Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-09 / 49. szám

2

látom, hogy míg a rendes kiadásoknál szemben a folyó évi 957,635.980 koronával a jövő évre 970.496.503 korona és így 12,860.523 koronával több van felvéve, addig az átmeneti kiadásoknál a folyó évi 48,278.138 koronával szemben a jövő évre 30.271.834 korona és igy 17,501.304 koronával kevesebb lett beállítva; végül a beruházásoknál a folyó évi 54,226.955 koronával szemben a jövő évre 55,278.080 korona és igy 1,051.125 koronával több van beállítva. Ha ezt a három tételt egybevetjük, azt találjuk, hogy az összes kiadásoknak a folyó évi 1060,136.073 koronával szemben a jövő évre 1056,546.417 korona áll és igy akülömbözet nem mutat, mint azt t. képviselőtársam az előbb feltüntette, emelkedést, hanem éppen ellenkezőleg a kiadásoknál 3.589.656 koronával kevesebb van előirányzatba véve. A mi — szintén fel kell említenem röviden —- a bevételeket illeti, a 160,283.404 koronával szemben a jövő évre 1056,582.297 korona van felvéve, és igy szintén 3,701.107 koronával kevesebb van előirányozva, a feleslegünk pedig szemben az 'idei 1-7.331 koronával, a jövő évre 35.880 koronára csökkent. Hogyha pedig a folyó évi és a jövő évi költségvetések feleslegeit állítom szembe, akkor 111.481 korona esést tüntet fel,

T. képviselőház! Én azt hiszem, hogy a ki az országnak a dolgait figyelemmel kiséri, azt ez a csekély apadás és visszaesés nemcsak hogy kellemetlenül nem lephette meg, hanem a midőn prről tudomást vett, mintegy fellélegzett és hálát adhatott az isteni gondviselésnek, a mely az ország pénzügyeinek élére ilyen nehéz időkben olyan férfiút adott nekünk, mint a t. pénzügyminister ur; (Tetszés jobb felöl.) hogy még ilyen nehéz körülmények közt, a midőn sokkal rosszabbtól lehetett tartanunk, mégis csak ilyen minimális lett a költségvetésnek a felesleg-apadása. Miután azonban az az expozé, a a melylyel a t. pénzügyminiszter ur előterjesztését kisérte, még alaphangjában sem mondható komornak és az ő szilárd jellemét ismerve, ebből arra kell következtetni, hogy ő a jövőt illetőleg sem vélekedik kedvezőtlenül, miután a t. előadó ur beszédében is ez tűnik fel . . .

Pichler Győző: Hol az előadó?

Gajáry Géza: de mert legnagyobb sajnálatomra ebben velük egyet nem érthetnék, ezért engedje meg nekem a t. ház, hogy — annak a világos és határozott előrebocsátása mellett, hogy az 1901. évi állami kölségvetést általánosságban a részletes tárgyalás alapjául a különben beszédem végén felhozandó indokokból is elfogadom — a jövőre vonatkozó aggályaimat is ezúttal terjeszthessem elő: de hangsúlyozni kívánom, hogy ezek csakis az én aggályaim és én részemről igen fogok örvendeni annak, hogy ha azok illetékes helyről akár eloszlatva, akár megczáfoiva lesznek.

T. képviselőház! Mindenekelőtt egy általánosan ismert tényt konstatálok, a midőn felemlitem, hogy az utóbbi évek valósággal válságos helyzetet teremtettek Magyarország gazdasági viszonyaiban. Hogy pedig milyen körülmények idézték elő ezt a válságot, azt hiszem, világosan kell állani mindazok előtt, a kik közvetlenül és mintegy gyakorlati alapon kisérik figyelemmel az eseményeket. A jelentősebb pénzpiaczoknak — főleg a háborúk folytán — szűk volta és kedvezőtlen hangulata, másrészt mezőgazdasági termelésünknek hiányos eredményei, mint vitális érdekeinket legsúlyosabban érő csapások, de evvel szemben ipari termelésünknek elégtelensége is, azt hiszem, mind megannyi olyan faktorok, a melyek egy — bár alapjaiban egészséges, mindazonáltal gazdasági esélyeiben a külvilágtól függő — államnak haladását lényegesen befolyásolják. Szándékosan nem akarok és nem is fogok most ezen válságos évek egyéb mozzanataira kiterjeszkedni, mert ezúttal csak nagyjában kívánom a helyzetet jelezni és mert a gazdasági válság szigorú tárgya maga is már oly nagy felületet ád aggályaimnak, hogy gondolataimat és érzéseimet ott kell összpontosítanom. T. ház! Hogyha valahol, úgy azt hiszem, egy országnak a gazdaságára vonatkoztatva feltétlenül áll az az igazság, hogy már magában véve a haladásnak hiánya is némi visszaesést jelent. És ámbár én a legjobb indulattal kész vagyok maradandó emlékét őrizni még a legcsekélyebb alkotásoknak is, mindazonáltal és nem egyszer felvetem magamban azt a kérdést: vájjon a népek gyors haladásával lépést tartunk-e mi is, úgy a mint azt korunk viszony ai igényelnék? Vájjon a rohamosan fejlődő czivilizált nyugati államok gazdasági rendjében, — a hol pedig politikai és kulturális haladásunk méltó helyre utal bennünket, — elfoglaljuk-e mi is az országunkat megillető pozicziót? Es ha szemben ezekkel fontolóra veszem az államháztartásnak egyik fő elvét is, hogy annak egyensúlyát lehetőleg megzavarni nem szabad, akkor az a gondolat érlelődik meg bennem, hogy a midőn arról van szó, hogy az ország jólétét előmozdítani hivatott hasznos befektetésekre egy alapot teremtsünk meg, akkor lehetetlen a gyakorlati életnek rovására csakis elvekkel számolni.

T. képviselőház! Én azt hiszem, hogy tapasztalatok érlelik meg bennünk azt a meggyőződést, hogy produktív befektetések nélkül javulás és haladás alig képzelhető, és hogyha az állam — a nálunk annyira mérvadó — anyagi támogatását épen gazdasági válságok idején szorítaná meg — a mint Benyovszky t. képviselőtársam is kívánja, — akkor az ország boldogulásának feltételeit épen abban a perczben vonná meg, a mikor arra a lehető legnagyobb szükség van, mig ellenben kielégítő termések, bő pénzviszonyok és egyáltalában kedvező üzleti konjunktúrák mellett a gazdasági élet önmagától is fejlődik és dúsan szolgáltatja vissza a befektetéseket és a segélyeket kamatostul együtt.

T. képviselőház! Én elismerem, hogy az