Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-08-03 / 31. szám
Váci Hírlap annál nagyobb erkölcsi“ sikerről említést kelljen tennünk. Közönség volt bőven a nép minden osztályából s az tette különösen érdekessé a „népünnepélyének nevezett mulatságot., de kellett is, hogy legyen, mert a sok kiadás mellett a csekély egy korona befizetésből tiszta jövedelmet is vártak tűzoltóink, hogy legyen mivel menniük az egri versenyre. Már vasárnap délelőtt 11 órakor jelezte a bogdányi fuvózenekar a polgármesternek adott térzenével, hogy délután mulatnak a tűzoltók. Három órakor indult meg az őrtanyáról a csillogó egyenruhás tüzoltószakasz élén Bárdos Ernővel, elől az indulókat játszó rézbandával. A liget csakhamar megtelt közönséggel. Korpás Lajos vendéglője csak úgy öntötte a jó hideg sört s a tiszta finom bort a mérsékelt árú s ízletes ételekkel. A csinos ponny lovaktól húzott körhinta is éppen kapóra jött, hogy annál jobban mulasson a közönség. Majd besötétedett s most kezdődött csak az igazi élet. Kigyultak az Ízlésesen elrendezett lampionok, puffogtak a gyönyörű rakéták s húzta Csömör Jóska a talp alá valót. Itt jegyezzük meg, hogy dicséretes dolog volt a parancsnokságtól, hogy bármily jól mulattak is a tűzoltók, a rend fentartásáról egy percre sem feledkeztek meg s a külön erre a célra felállított sátorban mindig ott láthattuk a rendes tüzőrséget s a készültséget arra az esetre, ha tűz ütne ki — a mi a tűzoltók mulatságán elmaradhatatlan szokott lenni — hogy rögtön készen legyenek. A mulatság különben a legnagyobb rendben, jó kedvben egészen hajnali négy óráig tartott. Az egylet összes kiadása, mint azt már Bu- nyata Vince az e. pénztárosa összeállította, 504 K 70 fillér volt, összes bevétele pedig 876 K 60 fillér. Tiszta jövedelem 37 f K 90 fillér. Fölülfizetések: Dr. Zádor János 10 K, Jäger Gyula 6 K, Intzédy Soma, dr. Freysinger Lajos, Váci Hengermalom, Tragor Ernő 5—5 K, Tragor János, Hidasi Ferenc, Huber József 4—4 K, A Gixerleverő asztaltarsaság ének- előadásából Fleischmann E. vendéglőjében 4 K, Korpás Lajos 4 K, Percián Gusztáv, dr. Hőrl Péter. Neuwirth Simon, 3 —3 K, Chlapaty János, Karmanócky József, dr. Virter Lajos, Jelinek G., Peidlpeck József, Péts Sándor, N. N., Schlesinger Sándor, Lővinger Sándor, özv. Bónis Jánosné, Hornung Albert, Hoffman Ferenc, Való Ignác, Tragor Károly, Kvell Ferenc, Velzer Lajos, Obermajer Lőrinc, Farnady József, Hochmajer Antal 2—2 K, Kozma Lajos, Krach József, Perl fein József, Köves Gyula, Hatala István, Vadkerty Gyula, Hamzsek Frigyes, N. N. Polák Henrik, Mihá- lovits János, Szeredi János, Újhelyi István, Veiszbarth János, Kőbl János, Szakszik Mihály, Scheffer András, Csuka János, ifj, Ottó József, Korpás Márton, Zilzer Adolf, Völc Joáchim, Reitter Iván, Szabó Imre, Cifferszky István, Kiss Sándor, Kovács István, Molnár Aladár, Bartos Ferenc, György Mihály, Uhl Jakab, Pálfy Lajos, Miokovich Antal, Maurer András, Gajarszky Károly, Tóth Ferenc, Svarc Pál, Miklósovits Sándorné, Kovách Ernő, I —1 K, Bothi Imre 90 fill, N. N., Stibrik Kálmán, Sztrecsko János, Tassy István (Bpest) 60-60 fill, Szalay Lajos 50 fill, Kőbl Miklósné, Laza Mariska, Malik Istvánné, Hegedűs N. 40 — 40 fill, Bartos Elek 20 fill, összesen 146 K 60 fill. Fogadják ez úton is az egylet által hálás köszönetüket a szép cél érdekében a nemes szivű adakozók. Itt említjük meg, hogy a ma délutáni közgyűlésen lesz szó arról, hogy a piaristák