Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-02-03 / 10. szám
Li'IZZZZ biztos remény nyel vethetünk, hol gazdag aratásra számíthatunk. Máidén egyéb törekvés1 mint például durva kocsisok lefülelése és lecsukatása, vagyis: szemet szemért, többé-ke- vésbbé meddőnek mondható, mert a ki durvaságban nőtt fel, azt a büntetés sem fogja megjavítani, durva marad az a sírig ! De ennek a törekvésnek is sok hive van. Csevegésemet röviden összegezve láthatjuk, hogy az állatvédelmi kultúr-eszme szép, nemes és magasztos, ha a felebaráti szeretet előkészítője, szóval, ha a gyermeknevelést akarja tökéletesbiteni. Többi kinövése akár el is maradhat, mert ha beleoltottuk a gyermek szivébe az állatok iránt való szeretetet, akkor majd felnőtt ember 'korában sem fog eldurvulni. Reméljük, hogy nemsokára eljő az az idő, mikor a gondosan nevelt uj nemzedék minden tagjában a szeretet egy-egy apostolát fogjuk látni s hogy az állatvédelmi kultur-eszme diadalra jutásával méltók leszünk arra, hogy a XX ik században élhetünk. Ferke Ágost. Hir ek. Farsangi naptár. Febr. 2. Egyetemi ifjak mulatsága. Febr. 10. Gazdakör mulatsága. Febr. 12. Daíegyesiilet farsangzáró kartonestélye. Febr. 16. Az izr. leányegylet bálja. — Dobozi-emlék Pilismaróthon. Pilis- meróthon Dobozi emléket készülnek emelni. A költségekhez való hozzájárulásra az emlékmű bizottság a következő kérelemmel fordul a közönséghez : Pilismarót község hazafias közönsége, a hős Dobozy Mihály és a vele elvérzett hitvese emlékét — melyet századokon át a község dunamenti részén, az úgynevezett „Dobozy-nyárfák“ őrizték — a már együtt minden különösebb érdeklődést a nő iránt. Meg sem látta őket. És ime egyszerre csak kápráztató fény vakítja meg szemét egy fiatal lány láttára. A lelke megrendült, mint a ki egy csodálatos lá- tománynak részese. Úgy érzi, hogy a vér meggyullad az ereiben, mint ha valami varázsitalt ivott volna. A leány szembe ült vele. A csipkébe öltözött fehér ártatlanság. Égő szemeivel szinte megperzselte azt a gyöngéd teremtést. De az csak egyszer, egyetlen egyszer sem tekintett föl reá. Gémesy ismerte azt a világot, mely itt élős- ködik Isten földjének e gyönyörű pardicsomá- ban. Ismerte a női furfang egész fegyvertárát. A női szemnek egyetlen villanása elárulta a nő lelkét. Otthonos volt mindazokban a raf- finériákban, melyeknek birtokában démonná lesz minden asszony. Szigorú komoly, hideg tekintettel megy el melleted, de szemének egy villogó szikrája elárulja, hogy lelkében vágyakat gyújtottál meg. De ez a csodás tünemény itt szemben vele, még csak egy tekintetre sem méltatja. Vájjon ki lehei ? Ki lehet ez a fehér csoda ? * Monte-Carlóban szállottak ki mind a ketten A nő is, a férfi is. Miklós pár lépésnyire követte, a sugár termetű liliomhajlékony, fiatal leánykát, a ki mint egy gazella sietett föl a parkba vezető lépcsőkön. A lépcső egy fordulójánál a leány észrevette, hogy Miklós követi. Arcának i csodás teinjére bíbor ömlött. És abban a tekintetben, a mint szemei Miklósra vetettek, annyi félelem, annyi düledező fák helyére egy maradandó emlékoszlop felállításával óhajtja az utókor számára megörökíteni. Egymagában a község közönsége képtelen az emlékoszlop felállításával járó