Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-01-20 / 3. szám
— Igazi kérem ássan, még tizennyolc éves múltam, mikor a pajtásaim igy neveztek el. — Hát az atyját hogy hívták ? — Fészemű Jóska, mert tetszik tudni, egyik szemére nem látott. — De ember, — kiáltok végre fel — micsoda a becsületes neve ? — Hja, azt tetszik kérdezni, Kukorica György kérem alássan. — Na, melyik évben született? — Thyüh, kérem ki tudná azt megmondani, azt tudom, hogy Tálján országban szolgáltam. — A forradalomkor élt már? — Hogyne éltem volna kérem szépen, suhanc gyerek voltam már. Beirtani, hogy született 1832. évben. — Hol született ? —- Itt Magyarországban. — Jó, de melyik községben ? — Itt kérem Pestmegyében. — De hol, kérem türelmetlenül, Vácon, vagy Halason ? — Azt már nem tudom, de nem messzi innen. Kétségbeesve soroltam fel a közeli községekét, mig végül rájöttünk, hogy Sződön született. . f ' \ — Mi a vallása ? — Hausknecht vagyok kérem a Khon ur vendéglőjében. — Nem azt kérdeni, hanem hogy milyen hitben nevelkedett ? — Meghalt kérem az én apám meg az anyám kicsiny koromban, nem nevelt engem ■senki. — Ember, ne hozzon ki a béketürésből, hanem mondja meg milyen hitü . . . — Hja, az tetszik kérdezni — kiáltott fel diadalmasan — római lutherános vagyok, kérem alássan. Vitus táncot járt minden tagom s az elfojtott dühtől remegve kérdeztem, milyen templomba szokott járni. — Nem járok én kérem sehova, de azt tudom, hogy az asszonynyommal nem vagyok egy hiten. csak fohászkodott 'a sötétben, egyszer csak eszébe jut, hogy egy csaknem teli korsó bor maradt az asztalon, szépen felkel fekvőhelyé- j ről, lassú lépésekkel megy a sötétben csak j sejtett ajtó felé, két kezét előre nyujva, hogy a legelső érintésre tudja magát tájékozni és mi történt? A benyíló ajtaja tárva lévén, éppen két kinyújtott keze maradt érintetlenül és .Gajdos nagy orrával akkurát neki ment az ajtó élének. Mint a kit meglőnek, kiáltotta el: — Juj, azt a hétágu csillagját, sose hittem volna, hogy az orrom a kezemnél is hosszabb legyen ! Obégatására persze mind felébredtek és röhögtek sokáig, együttesen. Az igaz, hogy a nap is jó régen fent járt már, mert ime Zsoldosné asszonyom is csak bepöndörödik és illő tisztességgel átadja a jegyző urnák, a mit a jágerék küldtek neki. Mi ez? Egy kis csomag, meg egy levélke: „Tisztelt jegyző ur! Felejtse el leányomat és ne vegye rossz néven, hogy nem mehet feleségül a bánki Förhécz csizmadia fiához. Isten önnel, jóakarónéja : Eichholcz Teodorné“. Förhécz Ádám egy darabig szótlanul- nézett maga elé, aztán mosolyogva igy szólt barátaihoz : — Fiuk, gyertek velem, még van egy jó ütőkártyám, kérjük meg feleségül Patári Ilonkát ! És úgy is lett. VAGI H l B L A P , — Hát az asszonya hova jár? — Az kérem ide a nagytakarék melletti templomba, de eljár búcsúkra is. — No hála Isten megtudtam, hogy az ember lutheránus, az asszony görög. — írni olvasni tud-e? — Tudok is kérem, nem is. — Hát hogy értsem ezt ? — Hát kerem a nevem le bírom irni, de elolvasni nem tudom. Meg voltam akadva, mert erre nem adott utasítást a statisztikai hivatal. Elkezdtem a kérdést tanulmányozni, végül beleírtam nem ir, de olvas. — Anyanyelve ? — Tálján, lengyel, német, tót, magyar. — De mégis az anyja milyen nyelven beszélt ? — Sehogyse, kérem, mert, megtisztelem alássan, néma volt. Nem szólottám semmit, csak fogcsikorgatások közt feljegyeztem anyanyelve magyar.-— Van-e szellemi, vagy testi fogyatkozása ? j - — Van bizony kérem. I — Nos mi az ? — Hát kérem itt a kemény hideg, a gyer| mekeknek sem kenyerük, sem csizmájuk. — Nem azt kérdem jó ember, hanem, hogy nincs-e valami testi hibája ? — De igen is, kérem Solferinónál egy golyó belement a lábamba. — Tehát sánta ? — Sohse vagyok én kérem, csakhogy ha idő változás van, megérzem a ballábamról. — Dühösen törültem ki a „sánta* szót s beleírtam, hogy nincs testi fogyatkozása. — Háza van-e ? — Van ám ! A teteje zsindelyből van, vagy cserépből ? — Nincs az kérem egyikből sem, röhögött az én emberem. — Hát hogy-hogy? kérdem csodálkozva? — Hát tetszik tudni ilyen szegény embernek a temetőben van a háza. — Ne kukoricázzon kend velem — fortyanok fel — mert vasra veretem. Az én emberem nyugott lett és nagy sokára sikerült számláló lapját kitölteni. Elővettem