Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-01-09 / 3. szám
Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény - Nyilttér sora 60 fillér Képzelődünk. — Aktuális társadalmi téma. —, Vác, jan. 6. A társadalmi élet minden körülmények kö- j zött megköveteli, hogy az ^gyedek bizonyos > semleges területen találkozzanak és érintkez- I zenek. , A mindennapi élet meg is adja erre az alkalmat, ámde a megélhetési gondokkal terhelt emberek korántsem érnek árra, hogy minden alkalmat felhasználjanak ff társadalmi téren való érvényesülésre s igy történik, hogy az esztendőnek háromnegyed Részében az ember csak magának és magáért él, a mint azonban beáll a tél, nyomban megváltozik, keresi a többit, a társaságot. A tél tehát egy oly tényező, a mely szinte kényszeríti az egyéneket, hogy a mit a társadalom iránt hosszabb ideig mulasztottak, helyrehozzák. Az olyan kisebb vidéki városban, mint a mienk, azt látjuk, hogy a társasélet kialakulásának minden feltétele megvan ugyan, mégis szomorúan kell megállapítani, hogy ugyanezen helyeken tulajdonképen való társas-élet még sincs. Erről a tünetről sokat gondolkoztunk mi már és rájöttünk, hogy az egészséges társasélet létrejövetelének mik az akadályai? Az első akadály az, hogy a vidéki városban mindenki külömb akar lenni a másiknál és az Modern házasság. Kendefi: Ü jön le, kedves Lajos. Lajos: Köszönöm, papa. Kendefi: Sőt, ha úgy tetszik, gyújtson rá. (Szivarral kínálja.) Lajos: (rágyújt) Mit kíván tőlem,kedves papa? Kendefi : Úgyszólván semmit. Igen tisztelt atyjával már mindent rendbe hoztunk. Nincs más hátra, mint megnyugtatni a lelkiismeretemet, hogy mielőtt vömmé lenne. Oly dolgokról beszélgetek önnel, a milyenekről azután többé — remélem — nem lesz szükség beszélnem . . . Lajos: Értem papa, rendelkezzék velem. Kendefi: Ebben a városrészben, a melyben lakunk, szeretik az intrikákat. Kedvenc foglalkozásunk, hogy pletykákat gyártunk. Különösen fölizgatja a fantáziánkat egy-egy jelentősebb hyinen-hir. El tudom képzelni, hogy mikor köztudomású lett az ön és szerény leányom eljegyzése, aznap valamennyi zsur viharos akkordok közt fo:yt le. Elsőben arról vitatkoztak, hogy mennyi hozományt adok ? másodsorban, hogy mennyit kap ön az igen tisztelt atyjától. Arra meg hiteles tanuk akadtak, hogy a leány csak szülői kényszer folytán megy nőül önhöz, mert egy szegény festőt szeret ... Ön meg egy színésznőnek udvarol, a kivel a házasság megkötése után akar tulajdonkép barátságot föntartani. E körül egész rémtörténetkék szövődtek, melyek szokott körutjokban végre anonimlevél alakjában hozzánk is eljutottak. Bizonyos vagyok benne, hogy ön is kapott ilyeneket. emberek osztályokba verődnek. — A fő elv az, hogy a képzelt nagyok elnézzenek a kis- sebbek felett s látjuk, hogy ha egy város társadalmát valamely alkalom együvé összeponto- sitja, a találkozó helyen ép úgy ordít az ellentét, mint egyébként. És csodálatos, hogy ezek az elemek, a kik nem tudnak, vagy nem akarnak a szerint distingválni, hogy ma már nem a foglalkozás minősége, hanem az intelligencia szempontjából kell társaséletet alkotni, folyton azon panaszkodnak, hogy nincs társasélet! Persze, hogy nincs és természetes, hogy a meddig a képzelődés tart, nem is lesz ! Magát a társadalmat kell boncolnunk akkor, hogy ha ráakarunk mutatni arra, hogy tulajdonképen okuk sincs oly embereknek az osztályozására másként, mint tisztán műveltségi alapon, — holott valamikor a születés és rangjoggal állítottak választó falakat a társadalmat alkotó elemek közé. Ma már nincs nemesség, tehát felesleges az örökölt kutyabőrrel kérkedni,annyival is inkább, mert a tulajdonképeni nemességet a műveltsége adja meg; a rang sem számit, mert ép úgy találhatunk műveletlen nagy urat, mint európai műveltségű apró lateinert ! A mi pedig a születés alapján való osztályozást illeti, ez is meghaladott álláspont, sőt határozott tévelygés, ha tudjuk, hogy az élet