Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-14 / 2. szám
Tizennegyedik évfolyam. 2. szám. Vác, 1900. évi január 14. Előfizetési árak: Egész évre...........................12 korona. Félévre..................................6 korona. Negyedévre.............................3 korona. EGYES SZÁM ÁRA 24 FILLÉR. Társadalmi és közgazdasági hetilap. Megjelenik: minden vasárnapon reggel. Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király-tér 3. szám. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek. Nylit-ter sora 60 filier. Kiadó tulajdonos: Felelős szerkesztő: Bélyegilleték minden beiktatásnál 60 fillér. BérmenteUen leveleket nem fogadunk el. Kovách Ernő. Dercsényi DeZSÖ. HIRDETÉSEK jutányosán íeltrétetnels. Kéziratok vissza nem adatnak. Társadalmi bajok. Vác, jan. 12. A megélhetés mennél nehezebb, az emberek annál inkább önzőkké, a társadalmi kívánalmak iránt közönyösekké lesznek. Ha szétnézünk Vácon, megyénkben. vagy az országban, mindenütt azt látjuk, hogy az emberek nem érdeklődnek semmi olyan ügy iránt, mely nem a saját ügyük. Az emberek saját javukért küzdenek, ezért áldozzák fel éltük legnagyobb részét s ugyanakkor legkevésbbé sem törődnek a mások ügyeinek jóakaratu előmozdításával. Ha egy értelmes idegen városunkban megtelepszik, néhány napi tapasztalat után meddőnek, betegnek tartja a társadalmi életet. Ez nem alaptalan vád a figyelmes szemlélők részéről, hanem olyan kóros jelenség, mely társadalmunk minden rétegében, az egyes családok életében, a magánosok ténykedésében szomorúan tapasztalható. Szerencsétlen ember az, a ki azt képzeli, hogy az ember életcélja csupán abból áll, hogy saját érdekeit kell szolgálnia. A tevékeny ember munkálkodhat önmagának, családjának javara, de időt szakíthat a társadalmi ügyek intézésében való részvételre, szórakozásra is. Hiszen az élet célja nem lehet csupán az, hogy szakadatlanul fussunk a mindennapi után. Az embernek szüksége van emberekkel társalkodni, közös erővel közös ügyeket célhoz juttatni. Ezt nem akarja sok ember megérteni, ezért bal meg sok üdvös eszme már születése korában. Vác városában közel 18.000 ember lakik. Itt olyan szép. tevékeny társadalmi életet lehetne teremteni, mely kellemesen szórakoztatná az egyeseket, mely sok üdvös eszmének volna nemcsak megteremtője. hanem megvalósítója is. Nálunk az emberek egymás iránt hidegek, önzők. Alig van néhány család, mely összetart s ebben sincs köszönet. Vannak emberek, a kik magukhoz hasonlót, magukhoz méltót nem találnak s úgy élnek, mint Robinson a szigeten. Ha van összejövetel az a vendéglők, kávéházak asztalai mellett történik, pedig az ilyen szórakozás sok pénzbe kerül s tulajdonképen nem is szórakozás, hanem testet-lelket ölő időtöltésnek mondható. Az emberek legtöbbje ma önző és a nagyzás hóbortjában szenved. Ha valaki hivataltársaival találkozik lenézi a nálánál kisebb állásban levőt. A vagyonos fitogtatja vagyonos voltát és érezteti másokkal, hogy az ő zsebe jobban tele van. mint azé, a kivel véletlenül összekerült. A származás, az elődök érdemei mind olyan kiváltságoknak tekintetnek, melyek a bizalmas érintkezést lehetetlenné teszik. Az összejöveteleknél tapasztalható pöffeszkedés mind ennek kifolyása. A mindenáron ragyogni akarás, túlköltekezés, a kisebbek, szegényebbek lenézése mérgezik meg összejöveteleinket. Ilyen viszonyok mellett nem képzelhető