Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-03-18 / 11. szám
2 VÁCI HÍRLAP sadiilmi élet fejlesztéséért valamit tegyenek s vegyék komolyan fontolóra azok tartalmát. Most. a komoly munka idejében olyan könnyen lehet ilyesmi fölött határozni s oly könnyű az elhatározást megvalósítani. Kérjük azokat, a kik fejlett társadalmi életei szeretnének a mi városunkban látni, gondolkodjanak e sorok fölött. De aztán ha már eleget gondolkodtak, — tegyenek is. V. Március tizenötödike. Vác, márc. 16. Nincs vörösbetiikkel beírva a kalendáriumban, nem rendelte semmi hatalom az ünneplését, mégis ötvenkét éven át mindenkor és ezután is mindig magasztos gondolatok kelnek életre magyar ember lelkében a szabadság első napján, március tizenötödikén. A mi városunk méltányolta a nap jelentőségét, a midőn fogadalmi ünnepévé avatta a március tizenötödikét s minden időkre magára vállalta az ünnepség rendezését. A város hazafias polgársága pedig melh'je állt és szívvel, lélekkel résztvesz abban az ünnepségben, a mely a magyar szabadság hajnalának szól. Reggel zászlódiszben állott a város. Zászló lengett a polgárok házain, számos közintézeten, az iskolák is zászlót tettek ki, csak a kaszinó és a kalh. kör állott jeltelenül. Budapesten az országos kaszinó két hatalmas zászlóval díszítette palotáját, csak nem akar előkelőbb, nemesebb lenni ez a két társasegyletünk annál? Szóvá is tették ezt úgy a menetben, mint a gyülekezésnél s nem a legkedvezőbben nyilatkoztak róla. Félháromkor délután volt a gyülekező, de már ekkorra száz és száz ember áltolt a Konstantin-téren. Három órakora nemzetőri zászlót kezeibe ragadta Miklósovits Sándor, oldalán városunk két négyén nyolcas honvédje, a zászló egy kutyaugatás törte meg, vagy egy Mihaszna Andrásnak egyhangú súlyos léptei. Arthur mindazonáltal nem tudott aludni. Zöld ernyővel befödött lámpának halvány fénye mellett ült Íróasztalánál barátjával, Dongó Jeremiás hirlapiróyah Vastag pipafüstfelhő vette őket körül s mindketten mély gondolatokba látszanak merülve lenni. Kormos thea-készlet. a falon keresztben két vivő kard, az asztalon halványpiros dohány-zacskó hevert, ütött-kopott diák sapka a fogason s az aranyos jogászéletből hátramaradt több apróság egészítették ki az egyszerű szoba bútorzatát. A szomszéd szobában, melyet egy zárt ajtóhoz tolt szekrény választott el szobájuktól, nyugodt szabályos lélekzés hallatszott. Aranka aludt ott, Aithur kedves Arankája. — Tudja az ördög! — szakitá félbe a hallgatást Arthur, regényem végét nem tudom úgy befejezni, a mint szeretném, igy sehogyse tetszik. Arankát, a hősnőt meg kel! ölnöm, de hogyan, miképpen ? — Arankát akarod megölni? Ez nehezen fog menni. — Arthur, Arthur! Drága kedves Arthurom! — rebegé Aranka álmában. De hirtelen felébredt. — Hah! mi volt az? — suttogá rózsás ajaka. Nem szólított valaki nevemen ? Figyelt. — Tudod mit, — vélekedék Arthur, — szívesen hagynám életben Arankát, de igy nincs után a város vezetői, a dalárda és a cigányok temérdek közönséggel, a melyhez az ipartársulat háza előtt az ipartársulat tagjai zászlókkal csatlakoztak. A cigányok hazafias dalokat húztak s igy haladt a menet a gimnáziumig, a hol csatlakoztak a gimnazisták két hatalmas lobogóval s kis távolságra követték a nagy menetet. Fél négy után ért az emlékszoborhoz a menet, a mely nagyban növelte az ott már elhelyezkedett közönség számát. A honvédemlék nyűgöti oldalán volt ismét elhelyezve az emelvény, a melyre a dalárda lépett először s a közönség kalapját vette le a hűvös tavaszi szellőben, midőn a derék dallosaink ajkáról felhangzott a Himnusz. Dr. Göndör Sándor szavalta el a Nemzeti dalt tűzzel lelkesülten és a közönség zajosan megéljenezte őt. Ismét a dalárda következett és elénekelte a Talpra magyart. Majd pedig Szeles József ref. lelkész állott az emelvényre és lelkes, érces szava elhallatszott a messze távolba, betöltve a sziveket ajkáról elhangzó magasztos eszmékkel. Szeles gyönyörű beszéde megérdemli, hogy teljes szövegben lenyomassuk: Tisztelt közönség! Szeretett Polgártársaim! Majdnem 2000 éve, hogy megvalósult a prófétai jövendölés: Feltámad néktek, kik az én nevemet félitek, az igazság napja. A Krisztus világra jövetelével az evangéliumi igazságok örökfényű napja derült fel az emberiségre: s a sötétségben helyezett nép láta a nagy világosságot. A pogányvilág kultusza romba dőlt, lehullott a szemekről a hályog, a lelkekről a békó, a bálványok felelt e mély jelentőségű szavak hangzottak: lélekben és igazságban. Az emberiség örömmel üdvözlé a rég nélkülözött világosságot, lelki szemeik megnyíltak, szabadokká lettek, de fájdalom, egyenlőre csak lélekben, kezük-lábuk a szolgaság bilincseiben maradi továbbra is, az igazság napja elborulni látszott a