Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-07-20 / 29. szám
2 V A ei Hírlap a sportegyesületnek. Elég annyi, ha szervezeti szabályzattal biztosítják a sport művelését s ha határozatba megy az, hogy az ifjúságból belépő tagok dijai a sporteszközök fenntartására, fejlesztésére lesznek fordítandók s végül ha a sportvezetést a sportegyesület buzgó tagjaival megosztják úgy, hogy a sportegyesület vezetőinek alkalmat adnak az anyagiaktól független munkálkodásra. Mindez, hiszszük, nem sok s jövőt teremthetnek a száz év óta fennálló lövőegyletnek is. Ezt várhatjuk és kérhetjük dr. Frey- singer Lajostól a főlövésztől és a lövőház ama tagjaitól, kiktől bátran feltehetjük, hogy az egyesületi élet fellendülését óhajtják s várva várják a sportegylet beolvadását. Az ötvenharmadik évforduló. (A váci csata emléke.) Vác, julius 18. Szabadságharcunk Vácnál lefolyt második csatája emlékének megülésére jöttek össze csütörtökön reggel a hétkápolnánál alig százan. A kis kápolnában kényelmesen elfértek azok, kik újabb és újabb buzdulást szereznek az emlékezésből, kiknek kegyelete nem csak az emlékezés, de a szent helyre való elvándorlás is. A misét Bucsék István kanonok-plébános mondotta, fenn, a kóruson Ulrich Károly karnagy megható egyházi dalokat énekelt, lenn a templom hajójában áhitatos közönség emelte fel a szivét a minden nemzetek uralkodójához. A kis sereg a mise végeztével elzarándokolt a honvédszoborhoz, a hol először a himnusz hangzott fel, azután dr. Preszly Elemér lépett a város által megkoszorúzott szobor lábaihoz s mondotta a következő mély gondolatokkal telt, remekül előadott beszédet: finom, büszke, gyenge leány és szerelme is olyan finom, tiszta, büszke és szűzies. Szépek, fiatalok és boldogok voltak és belerepültek a mennyországba, nyitott, aranyos mennyországba. A fiatal nő leült. Mint Ezeregyéjszaka királyasszonya oly szép volt. Asszonyi boldogsággal arcán, tartózkodó leányos fénynyel szemében. Fehér kezét, melyen ott hivalkodott a büszke hitvesi gyűrű, ölébe tette és belebámult a semmibe. Fiáján, homlokán, végigsurrant az ezer színben játszó napsugár. Verőfény, napsugár tudjátok-e kijön? Mindjárt itt lesz. Itt lesz és megcsókolja szemem, a lehunyt szemem. Oh verőfény, napsugár, tudja mi az: szerelem! Az ajtót durván nyitják ki. Egy cselédleány hoz egy levelet. A levélen az asszony neve. A boríték otromba, az irás ismeretlen. A napsugár incselkedve játszik az asszonynyal: „Ne bántsd e levelet, játszál velem!“ hizeleg, de az asszony először életében nem érti a verőfény súgását, feltépi a levelet és olvassa : Asszonyom ! Nem tudom, helyes-e a mit teszek. Nem tudom, nem lenne-e jobb hallgatnom és nem zavarni gyermekes hitét, rajongó bizalmát, asszonyi odaadását. Talán jobb lenne, de ha Ünneplő közönség! Szentegyházból jöttünk, hol az ajtatos Zsolozsma, mint a hajnali harmatcsepp a virágot, megihlette lelkünket s esdő kéréssel röpítettük valamennyiünk szivének hő óhajtását, egy egész nemzet imádságát az égig: Isten áld meg a magyart! Az Úr szolgája a mindenható Istennek mutatta be áldozatunkat s most szívben lélekben megtisztulva eljöttünk a hősök sírjához, hogy a szabadság névtelen Félistenei, a két váci csatában elesett dicső honvédek emlékének kegyelettel áldozzunk. A vándor, a ki ezen emlék lábainál elterülő poros országúton tova siet; a közeli faluk szántóvető, földműves népe, mely mindennapi gondjaiba merülve e vérrel áztatott földön elhalad, nem tud semmit az ezen vidéken lefolyt hősi küzdelmekről, az elmúlt nehéz időkről, mert hisz zöld fű takarja be a hősök holttestét, a csicsergő kis madár, a susogó falomb, a füzesekkel szegélyezett Gombás patak s a csöndes komorsággal a végtelen tengerbe hömpölygő Duna-folyam életről, virulásról regél. Pedig dicső hely ez. Drága minden porszeme, mert honfiúi vértől áztatott, mert nagy és véres csaták színhelye; s a fenséges, a páratlan szabadságharcból, a titánok harcából, mely Dávid küzdelme volt Góliáth ellen, egy vitéz, maroknyi nép harca két nagyhatalom ellen, a szabadság, szabad eszme küzdelme az önkény és elbizakodott zsarnokság ellen, ebből a világ- történelemben egyedül álló, isteni küzdelemből két nagy és véres ütközet folyt le ezen a helyen s mindkettőt aranylapjára jegyezte a történelem Múzsája. Az egyik a dicsőség napjaira esik. Mikor 1849 tavaszán egész Európában vérbe fojtva, láncraverve fekszik a szabadság Magyar- ország széles rónáin és hatalmas bércein büszkén lobognak a világszabadság pásztortüzei s a belső és külső ellenségtől szorongatott derék magyar nép a hősiesség csodáit műveli. Kossuth