Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1900-11-11 / 45. szám

VAGI HÍRLAP 3 kezelés melleit veszélyes, mert, mint minden gáz. robbanékony és mérges. Mégis, a mit a városok világításánál nagyon is szem előtt kell tartani, nem a villany ter­jed, hanem a gáz. Példa rá Németország, a hol 1896 óta. vagyis mióta a villamos világí­tás mindennek a legnagyobb konkurrenciát csinálja, 117 uj gázmű keletkezett, mely azóta 26,100,000 köbméter gázt produkált s e gáz­müvekben befektetett tőke 12 millió forintot képvisel. Utána a vizgázzal foglalkozott a polgármester. Mondhatjuk, hogy ezt a kiváló szép világítást ő fedezte fel nekünk s ezzel a világitó anyag­gal foglalkozik ő legszívesebben, a mely szer­fölött olcsó is s e mellett a legszebb világos­ságot adja. Nem egyszer szóltunk már róla s legközelebb bővebben is megismertetjük olva­sóinkkal a vizgázt. Halvány képét nyújtottuk ezzel a polgár­­mester alapos tudással előadott tanulmányá­nak, a melyről a hallgatóságnak általános vé­leménye volt, hogy igazi szakszerű, pontos és a mi fő, elfogulatlan volt. Ennek a véleménynek mindegyik szónok kifejezést is adott. Gindrich József hosszabban argumentált a mellett, hogy nálunk csakis villamos világítást vezethetni be, hozzája csatlakozott Reitter Ödön is. A következő felszólaló Révész Béla volt. Hosszú évek során van a közpályán — úgy­mond — de nem ismert még polgármestert, a ki ily lelkesedéssel, alapos tudással harcol városa érdekében. Indítványozta, hogy a vilá­gítási kérdés megoldását sürgősnek mondja ki a bizottság s a polgármesternek hálás köszö­netét fejezze ki nagy, meglepő tanulmányáért s ezt a közgyűlés elé is terjeszsze. Végül dr. Hörl Péter jelentette ki, hogy higiénikus szempontból ő a villamos világítás Ilivé. Ezután meghozták a határozatot : Pályázatot fognak hirdetni a hírlapokban a villamos világításra és mindkét gázvilági­­tásra rövid terminussal. A melyik olcsóbb, elfogadhatóbb ajánlatot tesz. azzal tárgyal­nak. A pályázati feltételekben benn fog fog­laltatni. hogy villamos világításnál a város­nak 250 lámpára, a mely 16 gyertyafényű és hat ivlámpára van szüksége. Ha gázvilá-Egy más vezérlete alatt ő kitűnő főtiszt, dandárparancsnok lett volna, de nem önálló parancsnok annak éppenséggel nem való volt. De ebben a zűrzavaros időben nem volt sok választék az emberekben, azután még a kor­mányunk és a jószívű Kossuth épenséggel nem értettek az emberek kiválasztásában ; mert ha még ez is meglett volna, csakugyan csodákat lettünk volna képesek véghezvinni: az pedig már a természet törvénye ellen lett volna — és igy azután pótolta ezt a hiányt a nemzet­fiainak hősiessége. Ezt legjobban megsínylette szegény Arad­­városa, annak volt azután a szerencsétlensége Máriássy vezérsége, a mint későbben látni is fogjuk bővebben. így voltunk azután három napon át tétlenül Ó-Aradon, mely idő alatt a várbeliek nyakra­­főre hordták az élelmi szereket a várba, még utoljára Máriássynak is eszébe jutott, hogy ez igy bolondság és elrendelte, hogy visszamegyünk Uj-Aradra és pedig korán reggel, álutakon, hogy az ellenséget meglephessük ott. November 18. Reggel még sötétben megindultunk, de mire a csalai erdei hídfőnél átkeltünk, a Maroson már világos volt és kertek közt bujkálva men­tünk be Uj-Aradra