Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-11-11 / 87. szám
Huszonkettedik évfolyam. 87. szám. Vác, 1908. november 11. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, Felelős szerkesztő és laptulajdonos: negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A rni házi iparunk. Vác, nov. 10. Figyelemre méltó cikket közöl a T. Sz. — M. V. E. hivatalos lapjának, az Iparvédelemnek f. évi november hó 1-i száma. Ebben számol be Bajza Margit székesfővárosi tanítónő, a középponti egyesület pipere-munka tanfolyamának vezetője idei honiipari tanulmányút- járól. Megszivlelésre méltó adatok támogatásával irányt jelöl az egyesület munkásságának. A követendő cél: dolgozni és ismét csak dolgozni. Hazánk lakóinak legnagyobb része a mezei munka időtartama alatt bőven el van látva tennivalóval. Gyakran annyi a munka, hogy örülnek, ha győzik. E munka közben szerzett fölöslegből él az egész család a hosszú téli napokon. így természetes, hogy abból, a mit a nyáron szorgos kezek munkája utáni jövedelemből a télre félretettek, megtakarítottak: a jólét alapját képező vagyonkát nem szerezhet a magyar munkás. Már pedig a nemzeti vagyonosodás alapját csak az egyedek jóléte képezi. Rég felismerték az életigazságot a mértékadó körök, igyekeztek is az úgynevezett házi ipar különböző ágainak meghonosításával közjólétet teremteni. Az igyekezet azonban nagyrészt meddő maradt. Vájjon mi volt ennek az oka? behatóbban mérlegelve a körülményeket, annak okát e magyar közmondással adhatjuk, hogy: a mit Jancsi meg nem tanult, azt János meg nem tanulja. Mi következik ebből? Az, hogy az eddigi meddő munkálatokból vett tanulság szerint nem a felnőtteknél kell kezdeni. Megnyílt a parlament. Szellőztették a parlamentet, dohos atmoszférája volt, a szőnyegekből jól kirázták a port, a piszkot és a molyt, a parlament most ragyog újra, csillognak rajta a színek, és a kapun im, bevonultak a bonatyák — a régiek. Az egyik erre járt a nyáron, a másik meg amarra járt, de kevésnek jutott eszébe bejárni — a magyar határt. Bizony kevés forgott a nép közt, megtudni, vájjon mit kíván? Legtöbbje — azt kell hinni mégis — Rostéit közéjük menni tán! Mert hogy a nép nem látna tisztán, elavult egyűgyű beszéd, a magyar nép valamennyi a helyén tartja az eszét. Viseljen pantallót, kabátot, vagy zsirfoltos parasztgunyát, a magyar ember főerénye, hogy mikor akar látni: lát. Ne bizakodjék senki abban, hogy választója sült paraszt, s a Ivossuth-névvel, ha akarja, el bírja bolonditni azt. A célra vezető munkálkodás kezdete a házi iparra való szoktatás. Ezt pedig csak az iskolában érhetjük el. Az iskolákban a kézügyesitő gyakorlatoknak ily irányú oktatása mellett fejlődik a kis gyermek munkakedve, mert munkája végeztével kész alkotásában gyönyörködhetik. Erősbödik ezzel a kis ember önbizalma, mert látja, hogy tud dolgozni. Terjed a munkaszeretete, mert a már egyszer felébresztett cselekvésvágy ösztökéli a gyermeket a megkezdett munkásság folytatására. S vájjon az igy a fogékony gyermekszívbe palántázott munkakedv nem hoz-e még egyéb hasznot is? Hogyne! Ki ne látta volna, hogy mikor a kis gyermek a maga kedvtöltésére és játszótársainak mulattatására valami játékszert, vagy más efélét igyekszik elkészíteni, a többszörös sikertelen kísérlet után mint zsarnokoskodik nagyobb testvérein, anyján, sőt, ha otthon van, még édes apján is, hogy segítsék a zsenge lélek képzelte tervet keresztül vinni? S vájjon nem sokkal szívesebben sietnek az otthon levők szerettük munkájának segítségére, ha látják, hogy ennek komolyabb háttere van, hogy a munkának eredménye maradandó alkotás? A folytonos segítség közepette pedig megkedvelik azt a munkát, melyet a gyermek szeret. Láttam egyszer egy kilenc éves paraszt fiúcskát, a mint nagy buzgósággal, de kevés arra- való tudással igyekezett egy kosár-féle