Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-07-31 / 61. szám
Huszonegyedik évfolyam. 61. szám. Vác, 1907. július 31. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A cigányok telepítése. Szakértő kezekből kapjuk a következő sorokat: Most, midőn a tömeges lopások, rablások, gyilkosságok a dánosi rablógyilkosság nyomozása közben a közönség tudomására jutott s midőn látták a vezető körök, hogy ezt a feltűnést keltő rablógyilkosságot ismét cigányok követték el, a cigányok telepítése ismét szőnyegre került. Egyik-másik lap Írja is, hogy hogyan lehetne ezt az igen nehéz kérdést megoldani, kombinációba hozza, hogy a cigányokat egy helyre kellene összevonni és ott velük dolgoztatni, továbbá a községekben elhullott állatok elásására kellene a cigányt felhasználni stb., a lelkészek és tanítók pedig istenfélelemre és munkára buzdítanák a cigányt; a gyermekeiket pedig egyes családok magukhoz vennék és felnevelnék, vagy esetleg intézeteket állítanának fel a cigány- gyermekek nevelésére. Hogyha tehát az itt felsoroltak jutnának érvényre, ott tartanánk, hol a mádi polgártárs tartott, vagy talán még ott sem, hisz’ megboldogult József kir. herceg megkísérelte a cigányokat telepiteni és dacára, hogy sokat áldozott a nomad nemzetre, a telepítés még sem sikerült. A csendőrség a cigányokkal legtöbbet érintkezik, ismeri azok furfangjait, ravaszságait és vakmerőségeit és tudják, hogy ez a nomád nép mire képes, még sem fordultak eme testület idősebb tagjaihoz, hogy a cigányok telepítésére vonatkozó nézeteiket közöljék, pedig határozottan tudom, hogy a 10,000 emberen felül számláló testület tagjai között nem igen volna a cigány telepithetése között nézeteltérés a nélkül, hogy ezen emberi bőrbe bujtatott egyéneken embertelen dolgok követtetnének el. Tehát mi is a nézete a csendőrnek a cigány telepítésére nézve, miután alkalmam volt több csendőr nézeteit meghallgatni, bizony ez nagyon egyszerű, mert ha törvényileg kimondanák, hogy a cigány lovat nem tarthat, meg volna oldva a telepítés kérdése. Soha, senki sem látta, hogy a cigány sátorfáját egyik faluból a másikba hátán hordja, hanem kocsin, hogy ha tehát lova nincs, nem is kóborol. Volna azonban ezen intézkedésnek egy másik igen üdvös haszna, ugyanis megszűnnének a lólopások, ha a cigány lovat nem tarthatna, mert a lólopások tettesei, a mit bátran lehet állítani, kizárólag a cigányok. A cigány az a speciális egyéniség, ki a lovat úgy tudja alakítani, hogy az felismerhető ne legyen, még annak sem, kinek a birtokában a ló hosszú évek során át volt s ezt a műveletet rövid pár óra alatt végre tudja hajtani. Nézzük, hogy is lop a cigány: A karaván tagjai elmennek egy vásárra és vesznek egy sáiga paripái, melynek jobb hátsó laba kesely, homloka csillagos stb., hogy azonban a ló milyen értékű, a passzusban természetesen nincs kiírva. A cigány egy ilyen leírású lovat megvesz 15—20 forintért, mert bizony ez a ló már alig áll a lábán. A karaván a lovat a legközelebbi alkalmas helyen lebunkózza, megnyúzza a bőrét, eladja a húsát, egy részét felfüstöli, másik részét nyomban el is fogyasztja és a mi fő,- a passzus is megmarad. Most már a karaván minden egyes tagjának kötelességévé tétetik, hogy a passzusban leirt lóhoz teljesen hasonló lovat szemeljen ki és hogy mi módon lehetne azt úgy könnyű szerrel el is vezetni, de az is ki lesz ám kötve, hogy a ló nem 15—20 forint értékű legyen, hanem 2—300 forintos, szóval jó és értékes legyen, hisz passzus van rá jó, mert midőn a rossz lovat megvették, a pasz- szuson az ő nevére Írták és uj passzust is kapott, tehát jöhet a csendőr, elő tudják ők mutatni az igazságukat. Bizony, ha a lójárlat i ló leírásával megegyezik, semmit sem lehet tenni a cigánynyal annál is inkább, mert ha a cigány ma itt megvette a rossz lovat, a jó lovat a harmadik vármegyében lopja, árusítani pedig ismét másfelé fogja. Hány szegény ártatlan községi jegyzőt meggyanúsítanak, hogy a cigányoknak passzust ád, pedig hát minek is adna a jegyző, vagy minek is kérne attól a cigány, midőn ilyen könnyű szerrel és feltűnés nélkül szerezhet passzust. Az itt felsoroltakból