Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-02-21 / 15. szám
Huszadik évfolyam. 15. szám. Vác, 1906 február 21. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : Síelj ben egy évre 13 K, félévre K, negyedévre 3 K. Viliében : egy évre 14 K. felevre 7 K. Kgj én Nzriin líra 13 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: .llária-Teré/.in-rabp. <S. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény. — Nyilttér sora ÖO fillér. J{ Király Kitartásra Kurdit! / „Ezer év az államok életében is hosszú idő. Fényes korszakok mellett sok viszontagság is érte az idő alatt az országot, nagy katasztrófák követ keztek, melyek a nemzet létét ismételve, megsemmisítéssel fenyegették. A magyar nemzet lángoló haza- és szabadságszeretete, harci vitézsége s a balsorsban tanúsított szívós kitartása, az Isteni Gondviselés segélyével mindig leküzdötte a veszélyeket, fényes tanúságát adva eképen életerejének s államfentartó képességének (Elmondotta őfelsége, I. Ferenc József ls96. junius 8-án a budai királyi várpalotában az ott összegyűlt főrendek és képviselők előtt. — Fiaim, mi úgyszólván mostoha testvérei vagyunk az államnak. A közös hadsereg a dédelgetett gyermek. Ezért hát mutassak meg, hogy kiképzésben és hazaszeretetben nem állunk a közös hadsereg mögöii és hu majdan vérünkéi kívánja a haza üdve, mindéit habozásnélkül ontsuk érte . . . (Nyíri Sándort, mint alezredest 1896-ban a debreceni 3. honvédgyalogezred parancsnokának nevezték ki. Mikor először tartott szemlét az ezred fölött, megállította lovát az arcéi előtt és beszédet intézet hozzájuk. E beszédből közöltük e jellemző sorokat.) A muzeum-egylet újra alakulása. \ Vác, febr. 19. Ha van idő, mikor a múlt eseményeiben elmerülni, azok emlékét kutatni kell s látva a szenvedések végtelen sorát, mit a magyarnemzet az ötszáz éves Habsburg-uralom alatt megért, most érkezett az el, hogy azokból erőt, vigaszt és bátorítást szerezzen az ingatag lélek. Muzeumegyesületünk, mely küzdött eddig a nemtörődömséggel, uj alapokon szervezkedve, hivja a város és a vidék társadalmát tömörülésre, hogy a múltak emlékét felkeressük, ápoljuk s buzditónk legyen a küzdelemben. Vasárnap délelőttre a városháza nagy tanácstermében gyűltek egybe mintegy harmincán, hogy uj alapját vetve meg a múzeum-egyesületnek, azon az alapon virágzásra vigyék egyetlen történelmi társaságunkat. Révész Béla alelnök nyitotta meg a közgyűlést hazafias beszéddel. Régen hallottuk annyi extázissal beszélni Révész Bélát, ki szavaival a napi politika határát érintette, hogy ezzel is intse a közönséget a muzeum-egylet felkarlására. Ezután a tisztviselői kar és a választmány megválasztása következett. Minthogy titkos szavazásf renrfel' ef^az uj alapszabály, a váiásztás vezetésére Varja Jánost, Milténgi Aurélt és Együd Lajost kérték fel. A szavazó lapok összeolvasása után kiderült, hogy a hivatalos lista változatlanul keresztül ment. Elnök lett: dr. Tragor Ignác. Alelnőkök: dr. Freysinger Lajos, Révész Béla. Titkár: Léska József. Népkönyvtáros: Bihari Károly. Pénztáros: Donovitz Vilmos. Választmányi tagok a következők: Bárdos Ernő, dr. Blahovics Emil, Borbély István, Borbély Sándor, Gsik-Volecz Sándor, Dercsényi Dezső, Fodor Imre, dr. Forgó Kálmán, dr. Galesek György, Gindrich József, dr. Göndör Sándor, dr. Hörl Péter, dr. Huber József, Ivánka Pál, Kovách Ernő, dr. Krno Iván, dr. Lencsó Ferenc, Lukács József, Matzenauer Oszkár, dr. Preszly Elemér, Racsek János, dr. Schwarcz Gusztáv, Sommer Gyula, Szottfrid József, Újhelyi István, Ursziny Arnold, dr. Vadas József, Varjú János, Váró Károly, dr. Zádor János. Örválasztók: dr. Freysinger Lajos, Révész Béla, dr. Tragor Ignác. A jelenvolt tagok nagy éljenzéssel vették tudomásul dr. Tragor Ignácnak az egyesület élére való állítását. Buzgóbb, lelkesebb muzeumegyesületi elnök aligha lesz nálánál. Mikor elfoglalta az elnöki széket, rövid beszédben maga és tiszttársai köszönetét tolmácsolta a kitüntető bizalomért s aztán érdekes visszapillantást vetett azokra a szárnypróbálgatásokra, melyek az egyesület megalakulását célozták, majd pedig a megalakult egylet munkásságát vázolta a legutóbbi időkig, midőn elvesztette lelkes vezérét, Gsávolszky Józsefet. Halála után ismét elcsendesedett minden, egyedül dr. Tragor foglalkozott a muzeum-egylet ügyeivel s most, hogy