Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-07-07 / 27. szám
2 VÁCI HÍRLAP bizonyos időben, mely alkalmasnak mutatkozik, gyakorlati tanfolyamot létesíteni. A községi testületek kiküldenék erre a testületnek néhány kiválóbb és ügyesebb tagját, a kik otthon a szerzett tapasztataiatokat és szakismereteket hasznosan gyümölcsöztetnék és bajtársaikat is beoktatnák a szükséges tudnivalókra. Egy percig sem vagyunk kétségben az iránt, hogy a vármegye közönsége az ilyen irányba megindított mozgalmat nemcsak helyeseli, hanem azt anyagi támogatásban is részesíti, tekintve a fontos érdeket, melyet az ügy szolgál. Sőt hiszszük, hogy a községek sem fognak elzárkózni bizonyos áldozatok elől anyagi erejükhöz képest, hiszen első sorban nekik életbevágó érdekük az, hogy jó tűzoltóságuk legyen, Azt hiszszük, vármegyénk lelkes tűzoltói megszívlelik az eszmét, mely ügyüket van hivatva előre vinni és egy ilyen irányban megindított mozgalmat teljes erkölcsi súlyukkal és buzgalommal támogatják. Ennyit legalább is elvár a múlt napokban a vármegyeházán megalakult szövetség s tőle hasonló buzgalmai és munkásságot minden város, minden község. Memor. Kurdi Béla a kisváci állapotokról. Vác, junius 5. Múlt számunkban szóvá tettük azokat az állapotokat, melyek most Kisvácon uralkodnak s közeljuttatják csendes lakosságát ahhoz, hogy a féktelen gyűlölet megbontsa a békéjüket. Kurdi Béla kopácsi ref. lelkész ama kis szer az irodába egy atyafi és illő alázatossággal szól: — Adjon isten jó reggelt! — Jó reggelt. — Hogy tetszik lenni? — Köszönöm, jól. — Hála istennek, csakhogy jól vannak. Hát az urfi itt micsoda ? — Ügyvédjelölt. — Nó az isten éltesse, hát a féle írnok itt az urfi ! — Nem egészen, magam is ügyvéd leszek. — Az isten segítse hézza. Alaposan kikérdez s elmondja közben a maga családi viszonyait, mig nagy nehezen rátér a dologra, melyből csakhamar kitűnik, hogy jogosulatlan követelést szeretne érvényesíteni és a tetejébe még azt kívánja : — Vállalja el felibe! (Tudniillik az ügyvéd dolgozzék ingyen, kockáztassa a bélyegköltségeket s ha a bíróság megítéli a követelést, a kereseti összeg fele az övé.) Mikor aztán jó akaratulag felvilágosítja az ember, hogy ezen nincs mit kereskednie, dühösen fakad ki. — Micsoda fiskárus maga, ha nem volna benne ravaszság, magam is eligazítanám. Perelni egyébként szeret a székely, ősi magyar szokás az, hogy kikutassa az igazát, ne engedje a jussát, ha mindjárt utána úszik is egész vagyonkája ! Kedvező alkalmul szolgálnak erre náluk a rendezetlen birtokviszonyok is. Kaszálóikat, legelőiket s egyéb birtokukat elkertelik (elkehirünkre vonatkozólag a következő nyilatkozatot küldte be hozzánk; Tekintetes Szerkesztő Úr! Becses lapja legutóbbi száma „Csendélet Kisvácon“ czim alatt oly formában közöl egy rövid hirt, mely teljesen alkalmas úgy nevem meghurczolása, mint a közvélemény félrevezetésére. A társadalmi tisztességnek is, önmagámnak is tartozom hát azzal, hogy szó nélkül ne hagyjam. A cikk úgy beszél a legutóbbi, méltán elitélendő eseményről, mint a „Kurdipárt“ művéről. Szükségesnek tartom azért kijelenteni, hogy Kurdi-párt ez idő szerint nincsen. Igenis volt Kurdi-párt a választás előtt, de ez a párt, melynek hozzám való ragaszkodása, kifogástalan tisztességére, harcmodorának lovagias voltára mindenkor büszke örömmel gondolok, — ez a párt megszűnt párt lenni abban a percben, a mikor a választás eredménye nyilvánvalóvá lett. Mikor a választás után legkiválóbb jóakaróimnak s általuk egész pártomnak őszinte hálával köszöntem meg az önzetlen támogatást, nyíltan megírtam, hogy a harc reám nézve megszűnt és kérve-kértem őket, hogy nyugodjanak meg a történtekbe. Bizonyságot tehetnek e felől: Dr. Tragor Ignác, Kurdi Bálint, Torday Jenő és még többen. Részemről semmi ok nincs is arra, hogy a történtek megváltoztatását óhajtsam. Egyházszerető és papbecsülő nép közt békességben élek; kenyerem mellett tisztességem is van; az én hajlékomban boldogság és megelégedés lakoznak. Oly javai ezek az életnek, miket a váczi parochiaja vagy nem, vagy csak részben nyújtott volna. De azt kérdezhetné t. Szerkesztő Úr, hogy miért pályáztain hát akkor Vácra? Jogos a kérdés és megfelelek reá. Hogy elkívánkozzam Kopácsról, arra semmi okom nincsen, de hogy Vacra pályázzam, arra nagy okom volt: a szülőföld szeretete. Azt gondoltam, hogy nem jogom, hanem kötelességem pályázni; kötelességem