kitűnik, ha a cigány lovat nem tarthat, nem vándorolhat, nem lophat lovat, nem csalhat meg senkit, hogy beteg lovac egészséges gyanánt ad el és így kény Leien volna dolgozni, mert máskép éhen halna. A telepítésre hivatottaknak most csak az volna a kötelessége ezek után, hogy ezen 70,000 embert számláló munkakerülőt városokban és községekben arányosan telepítené le, mert a cigány illetőségi és születési helye soha sem lesz megállapítható. mentem haza, a hol éhező gyerekek, egy siró feleség fogadott, a ki folyton a szemembe vágta, hogy nagyzási mániából odahagytam az ezerhatszáz koronás hivatalomat . . . Egy heves összetűzés után a zsebemben lévő egy pár krajcárral, elkeseredve a sors, a világ ellen, elmentem egy vendéglőbe. Ez a lépésem hozta meg a szerencsém. Ott ismerkedtem meg egy vastag aranyóraláncos kövér úriemberrel, a ki látta kétségbeesésemet, az asztalához hivott és részvéttel hallgatta meg szomorú életem sorsát! Derék, jó ember volt, az arca felderült, kijelentette, hogy tetszik neki az áb- rázatom, jótevőm fog lenni, úrrá tesz egész életemre. Elmondotta, hogy ő a Fogolyutcában házmester, a gazdájának öt nagy háza van s éppen az egyik négyemeletes házában üresedés van. ő engem beprotegál.. . Eleinte kínosan hatott reám az ajánlat, más jövőt képzeltem én Budapesten, de eszembe jutott a siró feleség, az éhező gyerekek és elfogadtam az állást ... Uram! Tekintetes Szerkesztő úr! En vagyok a legboldogabb, legmegelégedettebb ember a világon ... Úr vagyok, nagyságos úr . . . Korlátlan rendelkező parancsnok az egész házban ... A negyedik emeleten lakó haszontalan, proletár népség remeg előttem, kisleányaim keresztanyái ajándékait, a fülbevalókat is. A feleségem sirt, de én vigasztaltam, hogy egy év leforgása alatt briliáns függőket veszek a gyerekeknek. A mint hogy igaz is lett. Kivettünk egy bútorozott hónapos szobát a Gyöngy tyúkutcában és elhelyezkedtünk. Bajos volt a hat gyereket elhelyezni, de tűrtünk, mert tudtam, hogy helyzetünkben rövid idő alatt változás áll be. Neki feküdtem, illetve ültem a munkának, naponkint szerkesztettem egy 5 felvonásos színdarabot, nyolc verset, négy elbeszélést és politikai vezércikket. Egyikben szidtam a néppártot, másikban az alkotmányt, a harmadikban a függetlenségi pártot. Irodalmi termékeimet beküldöttem a lapoknak, körülbelül egy hónapon keresztül. Soha olyan goromba szerkesztői üzenetek napvilágot nem láttak, mint akkor; egy-két versemet közölték is a szerkesztői üzenetekben, de csak elrettentő például. Végül az irodalmi termékeimet rejtő borítékaimat, ha a jól ismert Írásomat látták rajta, el sem fogadták. A nyájasgkis lakásba bekopogtatott a szükség, a nélkülözés réme. A gyermekek kórusban kiabáltak a mindennapi kenyérért. A sarki boltos, a pék mindennap erélyesebb hangon követelte a számláját, én szaladgáltam napról-napra bármily sovány állásért, de hiába . . . Minden este kétségbeesetten Kivándorlásom eredménye. Igen tisztelt Szerkesztő úr! A kinek lelkületében a hála nem lakozik, az emberi számba nem mehet. Miután az én bensőmben tényleg lakozik, tehát ember vagyok, sőt mondhatom, egy szerencsés boldog ember, a ki a sorsával mindenféleképpen meg van elégedve. És ezt köszönhetem tekintetes Szerkesztő úrnak. Köszönöm is és kívánom, az Isten áldja meg a mostani és jövendő családjával egyetemben. A midőn becses lapját megindította, én is Írtam bele verseket, drámákat, tragédiákat és Szerkesztő úr azt mondotta, hogy szerény munkáim jeles tehetségre vallanak, csak kár, hogy nem a fővárosban vagyok, a hol alkalmam lenne tanulmányaimat folytatni és Istentől nyert természeti tehetségemet kifejleszteni. Én szót fogadtam; ott hagytam hivatalomat és lejöttem ide Budapestre. Lelki szemeim előtt ragyogtak a siker, a dicsőség, a gazdagság, képviselőség és önérzettel bár, de leereszkedőleg ültem, mint kinevezett főrend az országházban. A jövő ragyogó sikerében jöttem le s a boldogságomat csak a gyermekeim öröme múlta felül, a kiknek szintén legforróbb vágya telt be, a mikor a fényes fővárosba jöhettek lakni. Pénzzé tettünk mindent, még az aranyórámat is, meg a
