Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-03-23 / 12. szám
Váci Hírlap őszinte köszönetünk nyilvánítása kíséretében legyen szabad kérnünk. Felügyelő bizottságunk alapszabályszerű megbízatása a mai közgyűléssel lejárván, kérjük, hogy az alapszabályok 36. §-a értelmében három évre öt felügyelő bizottsági tagot választani s azok részére az alapszabályok 40. §-a szerint egyenkint 200 K évi tiszteletdijat, elnökük részére pedi,' még 200 K évi külön tiszteletdijat működésük egész tartamára megszavazni j méltóztnssanak. Végül bátorkodunk a tisztelt Közgyűlést kérni, hogy ezen jelentésünket, úgyszintén a felügyelő bizottság jelentését jóváhagyni és az előterjesztett mérleget a nyereség- és veszteségszámlával együtt, valamint a nyereség hová- forditása iránt tett javaslatunkat elfogadni, végül úgy nekünk, mint a felügyelő bizottságnak az 1901. évre a felmentvényt megadni .méltóztassék. Az igazgatóság. Kuruc Fej a Dávid. Mikor Herczeg Ferenc „Ocskay brigaderosá“- val a közönség elé lépett, mindenki bámulta a tehetséget, mely ilyent alkotni tudott, de nem tudta senki, hogy az Ocskay fogja 'megadni a magyar történeti drámának azt az impulzust, melynek egyik kimagasló eredmé- nyeképen áll elénk Kuruc Feja Dávid. Zivataros századok beborult sötétjében játszódik a darab. A keserves kemény küzdelmek, melyek tönkretevéssel fenyegették sokat szenvedett hazánkat, nem csüggesztették el a magyart, mikor már feje fölött égett a háza, feleségét, gyermekét rabláncra fűzte az ellenség, még akkor is erőt, bátorságot, reményt öntött belé az a tudat, hogy hazájáért küzd és hazájáért hal meg! Ráskay kuruc, könnyűvérű felesége tőrébe nem csalja. Ölelgelései, szép szavai, ravasz előzékenyke- dései, tettetett, önfeláldozásai, ál odaadó ápolásai, nemcsak megigézik Feja Dávidot, a ku- rucot, a hazafit, a bírót, a férjet, hanem felébresztik a fiú becsületéért aggódó anyai szivet és a gyanú szikráját dobják a férjét imádó gyengéd hitvesi kebelbe. És a még azelőtt bátor Kuruc Feja Dávidot az igéző ajkak csókjainak édessége, a hófehér karok ölelései a mennyei paradicsomban ringatják : a halálig szerelmest adó Tábori Örzse, kit Feja Dávid, a beléje szeretett Ráskay kuruc feleségének tart, az eperjesi hiéna kedves postagalambja által tudatja a bestiával, hogy Dávid legyőzte Góliátot, de én legyőztem Dávidot. A fia minden lépését aggódással kisérő anyának megsúgja a szive, hogy fia tilosban jár. És mikor kérdőre vonja az anya fiát, mikor felfedi előtte, hogy ki az a Ráskayné: akkor a pillanatnyi hatás alatt megígéri anyjának, hogy eltávolítja azt a némbert, de midőn a tanácsterembe vezető titkos ajtón a a lenge nő besurran, dédelgető szavaival meg- igézi a férfit és tönkreteszi a becsületet! Az előbb még oroszlánszívű Kuruc Feja Dávid gyermek módjára borul a delnő vállaira és - annak csókjaitól megittasulva, egy szebb világban képzeli magát és csak az ellenség moraja, Kassa polgárainak jajveszékelése, a felgyújtott házak füstje ébresztik öntudatra, de ekkor már a madár kirepült, a nő eltűnt a zavarban. Feja Dávid, a régi kuruc megingott, a csábítás hatott, nemcsak fejet csavarta a nő, hanem a szivét is. Bűnt követett el, megcsalta hitvesét, eljátszotta becsületét, ezért bűnhődnie kell! Talán az ádáz küzdelmek legvérfagyasz- tóbbika a Karaffa, eperjesi bestia féle kuruc- labanc világ. Kuruc Feja Dávid a kassai főbíró, igazi kuruc. A hazaszeretet, a bátorság, az igazság jellemző vonásai mindaddig, inig a Karaffa kedvese, a Tábori Örzse, a fogságba esett Láztól remegve vergődött, hánykolódott még egy ideig ágyában, mig végre a jótékony j álom lecsukta szemeit s megnyugtatá vérző szivét, összetört lelkét. * III. A kapitány valóban délceg, előkelő alak, egyike azon arcoknak, miket a nők el nem tudnak felejteni soha. Szabályos vonásai, lángoló nagy szemei, mind bátorságra, nemes szenvedélyekre mutatnak. Egyedül voltak. Djalma szive hangosan dobogott s kétségbeejtő érzés fojtogatta. A kapitánynak magával szemközt mutatott helyet. Az asszony igyekezett nyugodtnak látszani, de azért a hangja mégis remegett, mikor megszólalt: — Hivtam, köszönöm, hogy eljött. Várady úgy nézett az asszonyra, mint a ki nem ért valamit. Djalma látva, hogy a kapitány nem felel folytatá: — Bizonyára meglepték soraim, melyekben önt magamhoz kértem. De nem tehettem máskép. Kell, hogy végre megértsen engem s felhagyjon sértő szenvedélyével. Várady közelebb hajolt az asszonyhoz s igyekezett annak leikébe látni. — Kedves Djalma, ne akarjon engem s önmagát ámítani. A szerelem engem éleslátóvá tesz. Azt hiszi, nem tudom, hova repülnek