Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-11-30 / 48. szám
Váci Hírlap ember csakhamar eltalálta gondolatát, szive óhaját és szemei kinyíltak. De itt már némi hiba volt ám a dologban ! A fiatal ember hajlama bizony már le volt kötve máshol, úgy, hogy ő a nemeslelkű anya jóindulatára e tekintetben nem reflektálhatott; szives gondoskodását igénybe nem vehette és nem viszonozhatta. Kedves ifjú barátaim! Mondják őszintén, váljon derék társuk nem került-e itten oly alternatívába, sőt talán kollizióba, a melyből igen köny- nyen oly helyzet fejlődhetett volna, hogy vagy az illető család előtt hálátlannak tűnjék fel s azt talán meg is sértse, vagy pedig hajlama s érdeke ellenére lépjen a legfontosabb életviszonyba?! Tanulságos eset ez arra nézve, milyen könnyen veszélyeztetve lehet — önállóságunk, sőt talán ennél több is. Nem is költött eset ez, nem is oly ritka, önök is akárhányat ismernek ilyent. Mutató nomine, de te fabula narratur ! 2 Azonban nem csak ilyen, de más viszonyok is támadnak társadalmi életünkben, a melyek igen könnyen sodorhatnak minket a kellemetlen helyzetbe és hozhatnak gonosz függésbe. Ilyen viszonyokat teremtenek főleg: az álbarátság s abból kifolyólag a bizalommal való visszaélés. Ezeknek is rendesen az ifjúság tapasztalatlan túlnyomó része esik áldozatul, nevezetesen titkainak, nézeteinek közlése által megbizhat- Jan barátokkal, Az igazi barátság rokon érzelmű emberek assimilációja; e tekintetben, higy- jék meg nekem, alig lehet szó választásról; inkább áll itt az, hogy azok ösz- szetalálkoztak. A cholerikusok categoriájába tartozik minden spanyol, török és korzikai lakos; minden viador, kakas és pedig az állami szolgálatban álló éppen úgy, mint az a tollas állatka, a melyiknek farkából holta után csendőr és vadászkalap ékessége készül; ide tartozik minden orvos és hóhér, minden betegápoló és fogházőr, minden újságíró és financz; minden ragadozó állat az oroszlántól a sündisznóig; végül minden kecske, pulyka, bíbic, darázs és czápa. A melancholikust messziről megismerteti ballagó járása és lehorgasztott feje. Rendszerint „rendkívül“ nagy orra van minden melan- cholicusnak ; arckifejezése pedig olyan, mintha mindig a foga fájna. A társaséletben nem igen vesz részt; gyűlöli a táncot s jobban szereti a pince homályát, mint a verőfényt. A szót is, a pénzt is legalább háromszor megforgatja szájában, mielőtt egy szót szól, vagy egy fillért kiád. A melancholikus minden fölött ráncba szedi a homlokát; élénk symphatiával viseltetik Hegel philosophiája iránt, módfelett kívánná érteni az Apocalyp- sist, de még inkább szeretné a „perpetuum mobileM feltalálni. Rendkívül óvatosan jár és cselekszik, az utcákon mindig szorosan a falhoz simulva sétál, nehogy valami lehulló cserépdarab a fejére pottyanjon s este, ha Az ifjúság barátságai olyanok, mint a kerti virágok; mig ezek fonyadnak, addig mások felvirágzanak ; de az ősz mind elsöpri őket! A mi pedig a bizalmat illeti, itt majdnem mindenki megadja az árát, megfizeti a tandíjat, előbb utóbb, de bizonyosan. Óvakodjanak ifjú barátaim főleg azon rettenetes fájdalmas csalódástól, melyet a bizalmasan közlött titkokkal való visz- szaélés okoz. S ide tartoznak nemcsak családi dolgok, másoknak ügyei, saját szándékuk, tervük, a melyeket elárulni nem szabad, hanem nem kellő helyen és nem illetékes, nem kipróbált s nem megbízható egyének elölt tett őszinte nyilatkozatok és pedig nem csak társa- sadalmi, hanem vallási és politikai tekintetben is. Mindezek nagy mérvben veszélyeztetik önállóságunkat s függésbe hoznak nem ritkán kétes jellemű emberekkel. Hogy az előkelő magas állású emberek barátságának elvesztésével jár: ez is régi igazság s ez a viszony nem is szorul közelebbi illusztrálásra. Valamint az sem, hogy az annyira elharapódzott, könnyelmű adósságcsinálás rettenetes módon nyomja az ember erkölcsi reputációját közhivatalnokokra nézve. Közéletünk ezen viszonyai, másoktól eltekintve, valóban erkölcsileg rabszolgává tehetik az embert. Van azonban, kedves fiatal barátaim, a szolgálatnak, a szolgaságnak egy neme, a mely biztosítja az önállóságot, a függetlenséget. Ez pedig: tudományok s a tisztesség-érzet hű szolgálata. Itt a fundamentum megszerzése kitartó szorgalommal és hosszabb ideig tartó szolgasággal jár; de azután, ha híven töltöttük ki az időt, oly absolutoaludni tér, háromszor is fel kel ágyából megnézni, vájjon jól bezárta-e az ajtót. Ha pénze van, minden éjjel arról álmodik, hogy ellopják tőle, ha felesége van, azt hiszi, hogy mindenki, a ki az ablak alatt elmegy, feleségének titkos „imádója.