Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-28 / 4. szám

v A c: i hírlap

3

nyerni. A hölgyek nagyobb része arra van kárhoztatva, hogy falivirágok gyanánt epedve várják a pillanatot, a mig valamely fiatal úr arra a kegyre méltatja, hogy őt fölkérje. A szülők nagy pénzáldozatot hoznak a végre, hogy leányuk méltó toalettben jelenjék meg a fényes teremben, a leányka hetekig szivrepesve várja a ragyogó estét és midőn bekövetkezett j — mennyi csalódás, mennyi keserűség vár reája ! És e lealázkodás nemcsak akkor fáj, a midőn a mellőztetés világos jelenségeit tapasztalja, hanem még fokozottabb mérvben akkor, a midőn észreveszi, hogy a jószivű rendező urak mennyire fáradoznak nekik erőnek-erejével táncosokat hódítani!

Ezért követeljük teljes erélylyel igaz jogunkat: a hölgyválasztás jogát! A divatos nőválasz korántsem elégíthet ki bennünket, hisz az uraknak módjukban áll ezt a kis előjogunkat is kényük-kedvük szerint kijátszani. A nőválasztás kérdését leginkább a női tanulók lennének hivatva győzelemre segíteni. Lépjenek a sikra és rendezzenek olyan bálokat, melyeken a táncrakérés joga a hölgyeket illetné meg. Csakhamar fölötte üdvös változás állna be a báli termekben.

Első üdvös következményeként eltűnnének a terem közepéről az urak ismert szigetcsoportjai, mert azok az urak, a kik csak flirtelni és birálgatni járnak a bálba, a táncrakérés idejekor félrevonulnának a buffetbe vagy a kártyaterembe és a hölgyeknek s/abad volna a választás a táncolni szerető urak között. A prágai hölgy indítványa éppen időszerű, de úgy gondoljuk, hogy még a hölgyek körében is nagyon eltérő fogadtatásra talál, miután a legtöbb hölgy, tagadhatatlan kellemetlenségek dacára is, inkább akar választatni, mint választani. Margit.

*

Midőn e cikket újólag Vác szép leányainak figyelmébe ajánljuk : kérjük, mondják el róla a mi hasábjainkon vélekedésüket!

landókra. Az árok melletti fü, virágok leveleire ráülepedett egy végtelen szürkeség, melyet még jobban tetéz az utón haladó huszárok paripáinak nyoma után felszálló porfelhő. Csak úgy ödöngtek a szegény párák: de nem csak az állatok, de a katonák is sínylették e rekkenő, fullasztó hőséget. Majd le fordult némelyik lováról, a mit látva a vezénylő tiszt, biztatólag mutat a már közéi levő falu meredő tornyára. Végre elérik a falut. Lelkesedés szállja meg őket lesz már egy ital viz melyért szívesen od’ adná még a menybeli jussát is, ha ugyan még volna neki. A falu népe szinte fel van villanyozva.

A huszárok jövetele uj életet önt szokott, egyforma életmódjokba. Az elszállásolásnál bizony a tiszt uraknak sem jutott más, mint földes szoba, tornyos nyoszolya. Este tánc volt a falu kocsmájában. A tisztek, jobb mulatság hián szintén itt gyűltek össze. Hajnal felé már oly vígan voltak, hogy egy vén cigány hátára tették a cimbalmot s úgy játszottak rajta. A morék is jól el voltak ázva, nekik is tetszett a különös állvány. Ez azonban nem soká győzte, részint ő is jobban nézett már a pohár fenekére, részint öregsége miatt egyszerre összerogyott. Az ajtó nagy robajjal nyílt fel s rajta egy leány jajveszékelve rontott s a vén cigány mellett térdelt. Vadul lökte el a segélyére jő vöket. Maga állitá talpra a vén cigányt, vizes kendővel kötözé be fejét az öregnek, a ki az esés után megsérült. Különös, valami megható volt a leány bánásmódjában, abban a gyöngédségben melylyel a vén embert ápolá, ki mint

Válaszaikat — ha egy csomó összegyülekezik — nagy örömmel fogja közzétenni

a Váci Hírlap szerkesztősége.

