Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-10-12 / 41. szám
Tizenhatodik évfolyam. 41. szám. Vác, 1902. október 12. P Előfizetési árak : Strész évre ...................12 korona, j Negyedévre ................... 3 korona, j Egyes szám ára .... 24 fillér. Megjeleli minden vasarnap. | VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETI KAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Rovách Ernő. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde-utca 6. szám alatt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér. Ünnepek előtt. Vác, okt. 10. Utolsó hete készülődésnek, a nagy, lázas munka, mely hónapok óta folyik I a siketnéma-intézetben, befejezéshez kö- j leg. Az országnak, külföldnek mutatja meg a város jövő héten, hogy ez a szép ország kulturális és humánus intézményekben nincs hátrább a modern nyugatnál. Azt a Fort éljük, a melyben az öldöklő fegyverek ezer válfaját gyártják, melyben ezer és ezer ember töri magát j azon, hogy a tökéletest megalkossa e nemben. Pusztítani az ép erőst, a mun- ; kás, dolgos életet: ez áll az egyik oldalon, a másikon: megmenteni a szegény elborult lelkű némát, kit még nem rég, ' alig egy évszázadnak előtle a társada- ! lom terhének tartottak és többek közt i Nógrádmegye hatalmas és nagy tudású * 1 alispánja véleménye szerint gyermekko- , rában — miként bénát, sántát, púpost a régi korban — pusztitandónak vélt. Menteni az emberi lelket, fogalmat, ' gondolatot önteni agyába s legalább az j ép emberhez hasonlóvá formálni a siketet és némát nem közönséges feladat, sőt misszió és önfeláldozás. A kenyérért való tülekedő roppant harcban, melybe olykor az ágyú öldöklő szava szól, oázis az a hatalmas épület, mely Vácnak piacán száz esztendeje hirdeti a humánus gondolkozást, a jó szivet és az embertársi szeretetek Száz esztendős múltjában ezer és ezer megmentett lélek megnyílt ajaka fakad hálára. Száz éve beszél és érteti meg magát anyanyelvén a magyar siketnéma, mert hazájában a száz év előtti háborúk idején akadtak nemes férfiak, kiknek lelke elfordult az öldöklés fekete képétől és a mentésre gondoltak megalkotván a váci intézetet. Száz esztendeje, hogy Magyarországon a humanizmus otthont nyert a város falai közt és azóta Mekkája a mentésre szorultaknak. Egy évszázad alatt sok száz léleknek adta vissza tudását, gondolkozását csendben, feltűnés nélkül s midőn a megA siketnémaintézet alapítása. (Részlet a jubileum alkalmára, kiadott emlékműből.) Ha Ghazár Andrásnak egyéb érdeme nem volna is ; ha egész hosszú életének gazdag tevékenysége azon egyre zsugorodnék össze, hogy a siketnémákat munkás szeretetébe fogadta és indítványozója, jobban mondva megteremtője volt a hazai első intézetüknek: már méltó volna arra, hogy neve örökre fennmaradjon. Nagyobb volt benne embertársai iránt a szeretet, mint. azokban a -gyűlölet iránta. Életének minden lépése bizonyítja, hogy az elhagyottak sorsa legfőbb gondjai közé tartozott . . . „hogy is tarthattya egy oly valaki magát boldognak; a ki csak egy boldogítható boldogtalan Ember-Társát is hideg vérrel maga körül nézhet, szenvedhet“ — mondja egyik levelében. Az 1790. esztendei országgyűléshez benyújtott „esedező levelében“ a javaslatok 7. §-a aiatfc a következőket irta: „...némely gyermekek születések szerint neveletlenek, következésképen boldogtalan sorsokra nézve boltig a mások gondviselése alatt levőkhöz szám- lálandók. Oszlopot emelne a társaság az emberi méltóságnak: ha az ily, tehetetlen szüléktől született s szerencsétlen magzatokat a maga gondviselése alá venné és azokat az ár: vaházakban, ha orvosolhatatlanok lennének, holtig tartaná. így az ilyen szerencsétlenek a rajtok és olykor áltáluk másokon történhető I szerencsétlenségektől mentek lennének. A .szegény szülék a gondviselésnek terhétől üresek lévén, szokott foglalatosságaikat szakadatlanul folytathatnák, ide számlálandhatók a talált, árva és gyámoltalan szülék gyermekei: a vakok, csonkák, bénák stb.