Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1900-11-11 / 45. szám

4 VÁCI HÍRLAP s becsületességével és szorgalmas munkásságával megnyerte a városatyák bizalmát, kik nem is feledkeztek meg róla, mert most hétfőn meg­választották egyhangúlag iktatónak. Az uj ik­tató még az nap a választó közgyűlés előtt letette az esküt. Este azután Román István jó barátai között szűkebb körű társas vacsorát adott, hol az éltető felköszöntők ugyancsak kijárták úgy a város polgármesterének, mint az ünnepeltnek. Üdvözöljük mi is a szorgal­mas tisztviselőt! — A püspökség egy templomért. A vármegye közigazgatási bizottsága pénteki ülésén, a melyen Beniczky Ferenc főispán el­nökölt, több kisebb jelentőségű ügy között az Örkényi templom dolgát tárgyalta. Pálócy Hor­váth István és neje az Örkényi Grassalkovics­­féle birtokot megvásárolták. A birtok ő hoz­zájuk harmadik kézen át került s nem is az egészében, hanem csak a főrészében. Nemré­giben szükségessé vált az Örkényi római kát. templomnak, a mely rozzant állapotban volt, a kijavítása. A váci püspöki hivatal fölszólította pálóci Horváth Istvánt, hogy ő, mint a ki a megszerzett földesúri jogokkal együtt, az ezek­kel' járó terhek viselését is elválalta, mint az Örkényi egyház patronusa, javitassa ki a saját költségén a templom-épületet. Ezt Horváth megtagadta azzal, hogy ő a birtokot csak rész­ben birja s igy a terhekben is csak aránylag osztozhatik. Az ügy több évig húzódott, mig végre a járási főszolgabíró olyan értelmű ha­tározatot hozott, a mely szerint a váci püspök­séget a keresetével elutasította. A püspökség fölebbezett s az alispán Horváth Istvánt és nejét, mint alpereseket elmarasztalta s kötelezte annak a négyezer korona költségnek a meg­térítésére is, a melyet a templom építésére a püspökség előlegezett. A közigazgatási bizott­ság egyhangúlag hozzájárult az alispánnak ehhez a határozatához. — A ,,Katii. Kör“ november 25-én (vasárnap) a Kúria szálloda dísztermében hang­versenyt rendez, melyet táncvigalom követ. A hangverseny műsora közvetlenül az estély előtt fog kiosztatni. A meghívókat a napokban hordják szét. — A Schuszter-hagyaték szétosz­tása. Néhai dr. Schuszter Konstantin váci megyés püspök hagyatékának szétosztása e héten kezdődött meg a végrendeleti végrehaj­tók : Jung János felszentelt püspök, Balás Lajos kanonok és Nikitits Sándor t. ügyész által. Egy évi, négy hónapi és tizenöt napi kamatot kapnak még a hagyományozott ösz­­szeghez azok, a kik a hagyatékban részesülnek. A püspök volt tisztikara s alkalmazottai tizen­négy ezer forintot kaptak s ezt a szép összeget Nagy Sándor gazdasági tanácsos már javarészt szétosztotta közöttük.- A jövő év katonái figyelmébe. Városunk katonaügyi előadójának értesítése folytán ez úton is felhívjuk mindazon váci illetőségű, avagy idegen illetőségű, de Vácon tartózkodó ifjakat, kik 1880. 1879. 1878. év­ben születtek és besorozva nem voltak, hogy még november havában jelentkezzenek Tanács Géza városi jegyzőnél soroztatásuk végett. Fel­hívjuk továbbá, hogy ugyanezen hónapban jelentsék be az egyes sorozandók póttartalé­kossági jogcímüket is, nehogy majd a tavaszi fősorozás után maradjanak s igy emiatt a katonaügyi előadónak Budapestre való leuta­­zásával a városnak is tetemes kiadásokat okoz­zanak. Felhívjuk továbbá mindazon gyárosokat, földbirtokosokat, ipartelepek tulajdonosait, in­tézetek igazgatóit és mindazokat, kiknek alan­­tosaik a jövő 1901. évben jönnek sorozat alá, hogy