Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)

1902-08-03 / 31. szám

Váci Hírlap ván király napján egész napon át végezhető. Sör, élő baromfi, romlékony természetű élel­miszerek, melyeknek fuvarozás, elszállítás cél­jából fehéráruként való feladása, valamint a fehéráruként érkező ily cikkekből álló külde­mények kiadása és az állomásról való elfuva- roxasa, továbbá gyorsáruk, melyeknek fuvaro­zása, felvétele es kiszolgáltatása általában oly helyiségekben, melyeknek állomásain az emlí­tett árukat szállító vonatok déli 12 óra után közlekednek, a vonatközlekedés idejéhez képest munkaszüneti napokon déli 12 órán túl is fuvarozhatok, vasúti szállításra fölvehetők és kiszulgáltathatók. Élő állatok vasárnapokon, valamint Szent István napján az egész napon felhajthatok, szallitlnftók, szállítás céljából úgy gyors-, mint teheráru gyanánt feladhatók, megérkezésükkor a szállítási eszközökből kirak­hatok es az állomásról rendeltetési helyükre szállíthatók, illetve hajthatók. E rendelet már életbelépett. — Küldöttség; a kereskedelem­ügyi miniszternél. Azon siketnémák ér­dekében, kik a jubileumi kiállításra készültek, vagy készülnek, egy küldöttség járt múlt hé­ten az ipar- és kereskedelemügyi minisztéri­umban. A küldöttséget Borbély Sándor igaz­gató vezette. Tagjai voltak Klis Lajos h. igaz­gató, Gácsér József tanár és Szathmáry Kálmán a siketnémák országos egyesületeinek elnöke. A küldöttség vezetője előadta, hogy a váci intézet és a tanult siketnémák a 100 éves ün­nepély alkalmából iparkiállitást rendeznek és ennek támogatására kerték a minisztert. Kéré­sét kiterjesztette még arra is, hogy az érde­mesebb munkák készítőit valamelyes elisme­résben is részesítse, tárgyaik szállítására és a siketnémáknák ide utazhatására pedig lehető­leg ingyen, vagy mérsékelt áru jegyeket en­gedélyezzen. A miniszter távol lévén helyette Wikkenburg államtitkár fogadta igen kegyesen a küldöttséget és megígérte, hogy a kérést figyelembe fogja venni és lehetőleg teljesiti is. Ugyanily értelemben és hasonló jóakarattal fogadta és bocsájtotta el a küldöttséget Pé- terffy m. tanácsos is. — Élj egyzós. Cserny Karoly al konzul Szödön eljegyezte Szalacliy Ilonát, özv. Sza- lachy Sándorne leányát. — Telefonunk. A helybeli s a buda­pesti telefon elkészítése már befejezett dolog. A kereskedelmi miniszter jóváhagyta a költ­ségvetéseket és az anyagraktárból kiutaívá- nyozta a váci telefon összes szükségletét s felszereléseit. A telefon munkásai előre meg­állapított programúi szerint dolgoznak. Ma még más városokban végzik munkájukat s attól függ, hogy előbb, vagy később kerülnek Vácra s lesz telefonunk, hogy azokon a he­lyeken mikor fejezik be a telefonvonalak fel­állítását. Azt a felvilágosítást nyertük, hogy jövő hónap végénél aligha húzódnék tovább a váci munkálatok megkezdése, mely aztán egy hónap alatt befejezést is nyerhet. — A drégelypalánki vasút. A Páz- mándy Dénes és Koenigsberger József által tervezett vác—daégelypalánki vasút ügyében tegnap Piózsa Károly Vácon járt s folytatva útját bejárja az egész vonalat. Rózsa a vonal jövedelmezőségét akarja kimutatni városról városra. — A siketnémák tanítása. London­ban nemzetközi gyermekkongresszus volt s itt a gyermekek megvédéséről, neveléséről szóltak majd minden ország küldöttei, tudósai, orvosai, tanárai. Foglalkoztak a siketnémák oktatásával is, mely nagy vitát keltett, a londoni