Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1900-10-28 / 43. szám

is díszpolgárrá fogják választani s mintha városunk sem tehetne másképen. Ismételten kijelenti, hogy az indítványt nem fogadja el, meghiúsítani azonban nem fogja, hisz lehetséges, hogy majd a jövőben fog erre a főispán érdemeket szerezni. Mély csend következett és Csávolszky József szólt utána, ő sajnálattal hallotta a felszólalást, mert óhajtandó lett volna, hogy a magválasztás egyhangú legyen. Hogy a főispánnak nincsenek Vác tekintetében speciális érdemei, az nem áll. Ott van pl. a katonai lakbér-átalány, mely a főispán jóakarata következtében városunk előnyére dőlt el, — vagy az, mikor Gajáry polgármestersége idejében vármegyei jóváhagyás nélkül beruházásokat tett, — vagy mikor a kövezési pénzt évekre előre elköltötték ; mely ügyekben a főispán a város érdekeit tartva szem előtt, nem indított fegyelmi vizsgálatot a szabálytalanságok miatt, holott megtehette volna, hanem elnéző volt. Tény, hogy városunk ügyei a megyénél kuláns elintézést nyernek s alig tudhatni,. mennyi jóakaratot taousit a főispán a városunk érdekeit érintő kérdésekben. Mindezek speciális érdemek.

De egyik legszebb érdeme, hogy kivívta, hogy a vármegye székházában ma a király arcképe mellett függ Kossuth Lajos arcképe. Kérdem, 1 nem tisztelni való-e ez is nála? Hozzájárul, j hogy a megyeházán semmiféle pártszellem nem uralkodik, a főispán a más politikai párton , levőket sohasem üldözte. Köztudomású és példás a jellemszilárdsága, melyet még a kormány sem birt megingatni. Ajánlja indítványa elfogadását.

Igazi lelkesedéssel szólt Csávolszky nem kevésbbé azzal a következő szónok az ő meggyőző hangján.

Dr. Freysinger Lajos különösen a főispán pártatlanságát méltatta és azt, hogy általános becsülésben és szeretetben áll s Csávolszky József indítványát elfogadásra ajánlja.

Miután szólásra más nem jelentkezett, a ; polgármester feltette a kérdést, elfogadja-e a közgyűlés a felolvasott indítványt? Szavaira eljenzés hangzott fel, mire határozatul kimondotta, hogy Beniczky Ferenc főispánt Vác városa díszpolgárrá megválasztotta.

2

kezdődik az élet, a teremtésnél. De ne induljunk a tudósok után, hiszen azok elrontják az Isten minden bölcsességét. Ah! én ezerszer í áldom végzetemet, hogy tudós nem vagyok ! .. . : Ez legalább az én érdemem . . . Kisérjük figye- \ lemmel a meséket, regéket, melyek a teremtés- | ről beszélnek; épen annyi hitelt érdemelnek j ezek, mint a foliansokra terjedő komoly búvár- í latok, nagy szellemek száraz okoskodásai. Csak j hogy ezekben még van szép is.

Vegyünk elő mindjárt egy regét:

. . . Megvolt a világ . . .

Minden bokorban nyillott a virág Zengett a dal . . .

Az Isten áldó örömmel nézte :

Miként kel szárnyra a madár,

Hogy illan tova a játszi sugár S a fény árnyékot űzve Miként ül diadalt ? . . .

Az erdő nőtt, a patak medre Tágult s az árnyas kis berekbe Fészket rakott — szerelmet esdve A kis madár . . .

Az Isten, az öreg alkotó,

Járt-kelt a földön és ez : szent való ! i

A mint egy völgyben pihenésre ült,

Alig hogy ott elszenderült . . .

Lárma támad körülötte szerte,

Megmozdul a fű, fa, virág nyelve Erdő fellázad, madár kiabál A kő, a tuskó lábra áll . . .

És követeli mindenrk keményen Hogy a földön még valaki légyen

A Vöröskereszt-egylet hangversenye.

Vác, okt. 22.

Van valami előkelő, nemes abban, ha a nőegyletünk, vagy a Vöröskereszt-egylet rendez mulatságot, hangversenyt. Talán a jótékonyság iránt való hajlandóságunk ébred fel bennünk nagyban, vagy az egyesületek jó, régi hire vonzza a közönséget? Úgy áll a dolog, hogy eddig még nem volt rá eset, hogy ne sikerüljön akár a nőegylet előkelő bálja, akár a Vöröskereszt-egyesület nagyszabású hangversenye.

Igaz, nemcsak jótékony közönségünkön múlik ez egészen. Egyleteink tagjai a legbuzgóbb izgatok s nyugalmat nem ismerve agitálnak, biztatnak minden háznépnél, hogy a siker biztos legyen. Most is bámulatos, mennyit tettek Donovitz Vilmosné az egylet alelnöke és a választmány tagjai a hangverseny érdekében. Főleg neki és a választmánynak köszönhetik áldást mondóan városunk szegényei, hogy egész télire bőségesen el lesznek látva. Mert azzal az ezer koronánál több fölösleggel a Vöröskereszt-egylet által feltartott szegénykonyha költségeit fogják födözni.

Múlt szombaton este kevéssel nyolc óra előtt a Kúria nagyterme oly fényes és nagy közönséget látott, minő már rég volt együtt. A hangverseny érdekes programmja, a vöröskereszt neve, a tánc és a jótékonyság hozta őket fel. Nem csalódott senki sem.

