Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-07-13 / 28. szám
Tizenhatodik évfolyam. 28. szám. Vác, 1902. év julius 13. F VÁCI HÍRLAP Előfizetési árak : 'Egész évre ..................12 korona. Negyedévre ...................... 3 korona. Egyes szám ára .... 24 fillér. Megjelen minden vasarnap. VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Kovách Ernő. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde-utca 6. szám alatt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-ter sora 60 fillér. Aratás. Vác, julius 12. A mezőn hull az érett kalász, az iskolákban már be is hordták. A gazda nézi mennyit adott ez évben az Isten, a tanitók és szülék a kamatokat számit- gatják. Azt a kamatot, melyet az iskolai év aratása hozni fog a jövőben. A föld termése s az iskolai év eredménye egyforma tőkét képvisel ; mindkét aratás nagyjelentőségű a meglévő s a jövő nemzedékre. Ebből merítünk erőt az élet nagy feladataihoz, ez ad eszközt állam- polgári kötelezettségeink teljesítésére. Mi most az iskolai aratásnak szentelünk nehány szót. Hálás szívvel köszün- jük az ég urának, hogy ez évben kegyes volt a földhöz s mint az aratásról szóló jelentések bizonyítják, elég jó eredménynyel jutalmazta a gazda verejtékes munkáját, figyelmünk innen az iskolák aratása felé fordul s vizsgáljuk, vájjon ez a másik, nemkevésbbé fontos szellemi aratás szintén jól ütött-e be. Ha a tanulók számát nézzük, úgy azonnal szemünkbe ölük, hogy e tekintetben bő az áldás, az iskolák mind túlzsúfol vák . A közoktatásügyi kormányhoz évről-évre nagyobb számban érkeznek a jelentések az iskolák elégtelensége miatt. Hiába szaporítják a tanerőket, hiába állítják fel a párhuzamos osztályokat, a tanulósereg növekedésével az iskolák lépést tartani nem tudnak. Városunkban is — ,tanév elején— valósággal harc folyik a beiratkozásnál s mindig nagyobb azok száma, kik a nyilvános iskolákból hely hiányában kimaradnak. A tudás utáni vágy, a szellemi művelődésre irányuló törekvés örvendetes jele az időnek, csakhogy ha ilyenkor év végén az iskolai aratás eredményét nézzük, a termés nem nagy öröméré válik a gazdának. Úgy vagyunk ezzel is, mint a földdel. A gazda legjobb indulattal, komoly becsületes munkával kezd a föld megműveléséhez. Szánt, vet, legjobb tudását használja fel arra, hogy dús aratás jutalmazza fáradozását, de előre nem láA Vince-leányok. Most, hogy otthon jártam, hallottam, hogy a Vince-leányokat keresik. Nem tettek semmi rosszat, a gazdájuk is meg volt velük elégedve, csak az édes apjuk levelére nem adtak választ, írtak nekik másodszor is. harmadszor is: semmi válasz. Az öreg Vince felment hozzájuk a nagy városba, de nem találta őket, hát most keresik mind a két Vince-leányt. Az öreg Vince, mikor felcsomagolta két leánya ruháit a széles társzekérre, mondotta nekik : — Ne sírjatok, leányok, megsegít még az ég, azután ti is hazajöhettek. Most szegények vagyunk, mert megette a szőlőt a fillokszéra és nekünk semmit sem hagyott, csak az elszáradt tőkéket. Hanem lesz még lágy kenyér, aztán hazajöttök. Vincéné asszony úgy siratta a leányait, mintha örökre búcsúzna tőlük, az öreg szemét is elfutotta minduntalan a köny, de hogy ne lássák érzékenységét, hol a konyhában, hol a letarolt kertben volt még valami elintézni valója. Végül pedig elvitte őket a városba. Két napig jártak-keltek, megbámulták a nagy házakat és a ló nélkül futkározó kocsikat, aztán megakadtak