Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-02-21 / 15. szám
részletes, kimeritő programot Ígért az egyesület jövendő munkásságától a választmánynak, melyet legközelebb egybe fog hivni. Az uj elnök éltetésével ért véget az újjá alakult muzeum-egyesület közgyűlése s a jelenvoltaknak ama kívánságával, hogy az egyesület nemes munkájával váljék városunk jelentős faktorává. Helyi és vidéki hirek. Farsangi naptár. febr. 21. Harmadik kartonestély febr. 24. Dalárda utolsó kartonestélye febr. 24. Művezetők váci csoportjának bálja febr. 24. A lemezgyáriak mulatsága febr. 25. Vác-városi gazdakör mulatsága febr. 26. Ipartársulat hangversenye febr. 27. Kát. olvasókör álarcosbálja febr. 27. Vasúti tisztviselők mulatsága márc. 3. Izr. leányegylet táncestélye. — Alispánunk nyugdíjban. Beniczky Lajos vármegyénk alispánja visszatérve szabadságáról a vármegyében iparkodott a rendet és békét a nehéz körülmények közt is fentartani. Most, mikor a tökéletes erőszak készül elfoglalni minden teret, alispánunk megválik állásától. A legközelebbi megyegyűlésnek már szomorú kötelessége lesz Beniczky alispán nyugdíjaztatási kérvényével foglalkozni. Itt említjük meg, hogy vármegyénk hazafias tisztikara, a főszolgabirák és a szolgabirák naponta értekezletre jönnek össze az erőszakkal szemben megállapitni egyöntetű eljárásukat. Vármegyénk élére már napok óta Rudnay Béla fővárosi rendőrkapitányt Ígérik királyi biztosnak s úgy mondták, bogy a kinevezését a keddi hivatalos lap adja tudtuk Bár tényleg a kedden megjelent hivatalos újság közli több királyi biztos kinevezését, vármegyénkről s Rudnayról, hál’ Isten, ebben a számban még nem gondoskodtak. a vad ricinus, ennek magva még a régi jó időkből maradt itt s mikor már túlnőtte, letiporta s az szégyenében halt el. A pitvar ajtóhoz értem, mélán, szomorúan s ott benyitottam. Itt jártam be régen is, gyermekéveimben. De most nem az a mosolygó gyermekarc fogadott, mely letűnt évek előtt. Nem is fogtam hozzá, hogy egy pár szóval megbosszantsem a konyha kis tündérét, mint egykor, a mikor a Myra éles hangjára a jó Lallyka ijedten szaladt elő s szelíd mosolylyal állt meg előttem, mikor látta, hogy csak engem akar a szobába tessékelni hangos szavaival a szőke Myra. Most más fogadott, egy öreg szakácsnő és senki más. Jó arccal üdvözöltem, ő a vén aggastyánok éppen nem ismeretlen bájával fogadott. Kikérdezett, ki vagyok, mit — kit keresek, miért keresem azt, honnan jöttem. Én mindenre válaszoltam s kíváncsiságát nem hagytam kielégittetlenül, hogy gyanakvó tekintetét levétessem magamról. — Erre egyet fordult s eltávozott. Ketten jöttek vissza, elég sietve: az öreg éseléd s egy a kortól megviselt urinő, — Myra volt. Örömmel fogadott s csaknem vonszolt maga után a szobába. Beértünk. Mi más volt most itt is minden, mint hajdan, szebb, fiatalabb idők jártán ! Az idő, mely kívül annyi mindent ócskává alakított, belül is mindent megváltoztatott. Ódon berendezésű volt a szoba bútorzata. A kopott szőnyegek alul moly lepkék szálltak ki s ezutá n befurták magukat a megrepedt bútor bevonatokba. Egymás mellé ültünk. Ezt a bizalmat most már megengedte az idő. Fürkészve néztem reá, kerestem benne a régi, a fiatal Myrát. Nem Váci h i h l a v — Élj egyzés. Verebélyi Verebély Imre zólyomi gyáros, budapesti háztulajdonos, a zólyomi függetlenségi párt