Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-11-30 / 48. szám
Váci Hírlap 3 néni imádságos könyvet kér tőle, ő a magáét kétfelé osztja és az egyik felét elajándékozza. Most a két jó öregasszony, Hogy semmi jót ne mulaszszon, Fél könyvből, de nem fél szívvel, Imádkoznak este, reggel, S ha van Isten menyországban, Nem imádkoznak hiában. .Midőn a költő sorsa jobbra fordult, első dolga volt édes anyját kiemelni a bajból. De hiába gondoskodott arról, hogy édes anyjának meglegyen mindene, amit szükségei, hiába rendezett be neki lakást Székesfejérváron : ■az özvegy bánatosan, sokat sírva töltötte napjait mindaddig, mig fia nem szerezte vissza a nyéki szőlőt, hol újra gazdálkodhatott és gyógyíthatott. Utolsó éveit boldoggá tette fiának hálája és szeretete. Ez a boldogság csodálatosan védte meg őt az idő romboló hatásától; •hatvan éves korában még fekete volt a haja. Anyján kívül két nőnek jutott nagy szerep Vörösmarty életében. Az egyik Perczel Sándor földbirtokosnak leánya, kinek házánál Vörösmarty több éven át nevelő volt. És pedig nem, mint Eötvös Károly tévesen állítja, a legifjabb, hanem a legidősebb leánya Etelka. Ez kiderül a költőnek Zádor nevű barátjához irt leveleiből, melyekben nyíltan emlegeti szive bálványát. Az ifjú költőt lelkesítette a szelíd, tiszta lelkű leány; róla irta első szerelmi költeményeit, melyek fényes ábrándokkal vannak tele. ágy szól hozzá : Miért jelensz meg álmaimnak, Ki tőlem ébren elhajolsz? A legvidámabb hajnal arcidon, Szemedben a szép csillágok sugára, Ruháid ezüstös fellegek, Az est fuvalmán ringadozva, így jösz keservim éjjelén, Nyájasb az égnél, a földnél kegyesb ! Etelka szemét igy Írja le: A szem, melyet én szerettem. Mely szivembe tőrt vete, Nem volt sem világos égszin, Sem borongó fekete, Nyájasabb a feketénél, Gyenge kéknél tüzesebb, Gyorsabb ennél, hivebb annál, Andalítóbb, csendesebb. cammogásáról. Eddig természetesen a nőkről nem beszéltem, mert az ő sajátságaik, hova tartozásuk megállapítása sokkal körmönfontabb dolog és nem is végezhető oly egyszerűen. Mindazonáltal némileg tán megközelítők lesznek a következő meghatározások: A nő mint kis gyermek sanguinico-phlegmaticus, mint serdülő leányka sanguinico sanguinicus, mint feleség sanguinico cholericus, mint özvegy sanguinico-melancholikus, mint aggszűz (vénleány): sanguinico- melancholico-chole- ricus. A sanguinicus fiatal leány a házassági ajánlatra „Miért nem?“-el felel; a melancholicus gondolkozási időt kér; aphlegmaticus kérőjét- a papához küldi; a cholericus kikosarazza a kérőt, vagy — nyakába borul. De nemcsak élő két-négy-hatlábú stb. individuumoknál etc. észlelhetjük a temperamentumok ezen külön féleségét. Teszem azt lehet-e a zellergyökér más mint cholericus; és lehet-e phlegmaticusabb valamit képzelni egy savanyított ugorkánál P De egyáltalában van-e valami a világon, a mi nem tartozik ebbe, vagy abba a categoriába ? — A spanyolnád sanguinicus (úgy emlékszem), a bambus phlegmaticus. Az esernyőnyél pedig született melancholicus — — — Etelkát nemcsak kisebb verseiben dicsőítette, de nagy, hős költeményeinek legszebb alakjaiban Etelkáját irta le. Cserhalomban az agg Ernyei leányát, „a szőghaju, nyájas Etelkát, kit