egy helyen. Valami fiatal ember vezette el őket egy öreg, nagyságos asszonyhoz és a két forintot kért az utért. Megadták, a két Vince-leány beszegődött a fehér hajú mosolygós nagyságához. Mikor az öreg Vicne elbúcsúzott a leányaitól, összetette a két kezét és úgy könyörgött a fehér hajú asszonynak : — Csak a becsületre tessék őket tanítani, hiszen eddig is a becsületben nőttek fel. Tudom. hogy rossz a világ, a lányok még tapasztalatlanok, hát könnyen baj eshetik. A szivükre kötöttem a becsületességet, csak tessék őket szigorúan tartani, hogy szégyent ne hozzanak öreg fejemre. Majd aztán meghálálom, ha a fillokszéra a másik határba vonul és a tőkék kihajtanak. Ennyiben maradtak. A két Vince-leány aznap este sokat sirt, egy hét múlva pedig megszokták már, hogy elkerültek a szülői házból. Mert az az öreg, fehérhajú asszony, a gazdasszonyuk, nagyon jól bánt velük. Sok munkát nem adott nekik, a házhoz sem jártak vendégek, aztán meg két személyre, az öreg nagyságára és a nagy fiára kellett csak takarítani, teríteni. Inkább tanította őket, mintsem dolgoztatta. Varrni valót adott a kezükbe, ő maga pedig a hátuk mögé ült és úgy oktatta őket. Közben pedig beszélt nekik erről a nagy városról, a tolt események, elemi csapások keresztet húznak számításán. A szülő és a tanító is szép reményekkel kezdi meg az iskolai évet, minden módon arra törekszik, hogy a gondozása alatt álló gyermek ismeretekkel gazdagon lépjen ki év végén az iskolából, de hát szorgalom, tehetség s más okok befolyásolják a fáradozását. S az aratás igen gyakran, az esetek túlnyomó számában azt az eredményt mutatja, hogy a termés gyatra, tiszta, acélos búza csak elvétve, kis mennyiségben jut napvilágra. Az ifjúság özönlik az iskolába. Szép és dicséretes jelenség, de még szebb és hasznosabb volna, ha ez a törekvése, csak a megfelelő határig menne. Azt értjük ezalatt, hogy ne hajhásszák a tudást azok, a kiknek erre sem szellemi, sem anyagi tehetségük nincs. Nemcsak ők végeznek ezáltal hiába való munkát, de megnehezítik az iskolák hivatását, keserves munkát rónak a tanárok vál- laira s megakadályozzák a jó érvényesülését. Régi panasz, hogy sokan törik melyben laknak, az uráról, a ki derék ember volt, de meghalt, a fiáról, a ki már szépen emberesedik (olyan lesz, mint az apja), de nem tud hozzászokni, hogy korán hazajöjjön. Hát a fiatal ur — a mint a Vince-leányok az öreg asszony fiát hívták — nem jött haza korán. Este éjfel után verte ki őket az ágyból, reggel meg nem kélt fel és ezért ebédelni is csak délután lehetett. Pedig hát szép fiú volt és a két leány sokat mondta egymásnak, hogy kár neki annyi sokat éjszakázni. Hanem azért hiába mondta neki a jó öreg nagyságos asszony, hogy csak jöjjön már egyszer este is haza, nem fogadta meg a szót és éjfél után, majdnem virradatkor került haza. Kétszer megnyomta a villamos csengőt és a fiatalabbik Vince-leány alsó szoknyát kapott magára és sietett az ajtót kinyitni. A fiatal ur pedig megcsípte az állát a leánynak: — Csinos leány vagy te, Juliska. Juliska nem szólt rá egy szót sem, csak önkéntelenül is elpirult a füléig és futott vissza az ágyába. Betemette a fejét a párnák közé és még sem tudott aludni. Máskor pedig a nagyobbik Vince-leány nyitott ajtót a csengetésre. A fiatal ur ezt már derékon kapta és megcsókolta szőke haját mondván : Ferencz-József keserüviz az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer.
