Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-08-11 / 32. szám
2 VÁCI HÍRLAP most már állami alapra kívánják felépíteni a közbiztonság védő intézményét, a rendőrséget. Mi is úgy véljük, hogy igazuk van a kolozsváriaknak. A rendet tényleg nem lehet egyes városok kénye-kedvére hagyni. Mert ha egy városnak rosszak a közbiztonsági viszonyai, az többé nem csupán annak a városnak, hanem az egész országnak is baja. Tehát segíteni is csak országos intézkedéssel lehet rajta. A kolozsvári zendülés gondolkodóba ejthet bennünket is. A mit eddig mondottunk, az mind a kolozsváriakra vonatkozik. De nem tagadhatjuk — bár tagadhatnék — hogy a mi a rendszert illeti, mi sem állunk jobban a kolozsváriaknál. Itt a főváros szomszédságában, a hová a nagy városok majdnem minden gyanús alakja úgyszólván üdülni, pihenni kijár, kétszeres szükség lenne a rendőrség államosítására. Szükség lenne, ha nem volna az a baj nálunk is, a minek a kolozsváriak most iszszák a levét, hogy a kik látnának, azok behunyják szemüket, a kik pedig néznek, azok még nem látnak. Pedig jobb a bajt mindig megelőzni!Már sokkal nehezebb a meggyógvitása!! Bihari Károly. Pártoljuk a helybeli iparosokat ! Városunk, mint a járás központja : járásbirósági, szolgabirósági, adó, közjegyzői stb. hivatalával, iskoláival, több pénzintézetével oly elmaradottságban leledzik, hogy mindenki — a ki városunk ügyeivel melegebben és behatóbban foglalkozik — megütközik eme szomorú viszonyok felett, a mely erősen kihat közgazdasági és ipari pangásunkra. Ónkénytelenül ama kérdés merül fel, hogy miben rejlik ezen általános pangás oka ? Lapunk minden száma ezzel foglalkozik és méltánylást érdemlő buzgalommal igyekszik, hogy városunknak a tétlenségben elzsibbadt elemeit és tényezőit lethargikus álmából felébreszsze. Minden oldalról megvilágítja ama sötét vonalakat, a melyek ezen nyomasztó és már-már kiállhatatlan állapotokat megteremtették. És sajnos, ezek nem üres vadaknak, hanem a legtisztább és szomorú valónak képezik alapját. A főváros közelségét mindenki nagy előnynek tartja. Szó sincs róla, hogy ebben a természet városunk kezére játszott, a nélkül, hogy ezen kedvező helyzetet városunk a legcsekélyebb mértékben is igyekezett volna kihasználni. De van a főváros közelségében temérdek hátrány is. Manapság a legcsekélyebb szükségletünket is a fővárosból szerezzük be. Pedig ezzel nagy bűnt követünk el magunk ellen. Sok pénzt, ezreket viszünk ki a városból, olyan pénzt, a melyet nem látunk többet soha, sem közvetve, sem közvetlenül. Mig ha ezen összeget idehaza költjük el, az itt marad itt forog közöttünk és igy városunknak anyagi javulását, lakosságának vagyonosodását és gyarapodását mozdítjuk elő. Sok oldalról merült fel az a panasz, hogy iparosaink gyártmányai vagy nem jók, vagy nem olcsók ; — hogy iparosaink nem készítik el az ígért időre a megrendelt cikket, stb. | Lehet, hogy általánosságban ezen érvelés helyes, de az is igaz, hogy minden iparágban van olyan választékunk, a mely igényeinknek kell, hogy megfeleljen. És ezen választék annál nagyobb és szélesebb lesz, mennél inkább igyekszünk oda hatni, hogy szükségleteinket a helybeli iparosoknál szerezzük be. Mert nagyon természetes hogy az iparos nem tarthat jó fizetést igénylő, ügyes és szakértő segédmunkásokat, ha tudja, hogy iparcikkeit a helybeli piacon nem tudja értékesíteni. Megszívlelendőnek tartjuk az elmondottakat, mert mint említettük, temérdek, nagy összeg az, a mely most ipari cikkek beszerzése révén a fővárosba hevándorol. Ha ezen nagy summa pénz városunk keretén belül lesz elköltve, úgy nem csak iparosaink helyzetén javítunk, hanem ezek többet keresvén, könnyebben fizethetik le adókötelezettségeiket és több adót is fizethetnek. Ezen az alapon kezdjünk az állapotokon javítani ! Igyekezzünk odahatni, hogy szükségleteinket idehaza szerezzük be ! Pártoljuk a helybeli iparosokat, mert ezáltal városunk érdekeit is hathatósan pártfogoljuk! G-. Helyi és vidéki hirek. A Duna regéiből. Lankás vízpartoknak babonás halásznépe suttogva, telő hittel ad szájról-szájra egy-egy rejtelmes regét. A vizek ágyának mélységeiből száll és buggyan elő ilyen misztikus mese. Törpe derekú, csonka koronáju fűzfák ezüstös levelei bele-bele hajlanak a folyó vízbe és a mint a habok csobognak, suttogás kél a lombok között is. A vizek locsogása nyomán a levelek is megziregnek, a sellö felfodrozza azokat, a szellő megrebbenti ezeket és a sok rejtelemmel-sejtelemmel teli félhang összeszürődik és megy, megy messzire. Vizek habja súgja, fűzek lombja búgja, parti ember hallja, parti ember érteni akarja. Leikébe kap, hinni kezdi és addig tartja, dajkálja mélységes hitével, mig kipattan, nő szétterjed a rege. Csupa bánatteli, szomorgató rege terem a vizek