Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)

1906-06-17 / 46. szám

4 Váci H i r l a f Fonti»- fölYilágAsilrf-. E helyen már ismételten szó volt sok kitűnő tulajdon­ságról, a melylyel Kufeke R. ismert gyermek lis?tje az egész világ orvosainak egybehangzó ítélete szerint a leg­kedvezőbben kitünteti magát sok más készítmény közül, a mely szintén a gyermektáplalásnak akar szolgálni. De egyidejűleg a közönség széles köreiben sokféle elterjedt az az egész téves nézet, hogy Kufeke gyermekliszjének alkalmazása csak megbetegi dett gyermekeknél van helyén. Ezzel szemben felvilágosításul utalunk arra, hogy Kufeke gyermeklisztje kitűnő táplálószer teljesen egészséges cse­csemőknek is és ezeknek nevezetesen akkor kell adni, ha az anya maga nem szoptathatja őket. Kiváló jó tulaj­donságaival, a melyekről itt alkalmilag ismét behatóan beszélni fogunk, a mire fiatal anyákat különösen figyel­meztetünk Kufeke gyermeklis/tje védőeszköz mindennemű betegség ellen, nevezetesen pedig a bél megbetegedései ellen, úgy, hogy szülőknek nem volna szabad elmutasz­­taniok, hogy orvosukkal való tanácskozás után kis ked­veseinek Kufeke-lisztet adjanak. E bevált gyermek-tápláló­­szer olcsó ára különben eztmindenkineklehetségesséisteszi. Mártha-Créme biztos szer szeplő, májíolt, pattanások és mit­­fresserek ellen, ára egy korona. — Igen alkalmas még hozzá a Martha-Créme epeszappan 70 fillér és Mártha-Créme hölgypor egy doboz egy korona. Arnold Szentiélekhez címzett gyógyszertárában, mmsma Vácon, hm Fényesen tündöklik a csillagok közt hírneve a Cereií­ótel­i'stak (legfrissebb kúkus/.di úk hói). mert sokkal jobb, mint bármely más tápzsir. Schicht György ,Ceres* tápszerművek osztálya Aussig E.m. 736/1906. tkvi szám. Árverési hirdetménykivonat. A váci kir. jáiásbiróság, mint tlkvi hatóság közhírré teszi, hogy Zol iá n Vincéné váci lakos végrehajta­­tónak és csatlakozottaknak kimondott hitel-ző társainak liiiziiia Isiván. ennek neje FiUiiiin Erzséliel és Fábián János váci lakosok végrehajtást szen­vedők elleni 200 K tőkekövetelés és jár, 300 K s jár., 1720 K s jár , 27 K 20 f s jár, 132 K 70 f s jár., 40 K s jár., 60 K s jár. és 100 K és jár. iránti végrehaj­tási ügyében a pestvidéki kir. törvényszék ja váci kir. jbiróság) területén levő s Vác város határában fekvő és a váci 1302. sz. tkvi betétben Fábián Erzsébet, férj. Kozma Istvánná nevén álló A. I. 1—2. sor, 2960.,2961. hisz. körtvélyesi dűlői szőlőre 198 K-ban; a váci 1307. sz. tkvi betétben ugyanannak nevén álló A. I. 1—.2. sor, 5038., 5039. hrsz. káptalani kis sejcei szőlőre 104 K-ban ; a váci 1309. sz. tkvi betétben Kozma lstvánné, szül. Fábián Erzsébet és H. Kurdi Bálint nevén álló A. I. 1—4. sor, 5035., 5036., 5040., 5041. hrsz. káptalani kis sejcei szőlőre a vbtási törvény 156. §-a értelmében egészben 190 K-ban ; a váci 1822. sz”. tkvi bététben Kozma István és neje, szül. Fábián Erzsébet nevén álló A. 1. 1—2. sor, 4326., 4327. hrsz. felső spinyéri szőlőre 150 K-ban ; ugyanazon betéti s ugyanazok nevén álló A. -f- 1. sor, 6671. hrsz. látóbegyi szőlőre 22 K-ban ; a váci 3109. sz. tkvi betétben ugyanazok nevén álló A. 1. sor, 2271. hrsz. Kalvin-utca 3. számú házra 3859 K-ban és végül a váci 3196. sz. tkvi betétben Fábián János nevén álló A. -|- 1. sor, 7712. hrsz. Cindróka dűlői szőlőre 414 K-ban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlanok az 1901». évi július liú 25. iiupjt&u <1. e. IO órakor a váci kir. járásbíróság árverési helyiségében megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiál­tási áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becs­árának 10°/o-át, vagyis 19 K 80 f t, 10 K 40 f-t. 19 K-t, 15 K-t, 2 K 20 f t, 385 K 90 f-t és 41 K 40 f-t kész­pénzben, vagy az 1881. LX. törvény cikk 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. szám alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értel­mében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezé­séről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Vácon, 1906 március hó 4-én. A kir. jbiróság, mint tkvi hatóság. Helc Ferenc kir. járásbiró. 5 K, sőt még több napi ke­reset ! A házimunka kötőgép-társaság férfiakat és nő­ket keres, a kik gépeinkre munkát vállalnának. Egyszerű és gyors munka, melyet egész év­ben ki-ki odahaza a lakásán vétezhet. Elő­ismeretek nem szükségesek. Ha valaki más városban lakik, az nem határoz, mi az elkészült munkát eladjuk. Házimunka kötőgép- .