Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)

1907-02-03 / 10. szám

Huszonegyedik évfolyam. 10. szám. Vác, 1907. február 2. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény - Nyilttér sora 60 fillér. Egy kultureszméről. Vác, 1907. febr. 1. Csevegni akarok egy kultureszméről, a jelenkor művelődésének egyik legszebb hajtá- sáról : az állatvédelemről. Ne ijedjen meg az olvasó ettől a szótól ; ne gondolja, hogy kutyákat agyonhizlaló, vagy macskákat-osókoló vénleányokról fogok dics­himnuszt zengeni ; se azt ne gondolja, hogy nimbuszt képzelek ama félbolond asszony feje körül, ki egyszer a lovakat a leggyorsabb futásra ostorozó tűzoltókra ráriadt, hogy ne űzzék szegény állatokat s aki, ha ő felette égett volna a háztető, bizonyára nem sajnálta volna, ha odapusztul is a hány ló van a vilá­gon, csak ő meneküljön; de nem akarok csevegni az állatvédelmi törekvések minden megnyilatkozásáról sem, a milyenek például a kutya-menhely, vagy Angliában s másutt a ló-menhely; hanem csak az eszméről magáról akarok néhány megjegyzést papírra vetni, az eszméről, mely megérdemli, hogy minden művelt ember a szivébe vésse, magáévá tegye, gyakorolja és gyakoroltassa. Mindnyájunk becsületes iparkodása, hogy a felebaráti kötelességeknek tőlünk telhetőleg eleget tegyünk. így első sorban szigorú tör­vényekkel védekezünk a gazemberek s gonosz­tevők ellen, kikkel szemben a vallás gyengének bizonyult. Börtön és akasztás a fegyverünk azok ellen kik társadalmunk békéjét, a köz- biztonságot veszélyeztetik. Továbbá gondos és észszerű neveléssel iparkodunk gyermekeinket magunknál jobbá tenni... és ezen a téren kell A fehér csoda. Ebéd után versenyt futnak egymással ,a nizzai pályaudvarból Monte-Carlóba induló vo­natok. A nagy üveges pályaudvar alig képes befogadni a tengernyi sokaságot, mely egy dejeuner után elvándorol a monte-carlói hires délutáni hangversenyekhez. Mert — tudni kell — hogy Monte-Carlóba senki sem megy roulet- tet játszani — ah Isten ments ! — ide min­denki azért jár, hogy gyönyörűsége teljék azok­ban a remek koncertekben, miket az igazga­tóság világbirű művészek közreműködésével rendez. És sajátságos, hogy itt ezen a azur- szinű vidéken, hol minden virág virágozik, valamennyi embert csodás rajongás fogja el a művészek iránt. Higyjék el kérem, hogy a já­ték itt bizony csak mellekes! Csak nézni kell ezeket a végtelen bosszú vonatokat, melyek rogyásig megtelnek s rövid idő közökben kergetik egymást mind, mind egy cél felé — a monte carlói templom felé, mely­nek olyan szép tornyai vannak, melyben nagy művészek játszanak, melyekben zene hangzik bűbájos szép dal, mely olyan, mint az arany­nak, ezüstnek pengése . . . És milyen érdekes, tarka, vidám, zajos ez a jólakot közönség. A szemekben olt ragyog a dejeunernél fogyasztott Saint Julien izzó tüze, az arcokon megelégedettség derűje. Ragyogó toiletteket mutatják, hogy milyen gazdag a világ, milyen könnyű sok embernek az élet. megnyilatkoznia főképen az állatvédelmi esz­mének, hogy nemesebb erkölcsöket teremtsen, hogy már a gyermek szivében felkeltse a szánalom, irgalom és a szeretet érzését, melyet később felebarátaival szemnen fog gyakorolni. A legtöbb szülő élő játékszert ad a gyermek kezébe : rigót, mátyást, szarkát, házi nyulat, kutyát, macskát. A gyermek első dolga, — amint azt magunkról nagyon jól tudhatjuk, ha még emlékszünk, — hogy az állatot gyö­törje, sőt megölje. Hiába ! Ez a gonosz haj­lam veleszületett az emberrel. S ha a szülők és tanitó nem fojtják el idejekorán a gyer­mekben csírázó gonoszságot, később ember­társai sem várhatnak semmi jót tőle. A gonosz hajlam, mint mondtam, veleszületik a gyermekkel ; azt csirájában elfojtani legyen a nevelés legszentebb célja, mert csak akkor lesz gyengéd és elnéző egymás iránt a jövő nemzedék, csak akkor fog megnyilatkozni igazán az alkalmazkodni tudás, a jelen békés társadalmi élet egyik alapfeltétele, ha már a zsengekorban bevésődött a gyermeki szívbe az állatok iránt való szeretet. Tehát, röviden: a jövő nemzedék erkölcse a szülők és tanítók kezében van s hogy azok becsületesen meg­feleljenek kötelességüknek, tekintsék pedagógiai eszköznek az állatvédelmet. Minden nemesen érző °mber hálatelten tekintett fel Apponyi Albert grófra, mikor a kultuszminiszteri széket elfoglalván, első ren­deletével az állatvédelmet