László király ment meg rablóitól“ igy festi: Asszony nem szülhete ilyet, Tej nem táplála, hanem élt fenn illatözönnel, Elkerülték öt a szelek és harmatba füröszté Arcait a hajnal s mert arcai szebbek azónál, A hajnal csak azért lett szégyent vallva pirossá. Nézzed bár szemeit, mi van abban földi? Az éjfél Legfeketébb foltját napnak közelébe ha tenném, Még az lenne talán szeme nyílt fényére hasonló. Zalán futásában is a „deli Halna“ Perczel Etelka képmása. Tiszta sugár te, Mely csillogva leszállsz az egeknek fénykebeléböl, A hév nap tüzes arcáról, te is el ne sötétítsd Hajna szelíd kebelét, mely szebb a reggeli hónál, Szebb a hattyúnál s mint csillaga, oly szép. Vörösmarty ez első szerelme megmaradt költői ábrándnak. Sohasem vallotta be Etelkának, hogy szerette. Tudta hogy mielőbb Etelkát, büszke családnak nagy igényű gyermekét, megkérhette volna, tekintélyes állást kell szereznie, ez pedig nem sikerült neki. Ilyen a költő végzete. Mire eléri az őt megillető dicsőséget, elszalasztja élete boldogságát és a dicsőséget többi nem élvezheti. Perczel Etelka máshoz ment feleségül, Vörösmai ty pedig feljött Pestre, hogy folytassa dicsőséges küzdelmeit. A sors utóbb kiengesztelte a költőt első szerelmi ábrándjának szétfoszlásaért. Vörösmarty férfikorának is megvolt a szerelme és ez volt az igazi. Ezt már nem volt kénytelen visszafojtani. Már az egész ország ünnepelte őt, mikor a sors összehozta Csajághy Laurával, ki testvére volt Bajza József nejének. Bajza Józsefék házában Vörösmarty mindennapos volt. A költő már első látásra megszerette Laurát, ki fekete hajú, feltűnő szép termetű, vig kedélyű leányka volt. Vörösmarty hozzá irt első verseiben szinte tréfás hangon évődik vele : Nagy szálka vagy szememben kis leány, Nem látok, bár szememben nincs hiány. Nem láthatok sem földet, sem eget, Csak tégedet, csak bűvös képedet. Eldalolja, hogy szomjas, de szomját nem olthatja el sem a bor, sem a viz, még az Ezek után óhajtják talán mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy ezen thoriát practice itt is alkalmazzam ? Ha megengedik, önök közűi fogok a négy categória mindegyike számára egy eclatans példát felemlíteni. Természetesen : „Nomina sunt odiosa“ . . . Felolvasásom egész tarttma alatt élénk figyelemmel kisértem egy urat, ki folyton beszélgetett, hol jobbra, hol balra; tekintgetett le- föl, előre-hátra; — ezen úr kétségkívül sanguinicus. Mikor a „hóhér“ szót kimondtam, láttam, hogy egy másik úr hirtelen felkel helyéről, lesújtó pillantást vet reám s e cathed- rára és — elhagyja a termet; — nyilvánvaló hogy cholericus volt, Kevéssel ezután akadt egy harmadik, a ki váltogatva majd a zárt ablakokon, majd a díszes hallgató közönségen jártatta tekintetét; egész arckifejezése elárulta, hogy nincs Ínyére a hőség és — hogy fél felolvasásom hosszúságától; — ő is szép csendesen kisompolygott a teremből; — mondanom sem kell, hogy ezen úr melancholikus. — No, most már csak egy phlegmaticust kell keresnem! — Meg van. — De nem szólok többet, mert attól tartok, hogy fel találna ébredni édes álmából, melybe az én érdekes felolvasásom őt már réges-régen elringatta. 