és pedig az uradalmi gróf gitási ajánlat történik, ebben meg kell az ajánlattevőnek mondania, hogy 250 gáz­lángot, ebből 150-et 25 gyertyafénynyel, százat ötven gyertyafénynyel és hatot száz gyertyafénynyel, mily összegért állít elő. Szükséges a pályázónál az a feltétel, hogy garantálja a telep felállítását. A város kon­cessziót ad a legkedvezőbb ajánlatot benyúj­tónak, de kiköti, hogy bármikor azt meg is válhatja. Ezzel beszámoltunk a nagyfontosságú gyű­lésről, a mely nagy lépéssel vitte előre váro­sunk világításának ügyét. Hiszszük, reméljük, hogy a pályázati hirdetmény legközelebb meg­jelenik a lapokban s a nagy számban beérkező ajánlatokat bírálat tárgyává tehetjük közönsé­günk előtt — a város közönsége érdekében. Pályázók a világításra. Vác, nov. 10. Mielőtt a város határozott volna, már is ér­keznek be ajánlatok a világítás ellátására. Mindegyik más-más világítási anyaggal áll elő s mi olvasóinkat informálni akarjuk ezek aján­latairól, ezért sorrendben közölni fogjuk a tervezeteket, a végén pedig összehasonlítást teszünk az ajánlatok közt. Itt közöljük Rozdonyi Sándornak és hatósá­gilag engedélyezett vállalátának kőszéngáz — ajánlatát: Hivatkozással a bentfoglalt tényvázlatra, úgy Debrecen és Komárom szabad kir. városok szakbizottsági jelentéseire, a köz s magán vilá­gításra nézve Auer-féle izzófényű légszesz vilá­gítást van szerencsém felajánlani, mely világitó ereje és jutányosságánál fogva, minden más világítási rendszert fölülmúl. Bátor vagyok ezt házi kezelésbe pedig ajánlani, miután rendes ügyvezetés mellett a gázvilágitás a városi pénz­tárnak, más vidéki város példájára szép jöve­delmet riyujt. Hajlandó lesz vállalatom jutányos ár mellett a berendezést véghez vinni s azt tiz évi részlet fizetésre elosztani úgy, hogy a világítás jövedelméből képes lesz a város a gázmüvet, gázvezeték és egyéb hozzávalókat törleszteni. Tekintve Vác város közeli fekvését a fővároshoz, ha légszesz művel birand, kis iparosok részére jutányos lakbér és élelmezés mellett még az üzemhez szükségeltető erőát­vitelt is nyujtand, ez a város gyarapítása és Zselinszky tágas telkén, udvarán s kertjeibe huztuk meg magunkat s onnan küldtünk ki őrjáratokat az ellenséget a városban meglepni. így várakoztunk mi vagy másfél óráig, a lélekzetet is visszafojtva, mig végre az őr­járataink visszajöttek s hoztak magukkal egész triumfussal hét bocskoros, szűrős, nagykalapos mármarost oláh parasztot, kik lehetőleg a leg­ostobább pofát meresztették reánk. Itt eszembe jutott a latin közmondás: parturiunt montes et nascitur ridiculus mus, vagy is hogy a hegyek egeret szültek. Ezek után beszállásoltattunk Uj-Aradon s én Bornemisza századossal Varga-féle urasági egy emeletes házba, a főutcán közel a templom­hoz, lettem elhelyezve, mely házat ezen napok alatt a várbeli uhlánus tisztek kiraboltak s minden értékes tárgyat abból magukkal vittek. Mi a szobákban mindent összetépve, szétszórva találtunk s azok közt telepedtünk le. Uj-Arad. A mint a várbeliek megtudták, hogy mi Uj- Aradot ismét elfoglaltuk, e nap délután bosz­­szuból Arad városát a várból megint két órán át ágyuzták és ez volt az első ágyúzás, mely­nek én tanúja voltam itt Aradon. (Folytatása következik.) felvirágzását előmozdítja, miután a fővárosból a kisiparosok