partján. Telidestele valamennyi tengersok zokogással, mint a hogy a viz is csak siró hangokon tud megszólalni. De mindannyi között legtöbb bubánat járja át azt a szomorú regét, mely avval kezdi, avval is végezi, hogy : virágzik a Duna. Nem tavaszszal, mikor a vizhát virággal telik meg. Azok nem az övéi, medre széléről hullanak, peregnek bele. Hanem nyaratszaka borul virágba a viztest és ilyenkor egyféle virág keservesen kevés neki. A neki virágzott nagy viz — igy hiszi, hitegeti a vízpartok busongó regéje, — többet, sokat kivan és kegyetlenül megéhezik. Emberfiára, a bele merészkedő dacosságra érez étvágyat és a vizvirágok milliói úszkáló holttesteket takarnak szemfedőnek, koporsónak. így tartja, igy hirdeti a vízpartok babonán nőtt népe. És mi — szintén vizmellettiek — nem éppen hiszszük, de halljuk, sőt látjuk, hogy igaz. Csakhogy minálunk a Duna tartósan virágzik. Csaknem mindétig éhes, örökösen falánk és állandóan szerez magának táplálékot. Színén gyors egymásutánban úsznak, ereszkednek a halottak. A Duna halottjai, a rege halottjai. Mert nekünk talán tetszik is ez a mély költészetit mese és sajnáljuk kipusztitani. így legalább az pusztíthat közöttünk és bennünk. Élvén e jogával bőségesen, tömegesen. Tőlünk lefele, ott túl a vizek partján, fölvették a harcot a babonás hiedelemmel és merőben szeme közé néznek a szép is, csúnya | is mesének. Es a vasakarat megtöri minden ' legendák erejét és ennek a gyászos mesének is szét kell oszlania. A messzeségből erősnek véljük, pedig hát igazában törékeny. Hirek és kapóra jött esetek eresztik a szálat, melyből ilyen mese fonódik, szövődik. És ha a pókhálóba nem hullik áldozat, a pók éhen vész és hálója foszlik, rongygyá szakad. Pakson tesznek róla, hogy ez a mese végre is ne legyen több a mesénél. A város ingyen fürdőt épit és addig is a meglevőknél hetenkint, két féldélutánt legfoglal a szegényeknek, így édesgeti el őket a szabad fürdéstől; de azért nem mellőzi az erélyes, mindig ügyeletes és ügyelő ellenőrzést sem, hogy senki fia a szabad Dunába ne merészkedhessék. Mi pedig nem bánjuk a szegényeket, a kik a nagy vízre járnak, még ha a nagy viz annyire éhezik is. Éhezik és eszik, még pedig sokat, nagyon sokat. Es fog is enni mindaddig, mig módot nyújtunk rá lelketlen nembánomsággal, felületes léhasággal. Gondolkodásunkban so’k a korlátoltság és gondoskodásunkban édes kevés a korlátozás. Nem korlátozzuk a vizek erejét se és nem szélesbitjük a szegények életbiztosságát se. Rövidlátók vagyunk, ha reformálás szükségességét kellene látnunk és nagyokat látunk, a mikor intézkedéseinkben gyönyörködünk. Nem látjuk a vizek veszedelmeit és nem halljuk a fuldoklók sikongásaít. iVem halljuk még, még magát a regét se — mert minálunk nincs is rege. Más vidékek fel-fel bukkanó meséje itt minden istenadta nap megujrázódik és ilyeténképpen a legenda naponkint kiújulva valósággá izmosodik. Szomorú busongó ténynyé, hogy mi naponkint siratunk, naponkint temetünk valakit, a kit i megölt a mese. A mi maradiságunknak nemtörődömségünknek panaszolható, soha eléggé l meg nem gyászolható, nagyon bús regéje. Pedig • £ nem is rege. Hanem siralmas, szánandó, szánható valóság. Rege, nálunk csak az, hogy lesz ez máskép is. És ez a szózat olyan hihetetlen, lehetetlen messzeségből cseng felénk, hogy tele van búval, sóhajtással ! Mint minden hihetetlen, lehetetlen, szomorúságos rege! Mert csak az. a És ki a tudója, mikor erősbödik ténynyé! Tauszik Sándor — Kérelem a közönséghez. Többször megemlékeztünk már lapunkban arról, hogy a siketnémák helybeli kir. orsz. intézete a jövő évben ünnepli fennállásának századik esztendejét. A tanári testület a nevezetes évfordulóra a többek között az intézet száz évi történetét is megírja, valamint a hazai siketnéma oktatásügyre és annak képviselőire vonatkozó tárgyakból, emlékekből múzeumot létesít. Kegyeletes szándék által vezérelve, hogy minél teljesebb mértékben megfelelhessen kitűzött feladatának, a tanári testület igazgatósága utján most abbeli kérelmével fordul Vác városának és környékének közönségéhez, hogy azok, kik az intézet történetére vonatkozó jelentősebb adatot tudnak, vagy a, kiknek birtokában az intézet életével összefüggésben levő bármiféle tárgy volna, azt az igazgatóság rendelkezésére bocsájtani szíveskedjenek. Az igazgatóság az olyan tárgyakat és emlékeket, melyeket tulajdonosa ingyen nem hajlandó cé az intézet tulajdonába átengedni, értéküknek megfelelő árban meg is vásárolja. — Kirándulás. Turistáink kirándulása, melyre múlt számunkban felhívtuk olvasóinknak, különösen pedig a Váczon nyaraló közönségnek a figyelmét, a kedvezőtlen idő dacára is nagyon jól sikerült. Esőben indultak el. Mindössze az útirányt kellett megváltoztatniok. Dunabogdányig mentek gyalog; innen \ x
