Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-02-23 / 16. szám
Huszonkettedik évfolyam. 16. szám. Vác, 1908. február 23. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Magyar szegénység* Irta: Szász József országgyűlési képviselő. Szegények vagyunk bizony nagyon. Akárcsak a templom egere. Sok a kiadásunk, nehezek kötelezettségeink, csekély a jövedelmünk. A nehéz helyzet súlyát társadalmunk minden rétege érzi. Egyike könnyebben viseli a terhet, másika nehezebben, de valamennyi súlyos áldozatok árán tartja fenn magát. Mezőgazdáink helyzete nagyon súlyos. Cseppet sem irigylésre méltó. Sokat követel a gazdától állam, község, társadalom. Ha valamennyit kielégíti: alig marad annyija, hogy családjával tiszteségesen megélhessen. És bizonytalan a jövője. Ki az a bölcs, a ki ma megtudja mondani: lesz-e. nem lesz-e, termése. Ki az a próféta, a ki megjósolni tudja : kizöldiil-e, felnő-e az elvetett mag. Még talán ennél is súlyosabb iparunk helyzete. Nemzeti iparunk megfogyatkozott, a mi pedig megmaradt; töredékes, beteg. Hires iparágaink voltak pedig valamikor és hires iparosaink. Tönkretette az osztrák konkur- rencia és az elmeit kormányzási rendszer nembánomsága nemtörődömsége. A kereskedelmi kormány most igyekszik gyógyítani a régi sebeket. Nehéz feladat, nagy munka. Évtizedek mulasztásait, megüszkösödött sebeit máról holnapra nem lehet teljesen meglágyítani. De az ápolás, a gondozás jól esik az elhagyatott betegnek. Növeli önbizalmát s reményt nyújt a további fenmaHazug ősz. Irta és felolvasta a váci állami tisztviselők körének családi estéjén dr. Perényi Jenő. Ennek a történetnek a két alakja: a méltóságos úr, meg a méltóságos asszony. A méltóságos úr, mielőtt méltóságos úr lett volna, nem volt az. Bölcsője felett nem fény eskedett a hétágú korona, hanem a semmit mondó szürkeség. Az, a mi aztán ráterjeszkedett az egész életére is. Az a szürkeség, a mi teljes erejével s minden fonákságával megkészül előttünk, mikor elmondjuk ezt a szót: beámter. A méltóságos úr az apjától nem örökölt egyebet, mint azt a bizonyos becsületes nevet. Ezt a drága kincsét annyi családnak. A melyet aztán az élet oly nevetségesen olcsó árban vált be. A méltóságos úr, még mint címekben s rangban szűkölködő bohó fiú, szintén hitte, hogy ez az ő apai öröksége csakugyan drága kincse leszen az életben. Épített is erre a fundamentumra sok-sok ábrándot, reménységet: egy egész élet jövendő szép álmait, a végén a fundamentum megmaradt: — hajh! de az álmokat körülölelte, aztán megfojtotta, széttépte az a bizonyos szürkeség, mint az őszi virágot a köd. Elhomályosította ez a szürkeség a sok év múltán kegyesen kiosztott méltóságos rang fényét is. ügy érezte, mintha a teméntelen sok rongyos tarisznya után, a mit negyven évi szolgálata alatt reáaggattak, most ráradáshoz és erősödéshez. A vetés magához tér lassanként, ha hosszú szárazság után jótékony eső hull reá, — hogy ne állana lábra az elnyomott magyar ipar, ha szakavatott kezek sietnek áldozatkészen megmentésére, biztosítására. Mit szóljak kereskedelmünkről ? Ismeri mindenki nehéz válságát. Kis tőke, nehéz hitelviszonyok, nagy konkurrencia: ezek jellemzik. Osztrák hitelből tengődött eddig valahogyan, a mely nem engedhette, hogy erőssé, megbízhatóvá, izmossá fejlődjék. Sok gyanúsítással, még több rosszakarattal kellett megküzdenie a múltban, sok elfogultság ellen kell védekeznie még most is. És értelmiségünk? Nagyrésze az adósságok tengerében éviekéi. Gaz uzsoraszövetkeze- tek karmai között fulladozik. Küzd a mindennapi kenyérért, fizetésjavitást sürget az egész vonalon, kedveszegetten morog s talán éppen ezért nem tud sok helyen hivatása magaslatára emelkedni. Csupa panasz, csupa elégületlenség mindenfelé. Csak az nem látja: a ki beköti szemét, csak az nem hallja: a ki betömi fülét s csak az np?n esik rrnndnlkoz&ba • a ki elaltatja lelkiismeretét. Látja ezt a függetlenségi 48-as párt is. Érzi is az erkölcsi kötelesség súlyát, hogy a komoly bajokon segítenie