Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-01-13 / 2. szám
Tizenötödik évfolyam. 2. szám. Vác, 1901. évi január (l3. Előfizetési árak: Egész évre ..... 12 korona. Negyedévre ......................... 3 korona. Egyes szám ára .... 24 fillér. Megjelen minden vasárnap. VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő : Kovách Ernő. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király-tér 3. szám. Hirdetéseket, felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér. A népszámlálás. Vác, jan. 9. A letűnt esztendő, mely sokak szerint a tizenkilencedik század utolsó éve. volt, immár a múllak ölén pihen s a történetírás feladata lesz majdan, hogy megállapítsa, mennyi áldást és mennyi vészt hozott a magyarra. De mert a történetíró csakis reális adatok alapján alkothatja meg Ítéletét a letűnt korról és az abban a korban élt emberekről, minden művelt nemzet gondoskodott arról, hogy a történelem számára ilyen adatokkal szolgálhasson. A legfontosabb adatok kétségtelenül a hivatalos népszámlálás adatai. Nálunk minden tizedik esztendőben tartanak ilyen országos hivatalos népszámlálást, mely bár a kormánynak, városoknak és községeknek tetemes költséget és fáradtságot okoz, de úgy tudománynossági, mint társadalmi szempontból igen fontos és szinte megbecsülhetetlen eredményekkel jár. Újév napjától kezdve az esztendő első tiz napján minden házban megjelentek a népszámlálóbiztosok, hogy ott, a hol a lakosság a kellő műveltség hiánya miatt a népszamláló lapokat kitölteni képtelen, annak segítségére legyenek és a pnntos és lelkiismeretes adatbejegyzéseket ellenőrizzék. Különösen az ország idegen ajkú lakossága közölt adott nagyon sok fáradságot a népszámláláló biztosoknak az adatgyűjtés nehéz munkája, sőt akárhány helyen azt még mai napig sem fejezhették be helyesen. Talán a sok súlyos teher, mely a nép vállait nyomja, vagy a hiányos műveltség i az oka, hogy a magyar mindig bizonyos tartózkodó bizalmatlansággal viseltetik a hivatalos eljárást teljesítő hatósági közegek iránt. Tapasztalható volt ez a most lefolyt népszámlálásnál is. Az ország legtávolabb vidékéről is érkeztek hírek, melyek arról értesítenek, hogy népet csak hoszszas rábeszélés után bírták meggyőzni arról, hogy minden adatot pontosan bediktáljon a népszámláló biztosoknak. Leginkább a vagyoni állapot kipunatolása okozott sok helyen nagy nehézségeket. Azt gondolták ugyanis sokan, hogy adókivetés céljából Írják össze a vagyoni állapotról szóló adatokat és azért a mit csak lehetett, elhallgatni igyekeztek. Természetes, hogy ilyen körülmények között megbízható adatgyűjtésről szó sem lehetett volna, ha a népszámláló biztosok fel nem világosítják a népet, hogy a tisztelt pénzügyminisztériumnak az egész aktushoz semmi köze. Volt hely, a hol még igy is nehezen ment a dolog. A népszámlálásnak van különben egy igen érdekes emléke is a magyar történelemben. Mikor II. József 1784-ben elrendelte a katonai összeírást, a mi szintén olyan népszámlálás-féle volt, lelketlen izgatok elhitették a néppel, hogy a földjüket meg a házacskáikat akarják elvenni, aztán Hóra Miklós, meg Kloska Janos vezérlete alatt olyan lázadást röktönöztek, melyet az öregebb oláhok még ma is gyakran emlegetnek. Kíváncsian várjuk az idei népszámlálás eredményét, mert az idei számszerű adataival őszinte világosságot fog vetni úgy hazánk népességi viszonyaira, mint nemzetgazdasági és közegészségügyi állapotára s ez a világosság talán majd megmutatja az utat, melyen a jövőben haladnunk