Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1900-02-18 / 7. szám

Előfizetési árak: Egész évre...........................12 korona. Félévre..................................6 korona Negyedévre.............................3 korona _ EGYES SZÁM ÁRA 24 FILLÉR. Társadalmi és közgazdasági hetilap. Megjelenik: minden vasárnapon reggel. Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király-tér 3. szám. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közle­mények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirde­tési pénzek. Nyilt-tér sora 60 fillér. Bélyegilleték minden beiktatásnál 60 fillér. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Kiadótulajdonos: Kovách Ernő. Felelős szerkesztő: hirdetések jva-tán-TT-osan fel-srétetn-elc. Dercsényi Dezső. Kéziratok vissza nem adatnak. Ébredj magyar! Vác, febr. 15. Valami, a magyar szívnek jóleső eszme terjed szét az országban. Olyasmiről van szó, a mi a m^yarban egy kis soviniz- ! mus önt belé, olyan sovinizmust, a mely csak hasznára válhat ennek az erdős, bérces országnak. Jól esik, olvasnunk a zalavármegyei magyar iparvédő egyesület felhívását. Fenkölt szavakban szól minden magyar emberhez, hogy pártolja mindazt, a mi magyar, mellőzze a mi külföldi. Évszá­zadokon keresztül gazdagítottuk híven, mondható,milliárdokkal a külföldet s most mintha megmozdult volna ennek a földnek népe: eddig elég s ne tovább. Oly jól esik tudni erről a mozgalom­ról annak, a ki szívben, lélekben ma- | gyárnak mondja magát : A magyar ipart ■ pártoljuk, mert csak ennek van létjogo- \ sultsága ebben az országban. És oly jól eső szívvel Írjuk alá azt az ivet, a me- j lyet a zalavármegyei magyar iparpárto- j lók Írtak alá. Vajha megindulna ez a i mozgalom az ország minden megyéjében, i Egy átmulatott éjszaka. Introdukció. Egy sóhajtással búcsúzott az éjjel, És sóhajától megrezzent a lég; Első aranysugárit szórva széjjel Az égen már az uj nap lángja ég. És mint az ébredő szemébe villan Az értelem, mely éjjel szunnyadóit, Egy fénysugár az utcán végig illan, S vakítva gyújt ki minden ablakot. Már lárma kél a távol utca végen, Felkelt a nap, a kávéház setét, A pék a sarkon már kizárta régen Forróságot lehelő üzletét. A piac népe siet kosarával, Benépesül lassankint már a tér, S az utcákon keringni kezd az élet, Lüktetve, mint bennem kering a vér. S mint szürke fátylon at sok színű képek Fáradt szemem ébredni látja még A várost, mig lassan kopogva lépek, S térdem meging és talpam lángban ég. Fényét a munka napja hinti széjjel, S én önmagam borzadva megvetem; De azt, kiért virrasztók minden éjjel, Azt igazán, azt szivböl szeretem! | Vajha minden magyar ember okulna | szavain s büszkén állana a magyar ipar érdekében küzdő férfiak sorába! lm, közöljük nemes szózatukat. Próza az egész, az életbe vágó. De miért ne fogadhatnék mi is szivünkbe, mi váciak. Azzal a jó szándékkal adjuk itt tudtul mindenkinek, városunk és vidékének minden polgárának, hogy hátha nemes buzgalmuk felgerjed s a pestmegyei ma­gyar iparpartolő egylet első lépése talán városunkból indul ki. Adja a magyarok Istene, hogy igy legyen! A felhívásból közöljük a következő szép részleteket: Nektek írjuk e levelet polgártársaink, | felebarátaink mindr yájatoknak. — Olvas­sátok el, hogy tud átok meg, miről van szó. Hozzátok stíó.unk mindnyájatokhoz. — Hallgassatok még, hogy megérthessé­tek, — s értsétek meg, hogy felelhesse­tek rá. Segítségül hívunk. Gyertek segít­ségünkre. Hiszen bemeneteket akarunk segíteni. Mert hazánk boldogulása nekünk is, nektek is, mindnyájunknak közösen és együttesen a boldogulása. Egy sóhaj. Váratlanul vad zaj kél. durva lárma, Egy bérkocsi erős’ robogva jön, És benn’ kacagva ül egy tarka dáma, Mellette egy úr, gyorsan rám köszön. S én szinte szégyenlem, hogy ez barátom, S hogy én is elfoglaltam már helyét, S egy ablakban majdnem rémülve látom J Egy kis kiváncsi, boglyas lány fejét. Kuszáit haján tollat hagyott a párna, Egy bájos arcú, kedves tiszta lány, Fülébe visszacseng soká a lárma, S bámul a messze száguldók után. S én gondolatját érzem, eltalálom. Mi undorral tölt már el engemet, Az néki még sejtelmes, édes álom, Mit szive mélyén titkon eltemet. S a szél libegve kapja el haját, S egy elnyomott, egy titkos sóhaját. Az első munkás. És utamon minden kapu kitárul, S az utcán egyre, egyre több a nép; És száz bajomhoz marcangolva járul A lelkifurdalás, midőn kilép Elém egy ember, vállán rossz kabátja, Most hagyta el csendes, szerény lakát: S biztosan homlokomra irva látja, Hogy átmulattam ezt az éjszakát. Bizonyosan hallottatok már arról, hogy a szomszéd társországgal való közös te­herviselésre Magyarország most már egy néhány millióval többet tartozik fizetni, mint a múlt években. Az is hallottátok, hogy több millió adóssága is van az ál­lamnak. Ezt a roppant sok pénzt mind mi adogatjuk össze, mikor az adót fizet­jük ; az adót pedig már csak jól ismer­jük mindnyájan. S az a roppant sok pénz mind kimegy az országunkból s annyival vagyunk szegényebbek. — Azonban mind 1 ezek olyan politikai dolgok, hogy mi nem foglalkozunk velők. Foglalkozzanak a quótával, államadóssággal s adóval az országos képviselők. Mi csak az tudjuk, hogy ez igy van, de nem igen segithe­­j tünk rajta. Hanem van ezenkívül nekünk más bajunk is, melynek nem a törvényhozók az okai, hanem mi, a társadalomnak és I a közönséges életnek emberei. Özönnel öntjük idegen országokba a pénzt, mintha parancsolatra tennők. Önkénytesen tesz­­szük, hogy előbb koldusok, azután szol­gák, végre hazátlanok legyünk. Csatázni mén a dolgos, nagy sereggel, Az arcán látom : boldog álma volt, De munkájához szólitá a reggel És álmából egy órát elrabolt. Ő fütyörészik; nyilván jó a kedve; És szégyenemre érzem, hogy van ok; Reám tekint, — úgy érzem, hogy nevetve!... S a házfalhoz simulva rohanok. Virágszirom. Redőny görög, én ballagok leverve, Látom: mindenki elkerül nagyon. Az utamon, szemét, közé keverve, Sok elfakult apró virágszirom. Ezzel csatáztak vigan tegnap este. Hogy az utcára félhomály borult, És sok ifjú lányka gyenge, tiszta teste. Bár öntudatlan, bűnös lángra gyűlt. S bár régen elhangzott a zaj, a lárma, S a sok szinű virágszirom-szemét; De forró lesz nem egy hótiszta párna, S nem hunyja le sok ifjú lány szemét A seprő. És egyre mélyebb lesz a bú a szivben, És egyre telnek utcák és terek, És mindenütt sepernek széles ívben Házmesternők, házmesterek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom