Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)

1902-03-23 / 12. szám

Váci Hírlap hetünk, mint éppen nálunk az utolsó időben, hol igen sokan abból élnek s azáltal élnek, ha egymás közt a bizal­matlanságot hintik, az embereket össze- veszitik, ott a hol lehet — mert nem mindenütt lehet — kisebbítik, gáncsolják. Ha ez az ok: akkor ne is beszéljünk egyesületi életről. Ismét mások azt mondják, hogy egye­sek megint átviszik a politikai életet a társadalmiba, s igy minden egyesületi működést megbénítanak. De ne feszegessük az okokat tovább. Akár az előbb említettek legyenek az okok, akár mások: tény az, hogy nálunk az egyesületi élet az utóbbi időben nagyon aláhanyatlott. Kivételkép mutathatunk rá a Kaszinóra, Ez az egyetlen egyesületünk, mely nem hanyatlik, sőt erőben növekszik. Politika nincs helyiségében s tagjai érdekét szol­gálja minden határozatával. Érdeme ez a Kaszinó vezetőinek, vá­lasztmányának. Közgyűlése alkalmából üdvözöljük kaszinónkat s kívánjuk, hogy jótékony hatással munkáljon továbbra is társadalmunkban. A Hengermalom közgyűlése. Vác, március 22. Szombaton, március tizenötödikén tartotta meg a Hengermalom évi rendes közgyűlését Burchard-Bélaváry Konrád főrendiházi tag el­nöklete mellett. A közgyűlésre megjelentek az igazgatóság és felügyelőbizottság tagjai s a vállalatnak részvényesei teljes számmal. A ha­tározatképesség megállapítása után dr. Freysin- ger Lajos, kir. közjegyző, mint a közgyűlés jegyzője felolvasta az igazgatósági és felügyelő­bizottsági jeléntéseket. Az igazgatóság jelenté­sét, mely utal a gabona és a liszt forgalmi és fogyasztási viszonyainak a vállalat üzemére gyakorolt befolyásra, mint közgazdaságilag és a szánalmat keltsen maga iránt; szóval egy, vagy más okból, de hallgatni nem tud. Mig Lili igy beszélt, észre sem vette, hogy Djalma mint harapta össze ajkait, hogy a könny szemeibe ne szökjék. Szerencsére az aranyhajú asszony sokkal élénkebb kedély volt, hogy sem ily gondola­toknál sokáig időzött volna s ismét rátért jövetele tárgyára. Majd mérhetetlen boldogsá­gát kezdé ecsetelni, könnyű, természetes naiv- sággal, nem is sejtve mi megy végbe Djalma szivében; mint kínlódik, mint vergődik az fájdalmában, mely annál nagyobb, mert nem mondhatja el senkinek s nincs, a ki megértse. Lili végre búcsút vesz s'Djalma mosolyogva kiséri ki nővérét, de a mint az távozott, Író­asztalához ülve a következő sorokat vetette papírra : Holnap a déli órákban okvetlen elvá­rom. Hogy kérésem teljesítse, erre kéri Djalma. A borítékra rá irta Várady Zoltán nevét, majd becsöngetve a szobaleányt átadta neki a levelet. — Adja át, kérem, egy hordárnak, ki azt rög­tön vigye fel Várady kapitánynak a kaszinóba. A nagyságos urnák pedig, ha hazajön, azt üzenem, hogy legnagyobb sajnálatomra ma nem jelenhetek meg a vacsoránál, mert fáj a fejem s nyugalomra van szükségem. vállalatot illetőleg egyaránt figyelemre méltó dolgot, egész terjedelmében itt adjuk: Tisztelt közgyűlés ! Az 1901. év azon üzleti időszakokhoz tar­tozik, a melyek a hazai malomiparra nézve a legkedvezőtlenebbek voltak. Őrlési haszon az egész éven át alig volt. A malmok nagy finom lisztkészleteket hoz­tak át a megelőző üzletévből s ámbár azok­nak további szaporodását elkerülendő, az első félévben nagy részt megszorított üzemmel dol­goztak, a finom liszt fajta elhelyezése körül a belföldön és Ausztriában oly éles verseny fej­lődött ki közöttük, hogy annak árromboló ha­tása az egész év folyamán érezhető volt. Az uj évad kezdetén az átmeneti búza« készletek jóval kisebbek voltak az előző éviek­nél és a termés-becslések hazánkban aratási munkálatok folyamán egyre csökkentek, mind azonáltal a nyári hónapokban az észak-ame­rikai Egyesült Államok bő búzaterméséről érkező hírekkel szemben a búzaárak nem tart­hatták magukat. Az őrlési forgalom, illetőleg annak a vám­külföldi lisztkivitel előmozdítására szolgáló megfelelő pótlása hiányában a malmok nem találtak biztos alapot a munkára, a mi a gabona-kereskedelemre szintén nyomasztólag hatott és ennek következményei visszaháram- lottak a gazdaközönségre is. A mint a hozatalok mérvéből mindinkább kitűnt, hazai búzatermésünk a már nagyon leszállított becsléseknél is gyengébb volt. Ez azonban csak október hóban kezdett az ár­alakulásban érvényesülni és azóta az év vé­géig az árak lassankint emelkedtek. De igy csak még áthidalhatatlanabb lett az űr az it­teni és a világpiacon érvényes árak között, ügy, hogy a malmok kénytelenek voltak mind­inkább visszavonulni az immár elviselhetetlen áldozatokkal járó vámkülföldi lisztkiviteltől. Ennek igen káros következményei lehetnek a jövőben. Az első félévben teljes erővel őröltünk, de julius közepétől augusztus közepéig