Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-08-31 / 35. szám
Tizenhatodik évfolyam. 35. szám. Vác. 1902. augusztus 31. Előfizetési árak : Egész évre....................12 korona, j Negyedévre ................... 3 korona. Egyes szám ára .... 24 fillér. ! Meg-jelen minden vasarnap. VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETI KAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Kovách Ernő. Bercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde-utca 6. szám alatt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér. ő. (Sas Péter naplójából.) Irta: SEREGÉLYES1 FERENC. Éjszaka bolyongtam. Üzö11, kergetett valami, a nagy boldogság talán, vagy valami őrült hangulat. Járnom kellett kinn az éjszakában, kívül a városon, a hol csak a lámpák ide sugárzó világossága árulta el, hogy emberek tanyáznak a közelben. Szép tavaszi éjjel volt, ‘holdvilágos, fényes tavaszi éjszaka. A levegő telve volt éltető erővel és én szívtam magamba boldogan, nagyon boldogan. Soha nem éreztem annyira, mint most, hogy új emDer vagyok s nem a régi Sas Péter. Az meghalt, csak az árnya kisért néha körülöttem, de igazában elenyészett, elmúlt örökre. Ábrándoztam s reá gondoltam, a ki nekem az életet visszaadta, a ki meggyőzött engem arról, hogy Sas Pétert, a régit eltemethetem már, hogy el is kell temetnem s az életet újból kezdenem, egészen elölről. Végig jártam gondolatban azon a rörvid úton, a mit eddig ketten tettünk meg, végig a múlton, a mely a kettőnké. A múlton a mely a mások szemében még nagyon kicsi idő lehet, de nekünk már egy örökkévalóság. És soha olyan élénken nem éreztem, mint most, hogy minekünk közös a sorsunk, egymásra vallanunk, hogy nagyobb része van benne az emberi hiúságnak. Mig a népek nagy versenyében a kereskedés, tudomány, ipar hatalmas lendületet vett, addig a ragályos betegséggé fajult úrrá nevelés terére veszedelmes dolog volt a versenyt bevinni. Pedig ma itt tartunk. Ezen a téren is versenyzünk egymással. Az a szegény csizmadia épen olyan úrrá szerelné tenni gyermekét, mint az az ügyvéd, orvos stb. A fia a gimnáziumba jár, de a II. j osztályban már úgy elhasal szegény, j hogy bizony a következő tanévben már a kaptafát forgatja a könyvek helyett, j de azért felnőtt korában nem lehet ám vele csak úgy, gyalogosan beszélni, mert hát ő végzett latin iskolát. Az ilyen félművelt exisztencia csak kerékkötője minden haladásnak. A leánya polgáriba jár, lesz belőle kisasszony. Hogy aztán férjhez menjen egy jóravaió csizmadiához, arról szó sincs. 0 már csak úri nő akar lenni, mert a bőrkötény neki már illatos. Elmegy valami szegény kishivatalnokhoz, kellett találnunk, úgy rendelte valami nagy 1 erő, hatalom: a végzet, sors, vagy Isten És bolyongásomban egyszerre éreztem, hogy ő is a kőzetemben van. 0. a ki meghalt, a kit talán már mindenki elfelejtett s a kire én is már csak úgy gondoltam, mint egy szentre, egy árnyra, a ki megnyugvással , nézi a sorsomat most már s talán nvugodtabban pihen, mint az első időben, a mikor a lelkét én nem hagytam békén. A temetőnél voltam. A sírkövek fénylettek, a mint a hold rájuk vetette fényét, a fák feketék voltak s az árnyékukkal reá feküdtek a sírkövekre és a kis fehér kápolnára, körülvették őket, mintha ezt a külön világot el akarták volna rejteni az élő világ elől. A kapuban megállottám. Benéztem a rácson és sorban láttam tisztán a sírokat, a köveket a fej fák at. Tisztán láttam az Ő sírját is, a szegényes