népek, nemzetek felett. Ámde j nem hiába biztaták a nemzet nagy prófétái a rabság, szolgaság sötétségében ülő népeket, az egésznek méltó befejezése. Alkalmas eszme kellene ide, hogy vége legyen ... Megöljem, megmérgezzem, felakaszszam ? Egyik sincs Ínyemre! Arthur ez utóbbi szavakat erős hangsúlyozással ejtette ki. Aranka ezalatt az ajtóhoz közeledett és a kulcslukon át hallgatózott. — Szent Isten, — rebegé — álmodom, vagy ébren vagyok? Lehetséges legyen ez? Ó, ki az én boldogságom, mindenem, ki a menyországot nyitotta meg előttem, ő, nem, nem, az nein lehet, de én gyilkosságról, mérgezésről, felakasztásról hallottam beszélni, meg akarna ölni? Jéghideg borzadály futotta végig. Verejték gyöngyözött homlokán. Félelmében fölkeltette testvérét, Irmát. — Lásd. — mondá Dongó Jeremiás — ilyen esetekről gyakran olvastam. Ha az erdő zug, a földet mély sötétség borítja, a folyam mor-1 molása a távolban hallatszik, jobbára hegynyilások, szakadékok, rengeteg mélységek tátongnak, ilyenkor küld ki szép Arankádat e rémes éjbe. Borzalmas sötétség veszi körül, léptei alatt ropognak a száraz gályák és levelek. Félőrülten áll a mélység szélén, felszakilja a mellén a ruhát, a sötét égre mered tekintete és aztán hegyes tőrét hókeblébe mártja stb. Nos jól lenne igy? j — Barátom, ezt nem tehetem, szivem vérzik, ha erre gondolok, ez nagyon kegyetlen halál i lenne. — Tehát akkor enyhébb és kissé pikánsabb módot mondok. Nem volna jó ez például: hogy megvirrad még valaha, nem lesz mindig éjszaka, hogy : még jönni kell, még jönni fog egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán — a prófétai jóslat beteljesült — az isteni gondviselés végre felderítette a jobbkor hajnalát, az idők teljességében, 1848- ban midőn a sötétségben levő nép, valamint Európaszerte, úgy a Kárpátok szent bércei között is láta a nagy világosságot. Lehetetlen leírni a túláradó örömet, melylyel a századokon át sötétségben sínylődött magyar nép üdvözölte a szabadság feljött napját. Egy szóval egy érzelemmé olvadt össze a haza, az érzelem lelkesülés, a szó: szabadság vala! így jellemzi az ország akkor hangulatát a forradalom koszorús költője Az elragadtatásig fokozódott lelkes öröm visszhangzott a Kárpátoktól le az Adriáig, hogy ismét magyar lett a magyar, bilincseit összetörte, mint ősszel a száraz levél, csörögve hullt a földre! Igen, 1848 hozta meg a népek számára egész Európában a polgári és nemzeti szabadságot és függetlenséget. A francia nemzet volt az első, mely lerázva magáról az abszolút hatalom jármát, kikiáltó a köztársaságot. A francia forradalom hire felrázta Európa többi nemzeteit, köztük a magyart is. A magyar nép, Kossuth Lajos vezérlete alatt most már ellenállhatlan erővel sürgette egyfelől a sérelmek orvoslását, másfelől az alkotmányos reformok, szabad intézmények mielőbbi megadását, életbeléptetését. A pozsonyi magyarországgyülés, Kossuth tettre hivó beszéde után egy száztagú küldöttséget meneszt Becsbe, a fejedelem beleegyezését kikérendő az első felelős magyar minisztérium felállításához. A pesti lelkesült ifjúság a mai emlékezetes napon március 15-én be sem várva a fejedelem válaszát, kibontá a nemzeti zászlót, az egyenlőség, szabadság, testvériség jelszavait hangoztatva; 12 pontban foglalá össze a nemzet kívánságait s azokat a Talpra magyarral legott ki is nyomatta, anélkül, hogy a nyomatáéhoz szükséges engedélyt kikérte volna. A mozgalom leirhatlan gyorsasággal terjedt szét az országban az egész nemzetnek hatalmasan nyílmindenki tudja, hogy Arankának a szélhámos gróffal viszonya van. Az emberek gyűlölik, vad haragot, dühöt táplálnak irányában, Arankát szülői kitagadják, elkergetik és az egész világ undorral fordul el tőle. Hogy ezek után Aranka mit fesz az előtted közönyös lehet. Akár a J folyóba öli magát, vagy mélységbe ugrik le, akár mérget eszik, mindegy, ki törődik már akkor vele ? — Istenem az én Arankámmal oly kegyetlenül bánjak? — Természetesen meg kell halnia ! De most jutott eszembe egy frappáns eszme ! Öld meg szerelemből! — Hogyan érted ezt Jeremiás ? — Nagyon egyszerűen. A szerelmes férfiú ; kuszáit hajjal ül Íróasztala mellett, szivében dúl a féltékenység dühe. Aranka mint mindig úgy most is örömmel jön be s karjaiba repül. A férfiú felkel, szenvedélyesen átöleli, pamlaghoz vezeti és megfojtja, hogy másé ne lehessen. Igen egyszerű történet. ' — Pompás, Jeremiás barátom, köszönöm! Ez nagyszerű, igy lesz legjobb. De most ez éjjel hadd éljen még Aranka. Holnap reggel fris erővel fogok hozzá a gyilkossághoz ma már fáradt vagyok, lefekszem. A pipák kialudtak a füstfelhő oszlani kezdett. A két barát lefeküdt, az ég csillagos köpönyegben mosolygott a földre s a millió csillag álmosan pislogva ragyogott az ünnepélyes néma éjben.
