismernie. A szőlő- és borértékesítés ügyét a mi vidékünkön nem vittek előre egy lépésre sem és a gyűlésen fikszirozott árak után is ép oly epekedve várják a vevőt, mint a gazda a májusi esőt. Ez a gyűlés alkalmat adna nekünk maguknak a szőlősgazdáknak szemrehányást tenni, hogy évtizedeken át a váci bor értékesítésére és terjesztésére mit sem tettek. Tessék csak a felső vidéket ma megnézni. Nincs az a város, melyben naponta a Tiszántúlról és Erdélyből nem hozna nyomtatványokat a posta, melyben a legismeretlenebb idegennek ajánlja az ad hoc egyesült szőlősgazdák társasága a környék kiváló jó. zamatos, külömböző című, nevű borát. A külföldön tanulták, a hol az ily fajta ismertetés még nagyobb arányokat ölt. Mi- hozzánk, ha bebotlott egy-két felvidéki, jobb árakat fizetett. Az eladó örült, sokan meg rigykedtek, hogy a szomszéd ily szép árat kapott, egyébként pedig nem tanultak. Nem tanultak és ma sem tanulnak. Nem veemlék-szobor között egész hosszában állanak gyümölcsös kocsik dinnyével, koránérő körtével, szilvával és szőlővel kosarakban. Elfogyasztja ezeket mind a vidéki nép; még hírmondónak sem marad vissza belőlük egy harapásra való is. A nagy 20 lacikonyhás sátorok előtt füstöl a máskor lugzókatlanos kályha, a melyen a cigánypecsenye, kolbász, sült liba süstörög magát kelletően, terjesztgető szagával Ínyeket csiklandozva. Meg is telnek e rögtönösitett kocsmák a vidéki mesteremberek családjaival s jobb- módú vidéki parasztság is meghúzódik bennük. De hiányzik ott a csárda sava, a cigányzenész. Csak nem szólhat ott a hegedű vig, világi hangja, hol a közelben, e szent helyen fennszóval imádkoznak, könyörögnek, szent énekeket énekelnek?! Máskülönben is mit keresne itt a cigány, midőn annyi a dolga városban, a sok Máriát köszöntgetni fel névnapjukon. Ha még any- nyian volnának, még mindig kevés e napon létszámuk, tekintettel arra, hogy Vácon 89 boritalmérési jog van és mindenütt van ma vigadó kompánia. Segitségüure is siet néhány falusi-vidéki cigány és a bogdáni trombitás, az u. n. »rezes banda«. De pisztolydurrogatás is hallatszik a közelről, mintha szüret volna. A váci apróbb fiatalság ilyenkor próbálja meg első kísérletét a szerelmi kalandokban szik észre, hogy a helybeli vásárlók elhúzódnak más vidékekre, a mai majdnem 50 percenttel több termést a piac nem bírja el, másutt kell hát idejekorán a vevőt keresni. Hát ezt az idén is elmulasztották s ma már csak egy menedék van, ha lábon el nem kél a termés, tessék a szőlősgazdák korcsmáját megnyitni. Álljon össze több szőlőtermelő, adja össze borát és mérje ki! Biztos tudomásunk van arról, hogy a budapestvidéki pénz- iigyigazgatóság ilyen gazda-társulások iránt legnagyobb jóindulattal viseltetik s ha például Vác 20 szőlősgazdája együttesen ki akarja mérni a borát, 3 nap alatt megkapják rá az engedélyt! így mégis csak elérik a 20-22 krajcáros árakat, előbb is kaphatnak néhány forint előleget, hiszen 20 szőlősgazdának akármelyik pénzintézet szívesen ad segítséget. Ha az a vasárnapi gyűlés és azon a nagy méltatlankodás nem levegőbe való puffogás volt és valóban segíteni akartak önmagukon, tessék rögtön megtenni a lépéseket a szőlősgazdák kocsmájának megnyitása iránt. Akár egyesek, akár a hegyközségek szervezik ezt, hálával kell, hogy legyenek a szőlősgazdák, mert az idei borárakat megmentették s jó termés mellett, jó árakat érnek el. A jövő esztendő pedig idejekorán megmutatja, hogy ezen az alapon folytassák-e a szőlősgazdák a borértékesítést, vagy tanulnak más vidéktől a hol jó példák mutatják, hogyan kell a bort meg ismertetni és értékesíteni. s fogy ott este a sok cukorajándék. Ez a mi ősrégi »konfettink.« Eljutunk egy nagyobb sátor mellé, itt is szent verseket árusítanak és az elárusító — tótul énekel. Hát ez magában véve nem volna baj, hiszen a vidéki hívek nagy része tótajkú. De mégis, sajnos, ez csak az utóbbi években felmerült jelenség. Miért? Azt is megmondom: a magyarosodás szempontjából Gyermekkorom óta emlékezem vissza, a búcsú alkalmával csakis magyar nyelvű szent énekeket árusitgattak énekszó kísérete mellett. A már-már megmagyarosodott tót községek leányai ilyen viszonyok között a magyar verseket hallotta és énekelte tovább és vitte haza s felcsapott szinte önkénytelenül otthon, mint a magyar szó és ének apostolává, terjesztőjévé. Megnéztem emberemet, a tót szent versek elárusítóját. Azt a benyomást tette reám, hogy ez valamely pánszláv liga fizetett ágense. Az ily missziót, mely a magyarosodás hátrányául szolgál, meg kellene hatóságilag, vagy mondjuk, egy háztár sadalmilag akadályozni ! Száz és száz tót leány énekelte vele a verseket. Megszólítottam egy néhányat közülök, mindnyája tisztán felelt — magyarul.