Pontosan kezdődött a hangverseny, Zilahi Gyula, az utolérhetetlen kedves Zsül lépett a pódiumra s kezdte felolvasni szellemes, kedves csevegését: Nőkről — a nőknek. Általános figyelem, érdeklődés kisérte vonzó előadását, a melyet minduntalan bájos női kacagás szakított félbe. Zilahinak ezt a kedves kis munkáját olvasóink lapunk tárcarovatába találják fel. A kiváló művész ezután monológokat adott elő. Mi már ismerjük, hogy Zilahi a magyar színészek közt utólérhetlen monológ-előadó. Most újra beigazolta ezt s vége, hossza nem volt a tapsnak, a mely egyaránt szólt a kedves Zsülnek s a kiváló művésznek.

__ VÁCI HÍRLAP

A ki örül ez alkotásnak! . . .

. . . Ezek maguknak vermet ásnak.

— Gondolta a jóságos Isten, —

De nekem kifogásom nincsen

— Hogy legyen még valaki:

A ki tud sírni, kacagni,

Ringani vágyak tengerén :

Dőzsölő gazdag, éhező szegény ! . . .

Mellette volt a völgy ölében

Egy büszke tölgy. Gyökere mélyen A földbe folyt s fényes koronája Felhőket emelt. -Védő árnyékában szűz fehéren A gyöngyvirág illatot lehelt. —

Az Isten nézte, nézte a virágot:

Mosolygó kelyhe mint feslik. szakad,

Ha a napsugár csókja rátapad ?

Odalép hozzá —• a rege beszéli —

Soká némán csodálja, szemléli S megcsókolja, szelíden, édesen »Ébredj virág !« légy büszkeségem !

Gyöngéd, mosolygó, bűbájos, szelíd,

Mely éltet ad, fogyaszt, hevít!

A szép virág igézőn megmozdul —

S kikéi a nő az illatos bokorbul . . .

Az Isten aztán megsimitja büszkén A hatalmas tölgyet:

»Te tölgy, jelképe az erőnek Légy férfi! védője a nőnek!«

S a tölgy kilépett büszkén, nemesen És szólt: Karomban erő, szivemben Bátorság: szerelem!

A női gyöngédség, báj, tisztaság; a férfi erő, büszkeség, akarat és méltóság van e regében jelképezve.

Bentze Margit úrhölgy következett ezután a pódiumon. Ő ritkán mutatja magát a hangverseny-teremben s közönségünknek most annál nagyobb volt az élvezete, midőn a kiváló művészi előadását hallhatta. Briliáns teknika, átérzett előadás jellamzi az ő zongorajátékát, érthető, hogy a díszes közönség újra is hallani akarta. Ezután mutatta be saját szerzeményű uj népdalait. Először a Hallgató magyart:

Ha fáj szived keservesen,

Ne tudja meg, ne gondolja e világon senkisem . . .

kezdetűt, majd a Lassú magyart:

Mulassunk kis violám

Húzzad tovább te czigány a legjobbat . . .

azután a Frisset:

Nézz ide 1

Nézz ide a tűzzel égő lánggal égő barna szinű sze[membe]

kezdetű dalokat. Láttuk, ismerjük a szöveget, poétikus léleknek a munkája. Magukat a dalokat pedig egytől-egyig a közönségünk is megszerette s őszinte tapssal jutalmazta az előadó-szerzőt.

Zatocsil Gizella operaénekesnőt kétszeres kíváncsisággal várták, ő városunk szülötte s énekművészetére sokan voltak kiváncsiak. Nem csalódtak benne. Azt a három műdalt, a melyet előadott biztos művészettel énekelte s meggyőződtünk, hogy hangja erős, tiszta, csengő. Gyönyörködve hallgatta mindenki a kiváló tehetségű művésznőt, kit Fodor Ernő zongoratanát’ kisért zongorán.

A ki most a pódiumon megjelent: Dekner Johanna úrhölgy volt, hegedűvel a kezében. Hegedűszólókat ritkán hallhatunk, pláne hegedűt nő fkezében. S mondhatjuk a gyönge női kezekben művészi erő rejlik. Bámulatos flagolettei, futamai, dupla fogásai, szép tökélyre vitt előadása általános csodálatot keltett s a jelenlevők tapsvihara jutalmazta a kisasszonyt.

Zalánffy Giziké már jó ismerősünk. Az ő cimbalomjátékát, melyet diszkrétül a hegedű kisért, öröm volt hallgatni s a magyar dalok, a speciális cimbalmon meg is tették a hatást. Hosszú taps volt a jutalma.

De lássunk egy másik regét, a melyben több a malicia, célzatosság és csipősség, hanem aztán találóbb is.

Az Isten alkotott egy szép világot. Minden volt már a földön, csak ember nem ... A Mindenható egy völgyben sétált. Mellette a liliom kábító kelyhén reszketve a vágytól, a kéjtől, a méz édességétől egy tarka lepke ült... Megragadó kép volt ez . . .

— Ejnye — gondolta a jóságos Isten, e lepke megérdemelné a lelket, a szivet, a mozgó lázas életet . . .

Oda lépett hozzájuk és szólt:

»Legyen e lepke férfi Könnyelműen csapongó;

És e virág : nő,, minden Lepkéért rajongó U

S ime úgy lett! . . .

De itt ismét eszembe jut egy másik rege, elmondom azt is:

Volt már föld, voltak csillagok, volt nap és hold, mennyország és pokol, angyal és ördög... Egy szép csintalan angyal egyszer arra a gondolatra jött a fényes menyországban, hogy ő lenéz a pokolba. Felhasználta az alkalmat, mikor a fenséges ur a világ hatalmas szerkezetének mechanikus működésébe volt elmerülve s hopp! kiosont egy ragyogó nyiláson az égből s egy szűk, sötét ösvényen beillant a pokolba . . . Nagy volt ám meglepetése, mikor