tehetségeimet, erőimet annak az egyháznak szolgálatába ajánlani, melynek alapiritik) olyan módon, hogy cölöpöket vernek, be a földbe, de a cölöpök nem egy vonalban vannak elhelyezve, hanem az egyik kifelé, a másik befelé, úgy, hogy a reájok erősített deszka-kerítés cikk-cakk-ban áll. Tavaszszal azután a jó szomszéd az egyik sor cölöpöt kijebb viszi s a deszkákat úgy erősiti meg, mi által óriási területet idegenig el, különösen ott, hol kiskorúak a szomszéd tulajdonosok. A hol pedig nincs kerítés, ott egyszerűen elszánt egy darab földet a szomszédéból s azonnal kész a birtokháborítás pör! Ily módon állandóan dolga van az ügyvéddel a kit utón-útfélen szid. Pedig nincs igaza. Ha beperlik például a székelyt a kölcsönösszeg visszafizetésére, nem megy a hitelezőhöz alkudozni, hanem pert áll. Ügyvédet keres, annak bevallja, hogy tartozik a kereseti összeggel, csakhogy fizetni most nem tud. Az ügyvéd haladékot kér, elhalasztja a tárgyalásokat nem létező tanuk feladásával. De a vége a dolognak természetesen mégis csak az, hogy fizetni kell s akkor szidja az ügyvédjét, mert ő maga is azt képzelte már, hogy csakugyan nem tartozik fizetni. A esik) székelyek beszéde, nyelvezete, kiejtése és tájszólása egészen sajátos, úgy annyira, hogy más megyebeli székélyek sem értik meg egyes kifejezésüket. Sűrűn használják a félmult és régmúlt idő alakokat, a mi olybá tűnik föl, mint ha Károlyi bibliájának megelevenedett prófétái- és szentéivel társalognánk tásában nem utolsók voltak elődeim s a mely először lobbantá lángra lelkemben az evangélium szeretetét, irányt szabva életem folyásának. Hogy csalódtam, az nem bűn, csak tanúság: senki sem kedves a maga hazájában. Panasz ne érjen miatta senkit. Nekünk autonómiánk van, a mely biztosítja az alkotmányos jogok szabadságát és ezzel a szabadsággal a mi népünk még eddig nem élt vissza. Akkor is jogával élt, mikor akaratát velem szemben érvényesítette és én meghajlok ez akarat előtt. Ismétlem, hogy Kurdi-párt nincsen többé és bármi következzék, a jövőben sem lesz. Egyebekért pedig nem felelek. Remélve, hogy Tek. Szerkesztő Úr igazságérzete stb. Kurdi Béla. ref. lelkész. Erre a nyilatkozatra két megjegyzésünk van. Az egyik, hogy mi nem a Kurdi-pártnak rótuk fel az elkövetett dolgokat, hanem a megtörténtben nyugodni nem tudó néhány izgága embernek, kik valószínűleg, minthogy a Szeles és Fábián-pártiak házát, kertjét bántották, régebben a Kurdi-párthoz tartoztak. A másik sikerült Kurdi Bélát megszólaltatnunk s békítő szép szavai bizonyára meghozzák a kisváci hívők közt az annyira óhajtott nyugalmat. Nyilatkozatot kaptunk Torday Jenő úrtól, ki több Kurdi-párti választó és maga nevében hasonlókép szól. XA zeneiskola vizsgája. *» Vác, julius 4. Bocsássanak meg, hogy mikor városunk esztétikai kincséről, a zeneiskola ez évi működéséről e néhány sort irom, egy német mondás jut eszembe, melytől szabadulni nem tudok. Die Musik reizt Nachtigalle zum Liebesruf, Möpse zum kläffen. — Nem előre föltett szándékom ez érdeke» igazság szempontjából a mai divat szerint lehetőleg émelygős bókokat mondani a közreműködőknek ; de nem tehetem azt sem, hogy puritán módra még a szemeimet Zengzetes, dallamos hangon beszélnek, szinte énekelve. A mint észjárásukban és nyelvükben, úgy életmódjuk minden megnyilvánulásában is megtartották apáik örökségét, a miről még a nyilvános vendéglőbén is meggyőződést szerezhetünk, ha végig eszünk egy ebédet. A megye székhelyén Szeredában, a Csillag vendéglőben vagyunk. A húsleves elköltése után megkérdezzük, hogy milyen máras van a marhahúshoz : — Pincér, miféle mártás van a sóbafőtthöz ? — Instálom, szőrös füge mártás ! Kíváncsian fürkészhetjük tovább, hogy mi fán terem az ? Csak annyit tudunk meg, hogy szőrös fügéből készítik. — Nem közönséges füge az, hanem szőrös füge — magyarázta a benszülött pincér. — Még akkor sem értem. — Nem tengeri füge, hanem az a füge. a mely itt nálunk terem! — vág közbe jóakarattal a város érdemes főjegyzője. így aztán még kevéssé lettem okosabb. A jó humora árvaszéki ülnök, Sz. K. jött aztán segélyemre. — Istálom, itt Csikben oly szőrösre nő meg az egres, hogy előb) a borbélyhoz kell vinni beretválni! Ilyen módon van összeállítva az étlap is: turbolyaleves, de a böjt napjain árvalevest is készítenek. A fuszulykához télen cika, pénteken pedig bundáskenyér kerül. Tavaszszal a zöld káposzta járja, a mit csalánból vagy szőlőle-