kell. Követelik: szociálpolitikai elvei, követelik: régi, dicsőséges múltja és jövendője. Teljesíteni is fogja kötelességét legjobb akasztottak volna még egyet, egy cifrát, fényeset. Ez még talán a többinél is nehezebb, Irigylik a kollégák? Micsoda irigység! A félkezű koldus irigyli a társát, miért annak nem csak a félkeze, de a a féllába is csonka. A méltóságos asszony is ebből a szürkeségből emelkedett ki. Az volt a hozománya, a mi az urának az öröksége : a neve. Naiv hitében ő is kincsnek vélte ezt. És elképzelte a jövendőt: látta gyermekeit az apai és anyai kincsek kettős fényében ragyogni . . . így gondolták ezt mind a ketten akkor, mikor még méltóságosak nem voltak. Mikor még fiatalok voltak. De miért is ne gondolhatták volna ? A tavasz virága is örök virágzásról álmodik és nem látja előre a nyár perzselő melegét, nem sejti az ősz pusztító szelét, mely megsárgítja, letépi a leveleket s hajtja-hajtja be a tél fagyába, az elmúlásba. Csak a tavasz pompáját látták a méltóságos úr, meg a méltóságos asszony is, mikor egy pár lettek. Az úr beült a hivatalba mindennap, az asszony beállt a konyhába mindennap. És ez igy ment sok-sok é/en át szakadatlanul, változatlanul. Az örökség ott élt velük, fényeskedett, de meddőn. Az álom álom maradt; hiú remény a fényes jövő. Semmi változás. Csak örökös szomjúság, a melyet nem olt egy cseppnyi üdítő ital. De nő a fundamentum, a meddő tőke, a családi kincs. Minden két-három évben egy- egy uj hajtás rügyezik az atyák örökségének meggyőződése szerint. Ebben ne kételkedjék senki sem. Hogy lassan, kerülőkkel, döcögve halad előre, szent igaz. De ennek nem a függetlenségi és 48-as párt az oka, hanem oka: Bécs, az osztrákok s ezeknek magyar- országi szövetségesei, a kik minduntalan ellene törnek, eltorlaszolni igyekeznek útját, megvádolják, agyonrágalmazzák Célt azonban nem érnek. A nemzetnek függetlenségre és önállóságra való törekvéseit se kompromittálni, se megfojtani nem lehet. Ilyesmi csak emberekkel történhetik meg. A nemzet önállóságát, függetlenségét szentesített törvényeink biztosítják, az utánok való szentséges vágyakozást ennek az országnak magyar levegője oltja belénk gazdagokba, szegényekbe egyaránt. A levegő felett pedig csak a jóságos Isten rendelkezik, a kiben hiszünk, a kiben bízunk, hogy erőssé, hatalmassá fejleszti a nemzeti függetlenség és társadalmi jólét fáját. Hírek. Ä váci ifjúság és a céllövészet. Vác, febr. 22. A váci lőegyletnagy fontosságú kezdeményezéséről adunk hírt. Arról van szó már régen,hogy a szép múlttal bíró lövőegyesületbe életet vigyenek s most valószínűleg ez sikerülniis fog,egyúttal egy nagy eszmét is megvalósítanak: az fáján. A mint az egyik év váltogatja a másikat, egyszerre csak 8 éhes kis torok visit körültük s 8 pár kis cipő sorakozik egymás mellé minden este. Szegény kicsi hajtások. Másutt száz reménység bimbai, itt száz reménység falánk hernyói, másutt gondok űzői, itt százszoros gond szülői. Jaj, mert az álmok vágyakat szülnek s e vágyak oly falánkok: éjjeli virrasztással táplálkoznak, kiszívják az agyvelőt, elrágják az idegeket; bő torkuk elnyelni kész hirt, nevet, tisztességet. Mily drága örökség a becsület! Éhes vágyakat szül s bezárja azokat egy soha meg nem nyíló börtönbe. Ez a beam tér lelke. Ott görnyed, ott virraszt, ott tépi, erőszakolja makacskodó agyvelejét a hivatalos asztal mellett. Miért? A reménységért, hogy a tülekedők között kiemelkedik majd; meglátják s viszik egy fokkal előbbre. És adnak több fizetést, a mivel táplálhatja, majd az örvénybe húzó polyp — az adósság — vér- szivó csápjait, a mivel elűzi a gonosz vágyakat, melyek csábítják, húzzák le a hínárba. Görnyed, virraszt, mert az előlépés vágyát csak az a főelv töltheti be: sokat dolgozni, szüntelen, többet, mint más! Pihenned nem szabad! Hanem csak előre s ne is lépésben, hanem fuss lelked szakadtáig, mert száz más törtet lihegve melletted előre; száz gáncsot vetnek lábad alá, százszor taszítanak félre ököllel, harapnak csattogó agyarakkal. Az
