Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)

1907-01-06 / 2. szám

Huszonegyedik évfolyam. 2. szám. Vác, 1907. január 6. Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, Felelős szerkesztő és laptulajdonos: negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. , . Egyes szám ára 12 fillér. Dercsenyi Dezső Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény - Nyilttér sora 60 fillér Újpest Ivánka Pálnál. (A díszpolgári oklevél áladása.J Vác, 1907. jan. 5. Az ország legnagyobb községe, Újpest jött csütörtökön leróni háláját főszolgabirája, Ivánka Pál iránt, hogy a legszebb polgári kitüntetéssel, a díszpolgári oklevéllel díszítse azt a férfiút, ki a nemzet nagy harcában az abszolutizmus ellen teljesen kivette a maga részét s mindent kockára téve hálara és el­ismerésre s polgártársai teljes bizalmára tett szert. A járás községei, mikor Ivánka otthagyta hivatalát és már nem volt főszolgabíró, a ra­gaszkodásnak és szeretetnek megható tanu- jelét mutatták. Egymásután választották meg őt díszpolgáruknak, Újpest azonban a régi darabant-korszak embereitől vezetve, behódolt Rudnaynak és csatlósainak, a főszolgabiróság áthelyezésén dolgozott s ki tudja, el nem éri-e ha a gyászos kor tovább tart. Mikor vége sza­kadt a botdogtalan időknek és Ivánka ismét elfoglalta hivatalát, frontot változtatott Újpest és Fazekas Ágoston alispánt Ivánka Pál fő­szolgabíróval a nemzeti küzdelemben kifejtett nagy munkássága jutalmául díszpolgárává vá­lasztotta. Ámde Ivánka nélkül számoltak: a főszolgabíró kijelentette, hogy nem kell a dísz­polgári oklevél az olyan képviselőtestülettől, mely uszályhordozója volt a gyalázatos dara­bont-uralomnak. Szilveszter tetem — etetésre hívásra. (Kassai Vidort, a népszínház nyug. művé­szét Szilveszter-estére vendégségbe hívta ma­gához Pósci Lajos. A meghivó humoros vers volt. A mester nem ment el, de vála­szolt versben. Íme, az ö ötletes sorai.) Rólam az már a hit, hogy erőm elhagya, Mit szól majd Apolló, ha megtudja, hogy a Füredi-utcában.. — künn a fegyház mellett — A kőkapunál a pegazus megellett?! Örömem csapong, — de valami fékez és Pedig hát jól esik a megemlékezés ! Ez a két sor nem jó, mondhatnám, hogy tótos ; — Jaj ha a többi is rongyos lesz, meg fótos ! — Nem segít úgy rajtam Grafik, se London nyúz, Kegyes lesz Apolló, ha érte meg nem nyúz, Sőt mint Frank, ki jutott a papi pályára Együtt gyújt ma velem a fapipájára. De mit akarok én szerepelni még itt? Tarka életemnek csinálom a végit; Nyolc éve immáron — ép akkor is tél volt — Szilveszterkor lettem — játék után — félholt. Nap-nap tusakodik testemben a lélek, Szeretném is, nem is, tudni meddig élek; Árpádlátta ormok, Tátra, Fátra, Mátra, Ti talán tudnátok mennyi van még hátra! Nem mint hogyha talán... dehát mégis... mégis... Hisz ebből soh’ sem sok, még csak nem elég is. Noha a vénség már nem kisér, de vezet, A lélek erős, de nem úgy a szervezet. \zelőtt nem igy volt (de ma már . . . hiába) szengtem az élet selyem lajbijába, ^zt is, meg amazt is, igy-úgy tisztelhettem, Most meg már majdnem hogy spiritiszta lettem. December utolján folyt le az uj képviselő- testületi választás Újpesten. A sötét korszak embereit mind kibuktatták, függetlenségi ele­mek foglalták el a községi képviselői helyeket, a község vezető állásaiba is ezek kerültek. A mint az első alakuló közgyűlésüket megtar­tották, első szavuk volt, hogy újítsák meg a régi határozatot és erősítsék meg Ivánka dísz­polgárrá való megválasztatását. Ivánka főszolgabíró kijelentette, hogy a meg' tisztult képviselőtestület legszebb elismerését most már elfogadja, ezért dr. Ugró Gyula biró vezetése alatt 15 tagú küldöttség hozía fel csütörtökön a díszpolgári oklevelet. Az oklevél a magyar ipar remeke. Fehér bőrbe kötve, ezüst kerettel, belül gyönyörű festmények áb­rázolják Vácot és Újpestet az Ivánka-család címerével. Dr. Ugró Gyula biró meleg, elismerő, lelkes szavakkal méltatta a főszolgabíró érdemeit, mire Ivánka Pál a következő beszéddel vála - szolt az újpestieknek : Akkor a mikor Újpest község képviselete engem Újpest község díszpolgárává megválasz­tott — bármily nagy megtiszteltetés is ez, — nem tudtam e megtiszteltetésnek szivemből örülni, mert ugyanaz