Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-09-01 / 35. szám
35. szám. Vác, évi 1901. szeptembei/l: Előfizetési árak: jigész évre .... .12 korona. Megyedévre..............................3 korona. íjSgyes szám ára .... 24 fillér. Meg-jelen minden vasárnap. VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Kovách Er nő. Deresémyi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király-tér 3. szám. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér. Az iskolaév kezdetén. (F) Most, hogy vége a szünidőnek is újra megnyílnak a tudomány csarnokainak kapui, ismét felszinre kerülnek azok a sokat megvitatott és í mindig eldöntetlen kérdések és reformtervek, a melyek az iskolai oktatás mostani módszerének megváltoztásával ? annak fejlesztését és tökéietesbitését akarják előmozdítani. Úgy a pedagógia 1 tudós szakemberei, mint a társadalom illetékes faktorai, az iskolaszékek, törvényhatóságok, de maguk a gyermekeik i nevelését és oktatását figyelemmel ki- 3 sérő gondos szülők is nem egy életre * Való tervvel igyekeznek ilyenkor a jövő i iskolai évre a magyar tanügyi reformf törekvések megvalósításához hozzájárulni, a mely nagy igyekezetnek azonban az a legnagyobb hibája, hogy ■ legtöbbször oly korán lelohad ennek a hirtelen, szinte ölietszerűleg támadt lelkesedésnek és tervezgetésnek a tüze, hogy azok közül alig egy-kettő éri el a megvalósulás stádiumát. Az én levélkém. Egy kékszinü dobozkának illatos a mélye, 1 vzsaszinü borítéknak, aranyos a széle. Arany szélű borítéknak kettős a hajtása, hozzá simul szemérmesen hajlékony szép párja. Szeménnetes kis levélke ajkai bezárva s belül, mint a gyöngyfogacskdk, kis keze vonása. Rövid szókból, rövid mondat az is csak úgy hányva, szecessziós zöld folyondár csipkés hézagába. Hosszú kínos éjszakáknak, testet öltött álma, minden egyes vonásodért légy ezerszer áldva! Bezártalak kis levélke szivem közepébe, égkékszínü dobozkának illatos mélyébe ! Zoltán A. Hugó. De ha évenként csak egy-két kisebb ujitás konstalálhaló is népneveiésünk módszerének vizsgalása közben, idővel ezek az esztendőről-esztendőre történő, csekélynek látszó változások egészen átalakítják azt ugyanannyira, hogy a még csak néhány rövid évtized előtt dívott rendszertelen és mondhatnék, kezdetleges népnevelés hazánkban ezek által ma már egy tudományos rendszert követő, tervszerű mondern kulturintézménynyé fejlődött. Ha igaz is azonban az, hogy népnevelésügyünk az utóbbi időkben nagy arányú fejlődést mutat, még sem szabad azzal egészen megelégedni és a tovább fejlesztés nemes munkáját könynyedén feladni, mert ezáltal elmaradnánk a folyvást izmosodó nyugoli civilizáció előre törő lelkes küzdelmében és csakhamar visszaesnénk oda, a honnan hosszú idők nehéz munkája árán kiemelkedtünk. Mert még. mindig sok a tenni való ezen a téren, csupán azoknak a kér-Tárkonyi karriéje. I. Minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy Tárkonyi Dezső, Tiszavárad rendőrkapitánya, volt olyan rendőr-zseni, mint a legsötétebb titkok ama nagy kutatói, a kik Wilkie Collins és társai hires regényeiben szerepelnek. A legszövevényesebb esetben is megtalálta a kivezető Ariadne fonalat, állandó Damoklesz-kardként függött a gonosztevők feje fölött, kiirtotta a korrupció lernai hidráját és bizonyos, hogy ha ő őrzi a Heszperidák kertjét, abból ugyan egyetlen aranyalmát el nem lopnak. Mindezeket a helyi lap zengette el a rendőrkapitány úrról, hozzátevén azt is, hogy Augiaszként sőprötte ki a Herkules istállóját. . . . Természetes, hogy ilyen rendőrkapitány mellett Tiszaváradon a rendnek és közbátorságnak valóságos Utópiája uralkodott. A polgárok nyitott ajtók mellett hajthatták álomra fejeiket; a házőrző ebekért senki sem fizetett többé adót, és a polgármester a bűnesetek statisztikája helylyett az ártatlanság hófehér lapját terjesztette a közgyűlés elé. Tárkonyit mindannyiszor viharos ovációkban részeszitették és nem győztek neki elismerést szavazni, a miért boldog Árkádiát teremtett a városból, hol pár év előtt, a régi rendőrkapitány idejében, fényes nappal követdéseknek a tárgyalására szorítkozunk, a melyek tisztán társadalmi utón, a szülők és nevelők hozzájárulásával nagyon is nagy mértékben megkönnyíthetik az iskola, illetve a tanító nehéz és fárasztó feladatát. Először is a gyermekek korai iskoláztatásáról kívánunk szólani, mert sok úri családnál dívó szokást, mely szerint azon igyekeznek, hogy a gyermek minél előbb iskolába mehessen, ha mindjárt miniszteri engedély szükséges is a felvételéhez, azt is kieszközlik, mintha bizony valami különös nagy dicsőség volna abban, ha az a vidám, jókedvű íiucska idő előtt elvonva a kedvenc játékszereitől, bekerül az iskolába és nagynehezen megtanulja az ábc első tiz betűjét, vagy mondjuk, az egyszeregy elejét. Sok szülő nem tudja azt, mennyi vesződséggel kell a tanítóknak megküzdenie, az ilyen korai fejlődésre kárhoztatott csemeték oktatása közben, nem szólva arról, hogy legtöbb esetben az agy korai megerőltetése csak ték el betöréseiket azok a takarékosabb gonosztevők, a kik sajnáltak olajat égetni az éjjeli mécseikben . . . Mindazonáltal történt, hogy Tárkonyi, aki a népszerűség sugárözönében fürdött, egy nanapon redőkbe vont homlokkal sétált a tiszaparti Eldorádó csendes főutcáján, Az emberek félre vonultak előle : hátha valami sötét rejtély akadt elébe 'és annak a megfejtésén tanakodik ? A polgármester mégis megállította és megkérdezte: — Mi baj, Dezső ? Min gondolkozol olyan nagyon ? — Csak azon, bátyám uram, felelt a rendőrkapitány a város érdemes, galambősz oszlopának, — hogy nagyon meguntam én már ezt az örökös izgalmat, ezt az örökös vesződést a sok gazfickóval . . . — Ugyan! Hiszen mines már nálunk egy libatolvaj se. — Nincs. De ne vigyázzak én csak egy fél napig, mindjárt lesz! Egy szóval: szeretném, ha ennek a hivatalnak a terhét fiatalabb vállak vennék át tőlem . . . — Tán csak nem akarsz lemondani ? — Azt nem. Szolgálni akarom városom közügyéit utolsó lehelletemig. — így beszéltek a rómaiak is, mondta meghatottan a polgármester. Ferencz-József keserűviz az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer.
