Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-09-01 / 35. szám
3 i' dselő együttesen kapták Alsó- és Felső-Szlai1 ónkát: 5740 hold, mintegy 1,200.000 kor. <c. oecsértékben, mig gróf Gsáky Vidor kapta az összes többi birtokokat: 19.114 hold, mintegy J 4.800,000 korona értékben. Ezenkívül 404,257 0 íoronát 725 holdat elfognak adni, a melyet ír arányosan szintén felosztanak a Csáky-örökö)c.8 ök közt. A szepességi birtokok szeptember hóban 7'fognak telekkönyvileg és természetben inegc'osztatiii és tulajdonosaiknak a közösség megcszüntetésével átadatni. E birtoktulajdonban 1 nincsenek az egyes tagok által a hitbizományon /kívül bírt birtok részek befoglalva, sem pedig :a Hunyady grófnő után gróf Gsáky Gyula és ■Lajos fiára és gróf Csáky Albinra hagyott birtokokból őket illető részek. A váci aranyifjúság. Lányok, szőke, barna, kedves váci lányok ugye, iíti is álmodoztatok sokat, szépet? S esténkként felnéztek az ezer csillaggal megrakott bűbájos menyboltra, keresitek azt a csillagot, r; melyen — Flammarion szerint — az emberi szív delejes erővel vonzódik egy másikhoz; hol a szerelem, boldogság: örök. — Midőn tán könyben úszó szemetek, gondolataitok, eszményvilágotok vissza térnek a földre, ott látjátok magatok mellett, nem a rózsaszínű álmotok alakját, a ragyogó, szép, büszke királyfit, hanem a búr kalapos, monoklis Gusztit, Jenöt, a hóditó Imrét, vagy a snajdig Samut. Lelketek tán még a magasban szárnyal, midőn megszólal egyik a sok közül : „Instállom alássan, ne nézze a holdat, mert még holdkóros í lesz.“ Gyilkos pillantás lesz bizonyára a válasz a kis leány részéről, szent, hogy őszintén óhajtja vissza — legalább abban a pillanatban — a lovagkort mérhetetlen udvariasságával ezer édes misztériumával, ideális romantikájával ; midőn a troubadur, nem a piros ász, meg a i makkhetes szépségein merengett, hanem fél éjszakákat eltöltött a kedves ablaka alatt s ott zengette el, olt pengette mandolinján a legí édesebb dalokat. sikkaszt ói nem Amerika földét, hanem Tiszavárad határát iparkodtak elérni, mert ott nyugodt biztosságban élvezhették fáradtságuk gyümölcsét. A város vezető köreit eközben gyötrő aggodalom szállotta meg. Hiszen Tiszavárad közgyűlésén legközelebb indítványt keli tenni, hogy a várost közigatásilag az Abruzzokhoz csatolják ! — Vénül az öreg, mondogatták — ellustult szörnyen. Nem virraszt már a régi éberséggel életünk és vagyonunk fölött. — Hát akkor nyugalomba kell tenni! El kell csapni ! tört ki egy meggondolatlan, pelyhedző állu városatya fiatalos könnyelműséggel. Nyugalomba tenni ? Elcsapni ? Erre még a legvérmesebb ellenzékiek se gondoltak komolyan. Hogy lehetne egy tisztviselőt penzionálni, vagy elcsapni, mikor a legbefolyásosabb kortes-vezér az apósa ? Azzal is tisztában voltak azonban, hogy az égető veszedelmen segíteni kell, ha csak azt nem akarják, hogy városuk szégyenfolt gyanánt szerepeljen Magyarország, esetleg Európa térképén. A vezető körök összedugták a fejüket s a tanakodás eredménye az lön, hogy az a bizonyos árvaszéki ülnök — a kinek semmiféle befolyásos rokonsága nem a olt — beadta a kérvényét nyugdíjaztatása iránt, a mit a főispán nyomban el is fogadott. Utódjául