belügyminiszteri jóváhagyással az uj alapszabályokat ellátták, uj élet kezdődik az egyesületben. A muzeum-egyesület jövő feladatait is ismertetni kezdte az uj elnök s figyelemmel hallgatták a jelenvoltak. Dr. Tragor Az elégedetlen. Fiatal szép, szőke asszony volt. Termetére nézve inkább alacsony, mint magas. Valahonnan a hegyek aljából jegyezte el magának egy katonatiszt. Sohasem volt nyugodt s megelégedett. Már leány korában csapongó természetű volt, mindig másra vágyva, mint mivel a természet s a szülői szeretet elhalmozták. Egyszer eltűnt falunkból. Először talán meg sem éreztük Myra hiányát, — hogy nincs közöttünk csengő hangjával, szúrós kék szemeivel, játszi természetével; de minden nap a később virradtakból jobban s erősebben tette azután számunkra Myra hiányát érezhetőbbé. Nehezen szoktuk meg mi, fiatalok. Fájt nekünk, hogy körünkből ismét kiszakítottak egy lelket, ki már annyira hozzánk forrt szeretetreméltó fürge egyéniségével s kire nézve, gyermekies hitünk szerint, mi is nélkülözhetetlenekké lettünk. Pedig tévedtünk Ítéletünkben. Mig mi őt a szünidei forró napok minden hűvös estélyén külön emlegettük s önkénytelenül kiáltoztuk nevét, hogy ne feledjen az égre tekinteni, ha egy csillag, megunva életét, égve vetette le magát a sötét magasból: addig ő férje oldalán talán már reánk sem gondolt, — reánk, az ő gyermekkori pajtásaira, ifjúkori rokonszenvező földiéire. Később azután már mi is megszoktuk hiányát s az fel sem tűnt nekünk. Kevesebben töltöttük otthon mindig a nyarat. A leányokat elvitték csak nem mind hazulról. Gazdagok is voltak, a szépség sem hiányzott náluk s a jóság sem volt nélkülözött tulajdonuk. Délceg ifjak büszkén vitték el őket az életbe, az örömteljesnek látszó, de valójában nehéz, fájdalomdús, kiábrándító életbe. Az ifjak férfiakká nőttek, azok sem jöttek haza többet, vagy legalább is nem nyáron. Az élet pörölye összetöri a honvágyat, áthatolhatatlan korlátot emel a vágyak elé s a modern élet csakhamar idegbénult rabszolgájává teszi a még kevéssel előbb szabadon csapongó lelket. A nehéz élet engem is beosztott a töretlen szellemmezők megművelésén fáradozók munkáscsapatába. Én sem voltam már tisztán az enyém, a magamé. A családi házban idegenek gyújtottak tüzet s hol előbb ismert arcok köszöntöttek, most mindenütt ismeretlen emberekre leltem s nem ritkán kihalt, lakó nélkül levő házakra bukkantam. Késő évek sora múltán vetődtem egyszer még is haza. Szép pár esztendővel később irta már viseltes homlokára számát a kalendárium. Ismét bekocogtam az ismert házak ajtain, gondolva, talán már megunták néhányan a hangos élet fárasztó zaját s eljöttek megpihenni haza az ősi falak közé, a gyermek emlékek helyére az elhalt apák, anyák, életből kidőlt jó barátok örök pihenője, — sírja mellé. Nem csalódtam. Az otthon édes fogalom, sok bajra orvosság, számtalan fájdalomra megnyugvást szülő ir. Az idegen kínzó valami, még ha ismerős is már, — mig az otthon, ha tudata sok fájdalom felkeltője, számtalan szenvedés, gyász helye is, — még is csak otthon. Ez vont haza, e tudat, ez érzés, közülünk nem egyet különböző változással. A Myráék háza felé mentem először. Látni akartam a házat ismét belülről, Olyan e még a fala belül, mint régen volt, — fényesre járt-e még a küszöb vaspántja, vagy már rozsda emészti, — rózsaillattal teli-e az udvar, vagy már nem szakit ott többé senki élőfia illatos virágot ? S mig ifjú emlékeim ezrivel zsongták körül lelkem kérdések alakjában, észre sem vettem nagy hirtelen, hogy már a ház előtt állok. Nem igen változott az ősi ház falán semmi sem; legfeljebb az idő vont fekete patinát a fehér meszelés fölé. A tető már többet szenvedett az idő súlya alatt. Sokat verte az eső, s tartotta magán a tél havát jó ideig, hideg után a meleg nyár verte reá forrósága repesztő sugarát, — cserepei töredeztek, darabosak, hiányosak voltak. A kapuhoz értem. Ez is a régi volt! Bezárva találtam. Nagyot taszítottam rajta, mire az ósdi vastömeg nyikorogva szakadt befelé. Egyik sarokvasa már törött volt, nem bírta tovább a szolgálatot, melynek tartalma alatt oly sokat nyögött, annyit nyikorgóit. Az udvar sem volt a régi. Az egykori kis utat felverte a gyom, a gaz, — a rezedát kiölte a csalán, a tüskés bogáncs, — a rózsát, azt a piros, fehér, krémvirágú szép rózsafát túlnőtte Vak 6°nyZT MÚ2 Ufr Jlc