kell, hogy maguk s utódaink számára a nemzetek kenyérharcában a jólétet és boldogságot biztosíthassuk. Sárga liliom. — A Váci Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Némedy Imre. A falu legnagyobb ünnepe a búcsú. A pelyhedző bajszu legény már jó eleve szorongatja lajblija zsebében az ezüstpengőlést ; hej mekkora szivet vásárol azon a bábosnál ! Az alig felcseperedett leánysereg pedig mángolja, vasalja, keményíti a piros pántlikákat, kék fűzőket, mert a búcsún módosán, tisztán kell megjelenni, mert Marci, Jóska, vagy Pista a szerint kedveskedik aranypapírral raggatott szívvel. Meg azt is várhatja, hogy annak a mézes-mázos szívnek a közepén ragyogó tükör lesz. A különféle sok kláris, üveggyöngy, ezüstgyöngy, honitű, isten mondhatná el azt a sok csodás jószágot, mit ezen a szent ünnepen elő kell szedni. Uram bocsá’, még a telkes’ gazdák is nagy gonddal vannak öltözeteikre; már múlt vasárnap beszerezték a városi patikusnál, ki fehér, ki fekete bajuszpodrőbeli szükségleteiket. Az öregebb polgárok hossszú hajukat rendbe tartó görbe fésűjét olyan legényes módon fényesítik, hogy csak na ! A kölyöksereg vihogva jár-kel; megbámulják a sátorkészitőket; azután holmi segítséget is nyújtanak : szaladj ide, szaladj óda-féle parancsok hűséges teljesítésével; miért azután — búcsú előizleltetőjéül — ha nem is csurran, de bizonyosan csöppen valami. A falu bandája szokatlanul erősen gyantáz, — úgy elöljáróban reá is rántja a búcsú előtt való nap a falu kocsmájában. Kevesen hallgatják, — hja, búcsúra sporolja mindenki az erejét. A parókián is nagy a íölfordulás, hej mert az ilyen búcsú a gazdasszonyok versenye! ilyenkor meg kell mutatni, hogy ki mit tud. Kántor uramék már rövidebbre szabják a dolgot, mert hisz az egész família ilyenkor a papék vendége, netalán hozzájuk botló rokonokkal. Nótáriusné asszonyom is felkötötte a fehér kötényét, forog is kezében a főző kanál, — no hiszen majd elbámulnak a szomszéd jegyzőék. Csak Kurta András uram a falu érdemes birájának portáján nem sürgölődnek, nem forgolódnak olyan igen nagyon. Csutorás Jónás egyházfi méltó szomorúságára — nem akar bíró uramék kéménye annak rendje és módja szerint füstölögni. Hej, úgy van ez már régen! Kurta uram rendesen szomorú ezen a szent napon, mert hát ilyenkor érzi az úristen eltordultát a legjobban. Volt ám neki is egy szép, szálas fia, olyan volt, mint egy cserfa, erős, egészséges; ez a fia volt élete büszkesége; de elvette az úr! . . . s azóta mindig szomorú Kurta uram. Itt hagyta ezt a nyavalyás, sápadt, gyöngye leányt, a kire ha ránéz az ember, hát kileli a hideg. Milyen máskép volt ezelőtt öt évvel és mikor az a jókedvű Gyuri gyerek kiállt a pikétre. — csengett, bongott a nagy taraju sarkantyú; úgy táncolt Bordács Julival, sem Gyurinak, sem Bordács Julinak nem volt párja a vidéken. Es ennek vége már most. Bordács Julit más vitte haza, Gyuri meg ott fekszik valami idegen ország idegen földjében. Helyette itt maradt Katica nem is hívják másnak mint sárga liliomnak. Hasztalan rakja teli piros, kék, zöld pántlikával a haját, nem mókázik vele még a leghitványabb legény sem. Attól félnek, hogy rájuk ragad az a sárga szin — a leányok sem igen veszik maguk közé — nem oda való azt mondják, pedig hát az apja bira, kéttel kés gazda, pénzes ember. Nem is lesz csodálni való, ha a bírói tisztség egyszer csak leánya miatt lenniük róla. Katica ezeket a dolgokat észre sem veszi, van benne valami úrifajta, nem szeret se táncolni se mulatni, egyetlen öröme abban van,