ezeket a jelentkezés teljesítésében ne gátolják, hanem inkább erre utasítsák. Egyben értesítjük a leendő egyévi önkénteseket, hogy erre vonatkozó kérvényeiket legkésőbb a soro­zás napjáig adják be a város iktató-hivatalába. — Adomány. Dr. Virter Lajos nagypré­post abból az alkalomból, hogy a király a Il-od osztályű vaskorona-renddel tüntette őt ki, a váci közkórház javára 100 koronát ado­mányozott. Fogadja a nemes szivű adakozó ez úton is köszönetünket dicséretes cselekedetéért. — Plebánosi vizsga. A plebánosi vizs­gát e héten Kiss Gábor rékasi adminisztrátor, Pálinkás Antal karkáplán, Dutka Imre nézsai adminisztrátor és Ilován Orbán dorozsmai káplán tették le sikerrel. — Kérek egy kis tüzet! Mulatságos kis történetnek lehettek szemtanúi az elmúlt hét valamelyik napján a Káptalan-utcában járó­kelők. Egyik vendéglős icike-picike kis dadós fia — nem tudjuk a nevét biztosan, — de való­színűleg Tónika, zsebrevágott kezekkel, hatal­mas cigarettával a szájában sétálgatott a népes utcán. Mindenki megnézte a kis Don Juánt és ő ennek tudatában annál jobban feszitett. Igen ám, de Tónika boldogsága még nem volt tel­jes, mert hiányzott a gyufa, hogy rágyújthas­son. Egyszer csak jön egy magas termetű, hosszú hajú úr, ki látva a kis gavallért, el­mosolyogja magát, mit Tónika felhasználva, ódaszól hozzá: — Kérek egy kis tüzet! A magas bácsi, ki nem volt más. mint báró Prónay Dezső acsai földbirtokos, igen udvarias volt, megkapta a kis fiút és fölemelte magá­hoz, hogy rágyújthasson cigarettájára. Tónika szépen megköszönve a tüzet, bodor füstöket eresztgetve tovább lépdelt. Dadós gavallérunk azonban — sajnos de való — még nem ta­nulta meg azt a közmondást, hogy minden fársangtiak van böjtje, mert ugyanis, mikor már-már az egész utca elismerte nagy világias - ságát, őt is utolérte a sors — azaz hogy a papája — keze, mely kissé helybenhagyta Tónikát. — ¥áci ember a kassai törvény­szék előtt. A kassai kir. törvényszék, mint büntető bíróság dr. Nyékhegyi Lothár kir. törvényszéki biró elnöklete alatt Pajor Péter József váci származású, 19 éves urasági inast I azért, mert Széplak-Apátiban folyó év szeptem­­j bér 18-án gróf Zichy Béla gazdájának iró­­! asztalából — azt felfeszitve — 2 drb. százas | bankót ellopott, 6 havi elzárásra, 3 évi hivatal­­vesztésre és politikai jogai gyakorlásának ugyan­ennyi időre való felfüggesztésére ítélte. Az elitéit 1900. szeptember 17-én lépett gazdája szolgálatába és már 18-án lopott. Miután ezt megtette, egy levelet hagyott hátra, a miben azt Írja, hogy betegsége gyógyítására Kassára ment. Gazdája azonban még aznap elfogta. Minthogy azonban a kár megtérült, továbbá tekintve, hogy a vádlott fiatal és még büntetlen előéletű, azért Ítélték el ily csekély szabadságvesztésre. — Tüzérek Vácon. A vármegyei alispán értesítése szerint a cs. és kir. 4. sz. hadtesttüzér­­ezrednek a 8 cm. 1899. mintájú ágyúkkal felsze­relt próbaütege f. hó 15-én városunk határában gyakorlatot tart, mire vonatkozólag értesítenek bennünket, hogy szállás, élelmezés és előfogatok tekintetében igénybe leszünk véve. — Hymen. Rosenberg Gáspár váci lakos kedves leányát, Rosenberg Nina kisasszonyt eljegyezte Lebovits Adolf izsáki vendéglős. — Löwinger Frigyes Szobról jegyet váltott Vácon Goldmann Rózsa kisasszonynyal. — Vet der Gyula e hó 20-án délután tartja esküvőjét Neumann Blanka kisasszonynyal, Neumann Zsigmond kedves és szép leányával. — Boldog­ságot az ifjú boldog pároknak. — Robelly