egészséges társadalmi élet, melyre oly nagy szükségünk volna. Ismét beköszöntőitek a hosszú, az unalmas téli esték. Milyen szép, milyen jó volna, ha társadalmi életünk nem olyan meddő volna, mint a milyen. Az egyesületek, humánus intézmények tervezik ugyan, hogy szórakoztató estélyek, összejövetelekről gondoskodnak, de mit Úgy éltem . . . Úgy éltem sóhaj panasz nélkül S megszoktam azt. az életet. . . Nem fájt nekem már hogyha néha Meg is bántották szivemet! Aztán te jöttél gyöngéd szóval És úgy szerettél engemet! Megnyílt az ajkam r el panasziám Mind azt, mi bántá telkemet! Aztán . . . elváltunk! válnunk kellett És ajkam újra néma lett! . . Pedig még mennyi, mennyi mindent Nem panaszoltam el neked! Borús napok. Sötét van reggel hogyha felkelek, Sötét van délben hogyha kimegyek ... L ötét a nap minden szaka . . . Rövid az élet!... mily sok az éjszaka ! Zamaróczy Berta. Kató. — A Váci Hírlap tárcája. — Irta Bródy Sándor. Kató holnap, vagy holnapután férjhez megy; isten vele Katóka! Rám nézve súlyos ez az eset; nem azért, mert annak idejében hozzám Ígérkezett a lány, j hanem azért, mert egy igazi jó testvért veszitek 1 el benne. Ha olyan jó volt hozzam, mint a j milyen jó volt, hogy tud férjhez menni és intimus lenni mással! Miért tagadjam, úgy vagyok vele, ha nem szent ha nem martyr az j asszony, mindjárt hitszegőnek tartom Elszoktat J bennünket az anyánk, a ki csupa önzetlenség, j csupa mártyromság érettünk és miattunk. Nos, hát Katóka is siet elejbe hivatásának, holnap vagy holnapután férjhez megy. De nem erről akarok beszélni, ez kevésbbé érdekel, ezen a ponton ő elmúlt nekem és most, a j mikor érzékenyen búcsúzom tőle: a legfőbb | gondom az, hogy konzerváljam lelkemben regi alakját, mely olyan könnyű, olyan bájos illatos és szines volt, mint egy tavaszi napsütötte leander-ág. Szürke ruhában is rózsaszínű volt ez a kis lány. És a mikor evett ... nagyon különös, szinte bosszantó volt rám nézve, a mikor enni láttam. Hogyan kisasszony, ön is!? De ez ismeretségünk kezdetén vala. Tudniillik bár rokonok vagyunk, csak nagy későre láttuk egymást, a mikor ő már tizenhét .éves lett, én meg valósággal megöregedtem: elértem a huszonöt évet. Sajnáltuk, hogy igy elmaradtunk és hamarosan eligérkeztünk egymásnak Aztán váltottunk egy pár csókot, aztán elváltunk. S/.ivreható leveleket irtunk egymásnak, hogy 1 hátha ez mégsem az igazi szerelem, legyünk mi csak barátok. Hiszen mindezeket talán tudni is tetszik, de arról a viszonyról, a mi ezután fejlődött ki köztünk, emberi lénynek fogalma sem lehet. Barátom, testvérem, szerelmem volt, helyesebben egy olyan valaki, a ki mind e háromból volt ősszeszőve. Megfogta a kezemet, a kabátomra varrta a leesett gombot és megengedte, hogy megcsókoljam a nyakát, füle alati, de csak ha senkisem volt a. szobában. Ez néha megesett, hanem, hogy éppen senki se lett volna otthon, az nem esett meg, csak egyetlen egyszer. Beléptem, ott gubbaszkodott a zongora előtt, a medvebőrön. — Nincs senki itthon ! — kiáltá előre. — Nos? kérdém és ebben a pillanatban úgy érzém magam, mintha még ‘em barátság, hanem igazán tiszta szin szerelem lett volna az a régi érzés. Ezt mindjárt meg is akartam mondani, de felugrott és kiáltá: — Takarodjék ! — Miért ? — Mert a férfiak gazok. — És az asszonyok ? Elhallgatott. — Magát valaki bántotta! — Ki merne? — Valami rettentő szomorúsága van.
