Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1901-09-01 / 35. szám

2 VÁCI HÍRLAP hamar előidézi a szellemi tompulást és megakadályozza a test egészséges ter­mészetes fejlődését. A szülők által leggyakrabban elköve­tett másik nagy hiba : a gyermek értel­mének tulerőltetése módfelett sok elmé­­leti ismeret és tudásra kényszerítése által, valamint az az érthetetlen szokás, mely szerint már a serdületlen gyer­mek kora ifjúságának idejében elhatá­rozták, hogy milyen pályára fogják ne­velni s tekintet nélkül arra, hogy bir-e a gyermek a kijelölt élethivatáshoz meg­­kivántató szellemi és fizikai képesség­gel, forszírozzák ezt a oktalan elhatá­rozást. A mi az előbbi káros szokást, a tul­­erőltetést illeti, arra vonatkozólag meg­jegyezzük, hogy az alatt nem az ér­tendő, mintha mi minden olyan okta­tásnak ellenségei volnánk, a mi az is­kola tárgyait túlhaladja és az iskolai feladatok elvégzésén kívül a gyermeket otthon más házi feladatok elvégzésére is kényszeríti, mert például a zene alapismeretének és az idegen nyelvek titkainak elsajátítására legfogékonyabb a zsenge gyermekagy, — mi csupán az ellen a rendszer ellen szólunk, a mely a gyermeket megfosztja a feles­leges feladatok által a gyermekévek gondtalan játékaitól és azoknak kedves emlékétől. A harmadik feladat, mely az iskolás gyermekek szülőire, sőt magára az egész társadalomra nehezedik, az, hogy minden szülő tartsa halaszthatatlan kö­telességének meggyőződést szerezni sze­mélyes tapasztalat utján arról, hogy megfelel-e minden tekintetben a. köze­— De azt hiszem : más téren tán még több haszonnal szolgálhatnám. Egy szó mint száz: a főjegyzői állás megüresedett s én pályázni fogok rá. S ha szabad érdemeimre hivatkoz­nom, Miska bátyám . . . — Hogyne ! kiáltott föl Vámos polgármester és keblére ölelte legdrágább tisztviselőjét. — Ki érdemli meg náladnál jobban ezt a díszes hivatalt ? S Tárkonyi képzeletében már a főjegyző kényelmes székében látta magát, amint irodá­jában csibukozik; nem kell virrasztania, raz­ziákra járnia, lllavára való klientúrával bajos­­kodnia . . . Azonkívül a főjegyzői állás teteme­sen bővebb javadalmazással is jár ! No de rá is szolgált ő erre az előlépésre, s a közgyűlés bizonyosan riadó lelkesedéssel fogja őt a város pennájává megválasztani . . . A polgármester ellenben rémülten sietett haza és még aznap közölte aggodalmát a város főbb embereivel. Tárkonyi a főjegyzőségre pá­lyázik, ott akarja hagyni a rendőrséget — mi lesz velünk ? A városi képviselők megdöbbenve néztek egymásra. — Az lehetetlen, mondták mély meggyőződés­sel. — Tárkonyi mintatisztviselő ; a rendőr­ség élén nélkülözhetetlen: nem szabad onnan elvinni . . . — Hogyisne! Hogy megint kilopják a sze­münk világát! zúgtak föl a boltosok, — De mikor annyira megérdemli, hogy jobb i gészségügy követelményeinek az a he­lyiség, a hová a gyermek egy, esetleg több éven át nap-nap után járni fog és nem mételyezi-e meg az iskolát fenn­tartó felekezet, vagy egyesület vétkes mulasztása és könnyelműsége miatt gyer­mekének féltett egészségét az iskola egészségtelen levegője ? Főbb vonásokban ezek azok a dol­gok, a melyekre most az iskolai év végével figyelmeztetni akartuk a szülő­ket és az ifjúság barátait és nem volt szándékunk magával az iskola módsze­rével és annak tananyagával foglal­kozni, mert mint a görög hires bölcse oly találóan megjegyezte, midőn azt kérdezték tőle, hogy miért sétál tanít­ványaival a kertben tanítás közben, mikor igy sokkal kevesebbet mondhat el nekik, mintha a katedrán ülve pre­legálná a leckét, mi is azt valljuk — »több hasznát veszi az emberi társada­lom annak, a ki egészségét megőrizve évekig tartó séta közben szerezte meg tudományát, mint annak a szerencsét­len embernek, a ki hozzátartozói nagy fájdalmára egy szűk kis szobába egy meg szükebb helyiség — a sir szá­mára tanult sokkal rövidebb idő alatt.« A Csáky-bizomány felosztása. A gróf Csáky Antal Vince-féle hitbizományt megszüntették s a hozzá tartozó sok ezer holdra terjedő ingatlant kisebb részekben fel­osztották a Csáky-nemzetség ama tagjai közt, a kiknek jussuk van hozzá. A hitbizomány felosztása végett a család nevében gróf Csáky Gyula mint felperes pert indított, melyet min­den fórumon megnyert. A bihari birtokokra vonatkozólag a felosz­tás még ez év elején megtörtént, a szepeseiket állásra válasszuk meg! kockásztatta meg a polgármester. — Az mindegy. A közügy az első. És ha a polgármester ur Tárkonyi mellett korteske­dik, azzal csak azt árulja el, hogy nem viseli szivén a közügy érdekeit . . . jelentette ki az ellenzék legszájasabb