elnökének két iker leánya Irma és Elza f. hó 17-én tartották eljegyzésüket. Elzát eljegyezte Vöröss Károly gyógyszerész, Vác város szülötte, Irmát eljegyezte Kunetz Endre Szabadkáról. — Dr. Vadas lemondása. Megírtuk a múlt számunkban, hogy a váci izr. státusquo hitközség Griinhul József lemondásával megüresedett elnöki állásra egyhangúlag dr. Vadas József városi orvost választotta meg. A kitüntető bizalomról azonnal értesítette egy küldöttség az uj elnököt, a ki azonban válaszában kijelentette,' hogy az állást aligha lesz módjában elfogadni. Elhatározása azóta megerősödött, mert mostGrünhutJózsefhez intézetlevelében határozottan kijelentette, hogy a hitközség elnökségéről lemond. Múlt vasárnap tartott gyűlést a hitközség elöljárósága és sajnálattal vette tudomásul dr. Vadas József visszavonulását. Az elöljáróság a hitközségi elnöki szék betölésére uj választó közgyűlést hiv egybe. — Jöjjön a Fürge! Vettük a következő közérdekű sorokat: Tulajdonkép nem a szerkesztő úrhoz kellene intéznem soraimat, de mert a nyilvánosság előtt b. lapjában meg fognak jelenni, hiszem, hogy illetékes helyen is tudomást szereznek róla. A Dunánk hetek óta jégmentes, a hajóstársaságok gőzösei megjelennek hatalmas folyamunkon. Csak a mi Fürgénk nincs még itthon, pedig minden tekintetben szükség volna rá. Először azért, mert a gyors és pontos közlekedéssel már elkényeztettek bennünket s egy cseppet sem elégít ki a veszekedő és rendetlen révészek által fentartott közlekedés, másodszor addig, mig a kisdunai hajójárat meg nem indul s mig a szigetség lakossága ezen le nem viheti áruit Budapestre, egyetlen közlekedési út;a fővárosba a‘Dunán és VácorflU vezeti Vágyik tisztessétaláltam ezt benne. Szőke haját már itt-ott kiverte a kor az idő havával fehérre; arcán is átszántott az élet ráncvonó ekéjével. Csak a szeme és hangja maradt meg a régi. Az most is úgy mosolygott kékségével, az most is úgy hangzott, mint évekkel előbb. Nem várta, mig én kérdezem, ő kezdett beszélni s mintha örömmel beszélt volna. Ugy-e csodálkozik, hogy engem ily környezetben lát ? Pedig ezt én mind magam szereztem magamnak. — Hallgasson reám! Szólt kis szünet után. — Mindent elmondok magának, hogy jutottam én ily szegényes helyzetbe. Azt tudja, hogy ki voltam én előbb; azt sem feledte még, hogy örökké elégedetlen voltam s mindig más volt vágyam, mint a mit a sors elém hozott... E természetemnek vagyok áldozata, szegénye, özvegye. Egyszerű az egész! Több vagyonra vágytam, mint a mennyi rendelkezésemre állott. Elmentem én is kisérteni a sokat emlegetett szerencsét, a bírás vágya utazni kényszeritett, oda, — messzire, — tudja hova! Hol annyi remény törik meg s lesz valóvá a csalódás, a veszteség, hova annyian mentek egy szebb, vigabb jövőbe vetett bizalommal s oly sokan jöttek vissza csalódottan, szegényen, kétségbeesve. — Én is játszottam abban a barlangban. Játszottam ; szerencsét próbáltam egy arannyal. A férjem, kire ráragadt játszó szenvedélyem, kettővel próbálta hivni s mert erre sem jött felénk, mig másoknak halmazával szórta birtokukba az aranyat,—én már hárommal, néggyel próbáltam magunkhoz csalni, mig egyszer azon vettük magunkat észre, hogy semmink sincs, — mindenünk elveszett! - Ennyi az egész! A többit ne is kérdezze. Az már nagyon szomorú. Férjem már nem volt ges forgalmat remélhet Vác