Az ipartársulat bálja.

Vác, jan. 24.

Az ipartársulat minden évben megtartja szokásos bálját. Ez idén sem maradt el, hetekkel ezelőtt jelezték a meghívók, aztán az a nagy nemzeti színű lobogó, a melyet a Kúria és a szemközti ház közt kihúztak. A bálra iparos világunk nagy része készülődött s el is jött, úgy, hogy a Kúria terme teljesen megtelt.

Az első órákban a tánc nehezen ment, mert sok volt a táncos pár (Egy okkal több, hogy a város a tervezett nagy tánctermet, de nagyot, felépittesse). Az első négyest 58 pár táncolta, a mi azt mutatja, hogy az ipartársulat, melynek elnöke Haffner Ferenc és a rendezőbizottság buzgólkodott a siker érdekében, teljesen meglehetett elégedve a bállal. Valószínűleg a táncosnők is.

Éjfél után egy kicsit megritkultak a táncos párok s annál jobb kedvvel járták még a harmadik négyest is Csuka zenéje mellett. A jól sikerült iparos bál jóval hat óra után reggel ért véget.

A jelenvoltak névsorát tudósítónk a következőkben irta össze :

Leányok: Lacsny Irmuska, Kresák Mariska, Zsidek Matildka, Czuczor Ilonka, Zapletál Irmuska, Marschall Rózsika, Lázár Jolánka, Laza Mariska, Sztanya Erzsiké, Tischler Karolinka, Ambrus Ilonka és Mariska, Vigh Mariska, Peidlpek Giziké, Simon Matildka, Tury Boriska, Csekó Katinka, MJinko Pistike, Fekete Irénke, Való Margitka, Csernák Etelka, Korpás Jolánka, Fajcsik Rózsika, Klimsteirr Margitka, Fleischmann Matildka, Lopos Ilonka, Presan Emmika, Hiros Juliska, Fischer Etelka, Bottlik Rózsika.

Asszonyok: Dr. Göndör Sándorné, Haffner Ferencné, Kresák Józsefné, Tury Sándorné, Jeremiás Pálné, Maurer Andrásné, Szőke Jóa magával tehetetlen gyermek, hagyta magát ápolni.

— Apád talán az öreg, te Egyiptom gyöngye? Kérdé Pilissy Gábor főhadnagy.

— Nagy apám ! Feleié a lány röviden. Dacos mozdulatot tesz, mi által lecsúszik fejéről a piros, olajos kendő s mint holló szárnya hull szét ében-fekete, göndör haja. A lakonikus felelet, a lány ingerlő, természetes bája feléleszti a lángoló szenvedélyt a főhadnagyban. Leül a lány közvetlen közelébe. Próbálja jóvá tenni előbbi hibáját. Kárpótlásul pénzt igér, fényes aranyat csillogtat szemei előtt, nagyapja előbbeni szenvedéséért. A vad tovább húzódik tőle, nem válaszol, csak szemei villognak, mint a kárbunkulus szikrái, de a lány hajthatlan marad. Már fogyatékán van a tiszt úr türelme. Hogy meginstáltatja magát ez az utszéli vadvirág, kihez joga van bárkinek. Hisz’ ő az emberiség megvetett osztályához tartozik, ő pária! S még ez akar neki ellentállni. Még egy kísérletet tesz. Talán a pénznek nincs oly varázsereje, mint az ékszernek. Ezzel lehúz kisujjáról egy drága köves gyűrűt, a lánynak kínálja. Ezzel is kudarcot vallott.

— Csak tartsa meg magának, nekem nem kell. Ilyen gyűrűt én nem viselhetek.

— Miért ? Mitől tartasz. Hivatkozz rám, ha valaki számon kérné tőled. Én adtam neked, a nagyapád szenvedéséért.

— Ments Isten! Kiállt a lány. Mit szólna a méltóságos ezredes ur, ha meglátná nálam, utóbb azt hinné, én loptam el a feleségétől.