a város polgárainak bizalma egyhan-I VÁGI HÍRLAP Pedig Csincsilla herceg olyanformán mondja, mintha ez a kor tért volna vissza a „régi jó idők“ újra feltámasztásával. Csincsilla ön téved ! Rettenetesen szomorúan téved! Miként az egyetemes történelmet felosztjuk korszakokra: úgy Vácon is megtaláljuk a régmúlt, régi jó és a legújabb, vagy „kártya“ korszakot. Mégis a nőket okolják : hogy nem tudnak elevenséget teremteni, a „limonádé“ fiatalság között — „nem tudnak tűzzel mulatni,“ sőt ábrándozásaikkal szentimentálisakká teszik őket! Azt hiszem, pezsgő élet, tűz, több van minden váci leány s ifjú szivében, mint bárhol, csak fel kell ébreszteni. Természetes, ha a meleg, etc. visszariaszlja őket az apró kedélyes mulatságok rendezésétől, vagy, ha ott vannak is, megállnak a terem közepén 4—5-en: kiállhatatlan impertinenciával fixirozzák a leányokat; vagy az ő lagymatag, a budapesti járda taposóktól kölcsönkért, vagy ellesett szellemességükkel el kezdenek beszélgetni ; ha táncol egyik-másik, közbe-közbe hallat egy - egy csatakiállitást (önkénytelenül az amerikai indiánok jutnak eszembe) ; sőt akad olyan igen ötletes fiatal ember is, ki abban találja a sick tetőpontját, hogy a földre tett, benyomott kalapján táncol ; tudnék még sok dolgot említeni, jobban szeretek körültekinteni, szemlélődni, mint táncolni, mely elvégre szürke, majdnem ősz fürteimben, tisztes vukliaimra nézve, kissé mosolyogni való is lenne. Mindezeket tehát egybevetve, önkénytelenül is arra a tapasztalatra juthatunk, hogy ez egy finom érzésű leányra, bármily jó kedélyű legyen is, kellemes benyomással nem lehet az ilyen mulatság. Különben is, el lehet néha tánc nélkül is tölteni azt az estét, vagy garniroznánk ezeket a nyári mulatságokat — mással is. Egy csinos száni előadás, már a próbákon is elég mulatságot ad ; azonkívül az ilyen műkedvelősködés fejleszti a közönség s a szereplők ízlését, ha a siker nem is olyan nagyszerű, mintha a népszínház művészei szerepelnének, mindazáltal elég, ha már ismerőseinket színpadon látjuk mozogni. gulag Tárkonyi Dezsőt kandidálta, a kit a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel, szűnni nem akaró taps és éljenzés közben meg is választott Tiszavárad főjegyzőjének. Választás után a nagyfejű városatyák elégedetten dörzsölték a kezüket: — Oh, ezt a kérdést szerencsésen megoldottuk. A főjegyzői állásban nem tehet a városnak akkora kárt, mintha rendőrkapitány marad . . . Nem kevésbbé volt elégedett a dolgok ilyetén fordulatával Tárkonyi Dezső, a ki ünnepies székfoglalása után ujjaival csettintgetve, fürge tánclépésekkel járt föl s alá uj csinos hivatalszobájában. — Most már tudom a haladás titkát ! mondotta tündöklő arccal. — Most már megvan a talizmánom! Nem vetek neki pár esztendőt és én ülök az én kedves barátom, a polgármester az székébe . . . III. Hogy mi lehetett a haladás titka, az a bűbájos talizmán, a miről az uj főjegyző olyan ujjongva beszélt, arról nekem voltaképp sejtelmem sincs s ezért a nyájas és kiváncsi olvasót sem tudom róla fölvilágosítani. Annyi bizonyos, hogy valami varázslatos szer lehetett, mert egyébként a főjegyző ur hivatalbeli tevékenységével nem igen szolgálta