előtti mészárszékek helyét ingyen átengedjék a tűzoltóknak, hogy végre megvalósuljon a mindenki által várva várt emeletes tűzoltó-laktanya. Ezért hát igen hasznos dolog volna, ha városi atyáinknak legalább kétharmad része megjelenne a közgyűlésen, hogy igy határozatképes lenne a ház s a dolog végre dűlőre jutna. — Vicinális utak építése. Nógrádi járás főszolgabirája 3611,902. sz. a. árlejtést hirdetett vicinális utak kiépítésére (Nógrácl községből az állami útig és Berkenye községből eddig az útig vezető útszakaszokra) szükséges föld, burkolási, kavicsolási és műtárgy létesítési munkákra. Nógrád községházánál aug. 19-én d. e. 10 órára. Tervek, költségvetések feltételek stbi a főszolgabírói hivatalban Rét- ságon megtekinthetők. A munkálatok összege : 24200 korona. — Alag; veszedelme, Pénteken este úgy tizenegy óra felé Újpest irányában egyszerre csak bíborvörös lett az ég, majd hatalmas sziporka-oszlop szállott a levegőbe, messze bevilágítva a sötét éjszakába. A nagy tűz Alá- gon volt s hatalmasan pusztított a training- telepek istállóiban. A hirtelen támadt tűz, mely állítólag egy elbocsátott istállófiú boszúműve volt, — mikorra észrevették — már veszedelmesen harapódzott s számos csűr, pajta és takarmányai teli padlás égett. A training-te- lepeken nagy zűrzavar támadt s mindenki csak a megriadt versenyparipák megmentéséhez látott, de a nagy igyekezet mellett is egy versenyló, állitólag Zangen urlovas paripái közül beleégett egy az istállóba. A rákospalotai tűzoltóság értesülve Aalg veszedelméről, sietve kivonult a vész színhelyére s hozzáfogott az oltáshoz. A tüzet — bár a nagy szélben nagy munkát adott az oltás — egy órai fáradságos munka után a tűzoltóknak sikerült eloltani. — Alapítványi kely adományozása. A siketnémák váci kir. orsz. intézetében az elmúlt tanév végén megüresedett gróf Nádasdy Ferenc volt váci püspök által létesített alapítványi helyet a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter a jelenlegi váci püspök kijelölése alapján Kundra Mária (Kerepes Pestm.) siketnéma gyermeknek adományozta. — Halálozás. Dunakesziről jelenti egy gyászlap, hogy Kovách Antal Dunakeszi község főjegyzőjét és nejét nagy csapás érte. Kis gyermekük Kdüké rövid szenvedés után múlt hó 31-én elhunyt. — A püspök Szent-Mikályon. CsáJey Károly gróf vasárnap Rákos-Szent-Mihályon járt, hogy megtekintse a templom építését. A püspök meglátogatta az épitő-bizottság vezetőit s egy órai időzés után eltávozott. — Hossz vicc. Dr. Freysinger Lajos közjegyző pénteken a következő táviratot kapta : Zoltán főbe lőtte magát. A sürgöny alá a taksonyi postamesternő neve volt aláirva. A közjegyző rögtön tudta, hogy gyámoltjáról, Kerkápoly Zol t áról van szó, ezért Nyáry Pállal azonnal leutazott Taksonyba. Az ottani postán nagy rémülettel fogadta őket Kerkápolynak menyasszonya, a távirásznő. Alig hogy beszélgetni kezdtek, megszólal a telefon s a telefonon át Kerkápoly Zoltán beszélt menyasszonyával Budapestről. Az allűr onnan keletkezett, hogy az ifjú ember búcsúlevelet intézett arájához s kijelentette benne, hogy mire nevét olvassa, már nem fog élni. A fiatal leány annyira megijedt, hogy rögtön táviratozott Vácra. Időközben azonban Kerkápoly meggondolta magát s az ijedtségen kívül egyéb nem történt. — Vörös Mátyás halála. Szomorú hirt hozott a táviró csütörtökön este a Vöröscsaládnak. A táviratban az volt, hogy Vörös Mátyás főgimnáziumi igazgató Léván hirtelen