azok az őrök sóhajok s mi az, mitől napról-napra Mikor felfedezik a főbíró előtt, hogy elfogták Ráskayné galambját, melyben a kuruco- kat elárulta Karaffának, mikor a nemes tanács összeül, hogy Ítélkezzék az elfogott asz- szony felett: akkor jut csak igazi tudatára annak, hogy milyen játéknak lett ő áldozata és bevallja bűnét az anyja, a felesége előtt és J halványabb lesz ? Az ön s az én boldogságomra kérem, legyen ereje s bátorsága végre bevallani, hogy szive az enyém s újból kezdhetjük elhibázott életünket. Djalma halvány arca még sápadtabb lön. Hogy úgy tud ez az ember szivében olvasni. — Meddig akar még szerelmével üldözni ? rebegte. — Csak addig, mig meghallgat s oly boldoggá tehetem, hogy sohase legyen oka e lépését megbánni. Djalma ajkai vonaglottak : — Kérem, könyör- j göm, hagyjon fel ez áldatlan harccal, mely i bennünket úgy sem tehetne boldoggá, miután két ártatlan ember életét tenné tönkre! A kapitány szomorúan kérdé : — S arra nem gondol, hogy mi mit szenvedünk ? Nem tudja, hogy szivemben a pokol tüze ég, mióta rájöttem, hogy én nem a. feleségemet, henem tulajdonképen mindig önt szerettem ! Djalma lecsuká pilláit, hogy elrejtse lelkét társa elől s minden erejét összeszedte, hogy e hazugság kijöjjön ajkain : — De hát mit akar tőlem? én önt nem szeretem s nem szerettem soha . . . Várady pillái megrebbentek. Az asszony mellé ült s megfogta gyöngéden annak remegő kezeit. — Önt most nem mondott valót, Djalma. A hideg közönyt csak mutatja, de szivét isnagy bűnéért feloldozást remélve „megköveti a nemes tanácsot,* mint méltatlan : leteszi a bírói pálcát. Az asszony érzi nyaka körül szorulni a hurkot, de nem veszíti el bátorságát, hanem odaáll és bevallja, hogy ő igen Karaffa kedvese És e szó „Karaffa“ rémesen hangzik vissza tanácsbeliek között, mert mindnyájának inába száll a bátorsága és nem merik bántani az asszonyt. Mikor pedig betör az ellen és az asszonyok a tanácsterembe menekülnek, bóditólag hat az észre a férjeikért aggódó nők zsolozsmája, ellentétben a lázadás morajával, az emberek haláltusájával, az égő házak világitó tüzével, a kétségbeesettek jajveszékelésével. Az elme nem pihenhet, mert már Karaffa börtönében látjuk a jó kassaiakat, abban a börtönben, a honnan csak egy út vezet, az is csak az akasztófáig. A most már igazán szerelmes Örzsének adja a kassaiak fejét Karaffa. Midőn pedig a kegyelem és a halál között kell választania Kuruc Feja Dávidnak mindnyájok élete megmentve, ha csak egy jó szót szól Ráskaynéhoz, ha viszont szereti őt: akkor ingadozik, az anya és hitvese ártatlan halála gondolkodóba ejti őt, de mikor a koldús ruhába öltözött Gábor lantostól megtudja, hogy a nőknek megkegyelmezett a császár, nem fél a kegyelem levelet összerugdalni és nem fél a hazájáért meghalni! Az eperjesi bakónak megint dolga van ; a szomorú menet még szomorúbbá teszi a rabok láncainak csörgése és még visszataszitóbbá a vértszomjúhozó asszony kacagása. Kuruc Feja Dávid meghal, de bűnei alól feloldozódik. Az asszony is bűnhődik, mert a tömegből kiválik egy érző ifjú és megöli. „Gonsummatum est!.. .“ Látni és érezni kell mindezt! E darab az elcsüggedtbe reményt önt, a gyávát bátorrá teszi, a közömböst hazájáért rajongóvá. A ki a magyar nemzet emlékeben örökké élő időket ily remek alakban tudja felidézni, az igazán bámulatraméltó. merem. Tudom, hogy szive az enyém. Gondolja, hogy nekünk is van jogunk a boldogsághoz ! A szenvedély mindenre jogot ad s igy arra is, hogy terhes kötelékeinktől szabaduljunk. Djalma rémülten nézett a kapitányra : — Az Istenért csak nem . . . — De igen válni akarok — rnondá nagy szenvedélylyel a szerelmes férfi — s kényszeríteni fogom arra, hogy nőmmé legyen. Ön nekem az egész világ s nem tudok nélküle élni . . . Nem szerettem soha senkit, úgy mint Önt . . . Nem tudok s nem akarok Önről lemondani . . . előbb vagy utóbb, de az enyémnek kell lennie ! Sokat szenvedtem már tettetett közönye által s látom, Ön is mint hervad titkolt bánata súlya alatt. De most már legyen vége a játéknak, melyben mindketten annyit szenvedtünk. Vessünk véget e kínos helyzetnek s fussunk . . . meneküljünk ... el innen . . . messzire, hol senki sem áll szerelmünk útjába többé. Előttünk még egy egész élet, melyben hervadásnak nincs helye . . . Djalma belesápadt a felindulásba, mit e szavak ébresztettek nála. Összekulcsolá kezeit s úgy könyörgött: — De kedves Zoltán, úgy-e bár ez csak tréfa volt? ugy-e bár, csak ijeszteni akart? nem akarja szerencsétlenné Lilit s szegény férjemet? ígérje meg, hogy nem váltja be fenyegetését — az én kedvemért ? ! — Tovább nem bírta