az asszonyét és a nyolc gyerekét, kevés külömbséggel ugyanazon a kínszenvedéseken mentem keresztül. Sötét este le’t, a mikor a népszámlálást abban az egy családban bevégeztem és megkönynyebbülten sóhajtottam fel, Kucsuka György azonban, mi előtt elmentem volna megszólal : — Hej Tekintetes Uram csak már egy kis pénzem volna, hogy megesküdhetném a feleségemmel, mert huszonnégy év óta csak úgy bagó hiten vagyunk együtt! Forgott velem a világ, hirtelen szédülés fogott el és szinte rekedten kiáltottam : — Miért nem mondta meg maga rögtön nekem vén gazember, hogy vadházasságban élnek ? Én kitöltöttem kilenc számláló lapot és valamennyi rossz, mert a gyermekek apjok nevén és vallásán lettek bejegyezve s ők pedig törvénytelen házastársaknak. Elkeseredésemben összetéptem azt is a mit délelőtt és a mit délután csináltam s bejelentettem a polgármesternek és a főjegyzőnek, hogy ragadós himlőbe estem és többet nem számlálok. Dühös hangulatomban csak az vilianyoz fel, ha ártatlan csemetéim kórusban fújják: — Esküszünk, esküszünk, népszámlálók nem leszünk ! Mimosa. _______ 3 Nyomor és ínség a váci járásban. Vác, jan. 18. 1 él viz idején még eddig soha nem tapasztalt társadalmi mozgalom indult meg a fővárosban a szegények, éhezők felsegélyezésére. Ezer és ezer darab kenyeret osztottak és osztanak szét naponta, a mágnásvilág kenyérbált rendez, a jótékony bizottságok állandó permanenciában vannak és iparkodnak a rettenetes Ínségen segíteni. S mig mi itt a főváros közelében megdöbbenéssel nézzük a pusztító nyomort, addig egy rettenetes hir érkezik hozzánk : az ínség csontos kezeivel elért a váci szolgabirói járásba is, száz és száz embernek még egy darabka száraz kenyere sincs ! Ivánka Pál főszolgabíró jószívűségével fedezte ezt fel s ma élén áll a nemes akciónak, hogy a szerencsétleneket mentsük meg a társadalomnak. Rendeletet bocsátott ki a községekhez s városunk társadalmát pedig jótékonyságra szólítja fel. Nézete szerint ad hoc inség-bizottságok volnának községenként alakítandók, mely bizottságoknak elnökei és alelnökei járási inségbizottságot képeznének s előre megállapított terv és rendszer szerint működnének az éhező és fázó szegények nyomorának enyhítése érdekében. Az uralkodó nyomort mérvadóan enyhíteni a hatóságok a társadalom hathatós támogatása nélkül képtelenek, mert annyi közalapja egy községnek sincs, melyből minden közellátásra szoruló szegényt el lehetne látni ily ínséges időben; a társadalmunk ellenben csekély áldozatkészséggel, csak egy kis önmegtagadással minden megerőltetés nélkül képes volna a szegényeket azon napokon, a melyeken a munka és kereset nélkül vannak, a legnagyobb nyomortól megmenteni. Mi úgy hiszszük, hogy jólelkű olvasóink közt látván a főszolgabíró úr alábbi tudósítását, számosán akadnak, a kik filléreikkel sietnek az éhezők, fázok rettentő nyomorának megmentésére. lm, szóljon Ivánka főszolgabíró tudósítása és indítsa meg a jólelkű sziveket: Megdöbbenő és szivetfacsaró a nyomor közvetlen szemlélése főként a fővárosban és a főváros közelében levő községekben. Újpest község és az újpesti társadalom már 1300 éhezőnek ad naponta kétszer fél-fél liter tartalmas konzervlevest és jó adag jó minőségű kenyeret és ezzel annyi embert ment meg az éhen haláltól; de még ez mind nem elég arra, hogy minden éhező mindennap jól lakjék s arra pedig, hogy kellő ruházattal és fűtő anyaggal látassanak el mindazok, a kik azt nélkülözik, eddig gondoskodni sem lehetett. A nyomor ily nagy mérvben csak Újpesten uralkodik ott, a hol a gyári munkások nagy száma van ; a többi községeimben a nyomornak oly nagy mérvéről, mint a milyen nyomor Újpesten van, nem is igen bírnak tudomással. Vannak családok hat—hét gyermekkel, kereset képtelen apával, vagy özvegy anyával, a kik fűtetlen szobában, ruha nélkül, az egyetlen ágyon napokig minden betevő falat nélkül összebújva várják a könyörületet, mely őket a megfagyástól és éhenhalastól menti meg, vagy a halált, mely földi kínjaiktól szabadítja meg. Egy beteg özvegy napszámosnő négy gyermekével — köztük egy csecsemő félig meztelenül — feküdt a fűtetlen szobában egyetlen bútorát képező ágyon szalma között akkor, a mikor az elöljáróság kiküldöttje az esetről értesülvén oda ment. Ehhez hasonló számtalan
