Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-08-11 / 32. szám
Előfizetési árak: ! Egész évre........................12 korona, i Negyedévre ........................ 3 korona, j Egyes szám ára .... 24 fillér. Megyeien minden vasárnap. j VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: K ovách Ernő. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király-tér 3. szám. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér so^«. 60 fillér. A rendőr vagy a rendszer? Kolozsvárott a nép fellázadt a rendőrök ellen. A rendőrök elbújtak. Most katonaság és csendőrség őrködik a polgárság élete és vagyona felett. Rendőrért hiába kiabálnak most Kolozsvárott: a rendőrség 100 aranyért sem jönne elő odújából. Nem mer az utcára lépni, fél a nép dühétől. A nép pedig dühös. Dühös a rendőrökre. És ha most megcsíphetne csak egy szál rendőrt is, izre-porrá törné. Kolozsvárott összeomlott a rend, maga alá temette — a rendőrséget kapitányostul, biztosostul és mindenestül együtt. A nép elkeseredése roppantotta össze. S a rendcsinálás e rendszerének halomra dőlése oly nagy robajjal ment végbe, hogy meghallotta azt széles Magyarország. Fülünkbe zug a nép ordítása. És ez a zúgás elég hangos ahhoz, hogy Vácon is meghalljuk és aggódva fordítsuk tekintetünket, a mi rendőrségünk felé: vájjon nem fenyegeti-e őket és általuk közbiztonságunkat is ilyen veszedelem!? Hogy a kolozsvári nép elkeseredett, dühös, mint mindennek, úgy annak is meg van a maga oka. A rendőrség már évek óta nem őre, hanem bontója a rendnek. Ha szükség volt rá, hasztalan hívták ; ha nem kellett, hívatlanul is megjelent és csinált háborúságot. Mindenütt persze a védtelen nép húzta a rövidebbel. És nem akadt Kolozsváron senki, a ki a polgárságot e rendőrségtől megvédte volna. Égy ember-halál kellett ahhoz, hogy a csordultig tele pohárból kiömöljék a benne lévő keserűség és elöntse Kolozsvár utcáit. A népnek nem akadt védelmezője, megvédi most magát. A tömegtől, a műveletlen csőcseléktől aztán hiába kérdezzük, hogy helyes e, jogos-e, szép-e, a mit meggondolatlanul cselekszik. A műveletlen tömeg lelkében a szenvedély kerekedik felül, ott már hasztalan hivatkozunk a józan Ítéletre, a meggondoltságra, a jóérzésre : a szenvedély tüze hevít, éget, romba dönt mindent, a mi közeiébe kerül. A maga igazságát kővel, dorongokkal keresi, védi. Kolozsvárott az volt a legnagyobb hiba, hogy a rendőrség szintén a sógorság, komaság, jó ismeretség révén szedődött össze. A befolyásos városatyák elöregedett kocsisainak nyugdíj-intézete, a katonaságnál a dologtól elszokott alakoknak menedékhelye volt Kolozsvárott a rendőrség. Ám az éremnek másik oldala is vagyon. Az igazság keresése közben azt is meg kell néznünk. Azok a rendőrök gorombaságuk dacára is szánalmas alakjai voltak ennek a rendszernek. Negyven korona havi fizetéssel állították oda őket az emberi gyarlóságok, bűnök posványába. Itt egy szivar, ott egy pohár pálinka kínálkozik a rendőrnek; mikép utasíthatná vissza, mikor a maga fizetéséből úgy se juthat hozzá. Bárcsak kenyérre lenne az elég magának és családjának! Fölfelé a szegénység szolgákká alacsonyitotta őket, lefelé pedig a műveletlenség sötétségétől nem látják, hogy az az utszéli ember is ember. Ha kivasalt nadrágú rendzavarót látnak, nem látnak semmit: hátha valamelyik városatyának barátját utasítanák rendre! Csak