költségekkel megküzdeni, azért a hazafias cél érdekében tisztelettel felkérjük a t. közönséget, hogy az emlékoszlop felátlitási költségeihez szives adományával hozzájárulni és azt a Községi elöljáróság címére „ Dobozy-emlék “ jelzése mellett megküldeni kegyeskedjék. Hazafias tisztelettel Vadászfy Jenő erdőtanácsos, az emlékmű bizottság elnöke, Hegedűs Gyula az emlékmű bizottság jegyzője. Gergely Mihály távozása. Gergely Mihály ügyvédjelölt kilépett a Nikitits —Forgó ügyvédi irodából. Dr. Lengyel Zoltán ügyvéd és orsz. képviselő hívta meg ut politikai titkárának. de hogy Lengyel Ugrón Gábor és Polónyi Géza ellen késhegyig menő harcot indított, állásáról, mielőtt elfoglalta volna, lemondott s Gödöllőre ment dr. Bezsilla István ügyvédi irodájába. A poetalelkű, szerény fiatal ember távozását minden ismerőse, jó’ barátja őszintén sajnálja s távozásában veszteséget lát. Mi is úgy búcsúzunk tőle, mint a sok jó barát:: a viszontlátásra ! — A második kartonestély. Óriási hófúvás, térdig érő hó a házak előtt is, kész Szibéria a város, szerdán este fiakkeresf öt pengőért is alig lehetett kapni. És ezen a napon kartonestélyt hirdettek a dalárdisták. A rossz májú emberek már délelőtt azt beszélték, hogy még dalárdista se lesz azon az estélyen, nem még hölgyközönség. De úgy látszik, hogy mégis csak szeretik hölgyeink a váci Dalárdát. Igazán áldozatot hoztak úri szépeink, a mikor elég szép számmal megjelentek a hóval körülsán- colt öreg Kúria családias jellegű mulatságán. Kilenc órakor már vagy 30 -40 táncos fiatalember várta a hölgyeket s hogy addig is ne unják magukat, egy hatalmas gramofon gyönyörű darabjait élvezték. Majdnem tiz óra volt ijedtség, rimánkodás és könyörgés, visszautasítás és megvetés mutatkozott, hogy Miklós állva maradt a helyén. Sokkal finomabb lelke volt, mintsem méltónak találta volna magához megzavarni a gyönyörűséges leány ártatlan lelkének tiszta harmóniáját. Elmaradt mellőle, de valami csodálatos érzés azt súgta neki, hogy mégis van talán most már célja az ő üres életének. Mikor később fölment a kaszinó játéktermébe, nem látta az aranyborjú bálványimádóit, azt a rengeteg tömeget, mely ott táncol a Mammon pogány oh árai körül. Mindig csak őt kereste, a fehér tüneményt. Egyszerre csak megpillantotta Lehet, hogy talán ő is játszott, Miklós nem kémkedett utána. Csak nézte mesz- sziről s szinte félt, hogy a lány megtalálja őt pillantani s megvádolja a tolakodásáért. Gémesy Miklós ettől a naptól kezdve sokkal ragyogóbban találta a Provence daltelt mezőit. Mintha egészsége visszaszállott volna, mintha fiatalabbá lett volna. Olykor maga sem tudta mi történhetett vele ? Miért örül ? Miért olyan boldog? Hiszen azt az érzést, mely befészkelte magát a leikébe, csak egyszer is-, merte, egyetlen egyszer, ifjúságának bimbófa- kadása idején ! Hát lehetséges volna egy újabb bimbófakadás ? Nap nap mellett ugyanabban az időben, ugyanazzal a vonattal átjárt Nizzából Monte- Garlóba. Bezzeg nem imbolygóit többé a vidám nevető tömeg között mint egy sötét felhő. Az ő arca is ragyogott most már ... És ő is to- lakodott-tülekedett, hogy helyet kapjon, hogy le ne késsen . . . Mert Beaulieunél a leányka már, a mikora hölgyek is- összejöttek s- elkezdődött