Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-02-23 / 8. szám
2 VÁCI HÍRLAP Helyi és vidéki hírek. A kisértet. — Msgtörtént rémhistória. - Koromsötét az éj, egy csillag sem ragyog, emberek ! állatok ! merrefelé vagytok? Nincs egy árva hang se, alszik már mindenki, pont 'éjfélt az óra épen mostan veri ; hideg van borzasztón, hirtelen nagy szél lesz, nem szél ez, óh nem szél, fergeteg, orkán ez; sötét volt eddig is, irtóztató sötét, de most mintha talán szurok volna az ég. — Rossz lelkek ! szellemek ! ha igaz, hogy vagytok, jertek elő, jertek ! ma van csak jó naptok ! — * Fiatal vasutas ül a relé elölt, nem kopogtat, hanem bámulja az időt ; tetszik neki szörnyen e borzasztó éjjel, mióta máv.-nál van ilyet még nem. észlelt. Regényt vesz kezébe, szellemekről olvas, nem borzong a háta, hiszen ő vasutas. Csend van a szobában, még a szu sem perceg, egyszerre csak nóta zavarja a csendet; „a megfagyott gyermek“ hallatszik mindenütt, szekrényben, kuckóban, kályhában s egyebütt: esőbb munkabérért dolgozó, feltétlenül engedelmeskedő proletárizált tömegre vágyik . . . Szerinte akkor fellendül a hazai ipar . . . A tulajdonképeni arisztokrácia szemében ez lehet ugyan ideális állapot, de azoknak, a kikel ez állapot áldozatul ejtett, azoknak a lelkében állandó a felháborodás, a gyűlölet a velük történt igaztalan megaláztatásért, elnyomoritta- tásért. Ha tehát annyi ellenséges körülmény közölt, ily szorongatott helyzetéből a még meglevő kisiparos sereg meg akar szabadulni valahogy, úgy mulhatlanul szükséges, hogy a kisiparosok szövetkezzenek egymással: egymás támogatására és érdekközösségre. Csakhogy éppen ez a társulás, ez az érdekközösségre való szövetkezés, ez a nehéz dolog a kisiparosoknál ! Nem elég ehhez az egyesek jóhiszemű rábeszélése, kapacitálása, mert ennek megértéséhez, belátásához mégis csak bizonyos fokú közgazdasági és társadalomiam ismeretek kellenek. Ezzel pedig a kisiparosság neveltetésénél fogva nem bírhat, mert őt csak dolgozni — és imádkozni — tanifották . . . És hogy mégis történnek mar kisipari szövetkezések, ennek az az értelme, hogy a kormányhatalom kezd belenyúlni a dologba. Ugyanis az országos központi hitelszövetkezet mint állami intézmény, hozza létre ezeket a szövetkezeket, ámbár kicsi eszközökkel, szűk korlátok között, de biztosíték ellenében, a tőkédé meg podgyászunkat sem vihettük a hátunkon. A fegyvert és körülbelül százhúsz töltényt tartalmazó övét úgyis hordanunk kellett. Tétovázva álldogáltunk, de nem sokáig; zavarunknak egyszeriben véget vetett az a hir, s hogy egy tehervonatit még elindítanak Pretoriába s a ki akar. erre a vonatra fölszállhat. Nem vártunk sok biztatásra. Elszánt ugrással egy nyitott teherkocsiban termettünk s ott lehető kényelemmel elhelyezkedtünk. De jó is volt sietni, mert a mi példánkat oly sok menekülő követte, hogy akárhányan helyhez sem jutottak s szomorú tekintettel követték a ias- san távozó vonatot. Alig haladt a vonat pár kilométernyit, ágyúdörgést hallottunk. Látni azonban semmit sem látunk s igy nem tudtuk : hol folyik a harc. Egy johannesburgi német hallotta, a mint erről utitársammal beszélgettem s az embert rendkívüli veszély idején jellemző közlékenységgei sietett fölvilágosítani. — A lövések Johannesburg felől hangzanak. Ha félórával késünk, ez a tehervonat sem indulhat. A beszélgetés folyama alatt német utitársunk elmondta, a mit részben már előbb is hallottam, hogy az angolok egy hadosztálya keresz- tültört a búrok vonalán s ez a hadosztály ostromolja most a várost. A búroknak csak kevés embere áll Johannesburgnál s ezért nagyon valószínű, hogy az angolok, ha ebédre nem is, de vacsorára bizonyosan a városba jutnak. A vendéglősök már nagyban készülnek gazdaság elve szerint. Pedig a kisiparosoknak a munka érdeke alapján kellene szövetkezniük, mivel