ársa ág Thos H. Whittick és Tsa Budapest IV., Havas-utca 3—271. Prága, Petersplatz 7-271. Tavaszi és nyári idény 1906. évre. Valódi BRÜNNI SZÖVETEK, Egy szelvény ára 310 | K 7-—, 8‘—, 10"— jó mtr. bosszú,teljes férfi K 12-—, 14-— jobb öltönyre elegendő (ka- { K 16‘ —, 18-— finom bát. nadrág és mellény) K21- — legfinomabb csak valódi gyapjúból. Egy szelvény fekete szalon öltönyre K 20-—, valamint felöltő-szövetek, turista-loden, se­­lyem-kamgarn stb. gyári árban az elismert szolid posztógyári raktár által SIEGEL-IMHOF, BRÜNN. Minták ingyen és bérmentve. Mintaszerinti szállításért felelősséget vállalok. A magánvevöre óriási előnyök hárulnak, hogy szöveteit fenti cégnél, közvetlen gyári ________________piacon rendelheti._____________ Árverési hirdetmény. 418/1906. v. számhoz. Alulírott kiküldött bírósági vég­rehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti Vili —X. kér. kir. járásbiró-ágnak 1903 évi V. XVI. 437/3. sz. végzé?ével «Ír. iHurlin Zsiga ügyvéd által képviselt Tragor Károly mint felperes részére Együ«l Fajos mint alperes ellen 135 korona — fillér követelés és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt 620 K ra becsült ingósá­gokra a váci kir. járásbíróság V. 306/1906. sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a még hátralékos 96 K 54 f tőke és jár. erejéig^ a felülfoglaltatók követelése erejéig is, a mennyiben azok törvényes zálogjogot nyer­tek volna, alperes lakásán Vlt«‘Oii, llatlyú-ulca 1. sz. házban leendő megtartására határidőül 1900. évi június hú 28. napjaiulli <1. e. II úréja tűzetik ki, á mikor a biróilag lefoglalt bútorok s egyéb ingóságok a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingósá­gok vételárából a végrehajtó követelését megelőző ki­­elégittetéséhez tartanak jogot, a mennyiben részükre foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végre­hajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi beje­lentéseiket az árverés megkezdéséig alóhrott kikül­döttnél vagy Írásban beadni, vagy pedig szóval beje­lenteni tartoznak. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság táb­láján kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Vácon, 1906. évi május hó 31-én. 8x:«úk Janus kir. bír. végrehajtó. Széchényi-utcza 14. szám alatt kaphatók: 80., 1.50 2 Odol szájviz nagy üveg Thymol szájviz . . . Kalodont fogkrém . . . . . Angol illatszerek kimérve dekája Francia Virág-szappan 6 különböző illat Szobaillatok minden illatban . Fenyőillat 1 Itr. űrtartalom . . » kis üveg.................... Valódi Veichner Fettpuder minden színben........................................ Roger-Gallett illatszerei . . 4., 5. Valódi hajfestőszer, utánfestés éventé 2-szer ....... Gummi óvszerek, selyemvékony, 20 1 K 60 f. ö) _- . 43- , 60 — „ 50 1 . - 1 , - 3 , - 1 , -- , 90 6 K — 5. - , Angol hajfestő..............................2 „ 50 „ Tyukszemirtó, hatása páratlan, ke­zesség mellett...............................1 „ 20 „ Valódi kölni viz 3 üveg . . . . 1 „ 80 „ „ „ „ 1 literes üvegben 4 „ — „ Manikűr kézápoló szerek. Aczél felszereléssel . . 4., 6., 8., 10 „ — „ Kézápoló Honney Jelly . . . . — „ 70 „ Margit crém és púder....................1 K — f. Diana crém és szappan . . . . 1 „ 50 „ Feolin szappan..............................— „ 80 „ Valódi zsírtalanított Bruns vatta 1 klg...............................................3 „ 40 „ Sérvkötők....................2., 4., Suspensorium............................... Irigateur üvegbetéttel vízmagassá­got jelző mértékbeosztással 4., 5., Irigateur Email teljesen felsze­. 2., 3.. 2., 3., 4., • 1., 2., . . .2., reive .... Ágy-tálak . . . Vizelő edények . Havikötők . . . Havikötő betétek Jégtömlök és ülöpárnák gummiból. Férfi óvszerek tucatonként 1, 2, 3 4, 5 K — Padló fénymáz, legfinomabb minőség minden szinben 1 doboz . . . 1 , 20 6 , - 1 , -6 , -4 „ -5 . - 3 , - 3 , -— . 20 f. darabból álló mintagyüjtemény 6 korona. — Brázay-féle Sósborszesz nagy üveg 1 K 70 f, kis üveg 90 f.. Vác, 1906. Nyomatott Mayer Sándor könyvnyomdájában. I VAK BOTTYÁN I MUZEüNi L­VÁC

Next

/
Oldalképek
Tartalom