a program, mely három számból állott volna, de a tánc kedvéért inkább elengedtek egyet s az első kettőt is rögtön egymás után adták elő. Először a kar énekelt egy humoros kis darabot, utána pedig Gergely Mihály, a Dalárda költője búcsúzóval elszavalta Ábrányi Emil: „Keresem az Istent“ című- 'ölséges költeményét olyan hatalmas érzéssel és meghatóan, a hogyan még Gergely talán sohasem szavalt. A nagy csendhez nem igen szokott közönségünk némán, meghatottad hallgatta a drámai költeményt, a nagy teremben a legkisebbke nesz sem hallatszott, mintha egy árva lélek se lett volna odabent s csak akkor zúgott fel a hatalmas éljen, a mikor lelépett! Gergely a pódiumról. Ezután szakadatlanul szólt a zene s táncoltak a párok majdnem világos reggelig. Itt említjük meg, hogy az estélynek egy illusztris vendége is volt, az öreg Madarász apónak legifjabb fia, ifj. Madarász József lévai országgyűlési képviselő. A‘> megjelent hölgyek névsora a következő: Asszonyok: özv. dr. Bolgár Lajosné, özv. G.Havas Adolfné, Hufnágel Imréné, Kiss Pálné- (Nagykőrös), Nikitits Sándorné, Ulrich Károlyné, Ursziny Arnoldné, Velzer Alajosné Leányok: Bolgár Emy, G. Havas Tópi, Hufnágel Pisti és Vali, Velzer Irén. — A gazdák mulatsága. A helybeli gazdakör is kiveszi részét a farsangból. E hó 16-ám fogja rendezni táncmulatságát a Kúrián, a meghívókat most küldik szét. — A magyar iparért. Megírtuk múlt számunkban. hogy Borbély György zalaegerszegi tanárt, Borbély Sándor siketnémaintézeti igazgató bát/ját, ki rajongó lelkesedéssel küzd magyar iparért nem csak szóval, de anyagi áldozatokkal, a napokban egy zalaegerszegi kereskedő, mert lapjában, a Magyar Paizs-ban kiirta róla, hogy németül levelez, orvul megtámadta. Jól esik látnunk, a most érkezett ujs fölszállott naponként ugyanabban az időben,, ^ugyanarra a vonatra. Egyetlen egyszer történt, hogy a Miklós szakaszába nyitott be ismét. Ott ült vele szemben,, mint először a fehér csipkékbe öltözött ártatlanság. Hiába kérte Miklós szemének csak egyetlen tekintetét is. A leány soha rá nem nézett. Mikor a koeslszakaszba lépett és Miklós megpillantotta, hamvas arcára pir ömlött, aztán leült és Monte-Carlóig föl sem pillantott. Gémesy Miklóst gyöngéd diszkréció tartotta vissza, hogy a leány után ne tudakozódjék. Ezt az édes. boldog reményt úgy érezte, fenn szövögetik az azúrkék felhők felett és ha van még számára boldogság ezen a földön, hát a Gondviseléstől kell várnia. És nem várt hiába ! Egy hete tartott már ez az idill. Mikor egy estefelé Miklós benn volt a Vestiaire-ben, hogy felsőkabátját átvegye, a teremben nagy volt a tolongás. Mindenki sietett haza Nizzába, Men- tonba a dinerhez. A nagy zajban, tolakodásban Miklós egyszerre csak úgy érezte, mintha valaki hátulról gyöngéden megérintené. Menyei megnyilatkozásnak tetszett neki, hogy az ő fehér leánykáját megpillantotta. Zavartan állott előtte egy pillanatig. Hirtelen egy kis papirost nyújtott át neki és eltűnt, mint egy látomány. Miklós alig tudott magához térni. Majd elővette a kis papirost. Egy névjegy volt, Lián d'Asti. Rendetlen, szabálytalan írással a következő szavak : „Holnap délután 4—6-ig fogadhatom“. Egy világ dőlt halomra szegény Gémesy Miklóssal. Hevesi József.