6. egész Balaton sem. ő lángot, tüzet szomjazik: Laura szerelmét. A költő szerelme egyre nő és egyre szenvedélyesebben dalol Lauráról: Eltépném lelkemet szerelmedért, énekli. Rád nézek, mert gyönyört ad Szemlélnem arcodat; Rád nézek, mert öröm lesz Meghalnom általad. Laurát meglepte az annyira ünnepelt költő i szenvedélye, kit ő oly magasan látott maga ! felett. És Vörösmarty Laurárak előbb a lelkét hódította meg, csak azután a szivét. De végre is meghódította és Laura az ő menyasszonya lett. Vörösmarty ekkor gyönyörű költeményt irt hozzá, a mit - Laura hálásan fogadott, „Kapott-e valaha menyasszony szebb, nászajándékot?* — szólt évek múlva. E költemény „A merengőhöz.“ Melyik magyar nő olvashatja meghatottság nélkül e költeményt? Egész világ nem a mi birtokunk, A mennyit a szív felfoghat magába, Sajátunknak csak annyit mondhatunk. Valóban, ha látjuk azokat a nőket, kiket, épen túlzó igényeik tettek boldogtalanokká, nem dicsérhetjük eléggé a költő életbölcsességet. Ezt a költeményt minden magyar anya vésse leányának szivébe. Vörösmarty csakhamar oltárhoz is vezette Lauráját; e házasság tartós boldogság alapja, maga a menyegző valóságos örömünnep volt. A költő, mint barátai leírták, közép termetű, izmos vállú férfi volt, kissé himlőhelyes. Vonásai rendesen komolyak és mélák voltak, de ha felindult, kedves mosoly játszott ajkain. Magas homloka és nagy barna szeme tették arcát érdekessé. Szemében erős fény lángolt. Lauráról házasélete alatt is csak a legbensőbb gyöngédséggel, szerető hálával emlékezik meg: Nem fáradsz-e reám mosolyogni, ha csüggedek és ha Megszédit a gond tűrni szeszélyeimet? Nagy feladás vár rád : fiatal szivednek erényét Tenni napul megtört életem árnya fölé. E boldog házasélet nyugalmát csak a szabadságharc gyászos kimenetele szakította meg. Vörösmartyt, ki mint az almási kerület képviselője az országgyűlés tagja volt, 1849. júliusában az egyesült orosz és osztrák seregek előnyomulása Pest elhagyására kényszeritette. A búcsú szerető nejétől nagyon nehéz volt, úgy váltak el, mintha többé nem látnák egymást viszont. Hosszú bujdosása után azonban az osztrák kormány abba hagyta üldözését és ő a fejérvármegyei Baracskán újra találkozott nejével, ki aztán vele maradt halála napjáig. E házasságot három gyermekkel áldotta meg az Isten Fia. Béla, most a kúria alelnöke, nagyobb leánya, Ilonka, Magyarország legnépszerűbb miniszterelnökének, Széli Kálmánnak neje. Lelkes szivű honleány, ki mélyen átérezte atyja költészetét és bár még gyér- mekleány volt, mikor atyját elvesztette, mélyen emlékébe véste őt, erről tanúskodnak a Vasárnapi Újságban megjelent naplótöredékei, melyekben eleven színezéssel ir atyjának szokásairól, kedvteléseiről, sétáiról. E leányát Honának — barátai feljegyzése szerint azért keresztelte, hogy mintegy örökségül hagyja neki egyik legszebb költeményét a „Szép Iluskát“. Ennél szebb költői elbeszélést magyarul még most sem Írtak. Szép Iluska, az ősz Peterdy leánya, ki lepkéket űz Vértes vadonában, midőn a vadászó Mátyás őt meglepi. A leány belészeret a királyba. A szűzies szerelemnek, a titkolt vágyaknak és a halálos bánatnak rajza megkapó. A liliomhullást, Szép Iluska hervadását mélyen megható színekkel festi Vörösmarty. A magyar leánynak vonzó, bájos, mesteri rajza ez.
