Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-01-20 / 3. szám
VÁCI HÍRLAP ség soha se jő későn és ha már a pillanatnyi nyomort nem is tudjuk meggátolni, legalább tegyük meg a lépéseket, az intézkedéseket arra nézve, hogy a szegény nép nyomora végzetessé ne váljék. Ne varjuk be a társadalmi rend megzavarását, hanem igyekezzünk annak elejét venni. Az állam az országos slöjd-egyesület közbenjárására kilátásba helyezte, hogy a slöjd-foglalkozás minél szélesebb körben elterjedjen és általánossá váljék ; de legye meg a társadalom is a maga részét, támogassa és pártolja a nemes ügyet, álljon annak szolgálatába és nyújtson segédkezet annak felvirágoztatása érdekében. Egy népszámláló-biztos keservei. Vác, jan. 19. Néhány hét múlva megtudjuk Magyarország lakosságának pontos számát és megtudjuk az emelkedést. Ezer és ezer biztos működött szedett és irta össze a számláló lapokat s a házi gyüjtőiveket. Én is elvállaltam egy kerületet, azonban szent fogadalmat tettem, hogy soha többé, a mig szívom a levegőt, népszámláló-biztos nem leszek. Az egész dicsőségem egy napig tartott, a másik napon azután lemondottam. Otthon a gyermekekkel betanítottam, hogy „ Esküszünk, esküszünk, népszámlálók nem leszünk“ es most hat ártatlan ajak súgja, zúgja, kiáltja, süvíti ezt a mondást a reggeli, déli és esti imádság előtt és után. A feleségemet pedig megesküdtettein, hogy halálos ágyamnál, midőn már lelkem elhagyja nyomorult porhüvelyét, az eddig meglévő s a még leendő gyermekeivel fogadalmat tétet, hogy soha eszükbe jutni nem fog a népszámlálási biztosi állás elvállalása. Külömben röviden elmondom egy napi tapasztalatomat okulásuk czéljából. Kaptam egy tintatartót, tollat és egy métermázsa nyomtatványt, azután kijelölték a kerületet, majd a polgármester és a főjegyző jó akaratú figyelmeztetésétől és áldásától kisérve, 20 fok Celsiumos hideg időben útnak indultam. Még mint hivatalos közeg soha nem szerepeltem, képzelhető tehát mily tekintélyes, komoly arccal haladtam az utcán. Az első ház, a mely kerületembe tartozott, egy előkelő úr háza volt. Be akartunk menni, de az ajtó zárva volt. Csengetésünk után egy jó félórára kinyitja az ajtót egy szobacicus és kérdé, mi járatban vagyunk. Kinyilatkoztattam, hogy kerületi népszámlálási biztos lennék Becsapja előttem az ajtót, hogy majd bejelent s; én ott várakoztam az utcán. A füleim és lábaim megmerevedtek a hidegtől, szemeimből pedig bőven hullott az a nedű, melyet holdkóros poéták szívesen neveznek el a legtisztább gyöngynek. De im ajtó nyílik, kapu tárul és kidugta az orrát az átkozott fruska és azt ; mondja, elfelejtette, hogy miért jöttünk, mert az nagyon furcsa név. Dühösen elorditottam magam: kerületi népszámlálási biztos vagyok és halkan belekezdtem a mindenszentek litániájába. De beigazolódott a régi közmondás, hogy türelem rózsát terem, mert nagysokára megfagyva bár, de törve nem, bejutottunk az előszobába. Az a bizonyos szobalány fogadott bennünket, hogy a nagyságos asszony toalettet csinál, de majd rögtön kijön. Nohát ha a nagyj ságos asszony udvari bálba készült volna, még J akkor is elég ideig tartott az öltözködés. Közben még az a pech is ért, hogy bejött egy jól öltözött telt arcú hölgy, a kinek nagy gran- I dezzával kezet csókoltam, de megnyugtatott, hogy ő a szak ács né, de az asszony jön azonnal. A lapos guta kezdett kerülgetni, mert a szoba- I lánynál ez az incidens hangos derültség kelj tett. Végül tizenegy óra tájban bejött a nagy| sága. Megmagyaráztam jövetelem célját, mire j elküldötte a nagyságos űrért a szobaleányt. Hiába mondottam, hogy : kérem itt hagyom az — az áthortozkodás se lesz nehéz a faluvégről a — jegyzőlakba. Természetes, hogy jól mulattak. Hisz ez falusi búcsún máskép nem is lehet! Fel se tűnt a közelebb állók előtt, hogy az uj jegyző igen sokat táncol a szép Katával, ha pihentek, mellette foglalt helyet, sőt a korcsmárosék estelijén is mellé került az asztalnál. Mi is volna ebben valami különös figyelemre méltó ? Pedig volt! Patári Ilonka, a korcsmárosék szintén igen szép leánya zokon vette az uj jegyzőtől, hogy vele majd alig táncolt egész este, holott, a mióta náluk van koszton, neki már folyan sok szépet mondott, hogy szinte nyílt vallomásnak is vehette. Sőt Ilonka gondolataiban már sokszor ott látta magát a szomszédos udvaron, a mint csibéit etetgeti, a mint parancsolgat kocsisnak, szolgálóknak egyaránt. És hue, az ő ábrándkepe most a jáger Katának udvarol ! Hát jól van ez ? És ugyanekkor Ádátn, az uj jegyző, felbátorítva a kedves Kata igéző szemeitől, ott nyomban megkérte a kezét, különös okul hozván fel a segítséget, mert akkora gazdaság, i a milyen most egész súlyával az ő