Jenő szökése. Egész héten át érdeklődés tárgya volt nálunk Robelly Jenő, az ismert vivómester. Városunkban több vivő­­kurzust rendezett s nagyon gyakran meg is fordult itt. Nagy lábon élt, a kiadásait nem tudta fedezni, végül több vívótermébe szerződ­tetett emberének kauciójához nyúlt. Mikor pedig már feljelentéssel fenyegették, ha a kauciót azonnal vissza nem fizeti, megszökött a fővárosból. De nem magába. Elvitte az egyik legszebb budapesti színésznőt: Almásy Juliskát, ott hagyta pedig a feleségét és két szép gyer­mekét. Még ma sincsenek a nyomán. A mint halljuk, nálunk, városunkban is akadnak, a kik nagyon is fájlalják Robelly eltűnését, mert néhány váltóját, mint jó kezesek, aláírták s most majd nekik kell a szerelmes vivómester emlékét törülni s a váltó adóságot pedig tör­leszteni. — Tótfalu templomai. Tótfalu népe, hála a jószivű adakozóknak, fedél alá jutott. De a két templom, a katholikus és a református, a melyek szintén a tűz áldozatai lettek, nem épültek még fel. Ezért a segélyző-bizottsághoz ezentúl beérkező összegek e szép célra fognak fordittatni. F. évi október 10-én kimutatott összeg 574 korona 29 fillér. Kiosztatott 296 korona 29 fii). Maradvány 278 kor. Grünwald István és családja Budapest 12 kor., Lagler Gyula főerdész Visegrád 10 kor., Unger Béla és családja Budapest 100 kor., Borosjenő (pomázi járás) község lakossága 100 korona, Kunitzer Pistika Tótfalu 1 kor., Kunitzer Lillyke Tótfalu 60 fillér. Összesen : 501 kor. 60 fill. Tahi-Tótfalu, 1900. november 8-án. Kindl János segély-bizottsági alelnök. (P. H.) Dr. Kunitzer Sándor segély-bizottsági titkár. — Újoncok esküje. Mindenszentek nap­ján teszik le minden évben az esküt az újon­cok, a kik októberben vonulnak be a katona­sághoz. Ez idén is Nádossy György kapitány vezetése alatt templomba mentek, a hol Agócs János kanonok-plébános hazafias beszédet tar­tott hozzájuk, majd pedig végig hallgatták azt a misét, a melyet Kokovay János karkáplán mondott. Később a kaszárnya ndvarán Filótás Ferenc főhadnagy - segédtiszt olvasta elő az eskümintát, azután Kiss Aladár kapitány szép beszédben figyelmeztette őket, mivel tartoznak a királynak, hazának. Délben extraebéd jutott az újoncoknak osztályrészül. — Vér a püspöki palota előtt. Most folynak a kövezési munkálatok (már meg is akadtak kőhiány miatt) a Migazzi-téren. E hó 7-én még dolgoztak ott s egy szerencsét­lenség az egyik munkást egész életére nyomo­rékká tette. Az eset igy történt: A kövezésnél együtt dolgoztak Bucsek János és Skelecz Péter. Bucsek a földet vágta csákánynyal, Skelecz pedig elszállította onnan. Egyszer Bucsek fel­emelte a hatalmas csákányt s erőset sújtott vele. De a csákány nem a földbe, hanem a szerencsétlen Skelecznek a karjába állott meg. A munkás karját rögtön elborította a vér s iszonyú fájdalmakat érzett. Bevitték őt a kór­házba, a hol most ápolják. Nem valószínű, hogy összezúzott, tört karját megtudják men­teni. A rendőrség most azt kutatja, hogy a szerencsétlenséget a véletlenség okozta-e. — Újítás a zongorán. A N. W. Tag­blatt november 7-én egy tudományos érteke­zésben nagy haladásként jelenti Bösendorfer újítását, mely szerint a nyolc oktávból álló zongora legalsó és legfelső hangjai ép oly határozottan jutnak a fülhöz, mint közép­hangok, mert azok húrjai a megfelelő felső, illetve alsó hangokkal köttetnek össze. Ez ér­dekes újítás a zeneművészetre nagy befolyás­sal lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom