Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)

1907-02-13 / 13. szám

Huszonegyedik évfolyam.

13. szám.

Vác, 1907. február 13.

VÁCI HÍRLAP

Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6.

Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény - Nyilttér sora 60 fillér

Jvánka <?ál germán Ottóhoz

a madárvédelem ügyében.

Ivánka Pál fős-zolgabiró a következő levelet intézte Herman Oltóhoz, a madárvilág tudós ismerőjéhez, a magyar ornitologiai állomás vezetőjéhez a hasznos madarak védelme ügyében. 1.

A mezőgazdaságra hasznos állatok oltalmazása tárgyában kiadott 1901. évi 24655. számú F. M. r. 2-ik §-a értelmében, a ki az 1. §-ban felsorolt emlős állatokat és madarakat pusztítja, az az 1894. évi t.-c. 95. §. o) pontjába ütköző kihágást követ el és 100 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető. '

Ez a miniszteri rendelet, valamint annak kiegészítésére kiadott későbbi rendelet azonban a hivatalok poros irattárába helyeztettek a nélkül, hogy valami számot tevő érdemleges intézkedést tettek volna eme fontos közgazdasági érdekben a hatóságok; de nem is tehettek a hatóságok valami sokat, mert maga a rendelet sem kiván egyebet, mint a rendeletnek közhírré tételét, a mezőőrök kioktatását és a kihágások büntetését. Ez pedig annyi mint semmi. 1901. év óta nekem ebben a nagy járásban, — a hol minden kihágási eset nagy számmal szokott előfordulni, — egyetlen egy ily kihágási esetem sem volt, pedig meg vagyok róla győződve, hogy lehetett volna ezer.

Kétségtelen, hogy a túlterhelt közigazgatási apparátus ezt a mezőgazdasági érdekből igen fontos kérdést egyedül, — a sajtó és társadalom támogatása nélkül — az érvényben levő törvény és rendeletek alapján jobban

Babérjaim a váci dalegyesülatben.

Keserűség szivet tépő fájdulom fog el mindenkor, ha a dalegyletet hallom dicsérni, az emberi rövidlátásnak tulajdonítom midőn magasztalják a buzgó elnököt, a jeles karnagyot, a jó hangú fegyelmezett tagokat ... a kik a közönség véleménye szerint kitűnővé tették, magas nívóra emelték a dalegyletet.

Teljes világ életemben, mindenkor szerény voltam, a hiúság nem csiklandozta idegeimet babérok után nem vágyódtam, érdernjelekért nem sóvárogtam, a minek tanúja az a körülmény is, hogy az érdernjel sem dekorálja még mellemet, de az igazság, a hamisitatlan való, a száraz tények beigazolják, hogy a dalegyletnek rendkívüli felvirágzása a mai színvonalon való létele kizárólag csakis az én érdemem.

Önök bámulnak tisztelt olvasók, azonban a rejtélyt megoldom, a homályt megvilágítom.

Midőn a mai dalegylet, mintegy tiz év előtt megalakult, sokáig küzdött a kezdet nehézségeivel, a mikor a nemes ügy érdekében megérlelődött bennem az a gondolat, hogy fényes zenei tehetségemmel, kitűnő hanganyagommal segélyére megyek a dalegyletnek.

Jelentkeztem Ulrich Károly karnagynál. „Da- lárdista óhajtok lenni“ szóltam röviden.

„Rendkívül örülök, milyen hangon énekel.“

.Nekem az mindegy tenor, prim, vagy basszus, sekund, a melyik a leggyöngébb, abba

megoldani képtelen, egyrészt azért, mert megbízható ellenőrző szervei nincsenek, másrészt azért, mert igen bajos üldözéssel és büntetéssel szoktatni rá a társadalmat a mezőgazdaságra hasznos állatok védelmére.

Nem büntetni, de nevelni kell az embereket, és ez nem hatósági, hanem társadalmi feladat, mely feladat megvalósításában a hatóság támogatólag szerepelhet és igy is bőven kiveheti a maga részét.

Sajnosán tapasztaljuk, hogy Magyarországon-ebben is úgy, mint sok másban, messze mögötte maradtunk a többi művelt államoknak és ezért a mulasztásért nemcsak a hatóságokat, hanem kevés kivétellel a tudomány hivatásszerű művelőit is méltán illetheti szemrehányás, mert ezek erélytelenségének tulajdonítható az, hogy mk Magyarországon a szakembereken és egyes a kérdés iránt érdektődő laikusokon kiviil senki sern fogja fel a hasznos madarak védelmének fontosságát és nem tudják, melyek a mezőgazdaságra hasznos madarak és hogy mi által hasznosak azok s mi több, még azok sem tudják, kiket a legközelebbről érdekel, a gazdák. A birtokosok és kisgazdák maguk, gyermekeik és cselédeik legtöbb hasznos madarat pusztítanak el kedvtöltésből nekik lévén erre legtöbb alkalmuk; de ezért nem lehet egyedül őket okozni, mert legtöbbnek nem volt alkalma megtanulni sem az iskolában, sem azonkívül, hogy mily hasznosak a kártékony rovarokkal táplálkozó emlősök és madarak. De nem is tanulhatták azt meg, mert eddig az iskolákban nem fektettek súlyt erre a fontos

a hangnembe lépek be. Prima vista énfeklek, különben is muzsikális ember vagyok.“

Méltóságteljesen nyúltam a belső zsebembe s elővettem a győri tanitóképezdei tanári kar egyhangú határozatát, melyben az intézet mielőbbi elhagyására hívnak fel.