be kellett szüntetnünk az üzemet, miután az ó búza Vác vidékén elfogyott és az uj termésből még nem őrölhettünk. Azontúl ismét szakadatla­Ezzel bezárkózott szobájába s a kerevetre dőlve kitör belőle az elfojtott érzelem s fáj­dalmasan zokogott. De a zokogás sem könnyít rajta, nem enyhíti bánatát. Eszébe jut örömtelen múltja, a kietlen jelen s a reménytelen, vigasztalan jövő. Egyiktől sincs mit várnia többé. Lehunyja szemeit s a múlt emlékei egymást kergetik agyában. Egy bálon ismerkedett meg Várady Zol­tánnal, ki akkor még csak főhadnagy volt s ki nemsokára gyakori vendége lett házuknak. Váradi mindkettőjüknek egyformán udvarolt, úgy, hogy nem lehetett, tudni, ki az, ki tetszé­sét megnyerte. Már majd egy éve járt a házba s még mindig nem tudták, hogy ki a válasz­tott. Eleinte közönyös volt előtte Várady, ké­sőbb azonban mindjobban megszerette, de szive legelrejtettebb zugába temette s féltve őrizte titkát, mert tudta, hogy Lili épen úgy szereti Váradyt. Végre nyilatkozott a főhad­nagy s megkérte Lilit. Őszinte szívvel örült Lili boldogságának, de végtelenül fájt szivének, hogy épen nővére az, ki habár ártatlanul, az ő boldogságának útjában állt. Ekkor történt, hogy atyjának egy jó barátja Bárdy Géza, ki gazdag földbirtokos volt, fel- ajánjotta neki szivét és kezét, ő sietett rá „igent.“ mondani, remélve, hogy majd egy szerető gyöngéd férj el feledteti vele azt, kié eddig minden gondolata, szivének minden nul, de szeptember 10-ig csak félerővel és november közepétől hetenkint egynapi szünet­tel dolgoztunk december 23-ig, a midőn az üzemet beszüntettük. A nyári szünet alatt a búza átvételnek és ezen átvétel ellenőrzésének megkönnyítésére egy Fairbanks-rendszerű hídmérleget szerez­tünk be, továbbá a malomban két legújabb szerkezetű, önmőködő lisztkeverő kamarát ren­deztünk be. E keverő kamarákkal nemcsak a tisztaság és a közegészség-ügy minden erre vonatkozó követelményeit elégítjük ki, hanem Költségmegtakarítást is érünk el, a mennyi­ben a lisztkeveréshez most már kevesebb mun­kás szükséges. Ezen uj felszerelések költsé­gei 6,959 K 63 f. a Törlesztő számla terhére írattak. Gyártmányaink tökéletesített és megbízha­tóan egyforma minősége a folyton növekvő vevőkörben nyer elismerést, a mi az elért jobb arakban is mindinkább kifejezésre jut. Ezen körülménynek köszönhetjük első sorban, hogy az üzemnél alkalmazott szigorú takaré­kosság mellett, dacára az általános kedve­zőtlen üzleti viszonyoknak, sikerült bár csak igen szerény mérvű, de tevőleges eredményt elérnünk. Az ezennel a tisztelt Közgyűlés elé terjesz­tett, a felügyelő bizottság által megvizsgált és minden részében helyesnek elismert mérleg szerint az 1901 év után a Nyereség- és Vesz­teség számla : 3,447 K 02 f tiszta nyereséget mutat. Ezen összeget az 1900 évről áthozott 46,483 „ 33 „ veszteségből levonva, marad : 43,036 K 31 f. mint még fedezetlenül álló veszteség, a mely uj számlára lenne átviendő. Van szerencsénk jelenteni, hogy a Pesti Hengermalom Társaság a vele 1893 évi már­cius 13-án kötött és az 1900 évi március 29-i közgyűlés határozata szerint megváltoztatott szerződésünk alapján hajlandó üzemünket és üzletünket az 1903. év első negyedében tar­tandó rendes évi közgyűlésünkig tovább vezetni és az erre szükséges hitelt megadni, hacsak időközben felmerülő rendkívül körülmények ezt meg nem akadályozzák, minek elfogadását dobbanása volt. De ebben nagyon csalódott. Bármennyire akarta Váradyt felejteni, nem törülhette ki emlékét szivéből a nélkül, hogy hogy egy sajgó seb ne figyelmeztette volna, egykori szerelmére. Várady, ki most már kapitány volt, egy ideig megelégedett felesége társaságával, de ké­sőbb mind többet jártak Djalmáékhoz s ő észre vette, hogy a férfi által, kit még mindig változatlanul szeretett, viszont szerettetik. Azt hitte, hogy meg kell őrülnie mikor e rémitő való szomorú tudatára ébredt. Emberfölötti erőre volt szüksége, hogy el ne bukjék, mikor a kapitány szerelmével kezdte ostromolni. Ek­kor kezdődött még csak az ő kínszenvedései­nek kálváriája. Visszautasítani a leghidegebben azt, kiért életét, vérét szívesen áldozta volna, kinek keblén szerette volna elsírni élete egész keserűségét, kinek azt szerette volna mondani: Jer haljunk meg együtt, úgy leszünk boldogok... De nem ! nem szabad . . . mit szólna hozzá szerető, gyöngéd férje s szegény ártatlan nő­vére ? ! Férjének nem mert a dologról szólni, mert könnyen élére állíthatta volna a dolgot s igy Lili megtudta volna, pedig mily boldognak hiszi magát szegény, — hogy dicsekedett ma is a boldogságával. Oh ! mint kellett vigyáznia szivére, nehogy árulója legyen oly titoknak, mit nem szabad embernek megtudni soha !

Next

/
Oldalképek
Tartalom