tákolmányt összeróni. A mesterség gyakorlati fogásaiból mit sem tudott, miért is nagyon sok nehézséggel kelle megküzdenie. De mert elhatározásából nem engedett: apja, ki olyanfajta Éppen azért, mert a Kossuth név mindenkor tükörtiszta volt, meglátszik rajta nyomban, tüstént a legeslegkisebbke folt. Szellőztették a parlamentet, dohos atmoszférája volt, a szőnyegeket kiporolták, kirázták belőlük a molyt. Tán jobb lett volna, ha a szőnyeg poros maradt vón és nem árt, ha kiporoltak volna inkább helyette egy pár — honatyát! A szünidőből. Irta és felolvasta a kaszinó-kőr estélvén: Szentgyőrgyi Gusztáv. (Befejező közlemény.) Egész rakás kérdést intézett hozzám románul, én pedig anélkül, hogy értettem volna: feleltem magyarul. Körülbelül olyan sorrendben adtam le a feleleteket, a mint és a milyen sorrenbben azok az igazolványban voltak. És pedig a kövtekezőképen beszéltem:« Szent- györgyi Gusztáv, tannál ! Vác! éveim számát itt nem mondom meg, ott megmondtam őszintén - , termetem magas) arcom hosszas ! hajam gesztenyebarna! hatalmas bajúszom szőke, villám világi tás mellett barna, nyilvánosan angolos, otthon azonban titokban ki szoktam ezermester volt, megszánta sokat bajlódó kis fiát és tanáccsal, majd gyakorlati útbaigazításokkal támogatta, segélyezte őt céljának elérésében. Mily büszke volt az a kis fiú, mikor a kosár készen volt. (Sok mindenhez hasonlított az, de kosárhoz legkevésbbé!) Mennyire dicsekedett a szomszédoknak — fia kezemunkájából kikerült kis kosárral az édes anyja! Úgy tudom, a kis fiú, ki időközben emberré lett, még ma is fonja a házában szükséges kosarakat, sőt a feleslegből juttat a rokonoknak. A szeretet szemüvegén át néző kritika pedig nem .látja a tökéletlenséget, sőt e tákolmányok érdeméül rójja fel, hogy a kosarakra eddig kiadott pénz megtakarítható. Mily könnyű lenne itt a munkaszeretet e fészkében a házi iparnak ez ágát, a kosárfonást meghonosítani! Hogy munkálkodhassunk, nem kell az idegenbe mennünk. Nézzünk szét a magunk környékén s lehetetlen, hogy ne találjunk egynéhány, a munkát kedvelő gyermeket. Legelőször is ezeknek a kimiveléséről, oktatásáról kell gondoskodni. Ha máraz ő segítségükkel megtört a közönyösség jege: terjedni fog akár az érdeklődésből, akár pedig a kiváncsiságbő! eredő munkaszeretet. A mint e kezdő lépés megtörtént,gondoskodni kell a házi iparra való szakszerű oktatásról. Ez az a tér, melyet Bajza Margit jelöl meg, melyen a Tulipán-szövetség Magyar Védő-egyesületnek ki kell fizetnie a munkásságát. pödörni! szemeim már a ni ni t században is barnák voltak! ezek és többi kérdésekre is mind, jóakaróan bólingatott az én —- idáig — derék konzulom. Egyezeré azonban megszólalt magyarul s.e kérdés vilámcsapásként sújtott le reám, azt kérdezte ugyanis: »Hegedül? « Meghökkent, ez úgy látszik, dánosinak néz engem sakkor nem ereszt be a románok hazájába. Most már én csaptam át az idegen nyelvek területére s hadonászó kézmozdulatok kíséretében vágtam ki egy és ugyanazon pillanatban: non, nein, nyie. Ó pedig csak szelíden,mosolyogva ismételgette : » hegedül? hegedül ? « Már kifogytam a mindenféle nemekből és nem tudtam: mi tévő legyek ? Már a családfám levezetéséhez akartam fogni, midőn végre ő is a taglejtéshez folyamodott, jobb kezének hüvelykujját — legyen áldott mindörökre ezen hüvelyk emléke — az ég felé emelte s úgy kérdezte: « hegedül?» Hála a hüvelynek, most már megértettem. Hogy ne! hiszen egész világos! ő azt akarja kérdezni, hogy egyedül megyek-e? Hogy ez nekem az előbb nem jutott eszembe! Hisz osztrák sógoraink is, a mikor ellátogatnak hozzánk s leereszkedőieg magyarul kérdezősködnek hogy létünk felől, ők is úgy e jtik ki a «hogy vagy?»-ot: » hógi vági ? » Erre a felelet: »úg-úgi.» (Úgy-úgy.) A konzulomnak is megfeleltem, felmutattam 3 ujjamat, s mehettünk Romániába. Midőn a konzuli hi-