“ így gondolkozván Ghazár András, csak az alkalom hiányzott nála ahhoz, hogy a nyomorultak iránt érzett meleg rokonszenvét kimutassa Reá nézve örökös gyász, a mely mindenkorra száműzte szivéből az örömöt, szolgáltatta erre az alkalmat. Ugyanis, mikor forrón szeretett harmadik felesége, a minden asszonyi erényekben ékeskedő Sembery Terézia 1799 márc. 31 én meghalt, hogy nagy bánatát felejtse, Becsbe utazott s hogy ott mikép jutott a magyar siketnémák megmentésének gondolatára, azt maga beszéli el an- i nak a vaskos könyvnek előszavavában, mely az intézet létesítése érdekében Írott leveleit és egyéb kéziratait tartalmazza, a következőképen : „Kegyes olvasó ! Egész életemben nem volt nagyobb vágyam, mint azokon, a kik saját hibájukon kívül szerencsétlenül jártak, segíteni. Mindig sajnáltam a sok adózással terhelt népet, részvéttel voltam a sorsverte emmentettek seregének hála imája hangzik fel, méltó, hogy ünnepeljen. Ünnepelje nagyjait, kiket a gondviselés száz év előtt adott e nemzetnek, hogy a humanizmus egy-egy szemét elhintsék, ünnepelje az évszázadot, mely idő alatt példát adva sok országnak, vezetőként járt elöl az emberi lelkek megmentésén. Az ország és a külföld szeme a napokban a mi városunkra is tekint. Az örül az évszázados emlékünnepnek, ez észre fogja venni, bogy a legszebb eszmék egy évszázad óta testet öltöttek a kelet kapujában. Ünnepelhetünk hát felemelt lélekkel, i nvilt homlokkal, ünnepelhet e keretben városunk polgársága, melynek sok száz vendége érkezik e napokban közelről, távolról részt követelve a humanizmus ünnepéből. Erkölcsi tőke nekünk, hogy ezt az intézetet száz esztendővel ezelőtt a mi városunkban alapították s egy évszázad alatt és a jövendőben is sokáig még anyagi haszon. Sok száz lélek megmenberek iránt, igaz néven a koldusok, árvák, elhagyatottak iránt, szántam a jobb sorsra született, de mégis elhagyatott fölnmives népet. Bámulva sajnálkoztam a cigányokon, kik a művelt Európa és a kerészténység közepette meztelenségben neveletlenül maradtak stb. Ily érzéseim közt, mi lehetett természetesebb, mint az, hogy látván a siketnémák bécsi intézetét, — melynek berendezése minden képzeletemet túlhaladta, — mély meghatottságot éreztem. Ugyanazért, mikor 1799. szept. havában Bartó András, (ki most már segítségemmel ns. Bartóffy András) a fiam s ennek nevelője tiszt. Magda Pál társaságában Bécs- ben járva, barátaim tanácsára meglátogattam ugyanott a siketnémák intézetét, az ott látottak által ébresztett érzéseimet, benyomásaimat közöltem a „Magyar Kurír“ c. újság jeles és nagynevű szerkesztőjével dr. Décsi Sámuellel, ki azt lapjában kiadta, egy német iró pedig az udvari naplókba felvette. Innen indulva történt aztán stb.“ Gházár András Bécsben tartózkodása alkalmával bizonyára megbeszélte tervét az ottani siketnéma-intézet igazgatójával May Józeffel is s tőle annak megvalósításához tanácsot kért, legalább erre mutat a m. kir. udvari kancelláriának a helytartótanács elnökéhez és tanácsosaihoz intézett 12417. sz. rendelete, mely az Ferencz-József keserüviz az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer.