meghalt. Vörös Vácon született s 47 éves volt. 1873-ban lépett a kegyestanitórendbe, 1878- ban szentelték fel s mint a latin és görög nyelv tanára kezdte meg működését. Több rendházban működött, végre szülővárosába került, a honnan két év előtt lévai házfőnöknek és fogimnáziumi igazgatónak küldték. Két évi működése alatt megválasztották városi képviselőnek s az iskolaszéknek is tagja volt. Halálhírére Vörös Ferenc ipariskolai igazgató és tanító felutazott Lévára, hol a temetés tegnap, szombaton ment végbe. A végső tisztességadásra több rendház, igy a váci is, elküldte képviselőjét. A lévai ház gyászjelentést is adott ki igazgatója és házfőnöke elvesztéséről, a mely igy szól: A lévai kegyestanitórendi társház tagjai szomorodott szívvel jelentik szeretett rendtársuknak főtisztelendő Vörös Mátyás házfőnök és főgimn. igazgató úrnak f. é. július hó 31-én délután 5 órakor szivszélhüdés következtében életének 47., szerzetesi életének 29., áldozó-papságának 24. évében történt hirtelen elhunytét. A megboldogultnak földi maradványai augusztus hó 2-án délután 5 órakor fognak a rendház templomában történt beszen- telés után a helybeli rom. kát. temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise-áldozat ugyanazon nap reggeli kilenc órakor a kegyesrendiek templomában mutat- tatik be a Mindenhatónak. Léva, 1902, julius 31-én. Nyugodjék békében ! — Októbernek első napján be kell rukkolni. Eddig csak tartalékos katonáinknak küldték a piros cédulát, hogy kit 35, kit 28, kit 21, kit 13 napra igen szívesen látnak egy kis fegyvergyakorlatra. A héten azonban már fehér meghívókat bocsátották ki katonáék, melyekben szörnyű rideg hangon tudtul adjak egyeseknek, hogy az idén már megint annyira fölszapcrodott a profunt létszáma, hogy akarva, nem akarva jöjjön be egy pár jo fogú gyerek, a ki 3 évig, 2 évig, esetleg 2 hónapig lépjen be a fogyasztók gázdájába. A héten még csak két hónapra invitálták meg a legények elejét. Szántovszky János, Szekeres Gábor, Weisz Mór és Pozsár Jakab kaptak a héten behívókat a 32. gyalogezred póttartalékához. — A dunakeszi függetlenségi kör múlt vasárnap tartotta Váczy János elnöklete alatt nagyszámú közönség jelenlétében első évi rendes közgyűlését. A közgyűlés tárgysorozata közül említésre méltó a tisztikar és választmány megválasztása, mely a következőképp egyhangúlag történt: Váczy János elnök, Kovács Károly alelnök, Hajnal Dezső jegyző, Legindi János pénztáros, Blaskó Vince ellenőr, ifj. Rudhardt János gazda, Kozmann Péter könyvtárnok. Majd a közgyűlés tiszteletbeli tagjaivá választotta Kovách Antal községi főjegyzőt és Szungyi Mihály 48-as honvedet, a Magyar Lovaregylet gazdatisztjét. Egy küldöttség megválasztása után a özgyűlés felfüg- gesztetett, mig a tiszteletbeli tagokért a küldöttség elment. Rövid idő múlva megjelent a küldöttséggel Kovách Antal főjegyző, kit Váczy János fogadott. Szungyi gyengélkedése miatt nem jelenhetvén meg, a küldöttség lakásán adta tudtára megválasztatását, ki egészen meghatva, könnyes szemekkel vette azt tudomásul. A közgyűlés tárgyává tette és elhatározta Kossuth Lajos 100-ik születésnapjának megünneplését is. — Tágítanak a vasárnapi munkaszüneten. A kereskedelemügyi miniszter a belügyi és földmivelésügyi miniszterekkel egyetértőén, a vasárnapi munkaszünetet felfüggesztette a következő esetekben: Vajgyártásnál a tejszín megsavanyodása miatt károk nélkül félbe nem szakítható munka, Szent 1st-