kong- reszuson, a mely a tisztán szóbeli oktatásuk módszere mellett foglalt állást. A pap Cilby azt vitatta, hogy minden módszer jó, csak célhoz vezessen. Dalhoff kopenhágai lelkész az előbbit védte, elmondván, hogy egész Skan­dináviában ezt a módszert követik, még a vak és gyönge elméjű gyermekek tanításában is. A filadelfiai miss Garrett az amerikai rendszert ismertette, a mely minden használható rend­szert elfogad. A siketnéma gyermekeket az ottani intézetek a rendes iskolába járatják s fődolog, hogy mindig jól lássák a tanítót, azok az intézetek hat éves koruk előtt nem vesznek föl senkit s 2—8 évig gondozzák. Csodálatos, hogy a kongresszuson Magyarország nem volt képviselve. — A kosdiak ünnepe. Kosdon ma ik- tatj ák hivatalába az uj református lelkészt. Somogy-vislóról múlt szombaton érkezett már Kosdra, melynek határán lovasbandériutn fo­gadta. A mai beiktatást az egyházmegye fő­jegyzője Benkő Isván végzi s a környék ref. egyházai is hivatalosak ott. Délben ebéd lesz az uj pap tiszteletére, ki Vácról is vendége­ket lát a betatón. — Hirtelen. A napokban nálunk járt Hazafi Veray János, a haza vándor lantosa. A vasúti indóhaznál ácsorgott s várta a vona­tokat. Nem utazott az öreg költő sehováse, hanem csak árulgatta verseit a vonaton ülő s legtöbbször unatkozó utasoknak. Hogy-hogy nem, igen rosszul ment a boltja, nem vásárolt tőle senki. Végre az egyik másodosztályú kocsi­ból egy elegánsabb külsejű hölgy nézett ki s meglátván Verayt, aprópénz hiányában egy uj koronát ejtett neki ki az ablakon az átadott versekért. Janos bácsi most latta először a hölgyet s mindjárt tudta, hogy melyik vallás­felekezethez tartozik, mert mikor már tovább robogott a vonat, minden sértés nélkül, de annál találóbban igy köszönte meg a nem várt. összeget: »Óh aranyos Weisz Száli, Hogy kell tőled elválni?« Hiába integet Weisz Száli a vándorköltőnek, hogy vissza is járna még valami a koronából, mert már akkor valahogy csak elvált tőle a szemfüles vándor lantos. Aztán a rímért is kell valamit fizetni ! — Érdekes házasság;. Az anyakönyvi közleményekben olvassuk a következő házassági esetet : Egy róni. kath. plébános kilépett s miután áttért az ev. ref. vallásra, törvényes házaságot kötött, de csak polgárilag. Időközben nejét és gyermekét elhagyva ismét pap lett s mint róni. katli. plébános maga mellé vette feleségét — kitől törvényesen el nem választatott — mint gazdasszonyt s tőle gyermeke született. Törvényes-e most ez az utóbbi gyermek, avagy törvénytelen ? Beirható-e az anyakönyvbe, hogy az atya foglalkozása róni. kath. plébános? A lap szerkesztője a következőkben felel meg a kérdésekre: A szóbeli házasságot addig, a inig a polgári bíróság jogerős ítélettel fel nem bontja, vagy érvényteleníti, érvényes, fennálló házasságnak kell tekinteni s a belőle született gyermeket törvényesnek kell bejegyezni, az atya foglal­kozását pedig róm. kath. plébánosnak kell feltüntetni. — Alagért. A fővárosi közönség által már ismert és kedves kiránduló helyül szol­gáló alagi versenypálya tőszomszédságában levő nyaraló- és telektulajdonosok múlt hó 27-én nyaralótelepük fejlesztésére és szépítésére irányuló egyesületet, létesítettek, melynek célja nemcsak maguknak, hanem a fővárosi közön­ségnek is, a fővároshoz oly közel fekvő s a Dunára, valamint a budai hegyláncra szép kilátással biró nyaralótelepen kellemes és egész­séges üdülőhelyet nyújtani. Az