városa a réven, ha Fürge csavargőzösét telelőjéből haza hozatja és a menetrendszerű járatokat már most megindítja a két part között Jöjjön hát haza Fürge, hogy jövedelme legyen a városnak s nekünk pedig kényelmes közlekedésük ! Tisztelettel : Több szigetségi lakos. — Az ipartársulat farsangzáró hangver senye. A váci I. Általános Ipartársulat február 26 án (hétfőn) saját helyiségében az ipartár sulatban alakult dalárda pénztára javára annak közreműködésével tánccal egybekötött hangversenyt rendez. Az estély kezdete este nyolc órakor. Beléptidij személyenkint egy korona, családonkint két korona. A farsangzáró est programja ez lesz: 1. Farsangi népdal-egyveleg. Előadja a dalárda. 2. „Az öngyilkos“ monolog. Előadja Kurz Frigyes 3. Magyar népdalok hegedűn előadja Wolkóber János. 4. Kupié. Énekli Szabó Dániel. 5. Szavalat. Előadja Kliment János. 6. „Kossuth induló“. Előadja a dalárda. — A petróleum-világítás utolsó emlékei. A tegnapi napon eltűntek a város utcáiról a petróleum-világítás utolsó emlékei: a girbepörbe lámpa-állványok. A városgazda kiásatta mindegyiket s mig egy részét elszállították a kosdi vámhoz, hol kerítésnek fogják felhasználni, a nagyobbik részét raktárba tették, nem ugyan, hogy valamikor visszatérjünk a petróleumra, hanem mert a jó akác-oszlopokat valamikor még fel akarják használni. A köztereken álló, vasból készült kandeláberek napjai is meg vannak számlálva: a vaslámpatartók egy része a Bukiba, a másik része a Pokolba, mint a város tulajdonait képező helyekre vándorol, hogy ott szolgáljon hivatásának. Az oszlopokon volt petroleum lámpákat a villamos-telep vcdte át. A telepet kezelő Gunzcégnek ugyanis szerződésben megállapított kötelessége,' hogyha a víllamosmű megakad és oly erős, mint én. Őt megtörte az eset s egyszer — magamra maradtam. — Azóta itt élek szegényen, elvonultam Senki sem keres fel soha s én sem háborgatok másokat. Élek a múltból, a múlt emlékeiből s vádolom magam folytonosan, hogy nem voltam megelégedett. Meri higyje el, most erős meggyőződéssel vallom, hogy csak ez az egy lehet igazi, való alapja a boldogságnak. De én már azt későn tudtam meg, a mint még utánam is számosán későn fogják ezt megtudni, — saját kárukra. — Mi kísérletezünk az élettel itt csak nem mindannyian, — a kivételek az igazán boldogok ! — S ott nem akarjuk abban a boldogságot feltalálni, hol, ha szerényen is, őe számunkra a legbiztosabban található fel. De én már nem is beszélek többét, szólt elhaló hangon. Én már elmondtam életem. Most beszéljen maga ; talán vigabb életről tud számot adni Beszéltem is neki sokat, nagyon sokat. Elmondtam neki megelégedett életem nem egy boldog epizódját. S mikor már sokat beszéltem csendes, szeréuy, megelégedett életemről, egyszer azt vettem észre, hogy két szemét két könnyfátyol boritja. Nem tudom, mily érzés vonta elő e könyeket, de aligha csalódom, mikor ezt állítom, hogy az elhibázott élet bánatának könnycseppjei ragyogtak szemében. Nem sokára búcsúztam tőle. Kijöttem abból a lakásból, hol egykor a vidám gyermekleány hangja csengett, most pedig a megtört özvegy könnyűi hullanak panaszos szavak kíséretében. S mikora szabadba jutva, magam előtt láttam a gyomos utat, a dudvától felvert udvart, akkor már nem csodálkoztam a látott pusztuláson, mert az elégedetlenség csak ily virágot fakaszt kát. Borsij László.