vezére. A podeszta belátta, hogy saját népszerűsé­gét sodorja veszedelembe, ha Tárkonyi mellett kardoskodik s ezért is a passzivitás bástyái mögül nézte végig a megindult ádáz választási küzdelmet, amiben a rendőrfő korteseit éppen a saját fegyvereikkel verték meg az ellenpárt kolomposai. Ha azt hirdették Tárkonyiról, hogy milyen lelkiismeretesen, buzgón látta el a hivata­lát, azok még rádupláztak, hogy : igaz, senki jobban meg nem tudott volna felelni a rendőr­kapitányi állás nehéz kötellességeinek. Maga volt az éberség, a fáradhatatlanság, a zsivá­­nyok réme, a közbátorság őrangyala, soha pa­nasz, gáncs föl nem merülhetett ellene — égbe­kiáltó vétek volna a város legszentebb érdekei ellen, ha őt megválasztanák ! — A kiTárkonyira szavaz, az nem hű polgára a városnak! Az nem hazafi ! Ezzel a jelszóval indult az ellenpárt a küzdelembe, a mely csak­ugyan a rendőrkapitány csúfos kudarcával végződött. Tárkonyinak bizalmát és kényelme­sebb főjegyzői székbe megválasztották a leg­öregebb, legtotyakosabb árvaszéki ülnököt, akit úgy húztak elő a restanciái simborasszója mögül. most osztotta fel Löherer Andor, a gróf Csá i János-ág teljhatalmú képviselője es Prihrad J Oszkár. A bihari birtok, mely 18.227 Biha ő megye hét községében fekvő kát. holdból álló ( a következő osztályegyezség szerint került ft osztásra : 1. Cróf Csáky Manónak és gróf Csáky K 7 rolynak (váci püspök) 60)300 vész. 2. Gróf Csáky György Napóleonnak és iii gróf Csáky Adorjánnak 60/300 rész. 3 Gróf Csáky Gyulának, id Sándornak Ödön, Jenő és Lajosnak 60/300 rész. 4. Gróf Csáky Rezsőnek, gróf Csáky Vido 0 nak 20/300 rész. 5. Gróf Csáky Jenő, gróf Csáky Albin u gróf Csáky Vidornak 100/300 rész. így a jelenlegi egyéni birtokállapot Biha r ban a következő : kát. hold k. becsértékt U Gróf Csáky Manónak van . . . 1814 736.143 81 Gróf Csáky Károlynak van . . 1814 736.143 61 Gróf Csáky Gy. Napoleon . . . 1743 762.240 01 Gróf Csáky Adorján.................... 1743 762.240 01 Gróf Csáky Gyula és id. Sándor ) Gróf Csáky Ödön és Lajos ) 1019 1,435.002 Sí Gróf Csáky Jenő ......................... 1053 314.112 SÍ Gróf Csáky Albin ......................... 1053 314.112 SÍ Gróf Csáky Vidor ......................... 4208 1,610.278 8i Gróf Csáky Rezső.......................... 1050 495.527 TI Felosztás végett eladandó . . . 725 404.257 Te Összesen : 18226 7,579.960 0c A szepesi birtok állott nyolc-tiz községbeed fekvő, összesen 24.850 kát. holdat kitevv9 birtoktestekből. Ezeknél a tulajdonjog arányyn elütő a bihari birtokok tulajdon-arányátó öl. mert gróf Csáky Vidor görgői birtokán gyööy nyörű kastélyt emeltetett, a hol nyáron allannn dóan tartózkodik családjával. S mert a szepességi birtokokból óhajt eg gy hitbizományt felállítani, a szepességi jussoké vá már előzetesen összevásárolta, úgy, hogy mo.c -oi a hitbizományból egyedül gróf Csáky Vide jb és a János-ág utódai részesednek és pedi ib­­gróf Csáky Vidor 4/5 részben es a János-á is-5 utódai V5 részben. Az osztályt akként eszke iá' zölték, hogy a János-ág, t. i. gróf Csáky Gyui In - volt szepesi főispán utódai: Sándor, Ödönlöí Jenő, a pozsonyi gróf és Lajos gróf orsz. kép qm II. A nevezetes tisztujitás után Tárkonyi föiöt-jöi tébb mogorván ballagott haza, ahol a torná-fiír con titokteljes, sokat jelentő ábrázattal vámnv reá a legmeghittebb rendőrőrmestere. — Főkapitány ur, táviratot kaptunk. — Bánom is én! — Jelentem alássan : Budapestről kaptuk ánj Veszedelmes zsivány szökött meg s alighanen rm idejön hozzánk, mert itt laknak az édes szülei. . . .i — Mondom már, hogy nem bánom. Takarod bős jék kend a pokolba! Riadt a kapitány a rend hm őrség legvéuebb legényére, a ki nem győzőt löst álmélkodni ezen a csodán. Máskor az ilyer I9yí újságra, hogy fölvillantak a kapitány szemei Í9n Hogy vágtatott azonnal a vasúthoz, hogy magi gm tegye rá a kezét a gonosz vendégre! A többszörös zsivány persze háboritatlanu Dar vonult be a városkába, a hová gyöngéd, gyér ".9y mekkoi érzelmei vonzották, kipihente magát ; In nyájas szülei hajlékban s harmadnap békés ,vjí séggel elutazott Tiszaváradról a déli 12 órakoi .oát induló gyorsvonattal. S az öreg rendőrőrmes­ternek ezentúl igen sűrűn volt alkalma csó- 'go nia a fejét a kapitánya magaviseleté miatt. Hűi Tárkonyi Dezsőt mintha kicserélték volna. A A . zsiványirtás nemes szenvedélye kialudt benne egészen s nem volt az a vakmerő betörés, a J mi föl tudta volna éleszteni a régi buzgalom j kihamvadt parázsát. A város korzóján fütyö­­részve sétálgattak a zsebtolvajok és a főváros- : 'V '..

Next

/
Oldalképek
Tartalom