kis sirt, a minek az egyedüli ékessége az a nagy fenyő, a minek a négy sarkán állanak s a virágok, a mik most kezdenek éledni. Éreztem, hogy a közelemben van s nem féltem tőle cseppet sem. Behunytam a szememet. s megpróbáltam Őt a lelki szemeim elé képzelni. Nehezen sikerült, de a mint megjelent előttem, mosolyogni láttam az arcát. Eszembe jutott egy nagyon szomorú reggel. dijnokhoz, vagy ilyesféléhez, mert az úr és kérem, mondjuk ki röviden : lesz egy koldúsból — kettő. Vájjon nem tapasztaljuk-e a mindennapi életben, hogy igy van a dolog ! A szegények, nyomorgók száma nap- ról-napra szaporodik, aminek egyik fő-fő okát épen abban vélem feltalálni, hogy ma mindenki csak úrrá akarja nevelni fiát. A szegény kézműves beadja fiát a középiskolába. A fiú, már az átöröklés törvényénél fogva is gyengébb tehetség. Egy-két évig birja, beleszagol a latin iskolába. Tovább nem boldogul. Az apa látva a sikertelenséget, kifogja az iskolából. »Légy hát az, a mi az apád.« Csakhogy ez a mondás egy kissé elkésett. Mert a gyerek mig deák volt, úri gyermekék között forgott, a munka nem izük neki, immel-ámmal dolgozik, mert ö már belekóstolt az uraságba. Már most milyen iparos lesz ebből? Valószínűleg egy lusta, elégedetlen, esetleg iszákos fráter. Tehát kész veszedelme a társadalomnak. Beteg volt már akkor nagyon, az orvosai nem tudták még, ő sejtette, hogy meg kell halnia s nem hitt senkinek, a ki biztatta, hogy semmi különös baja sincs, csak vérszegény. Láttam tisztán a fehér arcát, láttam a nagy mély fekete szemeit, a mint megállóit előttem mosolyogva s oda támaszkodott az asztalomhoz, a hol dolgoztam éppen : — Álmodtam Péter valamit. Csodálatosat, fájdalmasat, de mégsem rosszat. Elmondom, de ne bántsa magát. Álom. Az egyik része teljesül, tudom, a másikat szeretném, ha teljesülne. — Azt álmodtam, hogy meghaltam ... De ne nézz rám olyan szomorúan, mert nem mondom tovább . . . Ott feküdtem abban a szép kis temetőben, a hol annyiszor sétáltunk, ott a hol a kis fehér kápolna körül sok szép fa van, a hol annyi a virág s olyan édes az a falusi rendetlenség. Lent feküdtem a sirban s egy hivó szózatot hallottam. Az őrző angyalom volt, az hivott: — Kelj fel a sírból s jöjj velem ha látni akarod hol van és mit csinál Sas Péter. — Felkeltem és követtem. Az őrzőangyal vezetett, a fehér szárnyai a sötétségben szinte világítottak s én szárny nélkül repültem utánna a levegőben. Sokáig repültünk, mig egyszer megállapodFerencz-József keserüviz az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer. A tanév küszöbén. Vác, *ug. 30. A napilapok bőven foglalkoznak társadalmi bajainkkal, köztük azzal a fontos kérdéssel is, hogy a tanulók miért lepik el a középiskolákat oly óriási s évről-évre nagyobb tömegben, holott, tudjuk, hogy a deákság egy tekintélyes percenlje még mielőtt a kötelező nyolc osztályt elvégezné, sőt gyakorta már egy-két évi keserves vajúdás után, elmarad onnan és ezekből kerülnek ki a társadalomra annyira veszedelmes félmüveit, tudákos exisztenciák; egy másik rész eljut ugyan az érettségi bizonyit- ványig, de hasznát venni nem tudja, nem birja. Részben: mert megunta a tanulást, részben : mert protekció nélkül nem kap megfelelő állást s csak a proletárok különben is ijesztő számát szaporítja. A mai kor egyik veszedelmes kinövése az*a már általánossá lett szokás, hogy minden szülő urat akar nevelni gyermekéből. Igaz, hogy nagy része van ebben a szütői szeretetnek, de be keli