szolgálta „A mada­rak és fák napjának“ elrendelésével. Csak az állatvédelmet szolgálta ? Nem. A mezőgazda­Női kacagás édes csengése vágyakat plántál a fogékony szivekbe . . . És vonatok bosszú kígyóként kergetik egy­mást és rogyásik meg vannak telve előkelő urakkal, bűbájos szép asszonyokkal, a kiket dejeuner után csodálatosképen mind elfogta a vágy, hogy a művészetnek hódoljanak a monte- carlói tornyos templomban . . . * És ebben a színes, tarka, ragyogó világban mint egy sötét felhő bolyongott Gémesy Miklós. Szép fiatalember, kis fekete bajuszszal. Arca érdekesen sápadt. Bizony neki szüksége lehet gyilkos, böjti szelek idején itt tartózkodni, a hol enyhe a levegő, virágosak a mezők és naran­csok illatoznak. Úgy látszik, megszokta már ezt a nyüzsgő, tolongó tömeget. Ügyet sem vet rá. Egy- két vouat. miket valósággal megrohannak, elro­bog mellette, ő komoran áll a helyén, mint egy filozófus, a kinek gondolatai máshol járnak, messze távolban, ki tudja, hol? ki tudja, merre? Lótnák, futnak mellette csábítóan szép höl­gyek ragyogó toilettekben, talán j,nem is látja őket? Végre beül egy kupéba. A vonat meg­indul és sötét szemeinek komor tekintete a viruló szép vidéken csüng, a tengeren, mely olyan, mint egy nagy kék tükör, a melyben ké­jes gyönyörrel kacérkodik önmagával a ra­gyogó nap. Csak ketten ülnek a kupéban. Egy öreg ur, a ki jegyzeteket vesz elő és irónjával törűlget, irogat, számolgat. Bizonyos, hogy elő­ságot is. Mert ha a mezőgazdaságra oly óriási, oly kiszámíthatatlan hasznot hajtó madarak otthonát megvédjük a fészek-rombolók ellen s nem gondolkozunk úgy, mint Mózes, ki azt mondja valahol, hogy szedjék el a madarak tojásait és fiait, de hagyják meg az öregeket, mert azok uj tojásokat tojnak, — ha fészkelő- odvakat akasztva fáinkra, alkalmat nyújtunk a számtalan ellenségtől üldözött szegény madárkáknak a szaporodásra, akkor egyszers­mind gyümölcsfáinkat, földeinket, szőlőinket és kerteinket is megóvjuk a férgektől, melye­ket a megvédett madárkák milliárd számra pusztítanak naponkint. Először Hermann Otto, hazánk kiváló ter­mészettudósa vetette fel amerikai minta után „A madarak és fák napja“ intézmény hazánk­ban való meghonosításának eszméjét, az Országos Állatvédő Egyesület 1900. évi köz­gyűlésén. De hat évig semmi se történt, mert az akcióhoz hiányzott a lélek, az egyesület elnöke merosi Máday Izidor ny. min. tanácsos, ki nagy beteg volt ezen idő alatt. Azonban félig-meddig felépülvén, most ő vette kezébe az ügyet és rövidesen el is érte, hogy Apponyi gróf az intézmény meghonosítását elrendelte. Kétségtelen, hogy az állatvédelmi eszme hi­téinek főképen a gyermekek szivét kell meg- hóditaniok. Minden egyéb fáradozás csak lát­szólagos eredménynyel jár. Jó irók tollából jó meséket kell adni a gyermekek kezébe. S a mesékből észrevétlenül lopódzik be szivükbe az állatok iránt való szeretet és irgalom érzete. A gyermekek szive az a termékeny taiaj, hová készületeket tesz a monte-carlói hangver- : senyre. Beaulieunél áh meg először a vonat. Az ajtó hirtelen kitárul. Finom női kéz ragadja meg a posztó szalagot, mely a felszállást van hivatva megkönnyíteni. És aztán belép egy magas karcsú, fiatal hölgy. És Kémesy Miklósnak úgy tetszik, mint ha a tengeiben fürdő napsugarak egyszerre mind betódultak volna az ő kocsiszakába. És mint ha a Rivieriának valamennyi virága csodás színeivel, hóditó illatalával mind, mind egyszerre itt fakadt volna ki az ő kupéjában. Ab, hát még ilyen teremtése is van az Isten­nek! Ilyent csak Botticelli álmodhatott légih- lettebb pillanataiban. De még az ő ecsetje sem volt képes valóra varázsolni. Maga volt a szen- deség, szelídség. Egy élő liliom. Költők beteg fan­táziája szöktet meg ilyen angyalokat a Teremtő trónjának zsámolya mellől . . . Gémesy nem tudta mi történt vele? Lesza­kította már az élet örömeinek minden virágát. Messze országokat, világrészeket járt be; a mi gyönyörűséget az élet nyújthat, része volt benne. Hiszen nem kell küzdenie semmiért, hogy mindene legyen. A mi üdvösséget női bűbájt fakaszthat, a mi szépet a természet al­kotott, a mi szenvedély a vért csak felkorbá­csolja: azt ő mind igen jól ismerte. Nem iz­gatta többé semmi. Szivének egy szomorú re­gényét már rég elfeledte, annak a leánynak, a ' kiben csalódott emlékét is eltemette és vele

Next

/
Oldalképek
Tartalom