kitűzött • Őszbe hajlik az idő, lehetne rőla gondolj kodni egy kicsit! Volna Vácon az intelligensebb leánykák közül nem egy, sőt én sokat gondolok, ki ugyan megállná a helyét: fiatal ember szintén. Természetes ének, zene, monológ számokkal vegyíteni. Folytatása lehelne jelmezes felvonulás; előre megbeszélt társasjátékok, bűvészeti mutatványok, stb. Az egész jövedelem mondjuk : az alalculó félben levő népkönyvtárra, a nőegylet, a tűzoltó egylet javára, szóval jótékonycélra fordittassék. I Természetes, hogy rendezői vaskéz kellene hozzá, a mi — sajnos — nincs a váci ambij ciózus arany ifjúság között. Vagy ha van: kell azt használni, mert az 1 ilyen kellemesen eltöltött este után, ott fog élni mindenki szivében egy szép mulatság (vagy egy-pár szép fekete szem meghódításának) emléke, illetve tudata. Aztán meg a kávé nénikék is kivennék beszélgetésük anyagát egynéhány hétre ! Vén leány. — A félistenek dicsőítése. Issaszegh\ nelc nemcsak, hanem az egész országnak ünj nepe lesz szeptember 8-ika. Ezen a napon | leplezik le a szabadságharcban hősi halált halt dicső honvédek emlékszobrát, melyet az ország közadakozásából emeltek s ma már a hegytetőn hirdeti a magyar nemzet félisteneinek soha el nem múló nagy tetteit. Erre a hazafias ünnepélyre a sok tagból álló rendező bizottság, melynek elnökei Udvary Antal és Scheible Armand, jegyzői Halana An| tál és Szőke Károly, meghívja s kedvesen I fogja fogadni az ország minden pontjáról a | vendégeket, kik közt bizonyára sokan lesznek városunkból is. A leleplezési ünnepély sorrendje szeptember 8-án ez lesz : Felvonulás az Issaszeghi Olvasókör-bő! d. u. 3 órakor a szobor elé. — Hymnus. Előadja a budapesti Törekvés dal- és önképző egylet. — Megnyitó beszéd. Tartja Seyivarth Károly, a Műegyetemi kör elnöke. — Talpra magyar. Szavalja ifj. Bisothka Gábor műegyetemi hallgató. — Ünnepi beszéd. Tartja Marcsányi István. — A szobornál: Alkalmi óda. Irta és célját, hogy a polgármesteri méltóságra érdemeket szerezzen. A főjegyzői hivatal hátralékai úgy megszaporodtak, hogy a városháza mellett ki kellett venni egy üres magtárt a tömérdek akarata elhelyezésére. Amellett Tiszavárad polgársága büszke volt arra, hogy az ő határozatait, felterjesztéseit a kormányhoz átiratait a testvér-törvényhatóságokhoz aranypennáju főjegyző fogalmazza. S mi tagadás az uj főjegyző tolla akkor se fogott lendületesebben, ha egy hazafias ügyben szólította föl hatalmas akcióra az ország vármegyéit, vagy mikor a marhasó olcsóbbá tétele irányában irt föl a nagyméltóságú fölemivelésügyi miniszter úrhoz . . . — Teringettét! Itt valamit csinálni kell! — ráncolták össze szemöldökeiket a városi képviselőtestület oszlopai. Most már a legfiatalabb városatya sem se mondotta, hogy a főjegyző urat penzióba kell küldeni — mivel időközben az ifjú ur sokat tanult, tapasztalt a városi közigazgatás terén és tudta, hogy a leghatalmasabb kortesvezér vejének lehetetlenség egy ujjal is véteni. Ennélfogva legyőzte magában a föllobogó idealizmust és ő is csatlakozott ahhoz a zseniális tervhez, a mit a város vénei Tiszavárad üdvére kieszeltek : — A polgármesterünk igazán öreg ember, mondották. — Többször emlegette is, hogy