készületlen vállaira nehezkedik, gazdasszony nélkül soká nem maradhat. Az eljegyzést nem lehetett titokban tartani. Hirtelen kitört és a vendégek égy néhánya rögtönzött .felköszöntővel üdvözölte a legújabb párt* Ilonka pedig ajkait Larapdálta. * Néhány hét múlva a jegyzőlakon találkozunk régebbi ismerősökkel, a kik Ádám barátunkat ezúttal búcsúztatják el a legényélettől. Szólt a zene, csengtek a poharak, vígan voltak mind\ nyájam Ma még a legénydal az ajkon, holnap már komoly nap következik, holnap lesz Ádám kézfogója a szép Katával. A legény búcsúztatón a vidéki, erdész is jelen volt, szerette a fiatalok dévaj kedvteléseit szemlélni és ő is elmerengett a múlton, a mikor hasonlóképen búcsúzott el fiatal korától és idején valónak látta, hogy jövendőbeli vejének néhány épületes szóval tanácsokat adjon más irányba fejlődő életére. Beszélgetés közben Ádám emlékeztette a vidéki erdészt, hogy ő már akkor ismerte Katát, a mikor még csak olyan 8 — 9 éves kis kurtaszoknyás tacskó volt. — Mikor volt az? kérdi az öreg vidéki erdész csudálkozva. — Mikor? — I fát akkor, akkor a mikor még erdőkerülő volt apámuram (!) Bánkon. Ott laktak az alszegen, a mi szomszédunkban. A kis Kata akár hányszor kijött velünk, sikerekkel a rétre, kis bögréjében hordta a vizet, mikor ürgét öntöttünk. — Hát maga — fiam — oda való, Bánkra? *— No né! hisz szomszédok voltunk! És apámuram ezt nem is tudta? — Nem biz én édes fiam, megyek is rögtön, hisz ez nagyszerű, megmondom, elmesélem íveket majd tessék kitölteni és két nap múlva eljövök érte. Azt felelte, ő nem vesz át férje tudta nélkül semmiféle írásokat. Végül délfelé megjött a nagyságos úr és nagyon sajnálkozott, hogy éppen most nincs semmiféle cognac a háznál. Átadtam a számláló lapokat, a melyeket gondosan átnézett, végül felkért, hogy egyet töltsék ki minta gyanánt. Kitöltöttem és részletesen megmagyaráztam, mire ő kijelentette, hogy annyi számláló lappal bizony nem vesződik, inkább bediktálja az adatokat. Lelkiállapotomat nem akarom bővebben ecsetelni, hanem az tény, nagy erőmbe került visszatartatni magamat attól, hogy fejéhez vágjam a nyomtatványt és elszaladjak, Félkettőre járt délután, mikor bevégeztem. Az étel otthon tönkrement, az öt gyerek az éhségtől úgy sivalkodott. mintha az összes magyarországi dalárdaegyletek énekeltek volna külön-külön darabokat. S e lármán keresztül hangzott az asszony éles tenorja, melyben a lump, korheiy és más egyéb kif'elyezések a legszelídebbek voltak. Végül a gyermekeket elvertem és leültem az elromlott ebédet megenni. Pont két órakor jött a kolléga és én keserves hangulatban folytattam a népszámlálást. Előre örvendtem, hogy a második ház szegény embereké s igy csakhamar végezni fogok. Benyitottam egy parfümhöz cseppet sem hasonló illattal telt szobába, hol beléptemkor az asszony és vagy nyolc gyerek egyszerre szétrebbent. A házigazda maradt ülve egy szalmaágyon, de az képtelen volt mozdulni, annyira bevolt pálinkáivá. Nagysokárá bírta az asszonyt egy rendőr előkeriteni, a ki sírva emlegette, hogy az ő ura, még novemberben ledolgozta, a közmunkát. Ismételt fogadalmaim és, esküimnek végül hinni kezdettek s igy hozzálátunk az összeíráshoz. A családfőhöz intézten) kérdéseimet:— Hogy hívják ? — Tolvaj Gyura.-- igazi neve ez magának ? kérdem az atyafitól. otthon, . . . bámulatos . . . milyen véletlen . . . lesz ebiről nagy meglepetés . . . Elment. Csak ez kellett. A dévaj társaságnak már rég vágya volt duhajjá fejlődni, de az öreg jelenléte egy kicsit feszélyezte őket. A mint a jó öreget kikisérték a cigányok egész a folyosó végéig hagyományos Rákóczy - indulójukkal, nyomban a feje tetejére állt az egész ház. Az egyik dikciózott, a másik bőgött, Vári Miksa előhúzta a rejtekből rég takargatott stiklijét, egy pamat szépen átturkált nádat, egy fel hordó bort beletöltött a nagy mosdó edénybe és kommandirozott, hogy azt mindnyájan köröskörül hasra fekve, nádszálon keresztül szopják ki. Nagy sokára ennek is vége lett. Gajdos, a szomszéd falu rektora ugyan nem bánta volna, ha még tovább tart a muri, de a házigazda hivatkozva a holnapi ünnepélyes alkalomra, felkérte barátait, hogy most már ereszszék el a cigányokat, elég voll. A helyben lakó vendégek még egyszer sok szerencsét kívánva eltávoztak. A cigányok is. Csak a vidékiek maradtak vissza, ezek számára bundából, szalmazsákokból a belső szobák padlóján fekvő helyeket rögtönzött a figyelmes házigazda. Gajdos, a kántor, nagy orrát törölgetve, a mely orr egy jól kiszívott tajtékpipához volt hasonló, nagy busán nézett végig a cserbenhagyott, asztalon és nagyott sóhajtva foglalta el szalmazsákját a benyílóban. Soká nem jött álom a szemére, forgolódott