nem tehetik könnyelműen kockára keserves kenyerüket. Kicsodán gyakorolhatják hát rendőri hatalmukat? Világos, hogy a szegényebb emberen! — És ha így gondolkozik és igy tesz . az a rendőr, ki a hibás érte: a rendőr vagy a rendszer? A kolozsvári rend önkormányzati alapon állott, most összedőlt. A kolozsváriak az alapot okolják érte, a rendszert találják rossznak, elvetendőnek, azért Makai l^ni i 1 1871 — 1901. Rózsával, ciprussal és aranyfüsttel kívánta ékesíteni a költők-költője a „Dalok Könyvé“-t. Rózsával, ciprussal és aranyfüsttel hinteném teli a te könyveidet is : én édes poétám, a ki olyan korán, váratlanul itt hagytál minket. Szerelmednek sírját telides teli ültetted ciprusok lombjával, közbül virított költészeted Ibimbóteli tője és a mit eleddig elértél, az a foszló, csillogó reménység: ez az aranynak füstje. És nem tudtad kivárni, mig az igazija jön, nem tudtad megérni, mig az a sok Ígérgető bimbó sorra kifestik, hanem letörtél tele rügygyei, tele annyi nemes hajtással. Lelked elröppent tőlünk messze el és mi érezzük, a mint suhanásában szelíden megillette a miénret. És fogja érinteni, simogatni mindig is, mert az ilyen lelkek csak azért halnak meg, hogy halhatatlanokká legyenek. Megölt a szived. Az a szegény, sokat szen/edett szív, melynek mardosó kínjait sohasem tártad elibénk. Szavadban csak a mélabú reszketett, hozzánk csak azon a busongó, elmerengő, szelíd hangon szóltál, melylyel a pásztor tilinkója sírja el vagy ezer év óta a nótát. Kesergő szerelmednek te édes szavú dalnoka, hogy tudtál búsitani és hogy tudtál nevettetni ! Ha panaszkodtál, minket is megkapott a busongás, de a mikor mosolyogtál, megcsendült jólesőn kacajunk. Megértettük minden bánatodat, mert te is megértetted a miénket. Megéreztük minden derűdet, mert te is át akartad érezni a miénket. Ha elszunynyadt szivednek facsargató kínja és egészen a vigságé lehettél : akkor ömlött belőled a tréfa és bűvöletesen lüktetett a pajkos elevenség. Dalaidban megkapott az érzés nemes tisztaságú hevülete és lelkűnkbe lopódzott a formák mesésen kristályszerű tökéletessége. Ötleteidben megnevettetett a csintalan jókedv gyutjó szellemessége és minden Írott betűdben magával ragadott nyelvednek zengzetessége. Színtiszta zamattal itattad át minden sorodat és alantodról elröppent minden hang maga volt a megtestesült muzsika. Technikád szédületes magaslatán állt a tökéletességnek és minden sorodban fülbemászón cseng-bong a legszebb zene.. Verseidnek ritmusa akár kottára szedhető és sok daloddal együtt születék a dallama is. És most elnémultál én édes pacsirtám és mi igaz könnyezéssel borulunk a sírod göröngyeire. Egyszerre pattant el lantodnak négy húrja, mindannyi sir és zokog szakadásában. És velük busulunk mi és gyászol az irodalom. Gyászunkban rózsakoszorukkal hintettük tele koporsódot, egy szálat veled is temettünk. Sírodra ciprusokat ültetünk és elröppent telkednek megszentelt emlékét általlengi a hírnév aranyos füstje. Amazokat öntözzük mi — és velünk a Thalia és a magyar költészet Múzsája — szemeink harmatával, ezt meg fényesítjük neved őrzésével. Megőrizzük nevedet, erre biztosíték a mit alkottál. Mint a beteg kar elfonnyad és elhull, de a helye gyakorta felsajog, úgy te is élsz, mert hiányozni fogsz ! T-k S-r. Ferencz-József keserüviz az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer.