majd nagyba ide sereglenek és letelepednek. Kül- és belföldön minden város igyekszik a légszeszműveket a társulatuktól visszavenni s házilag kezelni, mert reájöttek, hogy ez a házi pénztárnak nagy jövedelmet hajt, igy Pozsony 83683 frt, Debrecen 82963 frt, Sopron 34239 forint, Győr 24350 frt, Székesfehérvár 23400 forintot vesz be a légszesz jövedelemből, ellen­ben az összes vidéki városok kettő kivételével, melyek villamvilágitással vannak ellátva, a hiányos közvilágítás mellett busásan reá fizet­nek, a villamos berendezés pedig a várost el­csúfítja, mert a sűrű fenyő rudak, melyeken a lámpák elhelyezve vannak, egész kopasz erdőt képeznek. Az anyagi haszon mellett a város korszerű, szép és jutányos világítással fog birni, miután az Auer-féle 65 gyertyaerejű izzófény még felébe sem kerül a 16 gyertyás villamos fény­nél, mely utcai világításra egyáltalában nem alkalmas, holott a 65 gyertyaerejű Auer izzó­fény minden igényeknek megfelel, legjobb bizonyítéka annak, hogy Berlin, Drezda, Bécs, Budapest fő- és székvárosok a számos villamos kísérletek után, Auer-féle izzófénynyel vannak ellátva a közönség legnagyobb megelégedésére, dacára ama rajongó, divatos villamos áramlat­nak, mely némi vidéki városban uralg. Helyi és vidéki hírek. — Károly és Imre napja. Múlt vasár­nap megyés püspökünk névnapja alkalmával a székesegyházban nagy hálaadó mise volt. A misét dr. Virter Lajos nagyprépost tartotta. A hálaadó misén jelen voltak a város tiszti­kara és képviselőtestülete, élükön a polgár­­mesterrel, a hivatalok főnökei, az elemi és polgái iskolák növendékei tanítóik vezetése alatt s nagyszámú közönség. Ulrich Károlyt, a dalárda karnagyát meleg hangú beszédben üdvözölte a dalárda kedvelt elnöke, Nikitits Sánndor. Sáfrány Károly kegyesrendi tanárt, Hajdú Károlyt, Bihari Károlyt s többeket is ünnepelték nagyszámú tisztelői. — Másnap, Imre napján Fodor Imrét kartársai s nagy­számú tisztelői, nemkülönben Csősz Imrét, Bercsényi Imrét, Balás Imrét, dr. Kapcsok Imrét stb. keresték fel nagyszámban a szives gratulálok. — Dr. Virter Lajos címzetes püspök, nagyprépost legfelsőbb kitüntetésének öröm­hírét is a jótékonyság magasztos erényének gyakorlásával ünnepelte. Ez alkalomból ismét 100 korona adománynyal lepte meg Nőegyle­tünket. Isten áldása legyen vele érette. A királyi kegyelem kitüntetése mellé árassza el malasztjával őt az égi kegyelem. Ezért imád­kozik az egylet minden szegénye és árvája. Maga az egylet pedig nem tehet egyebet, mint­hogy ez időszerinti legnagyobb és legbuzgóbb jótevőjének mind nagyobb hálára kötelezett köszönetét lapunk utján is megküldi. — Kinevezés. A király Ajtay Sándor betétszerkesztő-albirót, a ki évekkel ezelőtt városunkban dolgozott kedves emlékekkel, betét­szerkesztő - bíróvá nevezte ki. Ajtay jelenleg Jászberényben működik. — Kijegyzés. Ifj. Preszly Gyula minisz­teri számtiszt, tartalékos honvédhadnagy, el­jegyezte Bercsényi Arankát, Bercsényi Imre helybeli adótárnok leányát. — Az aj iktató választása. Hétfőn, november hó 5-én töltötték be a Szőke Károly lemondása által megüresedett iktatói állást. Erre nézve a polgármester már egy héttel előbb pályázatot hirdetett, de pályázó csak egy volt, Román István, ki eddig is helyettes iktató volt, I

Next

/
Oldalképek
Tartalom