a képviselőtestület akart engem a legnagyobb polgári kitüntetésben ré­szesíteni, mely 1906. február hó 27-ike, va­gyis főszolgabírói állásomról való lemondásom után letévedt arról az útról, a melyet a nem­zet. képviselete és megyém törvényhatósága Inni soli’ se tudtam, ma enni szégyenlek, Ha tovább igy halad, halni kell éhen meg. Eszembe jut, hogy tán ott még nő* is lesznek, Veletek, ifjakkal (?) vígan isznak, esznek; Hej — tudja a szép nem — ha Rüfke, ha Siksze — Az agg nem szép már, ha nem eszik, iszik se. Az idő éjfélig tán nem vón hiába : Hová lennék aztán Babilóniába ? Hasztalan törődném én Póli titkával, Egy hajóban úszók a politikával, 67 vigyorog gúnyosan mögöttem Kenyeremnek javát (miként az) mögöttem. Azért csak nélkülem ti jól mulassatok, Meg se is zavarjon ez, amaz és s. a. t. ok, Ha még ébren leszek felétek száll gondom, Ha pedig alunnám rólatok álmo(n)dom, Éjfélkor, ha konyul az idő kos-orra Danáitokba üt a kakukkos sorra. Én mindenfélekép jobb, ha oda nem mék, Mert én ott halálos nagy pusztítást tennék, Érzem, ha közétek vezetne Szilveszter,. Kit ölelésem, kit forró puszim veszt el; Bele szólna ebbe Sajó, Pékár, Boda, Azért hát jobb nékem nem is menni oda. De mert minden télen elfogynak a legyek, Illő, hogy magamhoz én is méltó legyek, Azért hát azt mondom : ha az ó év meghal, Hogy ha már elfogyott minden bor, hús, meg hal, Mámoros lelkűtek, hogy ne érje szégyen Temessétek el, de tetszhalott ne légben!}! Kassai Vidor. jelöltek ki, mint a nemzeti észszerűségnek és tiszta hazafiságnak Intem szerint egyedüli útját. Én ezúttal nem akarok ítélkezni azok fe­lett, a kik Újpesten a nemzettel és a törvény- hatósággal ellenkező álláspontra helyezkedtek, mert azt tartom, hogy mindenki első sorban önmagának legyen szigorú bírája és példával igyekezzen hatni hatáskörében környezetére. Plogy ez nekem Újpesten az alkotmány vé­delemben nem sikerült úgy, mint szerettem volna, nem rajtam múlt. Én, mint e járás ke/igazgatási vezetője, felvettem a zászlót és megjelöltem az irányt. Újpest vezetősége és képviselőtestülete látszó­lag követett is e megjelölt irányban mindad­dig, mig Pestmegye önkormányzatának erő­szakos felfüggesztése következtében 1906. feb­ruár 27-én le nem mondtam állásomról. Lemondásom után utaink elváltak: én az abszolút hatalmát egy napig sem voltam haj­landó törvényes hatalomnak elismerni és szolgálni. Újpest akkori vezetősége és képvi­selőtestülete elismerte és szolgálta. Hogy melyikünknek volt igaza, azt az ese- * mények fényesen beigazolták. Nem mondom én, hogy, győzött a nemzet, mert eme legutolsó önvédelmi küzdelmünk eldöntetlen maradt, de a nemzet erkölcsi dia­dalát azért elvitatni nem lehet. A megkötött béke igazolja, hogy a nemzeti ellentállás nem volt céltalan és nem lehet Az utolsó karácsony. Hideg zimankós téli este volt. Sűrű nehéz hópelyhez szállingóztak a levegőben aztán, hogy leestek, szép tiszta fehér fátyollal vonták be az apró tarka házakat, meg a meredek keskeny sikátorokat. Mintha a természet is ün­nepi ruhába akarna öltözködni a holnapi napra, olyan szaporán hullott a hó. De csak az a néhány száz bujdosó magyar látta ilyen poétikusan a havazást, a kik szám­kivetett urakat híven követték az idegen ha­zába, hogy ott vigasztalói legyenek, mert a helység mohamedán lakossága vajmi kevesett tudott arról, hogy holnap örömünnepe, kará­csonya lesz a keresztény világnak. Nekik csak olyan közönséges nap volt az is, mint a többi; azzal a néhány száz emberrel meg ugyancsak nem sokat törődtek, a kikről csak annyit tud­tak, hogy valami nagy csapás űzte el őket a hazájukból. Mit bánták, hogy munkában, vagy pihenésben töltik a napjaikat ? Legföljebb néha megbámulták őket és a legtöbbnek imponált is bátor, lovagias viselkedésük. Thököly Imrének, a fszáműzött, rettegett Bkuruckirály“-nak hűséges magyarjai voltak ezek az idegenbe szakadt derék katonák, a kik szívesebben ették urukkal és fejedelmükkel a ni- comediai számkivetettek keserű kenyerét, mint odahaza a cukrozott kalácsot a török, vagy a német kezéből, mert úgy tartották, hogy meg­öli az a magyart előbb-utóbb. Örömmel indultak neki a csípős esti szél­ben, hogy urukat üdvözölhessék szerény, ko-

Next

/
Oldalképek
Tartalom