demokratikus alapokra épül folytonosan. Pedig Lajos : (köhög) Hm . . . Lehet. . . Kendefi: Egész halom levelet mutathatnék önnek, kedves Lajos, a melyek az ön biográfiájával foglalkoznak a legzsengébb korától kezdve, bezárólag a mai napig. Mert a tegnapi napról sem hiányosak az adatok. De ne ijedjen meg. Eszem ágában sincs ilyen Ízetlenséggel untatni. Lajos: (föllélekzik) Nagyon kedves! Kendefi: Ez onnan van, mert egy pillanatig se kételkedtem abban, hogy ön ifjúságának minden előjogát kimerítette. Örvendek annak, hogy fenékig ürítette úgynevezett „élvezetek poharát“ ; egészen jól van igy. Most aztán nyugodtan szentelheti életét komolyabb föladatoknak. Lajos : Én is igy fogtam föl, papa. Kendefi: És ha mégis ide kérettem önt . . . bizonyára sejti, hogy ennek különös oka van. Egy levél akadt a többi közt, a mely szeget ütött a fejembe. Igazán nem tudom : mit tevő legyek vele. El akartam dobni szó nélkül ; de aztán mégis arra határoztam magam, hogy megmutatom önnek. Az első esetben nem lettem volna lelkiismeretes apa ; ebben a másik esetben azonban attól tartok, hogy kényes dilemma elé állítom, kényszerítem arra, hogy valónak ismerjen be valamit, a mi nagyon is becsületbevágó, vagy eltagadjon oly tényt, a melyről később ki fog sülni, hogy való. Lajos: (kényelmetlenül) Jól tette papa, hogy szóba hozta . . . Kendefi: A kétféle föltevéshez még egy harmadik is járul; tudniillik, hogy rágalom az a kereskedő doktor fiára, az iparos mérnök gyermekére, az ügyvédnek kereskedő leányból lett feleségére, vagy a hivatalnoknak iparos leányból lett nejére szinte lenézőleg mutogat egynémelyek ostoba gőgje, a mikor származás szerint akarja magát tőlük megkülönböztetni, jóllehet épen nem lehetetlen, hogy a képzelt nagyság apja, vagy nagyapja tisztes kereskedő ember, kalapos, szabó, korcsmáros, vagy egyéb becsületes iparos vala. A vidéki sajtónak a téli évszak bekövetkeztével rendszerint kötelessége fe[hivni a társar dalmat arra, hogy használja fel a szobára kényszerítő szezont és tegyen valamit önmagáért is. A ki már most tudni akarja, hogy miért lehetetlen, az az elmondottakból erre nézve meggyőződést szerezhet. Diodor. II i r e k. Olvasóinkhoz. Újévvel lapunk 2l. évfolyamába lépett, mely alkalommal midőn lapunk tiszteli barátait és olvasóit további szives lámoyatásra liivnók fel, lehetetlen, hogy kifejezést ne adjunk köszönetiinknek azon bizalom- és rokonszenves érdeklődésért, melyben bennünket a maliban részesítettek. Az aj esztendőben a régi munkatársak csoportja által környezve, igyekezni fogunk az olvasó közönségnek a legjobbal nyújtani egész! . . . Ebben a harmadik föltevésben nyuj- | tóm önnek át ezt a levélkét . . . (Levelet ad at). I Lajos (közönyösen nyúl utána, de a mint belepillant, elsápad, gyorsan átfutja a sorokat s félénken visszaadja a levelet) : Alávalóság ! Kendefi: (örvendezve) Mindjárt tudtam, tehát rágalom ! Lajos : (akadozva) Azaz, hogy . . . Kendefi: (megdöbbenve) Mit ? Tán valami mégis igaz belőle ? Lajos : (lesütött szemmel) Annyi iaraz, hogy a leány kedvesem volt. Fia született. Beperelt; elitéltek havi 20 korona tartásdijra. Fizetem még vagy tiz évig. Aztán vége. Kendefi: (föl és alá járkál kinos izgalomban) Tehát mégis igaz ! Lajos: A leány bosszút akar állani rajtam. Gyűlölségből teszi. Ennyi az egész. Kendefi : (verejtékes homlokát törli) Ez nem egészen igy van. Ebben nem osztom a véleményét . . . Mennyit kér az a leány ? Lajos : (zavartan) Igazán nem tudom . . . Sőt azt hiszem . . . Kendefi: Hiszen az mindegy. Valószínű, hogy nem kéri az egész vagyonát. Aztán meg alkudni is lehet . . . Lajos: A bíróság ítélt. Ez a része a dolognak rendben van. Kendefi: (küzd önmagában) Nem, nem ! Ebben nem értünk egyet; én egészen másként ogom föl.Az eféle malőr kellemeken véletlen.Fiatal emberrel megeshetik. De mindenesetre gondoskodni kell arról, hogy a leány békén legyen. Ha az ilyen ügy fölszinre jut, az rend-