— Kiről beszélsz te vadvirág? S közelebb

zsefné, Hittil Rezsőné, Czolodóry N.-né, Zsidek Ignácné, Szenczy Mihály né, Czuczor Jánosné, Zapletál Jánosné, Muréti Istvánná, Vajk Károlyné, Hiros Ignácné, Nagy Pálné, Lopos Jánosné, Lipták Andrásné, Tischler Andrásné, Ambrus Józsefné, Malik Ferencné, Peidlpek Józsefné, Simon Imréné, Presan Jánosné, Vozáry Jánosné, Quell Rudolfné, Szakszik Mihályné, Pelczéder Vilmosné, Korpás Jánosné, Zemanovits Józsefné, Exner Józsefné (Szobb), Szerényi Béláné, Való Ignácné, Sztanya Istvánná, Lázár Istvánné, Prazsák Jánosné, Fekete Károlyné.

Helyi és vidéki hírek.

Farsangi krónika.

Vác, jan. 18.

Táncoljatok váci lányok, táncoljatok, ha van báli ruhátok és táncostok. Mert akármilyen szomorú az élet, az ember csak egyszer fiatal s farsang is minden esztendőben csak egyszer van. Vig nóta, vig kedvet csinál s táncban nyílik meg a szerelem.

A mely legény leányt keres, bálba megy, meglátja teljes szépségében, azután megy a házhoz, háztüznézni. Tanácsolom neki, hogy a mamára figyeljen, mert jó a közmondás: nézd meg az anyját, vedd el a lányát. Mert nemcsak külsőleg az anyjára üt a legtöbb leány s olyan lesz negyven éves korában, mint a milyen most a mamája, hanem, a ki nevelte, az szoktatta munkára, rendre, takarékosságra, vagy pedig dologtalanságra, pletykára, igényekre s a mely mama megköveteli, hogy a legény ne udvaroljon, annak a lányát sem ajánlom, mert a háznál példát tanult s a vigszinházi erkölcsök kedvelője. De arra ne nézzen a házasulandó, hogy van-e a papa szobájában Wertheimkassza. Mert ha van is, üres lehet s értékpapírok helyett legföljebb kifizetetlen számiakat találhatsz benne. Se pedig a telekkönyvbe ne menj, ha a háziúr leánya tetszik, mert a leány megérhet százezer forinhajlik a lányhoz, gyönyörködik annak ijedt kifejezésű, szép szemeiben.

— A kastély úrnőjéről. Kinek oly beteg ura van, ezredes volt, szintén huszár. De valakivel veszekedett s a fejére oly vágást kapott, hogy nincs tökéletesen helyén az esze azóta. Messziről jöttek ide lakni, pár évvel ezelőtt A felesége gyönyörű szép és jó asszony. Minden héten kétszer felmegyünk a kastélyba öregapámmal, a méltóságos asszony maga lát el mindennel bennünket. Égyszer pénzt adott s akkor láttam az ujján ép’ ily gyűrűt. Jaj! Ha egyszer meglátná az ezredes ur az én ujjamon ezt a másikat, nem tudom mi történnék velem.

Valami megmozdult erre a beszédre a főhadnagy lelkében, el is komolyodott pillanatra, tán eszébe jutott, hogy évekkel ezelőtt, mikor még olyan újdonsült hadnagyocska volt, ezt a gyűrűt, a melyet az útszéli vadvirág futó szerelméért kínál, egykor más érzelmek között adta neki egy főúri hölgy. De csak pillanatig tartott ez az elérzékenyülés, a borgőz megtette a hatást, elhomályositá a múlt emlékeit, csak a jelennek élt. Újra a lányhoz fordult átkarolta derekát, magához ölelte a tehetetlenül vergődő szegény pillét. Egyszerre heves fájdalmat érzett kezén. A mint a vad leány arcát közelebb akarta magához vonni, ez egy hirtelen mozdulattal oly csókot nyomott a kezére, hogy egész gyöngysor foga helyét hagyta neki emlékbe.

— Megállj te fekete nadály! Ugyancsak megszipolyáztál. De szemet szemért. Nem kerülsz el engem, bosszúmat. De a lány nem hallotta