egyesület mű­ködése, a magyar lovaregylet áldozatkészségé­vel bizonyára nem lesz meddő, annál is inkább, mivel annak élén dr. Osváth Albert fővárosi orvos, mint elnök áll. Az alakuló közgyűlésen megválasztották továbbá alelnöknek Kleiszner T. fővárosi reáliskolai tanárt, titkárnak Sál- kovich Károly kir. főmérnököt, pénztárnok­nak Schefling Péter posta- és távirda főtisztet, választmányi tagoknak Magyar László lovar- egyleti titkárt, dr. Udvarhelyi K. orvost, Szalay József pénzügyminiszteri titkárt, Molnár Gyula lovaregyleti felügyelőt, Berényi László hírlap­iról, Révész István plébánost, dr. Plósz Béla állatorvosi főiskolai tanárt, Hevesi József lap- szerkesztőt, Galló György Műszinkör-tulajdo­nost es Pick Gézát, számvizsgálóknak Bajza József máv. hivatalnokot és hírlapírót. Téli József máv. hivatalnokot és Mravik Pál trainert. — Gyümölcs értékesítési kurzus. Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter el­rendelte, hogy a budapesti kertészeti taninté­zetbe a jövő hó 25-től kezdőleg tanfolyam rendeztessék. Ezen kurzusra a gyümölcs sze­désre, a különböző csomagolási módok, a gyümölcs aszalás, gyümölcsízek, sajtok kocso­nyák, cukros aszalványok és különféle befő­zési módokat fogják tanítani, a jelentkezők saját költségükön látják el magukat, államse­gélyt nem kapnak. A kurzusra augusztus 10-éig kell a kertészeti tanintézet igazgtóságánál (Budapest, ménesi ut 45. sz.) jelentkezni. — Meglopott pék. Teich Vilmos pék­mestert a Gházár András-utcában levő üzle­tében ismeretlen tettes meglopta. Egy zseb­órát, kesztyűket, egy övét vitt el a tolvaj, kit most a rendőrség nyomoz. — A Eeren.cz-József keseruvizről igy nyilatkozik dr. Béldi Károly Brassón igazgató-főorvos : Az itteni kórházi orvosok tapasztalatai szerint mindazon kóresetekbenk melyeknél a keserűvizek használata javaltnak látszik, a Ferencz-József keserű viz a többie- fölött áll, mivel szívesen vétetik s semmi kelle­metlen mellékhatást elő nem idéz. — Olcsón mulatók klubja. Az olvasó bizonyara valami újabb amerikai csodabogarat sejt e furcsa cég alatt, előre is jelezzük azon­ban, hogy az egyesületi életben beállott túl­termelésnek ezen legújabb szörnyszülötte ere­deti hazai termék, sőt e téren épen városunk ifjúságának némely nagyreményű alakjait illeti a kezdeményezés dicsősége. Nehány váci ifjú ugyanis hódolva a „minél kevesebb áldozattal minél több előnyt elérni“ elsőrangú nemzet- gazdasági princípiumnak az esték hasznos es kellemes eltöltése céljából egyesületté készül alakulni — egyelőre csak a nyári szezonra, — mely a fentidézett gazdasági elvet írva zász­lajára, első programmpontjául az általa felta­lált, legújabb modus bene vivendinek minél szélesebb körben való meghonosítását fogja tekinteni. Csak a minap panaszolta fel vala­melyik váci lap a kávéházakat főleg nyári es­téken látogató egynémely tipikus vendégeknek azt az eljárását, hogy egy piccolo és 8 pohár jeges viz mellett nyolctól-tizenegyóráig famíli­ástul hallgatják a zenét — el nem mulasztva eközben a kávéház összes napi-, heti-, vicc-, képes- és képtelen lapjainak ismételt átolva­sását — s ime a hasonlókép gondolkodó ifjak száma annyira növekedett, hogy mihamarabb egyesületté fog szervezkedni. Hogy a nagyszerű jelenségnek motívumai a meleg napokkal egyült- járó általános bágyadtságban, a pénztárcák vékony tartalmában, avagy a takarékossági

Next

/
Oldalképek
Tartalom