A karnagy meggyőződve róla, hogy jártam tanitóképezdébe, levette a fejéről a házi sapkát, megkínált szivarral és nyájasan kérdezte :

„Uraságod játszik orgonán is?“

„Akár csak .Liszt, vagy Beethoven“ feleltem szerényen.

Karonfogva vezetett egy harmóniumhoz s felkért játszani el egy darabot.

„Lehetetlen most karnagy ur, mindkét kezemen levő ujjaim merev görcsben szenvednek, azonban felkérem bajom javultával, szíveskedjék megengedni, bogy a templomban bemutathassam művészetemet.“

A karnagy szemeibe könnyek tolultak, kivett a szekrényből konyakot, megkínált és meg- hatottan felelte :

„Kérem az orgonám minden kis misén rendelkezésre áll.“

A legmelegebb és legszivesebb érzelmek kö- 'Zött váltunk el.

A legközelebbi próbán a karnagy bemutatott, mint kitűnő zeneművészt, remek hangú dalárdistát s egyúttal felkért, hogy számos gondjai közölt, ha szükséges, a karnagyi teendőkben helyettesítem.

kérdésre és mert 1894. évben alkottatott meg az első törvény: az 1894. évi XII.t.-c., — mely a 95. §. o) pontjában a hasznos madarak pusztítását tilalmazza, az pedig, hogy melyek a hasznos madarak, csak 1901. évben lett először megállapítva és 1906. évben kiegészítve.

Nem lehet tehát csodálkozni, hogy például legtöbb vadász lövöldözi és löveti a vércsét abban a meggyőződésben, hogy a vadászatra kártékony, a menyiben a kis foglyokat és fürjeket pusztítja; azt, hogy mennyiben használ, ma sem tudják.

Még kevésbbé lehet csodálni, hogy a tudatlan nép különösen a téli időkben a falvakba szoruló verebek, pipiskék és sármányok között csinál nagy pusztítást, istállókban, csűrökben ostorral, egyébb madarakat pedig kelepcével, tőrrel, léppel, a cinegéket tökkel és csapó kalitkával fogdossák.

Az eddigi hatósági lanyha intézkedések az állapotokat nem változtatták meg. mert azokról csak azok a hivatalalos közegek szereztek tudomást, a kiknek kezein keresztül ment e tiltó rendelet. — A mostani vallásügyi miniszter úr azon bölcs kezdeményező rendelete, hogy az iskolás gyermekeket a nyári hónapokban ki kell vezetni a szabadba és ott kell a madarakat megismertetni velük, — igen üdvös lehet a jövő nemzedékre, de annak eredményét csak évek múlva tapasztalhatjuk és ha addig több védelmet nem nyújtunk a hasznos madaraknak az eddiginél, egy pár év múlva annyira megritkulhatnak, hogy az iskolás gyermekek hiába mennek majd ki a szabadba madarat látni.

Barátságosan kezet fogtam dalárdista kollégáimmal, rövid, de megható beszédet tartottam, melyben kifejtettem, hogy zene mennyire nemesíti a szivet, utaltam Morfeusra, a ki hárfájával a halakat a szárazföldre csalta, a vad állatokat megszelídítette s a szelídeket megvaditotta.

Beléptem Roller Jancsi vezetése alatt a tenor sekundok közé s bár nem énekeltem velük, de egyes hangnemekre tett megjegyzésem talpra esettsége tekintélylyé emelt

Szerényen szoktam megjegyezni : a tenor egy kissé erős volt; a basszprim esett hét és fél tized hanggal stb. Rövid idő alatt annyira vittem, hogy egy darab próbálása után néma csend lett, a kollégák lélekzetet vissza fojtva várták véleményemet s örömbeli sóhaj hangzott el, ha röviden megjegyeztem, eléggé jo ment a darab.

Jómódú polgári házakhoz hívtak meg vacsorára és teaestélyekre, a szülők s a rokonok boldogok voltak, ha a hegedűt és zongorát kinzó apró csemeték zenei művészete felett bámulatomat voltam kegyes kifejteni. Ezen ismeretségből néhány kis váltót is sikerült a helybeli pénzintézetekben elhelyezni, melyek mint a Fekete-erdőben kis forrásokból fakadó Duna immáron hatalmas folyammá növekedtek.

De térjünk a dologra. Az elnökök lemondott. Mi örömünkben szerenádot adtunk neki, lám-