Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-09 / 49. szám
3 államháztartás egyensulyának fentartása az állam hitelviszonyainak szempontjából igen méltánylandó törekvés. De ha ezzel _ szemben mégis azt látom, hogv az országnak általános hitelviszonyai, — mondhatnám, majdnem — tarthatatlanok, akkor azt kérdem, hogy nem ez az utóbbi járhat-e károsabb következményekkel, mint az államháztartásnak időleges, minden esetre csak átmenéti természetű megterheltetése, annál is inkább, mert hiszen az államhitel az állandóság mértékével mérve, mindenkor egyenes arányban kell, hogy álljon az országnak általános gazdasági helyzetével. És mi a költségvetés egyensulyának fentartásával csakis a betegségnek szimptomáit tüntetjük el némileg, holott hasznos befektetésekkel, produktiv beruházásokkal, rövid pár év alatt, — a mi az állami életben csak futólagosnak mondható, — a bajt lehet orvosolni és ezzel egyszersmind újabb erőgyűjtésre is adnánk alkalmat. T. ház! Az országnak elszegényedése mindenkor csak káros hatással lehet az állami budgetre, mig ellenben az állami költségvetésnek produktív mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi czélokra egy nagyobb összeggel való megterhelése természetes kölcsönhatásában állami exisztencziánknak dús anyagi forrásává válik. Én már négy évvel ezelőtt a földmivelésügyi tárcza költségvetésének tárgyalása alkalmával voltam bátor utalni azokra a hátrányokra és hiányokra, a melyek gabonakereskedelmünk szervezetlenségéből gazdasági viszonyainkra hárulnak és felhívtam a figyelmet egy országos központi szövetkezetnek gyakorlati alapon való létesítésére, az egyes gabonafaj oknak évenként külön-külön fajok szerint megállapított, állandó típusok, az u. n. standardok szerint való osztályozására, a kereskedelmi és forgalmi központokon warrant-kibocsátó közraktáraknak létesítésére és egyáltalában ennek az egész ügynek, a melyet különben a földművelésügyi költségvetés tárgy alása alkalmával újabban felhoz vabehatóan fogok tárgyalni, a modern követelményeknek megfelelő szervezésére, de ismét hangsúlyozom, kereskedelmi alapon, amely nélkül a világpiaczoknak praktikus szellemben fokozódó intézményeivel szemben, mi kényszerüleg elmaradunk, a haladó kor előnyeiben nem részesülhetünk, de viszont pár év múlva, a midőn az illető piaczokon a természetes reakczió el fog következni, mi azoknak csak káros következményeit fogjuk érezni, még pedig kétszeres sulylyal. Nincsen, — legalább nekem nincsen sajnos, — tudomásom arról, hogy ezen négy év alatt a t. kormány részéről valami olyasmi történt volna, a mi ezt az ügyet a megvalósuláshoz közelebb hozta. Ámbátor országosan el van ismerve, ennek a kérdésnek szükségessége, sürgőssége és fontossága és mindenképen érezzük hiányának hátrányait. Azonban némi megnyugtatással van reám, hogy egyes vidéki nagyobb városokban, az ottani legtekintélyesebb pénzintézetek, — nem mondom, hogy ilyen, de ilyenféle közraktárakat, a hol a termelők gabonájukat elhelyezik, és ott olcsó kamat mellett arra előlegeket, vagy kölcsönöket kapnak, több városban állítottak már fel. Tudok olyan várost is, a hol a két évvel ezelőtt felállított ilyen gabonaraktár az idén már kicsinynek bizonyult, úgy, hogy most már sokkal nagyobbat építenek, a mely vállalkozás nemcsak a befektetett tőkének hozza meg a tisztességes kamatait, hanem a mellett, hogy a gazdákat, a kis- és középbirtokosokat megmentik a gabonauzsorástól, és a terményeknek kényszereladásától, a mellett, hogy ezeknek olcsó előlegeket és kölcsönöket is nyújtanak, az országunkat feutartó egyik osztálynak a megmentésére is a legüdvösebben működnek közre. T. képviselőház! Erre az ügyre — a melyet én igen fontosnak tartok —-at. kormánynak figyelmét újólag és újólag és ezúttal is felhívni meggyőződésem szerint nem volt felesleges. Mert hiszen nemzetgazdaságunk alapgerincze még mindig csak a földmivelés és mezőgazdaság, mivel iparunk fejlődése előreláthatólag még mi- . kor fogja elérhetni azt a határt, a hol a mezőgazdasági termelésünk értékének hiányaiért csak némileg is kárpótlást nyújthatna? T. ház! Ne áltassuk magunkat sem itt a t. házban, sem a t. kormány körében, sem agrárkongresszusokon, avagy bárhol, hogy czéltudatos, úgy szólván, az egyéniség erélyének jellegét viselő olyan intézmények nélkül, mint a milyenekkel pl. Amerikában, Oroszországban és már majdnem minden czivilizált államban találkozunk, belátható időn belül alapos javulást érhessünk el. Hisz nem lehet titok előttünk, hogy milyen impozáns eszközökkel állanak sorompóba a nyugati államok, mikor termelésük versenyképességéről van szó, a mikor a világpiaczokon teret hódítani kívánnak, s ezekkel szemben nekünk nem lehet azt hinnünk — hogy a különben helyes — lépésről-lépésre való lassú haladás utján, hazai termelésünk érdekeit kellőképen megvédeni képesek vagyunk, mert válságos idők, és egyáltalán a világpiaczok helyzetébe való beleilleszkedés nem nagy eszközöket, áldozatokat igényelnek s ha azokra idejekorán s önszántunkból nem áldozunk, csak annál inkább fogjuk mi később megsinyleni. De egy másik, szerintem, szintén fontos ügyre is felhívom a t. kormány figyelmét. Tudomásom van arról, hogy külföldi illetékes körök sem idegenkednének Magyarországon egy oly intézmény megteremtésétől, a mely az állam által is már méltán felkarolt telepítési s a nálunk annyira kívánatos parczellázási ügyet az idegen tőke hatalmával is támogatná és egyúttal utat nyitna kedvezőbb alakulásoknak, mezőgazdasági hitelviszonyaink és a gabonaértékesítés terén. Én azt hiszem, hogy nemcsak a t. kormány, hanem mindazok, a kik termelésünk és termelőink érdekeit szivükön viselik, örömmel