Lajos lángszavára a földből buklátom önt, a mint híven, ifjúságának minden pompájában, lelkének szenvedélyes izzó erejével és ártatlan szivének minden dobbanásával miképp csüng egy férfin a ki . . . ki . . . Asszonyom ! Az ön férje hitvány, gaz, áruló! Hajának illatát, lehelletét még érzi arcán, mikor más nőhöz siet — önhöz jön szerelemmel, mikor más asszonytól jön, más asszonytól, ki a szeretője. Ön szebb, fiatalabb. Ön a tiszta, a fényes — és mégis megcsalja, elárulja, bemocskolja. Elmondtam! Nem tehettem másképp. Tudjon mindent. Feledje el, bocsássa meg, mindegy — de tudja legalább a valót. Isten önnel és legyen erős ! Egy ismeretlen. Verőfény, játszi napsugár, hová lettetek ? Miért lett egyszerre oly sötét, sötét és hideg? Kihalt a tavasz, a hő, a fény egyszerre a földről és letűnt minden illat, minden pompa és minden boldogság. Boldogság! Flazug, nyomorult üdére te! Utálatos vagy ! Mutatod arcod, meglebbented fátyo- lod és az ember belekábul nézésedbe, beleszédül és aztán kikacagod, megrontod, te undok, rut személy ! Az asszony ült, ült. Nem sirt, nem zokogott. A levél ott feküdt ölében, fekete betűi rábámultak az asszony holdfehér arcára olyan kárörömmel. kannak föl a hazáért halni kész, honszerelemtől lelkes újabb és újabb csapatok ; a pap otthagyja az oltárt, a jegyes menyasszonyát, a fiatal férj a nászágyat, siet a csatamezőre s a kikelet verőfényes napjai, a feltámadás szép ünnepe fényes diadallal látja lobogni a megtépett Szűzmáriás magyar zászlót. A szabadság nagy Istene annyi szörnyű megpróbáltatás után felénk nyújtja segítő kezét ; az ujoncz honvédsereg Tápió-Bicskénél, Szolnoknál, Isaszegnél és Vácnál, Bem apó a Királyhágó bércein túl, Percei a Bánságban egyik fényes, ragyogó diadalt a másik után aratja. A hatalmas császári csapatok leverve, szégyenkezve kénytelenek visszavonulni, a kápráztató siker mámorossá teszi a nemzetet; soha nem volt ilyen szép feltámadási ünnepünk! Ezen felejthetetlen, dicső napokra esik, a fényes győzelmeknek egyik legfényesebbje, az április 10-iki váci csata. Sűrű köd borul a hegyvölgyes vidékre, később eső kerekedik. Damjanics, a hősök hőse lelkesíti, biztatja csapatát s a dicső honvéd fiúk, a halhatatlan 3-ik zászlóalj, vezérükkel Földváry Károlylyal az élén, nem törődve az ellenség golyózáporával, feltartóztathatatlanul, szuronyt szegezve hatol előre egész a Gombáspatak hidjáig, mely Vácnak a kulcsa. A Kőhidnál iszonyú küzdelem fejlődik, honvédjeink, mint az oroszlánok küzdenek s Földváry, jóllehet már két lovat lőttek ki alóla, lelkesíti, buzdítja csapatát, büszkén lobogtatja a megtépett zászlót, az ellen hátrálni kénytelen és délután négy órakor Damjanics már a püspöki palotában fogadja az ujjongó váciak szerencsekivánatait . . . Dicső kor, mely a magyar hősi bátoságnak annyi példáját mutatod. Örök büszkesége vagy Te nemzetemnek, példaképe minden időknek. Hogy mi történt, Uraim, a második váci csata napjáig, tudjuk valamennyien. A császári önkény, melynek hatalma megtörik a magyarság hősi dicsőségén, kénytelen S a mint ül mozdulatlanul, egyszerre megremeg. Valaki bejött. A puha szőnyegen elhalt a zaj, de az asszony érzi, hogy itt van. S tudja, hogy odajön, befogja szemét és — nem, soha — soha! Csak ránéz a férfira, férjére, hitvesére, urára és ez tudja, hogy eme nő nem az. kit elhagyott egy óra előtt, hanem egy idegen, egy másik, a kit nem ismer, nem látott soha és a ki ránézve mérhetlen távol van, megközelithetlen. Az asszony a levélre mutat gyáva félelemmel. Hátha hazug rágalom, hátha minden betűje való. Hogy szerelmét meggyalázta, szivét eltiporta, hogy elárulta egy másikért. — Édes feleségem, — mondja férje, ne vedd úgy szivedre, csak nem hiszed, hogy megszün- telek szeretni. Az asszony felnéz. Mennyi kin is lehet ilyen két asszonyi szemben. — Te azt nem erted — folytatja a férj — nem érted. Mi férfiak bármennyire is szeressük nőnket, néha egy pillanatra eltévedünk, de ez nem szerelem, azért ez nem csalás, mert szeretni csak téged szeretlek. Te, ki magad vagy a boldogság, szépség, a viruló édes ifjúság. Bocsáss meg édes, édes ! Az asszony ránéz azzal a halálos, setétes fájdalommal, mit csak asszonyi szemben olvashatni, ha megcsalja az, a kit szeret. A váci fogászati műintézet inár nem a Kúria szálloda épületében, hanem K'onstantin-lér 19. sz. alatt létezik. Bejárni a Görög-utca 8. sz. alatt is lehet. — Müfogak, fogsorok rágáshoz alkalmasak a legújabb mód szerint szájpadlás nélkül készíttetnek s a nélkül, hogy a gyökerek előbb eltávolíttatnának, fájdalom nélkül tétetnek be. — Mély tisztelettel Eckel Artur.