“ Mint ellenség kiengesztelhe- tetlen, mint jóbarát örökre hű; de gyengé- debben kell vele bánni, mint a galambtojással, j hogy állandóan sértve ne érezze magát. Jellemző rá nézve, hogy hisz a jövendőmondásban, a kísértetekben, de sőt a homőo- pathiában is. Kevés kivétellel minden költött és valóságos regényhős a melancholikusok categoriájába tartozik; ugyancsak ide soro- zandók általában az aggszüzek és különösen a gouvernantok; item a sakkjátszók, az ősjogászok és á veteránok; nemkülönben a félreismert „genie“-k és az „éhenkórász“ hivatalnokok, kiváltképen a néptanítók nagy sokasága. Melancholikus még a mopsz, a bagoly, a bőregér, a vakond és a tengeri malacka is. A phlegmaticusokat jól táplált külsejükről, gömbölyded idomaikról és körvonalaikról lehet legbiztosabban felismerni. Miként a kör constrastja a négyszögnek, akként a phleg- maticus is ellentétje a cholerikusnak. A cho- lerikus örökké izeg-mozog, lök, taszít, „szög- leteskedik“ ; a phlegmatikus nyugodtan úszik az árral. Nem revolutionarius, de nem is reacriumot nyújtanak át, a mely mesterré avat és legbiztosabban védi meg erkölcsi szabadságunkat. Vörösmarty és a nők. Holnap lesz százkét esztendeje annak, hogy Vörösmarty Mihály született, de minden magyar- ember most is oly lelkesedéssel énekli az ő Szózatát, mintha csak most irta volna. Többi munkáiban is gyönyörűsége telik mindnyájunknak. Vörösmarty megérdemli, hogy szeretettel olvassuk és hazafias büszkeséggel emlékezünk meg róla. A magyar nőknek nem is szabad róla megfeledkezniök, mert ő a magyar nők erényeit megörökítette müveiben és senki lelkesebben nem tanított arra, hogyan becsülje és szeresse minden magyar ember az- édes anyját és a felesegét is. A költő édes anyja Csaty Anna volt, tőle örökölte élénk képzelődését és költői kedélyét^ Példás házasságban élt a költő apjával, ki szintén Mihály volt és mint Nádasdy Mihály grófnak előbb gazdatisztje, később bérlője,. egész életét gazdálkodással töltötte Fehérmegyében, Nyéken. A költő anyja férjének valósággal jobb keze volt, szabad idejeben bolyongott a mezőn, az erdőn és ott gyógyfüveket keresett. Ő gyógyította a falu betegeit,, alamizsnát adott a szegényeknek, a szerencsétleneket megvigasztalta. Később, mikor özvegy lett, ő maga csak az imádságos könyvében talált vigasztalást. Erről szól Vörösmarty Mihálynak egyik legszebb költeménye: A szegény asszony könyve. Gyásza nincsen, gyásza rég volt, Még mikor jó férje megholt; De ruhája mégis gyászol, Szive fél a tarkaságtól. Majd maga elé varázsolja ezeket az időket ^ Hejh nem igy volt hajdanában, Mig nem járt özvegyruhában, Tele Kamra, tele pince S mindig kézben a kilincse ; És szegénynek és boldognak Udvar és ház nyitva voltak . . . Bár mily szűkén teng kis vagyonából, megmaradt az a szokása a régi időkből, hogy még azt a keveset is, a mije maradt, megosztja a szegényekkel. És mikor az öreg Sára tionarius, mivel az előrehaladás éppen úgy mint a visszafeléhaladás mozgást igényel ; lévén ő azonban nem barátja a mozgásnak, mi sem természetesebb, mint hogy minden phlegmaticus a legtipikusabb conservativ és 'viszont. A szenvedélyeket csak hírből ismeri; lelkesedni csak a pisztránghalászatért, a bajor sörért és a délutáni álomért tarja érdemesnek. Világos dolog, hogy senki sem fogja a puskapor föltalálását egy phlegmaticusnak betudni, hanem annál inkább a puhán párnázott karos székek és hinta-fotelek kieszelését. A phlegmaticusokhoz sorolunk minden élelmiszerkereskedőt, korcsmárost, lámpagyujto- gatót, szappanost, minden nyugalmazott papot, minden dánt és hollandust (kivéve a „bolygó liollandi“-1), minden hosszúfülű, szarvas és szarvatlan háziállatot (a Dundit is), minden csigát, „Stockfisch“-t és teknősbékát.. E néhány vázoló vonás úgy remélem elégséges ahhoz, hogy mélyen tisztelt türelmeshallgatóim világos képet alkossanak maguknak a négy temperamentum mivoltáról és milyenvoltáról s e kép nyomán majdan biztosan felismerjék a sanguinicust ha ablakuk alatt elmegy: futó majd lassú, egyenetlen járásáról, a cholerikust kimért, taktusszerű lábcsapásairól, a melancholikust sompolygó járásáról s a phlegmaticust lassú, vontatott