kizárólag két kezük munkája után élnek. Ipari szövetkezeteknél a dolog természetes rendje az volna, hogy az egyesek együttes nagyban való termelésre egyesülnek azért, mert a tőkegazdaság nagy iparával szemben már nem versenyképesek az egyesek, — tehát egyenkint elpusztulnak. Egyszóval: gyárakká fejleszthető közös műhelyek berendezésére kellene szövetkezni, a hol a részvényesek nemcsak tulajdonosok, de munkatársak is volnának egyúttal, együttes termelés, együttes birtoklás mellett. Ily társaságoknak aztán volna tekintélye, hitele és tervszerű üzletvezetés mellett elegendő munkája — elegendő munka mellett megfelelő jövedelme. Ámbár el kell ismerni azt is, hogy a fenálló tőkegazdasági rendszer alapján az adott viszonyok között a kisiparos érdeklődésének látszólag a hitelszövetkezeti intézmény felel meg leginkább. Csak hogy a hitelszövetkezeti intézmény éppen a tőkégazdaság elvénél fogva a kisiparosságot az ő nyomorúságából, az ő szorongatott helyzetéből ki nem szabadíthatja. Igaz, hogy nem is az a célja, hanem amolyan olcsó szerrel való »állam- szociálizmus« akar lenni. Mindazonáltal jobb valami szövetkezés, mint semmi szövetkezés. Horváth János. is méltó fogadásukra. Nagy hasznot várnak, mert az angol készpénzzel fizet. Az ágyúzás egyre erősebb lelt s aggódni kezdtünk, hogy a lövések vonatunkat érhetik. A búrok pozícióját a vonatról jól láttuk s meg volt a lehetősége annak, hogy a búroknak szánt egyik-másik löveg bennünk okoz kárt. Tehervonatunk azonban személyvonathoz méltó gyorsaságot fejtett ki s igy a veszélyes vidéket csakhamar magunk mögött hagytak. Tekintetünk elől még nem tűntek el a pályatest mentén fekvő aranybányák, midőn egy búr csapatot vettünk észre, mely mintha vonatunk elhaladására várt volna. Pár pillanattal később mindent megreszkettető robbanást hallottunk. Ijedten tekintettem ki a kocsiból, nem tudva mire vélni az ijesztő ropogást. Egy tekintet azonban fölvilágosított a helyzetről. Az az embercsoport, melylyel találkoztunk, vonatunk elrobogása után a vasúti átereszt s a pálya egy részét föl robban tóttá, hogy az angolok Johannesburg elfoglalása után Pretoria felé való előnyomulásukban a vasutat ne használhassák. Utazásunk alatt még gyakran találkoztunk ily robbantó csoportokkal s nagy robbanás még sokszor hangzott föl nyomunkban. Vonatunk tehát valóban az utolsó volt. Tizenegy óra lehetett, mikor Pretoriában a tehervonatból épen, minden baj nélkül kiszálltunk. A pályaudvaron nagy néptömeg várt ránk s a vonatból való kiszállásunk után uuimyárt alapos faggatás alá vettek mindegyikünket. Mindenkitől reszteteket akartak.hallani, pedig ők többet tudtak, mint mi, mert a távíró gyorsabban szállította nekik a híreket. Mi Johannesburg mellett csak az első lövéseket hallottuk. Pretoriában pedig már azt is tudták, hogy Johannesburg az angolok hatalmába került. Elindulásunk után azonnal megkezdődött a harc s az angoloknak csak hannadfél órára volt szükségük, hogy a várost elfoglalják. Mikor tehát mi Pretoriába értünk, Johannesburgban már angol lobogó lengett a köztársasági helyében. Siettünk küldetésünknek eleget tenni. A városba menet görnyedtünk a magunkkal hozott teher súlya alatt, mert kocsit nem lehetett. kapni. Egyenesen a régi vendéglőnkbe mentünk. Társam podgyászunkka! olt maradt, én pedig a kormányzósági palota felé tartottam, hogy a felszerelési tárgyakra és lovakra szóló utalványokat átvegyem és lakásról meg élelemről is gondoskodjam. A kormányzósági épületben nagy volt a felfordulás. Nyakra-főre csomagoltak, hogy a várost az angolok közeledtének hírére azonnal elhagyhassák. Ily körülmények között érthető volt. hogy lovakat s a-kívánt fölszerelési ,cikkeket nem kaphattam meg. Senkt sem gondolt már egyébre, mint a menekülésre, mert már akkor úgy döntött a kormány, hogy Pretoriát föladja. A tizenegy
